Az FBI őrizetbe vette Dmitry Skylarovot, aki titkosítási szakértőként tartott előadást az elektronikus könyvek védelmének feltöréséről. Skylarov letartóztatása élénk visszhangot váltott ki mind a konferencia résztvevői, mind a jogvédő és érdekvédelmi szervezetek között. Az FBI Dmitry Skylarovot a Digital Millennium Copyright Act megsértésével vádolja, mivel az általa kifejlesztett Advanced eBook Processor program át tudja alakítani az Adobe elektronikus könyveit PDF formátumba. Az Adobe ezért beperelte Sklyarovot és az őt alkalmazó moszkvai Elcom céget is. Ha bűnösnek találják, Skylarovot félmillió dollár kártérítésre és öt éves börtönbüntetésre ítélhetik. Az Elcom és Skylarov szerint azonban programjuknak az a célja, hogy lehetővé váljék a...
Kategória: hír
Az államfő Berki Ádámot jelölte adatvédelmi biztosnak
Mádl Ferenc köztársasági elnök Berki Ádám ügyvédet jelölte adatvédelmi biztosnak
Az MDF állásfoglalása az új szlovák közigazgatási törvényről
A Magyar Demokrata Fórum Országos Elnöksége felkéri a kormányt, hogy az alapszerződésnek megfelelően kezdeményezzen konzultációt a Szlovák Köztársaság kormányával – áll a testület közleményében, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez. A közlemény leszögezi: az országos elnökség megütközéssel fogadta a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának az új közigazgatási-területi egységek kialakításáról közelmúltban meghozott döntését. Az MDF álláspontja szerint ez a lépés nem csak az európai regionalizmus elveivel és gyakorlatával ütközik, de ellentétben áll az 1997-ben megkötött magyar-szlovák alapszerződésben foglaltakkal is, amelyben a szerződő felek megerősítették, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek megváltoztatják a népesség számarányát a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken.
Az MSZP az ingyenes jogsegély-javaslatról
a rendszer magában foglalná a jogsegélyszolgálat minden formáját, az általános, átfogó jogi tanácsadást, a közvetítőtevékenységet, a gyermekek képviseletét és a sértettek jogvédelmét is
A zsebszerződők büntetlenségét, földjeik megvásárlását helyezi kilátásba a kormány
A zsebszerződéssel rendelkezők büntetlenségét, valamint termőföldjeik piaci áron való megvásárlását helyezi kilátásba a kormány, ha az érintettek hajlandóak felfedni a jogszabályok kijátszásával, külföldiekkel kötött megállapodásokat – derült ki Orbán Viktor miniszterelnök szokásos szerda reggeli rádióinterjújából. Szavai szerint azok a gazdák, akik hajlandók felfedni a zsebszerződéseket, nemcsak hogy nem kapnak büntetést, de még jól is járnak: a földjüket, amit egyszer eladtak, most eladhatják a magyar államnak igazi piaci áron. Bátorítani szeretnénk a földtulajdonosokat, hogy fedjék fel mindazt, amit az 1990-es évek elején, közepén ebben az ügyben tettek, és jól fognak járni. Ez a kormány ajánlata azoknak, akik zsebszerződésekkel eladták földjüket az...
A kormány kihelyezett ülése Kálócfán
Van törvényes és tisztességes lehetőség a zsebszerződések felmondására
Chirac a bírák szerint nem kihallgatható
A Jacques Chirac francia elnök és környezete közpénzekből finanszírozott magánútjai ügyében vizsgálatot folytató bírák kedden késő este határozatot hoztak nyilvánosságra, mely szerint “nem illetékesek” a köztársasági elnök tanúként való kihallgatásában. A 18 oldalas határozat részleteit egyelőre nem tették közzé. Jean-Pierre Dintilhac párizsi ügyész, aki július 10-én elindította az eljárást az államfő kihallgatására, máris bejelentette fellebbezési szándékát a főváros fellebbviteli bíróságánál. Ennek pontos dátumát még nem közölte. “Visszakoznak a bírák. Egyelőre az alkotmánypártiak győzelmeskedtek” – írta az eset kapcsán szerdai számában a Libération, emlékeztetve arra, hogy Jacques Chirac július 14-i hagyományos ünnepi interjújában hosszasan ecsetelte alkotmányos jogait, valamint azt, hogy mit...
