Adott egy közszférában üzemeltetésben titkárként dolgozó kollégám. A főnöke az igazgató kitalálta, hogy megemeli a bérét, de cserébe havonta kézbe kér tőle a fizetéséből 30ezer forintot. A titkár belement, mert féltette a munkáját, és nem mert nemet mondani a főnökének. Magasabb lett a fizetése, amiből havonta leadott kézbe az igazgatónak 30ezer forintot. Aztán hirtelen 10hónap után az igazgatót menesztették, mert egy csomó csalás kiderült, és rendőrségi ügyek indultak meg a volt igazgató ellen és még pár vezető ellen. A titkár kollégám az új igazgató titkára lett, elmondta neki, hogy az előző igazgatónak havonta pénzt adott a fizetéséből. Az új igazgatótól ugyanazt a magas bért kapta, mert mint kiderült, ezt a magasabb bért simán megkaphatta volna az előző igazgatótól is. Azóta is neki dolgozik. Az új igazgató a munkahely nevében rendőrségi feljelentést tett ezügyben, ami már évek óta húzódik. Mire számíthat a kollégám? Minek számít ő ebben az ügyben? Gyanúsítottnak? Büntetést fog kapni? Ha igen, akkor vajon mit? Ez az eset most minek számít? Korrupciónak? Azt még hozzátenném, hogy ez a volt igazgató valószínűleg más dolgozójával is csinált ilyet, vagy akart csinálni ilyet, hogy ő plusz pénzhez jusson általuk... Több nyomozás is folyik a volt igazgató ellen a mai napig ezekkel kapcsolatban is.
Köszönöm szépen, ha bárki tud valamilyen okosságot mondani.
Magasabb fizetésből a főnöknek havonta pénzt leadni?
Péterkirály,
Igen, korrupció, de az nem jogi fogalom.
Ez hűtlen kezelés vagy inkább költségvetési csalás lehet Btk. szerint.
Ha a mostani főnök tette a bejelentést, akkor inkább terhelt (gyanúsított), bár van rá esély, hogy tanúként fogják meghallgatni (annak ugyanis kötelező igazat mondania, szemben a terhelttel, akinek egy csomó joga van az eljárásban, és nem is köteles vallomást tenni).
Ha ez 10 hónap, nem magas elkövetési érték, amúgy is járt volna neki a magasabb fizetés (tehát önmagában az nem csalás), akkor a kollégád majd kap valami megrovást.
Azért bennem felmerült még a hivatali hatalommal való visszaélés, és zsarolás mint jogi lehetőség is. Ez esetben viszont az ismerős nem közreműködő, hanem áldozat lesz.
Tekintve, hogy a kérdező kollégájának is előnye származott a dologból, így igen nehezen hivatkozhat arra, hogy őt zsarolta a főnök. Persze, ha tudja pontosan bizonyítani az eset körülményeit, akkor lehetne belőle áldozat is, de ennek elég csekély esélyét látom.
És hogyan tudják ezt egyáltalán bizonyítani? Mert a fizetésemelés megtörtént (nettó 60ezer Ft, ennek a felét adta a főnöke kezébe minden hónapban vagyis 30ezret 10 hónapon át). És mivel az új főnök továbbra is tartota neki a magasabb fizetést, vagy még lehet emelte is a fizetését utána, hogy átvette a főnökséget... Úgy bukott ki a dolog, hogy a hirtelen főnökváltáskor (akkor még úgy volt, hogy a régi főnök pár hónap után visszajön, és az új főnök csak ideigelensen helyettesíti őt) a régi főnök valamiért megemlítette ezt a pénz dolgot az új főnöknek (talán azt remélte, hogy továbbra is kapni fogja ezt a pénzt, amíg távol van?), és az új főnök rákérdezett a titkáránál, aki nem tagadta, és elmondott mindent. Ezután tette meg az új főnök a feljelentést a munkahely nevében. És igazából semmilyen írásos nyoma nincs annak, hogy ez a pénz 10 hónapon át a régi főnök kezébe került a titkárától, amíg ő volt a főnök. Csak a jegyzőkönyv van, amit az új igazgató kérésére a titkár megírt, és leadták a rendőrségre. De ha pl. a régi főnök ezt végig tagadja, akkor a titkár szava lesz a régi főnök szava ellen. De ezt az egészet már lassan 3 éve húzzák a rendőrségen, nem tudni, hogy miért... Voltak már tanúk bent meghallgatáson. A titkárt most hívták be a rendőrségre meghallgatásra, és az erről szóló papírján az van, hogy "idézés tanú részére".
Elnézést, véletlenül a régi (kavipeti85) profilommal léptem be, és azzal írtam az előző kommentet. De azt én írtam.
Ezért húzódik 3 éve az ügy. Mert nem lehet bizonyitani.
A Schadlnak kellett leadni?
Annak ez benzinre sem elég. Helyi kis mufti....
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02