Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint -, ami összecseng a tavaly óta futó amerikai vádakkal – a Microsoft megsértette az uniós jogszabályokat, mivel az operációs rendszerek terén élvezett monopóliumát kihasználta és megpróbálta a szerver szoftverek terén a versenytársakat kiszorítani az öreg kontinens piacairól. Az Európai Bizottság vádjában azonban elsősorban a Windows NT valamint a 9x-ről esik szó, amiket úgy próbált terjeszteni a cég, hogy az új operációs rendszere a Windows 2000 nem működött a konkurencia szerver operációs rendszereivel. Az amerikai vizsgálatot 1998-ban még 19 szövetségi állam és az Igazságügyi Minisztérium indította el, míg a most vádemelésre kerülő európait a Sun Microsystems....
Kategória: hír
Tájékoztató az ügyészség környezetvédelmi tevékenységéről
Az ügyészség alkotmányos feladata a bűncselekmények üldözése mellett a törvényesség megtartásában való közreműködés. Az Alkotmány 51. §(3) bekezdése értelmében: “Az ügyészség közreműködik annak biztosításában, hogy a társadalom valamennyi szervezete, minden állami szerv és állampolgár megtartsa a törvényeket. Törvénysértés esetén – a törvényben meghatározott esetekben és módon – fellép a törvényesség érdekében”. A teljes tájékoztató a http://www.mklu.hu/akt39.htm címen olvasható.
Péntektől kezdődik a szavazás a kormányportál domainjére
Elintez, kormportal, onlinekormanyzat, ehivatal, ekormanyzat, ugyintezo. A felsorolt szavak valamelyikének beírásával novembertől több mint 1000 ügytípus közérthető leírásával, hírekkel, fórumokkal és elektronikus szolgáltatásokkal találkozhat az, aki a Kormányzati Portál megszavazott domain nevén bejelentkezik a rendszerhez. Lezárult az Informatikai Kormánybiztosság által meghirdetett a Kormányzati Portál domain névadó játékának első szakasza. A Magyarország legolvasottabb honlapjain futó bannerkampány első szakaszában közel 2 000 név javaslat érkezett. Az IKB döntőbizottsága a beérkezett összes domain-t megvitatta és kiválasztotta az új Kormányzati Portál funkciójának legjobban megfelelő javaslatokat. A kampány második szakasza 2001. október 5-től október 11-ig tart. Ebben az időszakban a felhasználók az itt található weboldalon...
Jogsértő boltot perel a Napster
A Napster keresetet indított a logójával reklámtárgyakat értékesítő Napsterstore.comot fenntartó Sports Service ellen. A szerzői jogok megsértéséért perelt mp3-cserélő hálózat alperese Napster logóval ellátott pólókat és sapkákat forgalmaz. A Sports Service honlapján azt állítja, ő az egyedüli hivatalos forgalmazó a termékeknek, és a hatás érdekében még a Napster oldalát is lemásolta. A Napster korábban a NapCrap.comot és az Offspring együttest perelte be engedély nélküli logóhasználatért, de mindkettővel peren kívül exkluzív forgalmazói szerződést kötött az eladások utáni jutalékért cserébe.
Szex-spammelőket perel az AOL
Az America Online pert indított egy szexoldalakat működtető cég ellen, amely kéretlen reklámemailekkel bombázza a szolgáltató előfizetőit. A kereset a Cyber Entertainment Networks két vezetőjén kívül a cég nyolc alkalmazottját és 29 webmestert is perbe fog, akik az oldal népszerűsítésére szerződtek. A világ legnagyobb internetszolgáltatója spamenként 10 dollár vagy naponta 25 ezer dollár kártérítést követel. Az AOL szerint a Cyber Entertainment spamellenes szabályzata ellenére aktívan részt vesz a reklámozásban. A szexoldalakat működtető cég az átirányított forgalom után jutalékot fizetett a webmestereknek. Az AOL-hoz legrosszabb napokon 250 ezer panasz érkezett a spamekkel kapcsolatban.
Grundhack indiai módra
Tizenéves számítógépes rendfenntartók Indiában India az internetes bűnözés elleni szigorú törvényének betartatása érdekében tizenkilenc fiatal hackerrel erősítette meg kiberrendőrségét. Miután az első ferencjózsefbajuszos indiai kiberrendőr szívlapáttenyerével soha le nem bomló hulladékká tenyerelte az elé tett egeret, a szakemberek belátták, hogy a madárcsontú és ultraravasz indiai hackereket csak madárcsontú és ultraravasz indiai hackerek érhetik utol, és rájöttek másra is. Rendnek kell lennie. Az indiai parlament tavaly májusban fogadta el azt a törvényt, amelynek célja az elektronikus kereskedelem gerjesztése. Ennek része volt a digitális aláírásról és a számítógépes bűnözésről szóló törvény. Ez utóbbit érte némi kritika amiatt, hogy feljogosítja a hatóságokat a...