Felmentés a dohányreklám tilalma alól a Forma-1 idejére
A Gazdasági Minisztérium kiadta azt a határozatot, amely a reklámtörvény és a vonatkozó rendelet szerint felmentést ad a dohányreklám tilalma alól a Forma-1 verseny időtartamára a Hungaroring helyszínén.
Tovább nyomoz a rendőrség Torgyán Attila ügyében
A Fővárosi Főügyészség fokozott felügyelete mellett tovább folytatódik a nyomozás a Népszava által nyilvánosságra hozott kazetta-ügy kapcsán befolyással való üzérkedéssel gyanúsított Torgyán Attila és Benczéné Tóth Judit ellen – tájékoztatta az ORFK kommunikációs osztályának munkatársa kedden az MTI-t. Elmondta: nem igaz az a sajtóhír, hogy bárkivel is ismertette volna a rendőrség a nyomozás iratait. Bánáti János, az FKGP pártelnök fiának védője az MTI érdeklődésére úgy nyilatkozott, hogy a rendőrségről nem kaptak semmilyen értesítést a nyomozás befejezéséről. Mint ismertette: a nyomozást a rendőrség iratismertetéssel zárja, majd vagy vádemelési javaslattal továbbítja az ügyészségnek, vagy megszünteti az eljárást. Hozzátette: érdemi nyomozati cselekmény már...
A tervezettnél kisebb hiánnyal zárhat a büdzsé
A Pénzügyminisztériumban úgy számolnak, hogy a központi költségvetésben idén 160-170 milliárd forint többletbevétel és 140-150 milliárd forint többletkiadás keletkezik.A két összeg különbözeteként megjelenő 10-20 milliárd forint egy részét az általános tartalék feltöltésére szánja a tárca. A PM módosítaná az adótörvényeket, bár az e tárgyban született civil kezdeményezéseket eddig visszadobták, hivatkozva a kétéves büdzsé végleges számaira. Most azonban a lakástámogatási rendszer kiszélesítése, illetve a családi gazdaságok megsegítése kapcsán egyaránt felvetődött az adószabályok módosítása. Arra a kérdésre, hogy hasonlóan kedvező elbírálásban részesülhetnek-e a forinterősödés hatását többek között adókedvezményekkel mérsékelni akaró kamarák, a miniszter elmondta: csak azoknak a javaslatoknak van esélyük, amelyek nem...
Népszavazás: az MSZP újra kezdi
Vastagh Pál, a párt képviselője kijelentette: három hét múlva, amint lejár a fellebbezési határidő, ismét benyújtják az Alkotmánybíróság által szabálytalannak minősített népszavazási aláírásgyűjtő íveket, ezúttal már külön-külön. Előzőleg az Országos Választási Bizottság megtagadta az MSZP aláírásgyűjtő íveinek hitelesítését, arra az alkotmánybírósági állásfoglalására hivatkozva, hogy ha a négy kérdés egy lapon szerepel, az állampolgárok nem tudnak egyértelműen válaszolni a feltett kérdésekre.
ENSZ: elbocsátott ruandai ügyvédek
Az 1994-es ruandai tömegmészárlásban való részvétellel gyanúsítanak négy, az ENSZ Ruandai Háborús Bűnök Bírósága (ICTR) által felkért védőügyvédet. Augustin Basebayát, Aloys Ngendahimanát és Augustin Karerát kisebbségi tuszik illetve mérsékelt hutuk kiirtásában való részvétellel gyanúsítják, ezért nem hosszabbítják meg a három ügyvéd júniusban lejárt szerződését. A negyedik ügyvéd, Thaddee Kwitonda szerződését már korábban felfüggesztették, jelenleg vizsgálat folyik ellene. A négy ügyvédet a ruandai háborús bűnök kivizsgálására folyó perben a védelem kérte fel, fizetésüket a bíróságtól kapták, ám egyelőre nem tudni, további lépéseket is tesznek-e ellenük. Egy másik gyanúsítottat, a kétezer ember meggyilkolásával vádolt Athanase Seromba atyát, a bíróság által körözött ruandai...