Kedves Lucundus,
Ez igaz, hogy itt az számít, amit írunk, viszont pont azért szeretem (én is) a személyes találkozót, mert azokat a szóban alkalmazható finomságokat, mint hangsúly, gesztikulálás, írásban igen nehéz kivitelezni. Szerintem mindenki le tud írni legalább egy olyan mondatot, ami elolvasva akár sértő is lehet, míg ha szóban hallod, egyáltalán nem találnád sértőnek.
Nyilván a személyeskedésnek semmi helye nincs egy vitában, de nem gondolom, hogy ennek feltétlen bomlasztó hatása kellene, hogy legyen. Nyilván, ha valaki ürügyet akar találni magának, talál, valaki magára veszi, van, aki pedig felülemelkedik rajta.
A pikírt megjegyzésekre jómagam hasonlóképpen szoktam válaszolni, van, aki ezt szó nélkül hagyja, van aki nem. Én ez utóbbiba tartozom. :)
Én nem értek egyet azzal, hogy az kudarc, hogy nem sikerült Impossible-vel (vagy bárki mással) meggyőznünk egymást, hiszen az én részemről biztosan nem az a cél, hogy tűzzel-vassal átverjem rajta a saját álláspontomat. Azzal lehet vitatkozni, aki egyenrangú félként kezel, nem pedig lekezel. Sőt, ahogy korábban kifejtettem, én (is) nyitott lettem volna arra, hogy néhány kényes témában személyesen diskuráljunk. Nem rajtam múlott... :)
Megjegyzem, hogy annak sincs semmi értelme, hogy valaki látványosan bejelenti, hogy ő aztán mostmár többet nem.... oké, mások vagyunk, rendben, én személy szerint semmi értelmét nem látom a figyelemfelkeltésen kívül.
Csipke