Újabb per az MP3.com ellen
Ismét per folyik az MP3.com ellen, miután az EMusic.com szerzői jogok megsértésével vádolja a digitális zenei portált. Az MP3.com korábban már sikeresen kiegyezett az öt legnagyobb lemezkiadóval, miután azok perbe fogták My.MP3.com nevű szolgáltatása miatt. A digitális zenék kiadásával foglalkozó EMusic ugyanezt a szolgáltatást kifogásolta. A My.MP3.com miatt az MP3.com-nak eddig összesen 160 millió dollár kártérítést kellett fizetnie.
Munkanélküli a Microsoft hackere
Dimitri Van de Glessen, aki a tavaly novemberi kéretlen Microsoft-látogatásokról, pontosabban a cég hálózatába végrehajtott betörésről lett ismert, munkanélkülivé vált. Az őt eddig éppen a hackelési ismeretei és teljesítményei miatt alkalmazó holland Getronics bocsátotta el január harmadikán, megszakítva egy évre szóló szerződésüket. Az indok technikailag egy céges rendezvény meg nem látogatása volt, hiszen a holland törvények és a január másodikai bírósági tárgyalás értelmében nem lehet valakit elbocsátani munkahelyéről, ha szabadidejében hackertevékenységet folytat otthonából. Dimitri elmondta, hogy egy amszterdami rendezvényről hiányzott, melyet közvetlenül a média figyelmének középpontjába kerülése után tartottak. A hacker azonban nem kívánt médiasztár lenni, így távol maradt az...
A globalizációt ellenző hacker tett látogatást a Pepsi brit weblapján
A PepsiCo nagy-britanniai weblapját eddig ismeretlen, de erősen globalizáció-ellenes hacker alakította át. A kéretlen és eddig azonosítatlan webmunkás az eredeti anyagokat saját verses üzenetére és képére cserélte. A cég webmesterei néhány órával a támadás után visszaállították az eredeti tartalmat és a kinézetet.
2 év börtön spammelésért
Két amerikai fiatalembert két év börtönre ítéltek kéretlen reklámlevelek küldözgetéséért és egy egyéb visszaélésekért. Steve Shklovskiy és Yan Shtok mindketten 23 évesek, és még 1999-ben közel 50 millió kéretlen levelet küldtek a legnagyobb amerikai internetszolgáltatók, az AOL, az AT&T, és a Mindspring számos ügyfelének. Két társukat feltételesen szabadlábra helyezték. A hatóságok szerint a két férfi tömegesen elküldött leveleikben otthoni munkalehetőséget kínáltak a címzetteknek, akiknek cserébe mindössze 35 dolláros kezelési költséget kellett fizetniük. Természetesen mindez átverés volt, amelynek összesen 12 ezer ember dőlt be. A csalódott felhasználók végül internetszolgáltatóikat árasztották el panaszaikkal, egyes levelezőrendszereket a túl terhelődés fenyegette. A két elkövetőnek...
MIÉP: új médiafigyelő-központot!
A MIÉP szerint létre kellene hozni egy új médiafigyelő intézményt, amelynek feladata az lenne, hogy ellenőrizze a médiatörvény betartását, illetve leleplezze a valótlan sajtóközléseket. Az ellenzéki párt csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottak alapján ez a testület nem kérelemre, hanem hatáskörénél fogva járna el, így az érintett közszereplőknek nem kellene személyesen bírósághoz fordulniuk jogi elégtételért, ha sérelem éri őket. A médiafigyelő-központ felállításának szükségességét indokolva Zárug Farkas Péter elnöki tanácsadó kifejtette, hogy szerinte az ORTT meglévő eszközeivel sem lép fel a valótlan sajtóállítások tisztázásáért, miközben “a mai magyar médiastruktúrában nem telik el nap, hogy a hazudni tilos elvét meg ne sértenék”.
Torgyán és az MSZP vélekedése a lex Pokolról
Az FKGP-frakció keresztül fogja vinni Pokol Béla előterjesztését ugyanúgy, mint a külső üzletrészekről szóló törvényt – jelentette ki Torgyán József, az FKGP elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Egyidejűleg “az MSZP sajnálattal tapasztalja, hogy az FKGP ismét a sajtón akar bosszút állni népszerűsége csökkenéséért” – így reagált az úgynevezett lex Pokol ismételt beterjesztésének hírére Lendvai Ildikó MSZP alelnök szerdán az MTI-nek. Torgyán József hangsúlyozta: tudomása szerint a Fidesz meghatározó része már korábban is úgy ítélte meg, hogy két évvel ezelőtt kár volt visszavonni Pokol Béla javaslatát, a sajtó felelősségét szabályozó, úgynevezett lex Pokolt. A Polgári törvénykönyv módosítását kezdeményező indítvány legtöbb vitát kiváltott pontja...