Kategória: hír

Dunaferr-ügy – Stumpf feloldotta a MeH-tájékoztató titkosságát

Péntektől megtekinthető a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) honlapján a Dunaferr csoport jogszerű és gazdaságos működésének helyreállításáról szóló, az Országgyűléshez benyújtott tájékoztató, miután Stumpf István kancelláriaminiszter megszüntette annak nem nyilvános minősítését.

Bírálja a státustörvényt a Financial Times

Magyarország szomszédai zokon vették az ott élő magyaroknak kilátásba helyezett különféle jóléti juttatásokat – írta szerdai szerkesztőségi cikkében a Financial Times. A tekintélyes londoni napilap szerint “nem lesz jó EU-tagország azokból, amelyeknek feszült a viszonya a szomszédaival”.

Újabb fordulat történt a Dunaferr ügyében

Ötvenoldalas panaszt küldött a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnöke a rendőrségnek azt kifogásolva, hogy a hatóság megszüntette a hivatal feljelentése alapján indult eljárást a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. vagyonkezelői szerződéseinek ügyében. Sepsey Tamás, a Kehi elnöke úgy véli, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. megszegte a törvényi, illetve saját előírásait, amikor olyan társasággal kötött vagyonkezelői szerződést, amelynek tagjai a Dunaferr Rt. menedzsmentjének tagjai is voltak. Egyébként várhatóan az ÁPV Rt. és a Dunaferr jelenlegi és korábbi vezetőit is meghallgatja majd az a parlamenti bizottság, amelynek megalakítását a Fidesz-frakció az Országgyűlés múlt heti, rendkívüli ülését követően javasolta a gazdasági bizottság albizottságaként....

Idén az eutanáziáról is tárgyalnak

A jövő héten megkezdi a Lex Répássy előzetes normakontrollját az Alkotmánybíróság (AB) – közölte Németh János, a testület újraválasztott elnöke tegnap. A válaszadás lehetőségét intézményesítő jogszabály alkotmányossági vizsgálatát kihirdetése előtt Mádl Ferenc köztársasági elnök kérte. Idén megkezdődik az eutanáziáról szóló beadvány vizsgálata is. Németh János ezzel kapcsolatban elmondta: mivel a kifogásolt törvény időközben megváltozott, az Ab az indítvány kiegészítést kérte. Így fordulhat elő, hogy az évekkel korábban benyújtott aktát idei számon iktatták. E szerint pedig ez egy új ügy. Egyelőre lehetetlen, hogy a testület bizonyos esetekben az időszerűség követelményének eleget tegyen, annak ellenére, hogy sokszor ez nagyon fontos lenne. Jelenleg...

Megoldást keres a Danone

A Danone Csoport és a Győri Keksz Kft. ismét megerősíti, hogy a magyar hatóságokkal összhangban mindent megtesz annak érdekében, hogy megtalálja a győri gyár dolgozói és a városvezetés érdekeit szolgáló lehető legjobb megoldást közölte a két társaság. A két cég közleményében emlékeztet arra, hogy termékeit a Danone csoport, valamint a Győri Keksz Kft. védett márkáival hozza kereskedelmi forgalomba Magyarországon. Ez a hatályos magyar jogszabályokkal és rendelkezésekkel összhangban és azok tiszteletben tartása mellett történik – szögezik le.

Másolásvédett sztárok – A szerzői jogok világszerte érvényesíthetők

Az amerikai DNACI az ügyfeleinek azt kínálja, hogy DNS-tesztet hajtanak végre, és az eredményt olyan formába öntik, hogy szabadalmi védettséget lehessen rá kérni. Ezenkívül garantálják a másolásvédelmet, vagyis az érintett személy DNS-mintáját nem lehet nyomtatott, elektronikus, fényképészeti vagy biológia formában lemásolni. Egy másik vállalkozás eközben az örökítőanyag hosszú távú tárolására szakosodott.A San Fransciscóban működő, DNA Copyright Institute (DNACI) nevű cég arról szeretné meggyőzni a szupersztárokat, hogy legfőbb ideje jogilag elejét venni, hogy valaki akaratuk ellenére klónozza őket. Sok kutató ellenzi az emberi lények klónozását, de a DNACI alapítója, Andre Crump a BBC-nek úgy nyilatkozott, szerinte nem volna nehéz találni valakit,...

Kereskedelmi háború az USA és Európa között

Az EU hivatalosan is bejelentette, hogy mintegy négymilliárd dollár büntetővámmal kívánja ellensúlyozni az USA nemzetközi jogot sértő termelői exporttámogatását. Az évek óta tartó kereskedelmi vitában a WTO az Uniónak adott igazat, ám az USA erőfölénye miatt az EU nem tud érvényt szerezni az igazának.

MiG-ek felújítása: feljelentés-kiegészítést kért a Legfőbb Ügyészség

A MiG 29-es harci repülőgépek felújításával kapcsolatos feltételezett visszaélések ügyében feljelentés-kiegészítést rendelt el a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal augusztus 17-én – közölte az MTI érdeklődésére Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség (LÜ) sajtószóvivője szerdán. A LÜ sajtóirodájának egyik munkatársa korábban elmondta: egy magánszemély tett feljelentést augusztus 10-én. A LÜ nyomozás-felügyeleti főosztálya a feljelentést és az interneten talált egyéb információkat augusztus 16-án továbbította a nyomozó hivatalhoz. A stop! című internetes újság augusztus 8-án közzé tett híre szerint korrupciós ügyről szerzett tudomást a Nemzetbiztonsági Hivatal a honvédségi vadászgép-beszerzés ügyében, s állításuk szerint a Honvédelmi Minisztérium egyik legmagasabb beosztású tagja ellen már közvetett bizonyítékok...

Legkésőbb ősszel tovább folytatódhat a Bognár-ügy

A szocialista párt és Dávid Ibolya igazságügy-miniszter is indokoltnak látja, hogy változtassanak a büntető törvénykönyv paragrafusain azután, hogy a Fővárosi Ügyészségbűncselekmény hiányában megtagadta a nyomozást Bognár László ügyében. A MIÉP képviselője, akit a párt elnöksége – a korábbi tervektől eltérően -időközben a MIÉP ferencvárosi képviselőjelöltjévé választott, július 25-én nemzetellenesnek nevezte, hogy a Fradilabdarúgócsapatának többségi tulajdona a Fotex birtokába került. A párt vezetői azt remélik, hogy a “Fradi-szívű” magyarok Bognárra szavaznak a jövőre esedékes választásokon.A Mazsihisz több zsidó szervezet mellett a párt alelnökét fent ismertetett kijelentése okán jelentette fel közösség elleni izgatás alapos gyanúja miatt. Azügyészségi döntést követően a Mazsihisz közleményben...

Újabb letartóztatások várhatóak a határőrségnél

A napokban hivatali bűncselekmények miatt nyolc határőrt vettek őrizetbe, de hamarosan újabb hasonló esetekre kell számítani – nyilatkozta a a határőrség országos parancsnoka. Atábornok a korrupciós jellegű bűncselekmények leleplezése érdekében már kinevezésekor határozott intézkedéseket helyezett kilátásba.A közeljövőben számítani lehet arra, hogy újabb korrupt határőrök ellen indul majd büntetőeljárás – jelentette ki a lapnak Béndek József vezérőrnagy, a határőrség országos parancsnoka. A tábornok elmondta: a napokban csempészekkel való együttműködés miatt őrizetbe vett nyolc balassagyarmati határőr – és két vámos – ügyében a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata már hónapok óta titkos nyomozást folytatott, és csupán arra vártak, hogy a hivatali hatalmukkal visszaélő...