Kedves ügyvédek!
Az alábbiakban szeretném segítségüket kérni: párom X évig dolgozott Y cégnél. Minimálbérre volt bejelentve, de mellékállású egyéni vállalkozóként leszámlázta Y cégnek a további összeget. Mostanában , hogy Y cég eleget tegyen a törvényi feltételeknek, kötelezte a páromat, és az összes többi hasonló cipőben járó kollégáját, hogy válljanak főállású vállalkozóvá, majd kijelentette őket. Ennek mindenki elegett tett. Majd - mivel ez is munkaviszonnyá minősíthető - mostanság jöttek az újabb ötletek, hogy Y cég a további törvényi feltételeknek eleget tegyen. Most éppen arra akarja kötelezni a dolgozókat, hogy alapítsanak Betéti társaságot, mondván, hogy ebbe már nem lehet belekötni, és úgy számlázzanak. Ez persze már nagyon sok mindenkinek nem tetszik, és mindenki próbálja a különböző kiskapukat, lehetőségeket keresni, hogy elkerüljük a betéti társaság alakítását.
A konkrét kérdésem a következtő: ha a párom belép egy már meglévő bt.-be kültagként, akkor visszatérhet e Y cégbe úgy, hogy újra alkalmazásba veszik, és a fennmaradó összeget már a Bt. számlázza Y cégnek. Ez igy mennyire korrekt, támadható, ill. kivitelezhető?
Vagy egyáltalán, egy ilyen helyzetben mi a teendő, hogy ne csak Y cég járjon jól, hanem a "kisember " se járjon rosszul??
Segítségüket előre is köszönöm.