Tanulmányi szerződés + rendkívüli felmondás


the big cat # 2003.03.05. 06:12

Valami hiba történt.

Szóval, én máshogy látom a helyzetet.

A munkaszerződés éa tanulmányi szerződés két különböző jogviszonyt létesít, mégha az egyik a másikra tekintettel is jön létre.

Az Mt. 113. szakasza egyértelműen a tanulmányi szerződésből származó kötelezettségek megszegése miatti jogkövetkezményeket részletezi. A fizetés rendszeres késése, elmaradása nem a tanulmányi szerződés megszegése, így annak rendkívüli felmondási indoka sem lehet.

A BH-k szerint a tanulmányi szerződés túléli a munkaviszony megszűnését, a munkáltatót több esteben kötelezték a tanulmányi szerződésből folyó kötelezettségei teljesítésére, úgy hogy közben a munkaviszony megszűnését helybenhagyták.

Amennyiben a munkavállaló akár rendes, akár rendkívüli felmondással megszünteti munkaviszonyát, úgy a tanulmányi szerződés lehetetlenül, az Mt 113. (2) szakasza alapján a munkavállaló köteles a támogatást visszatéríteni.

A rendkívüli felmondásnak ugyanis nincs olyan a munkáltatót terhelő szankciója, hogy a tanulmányi szerződésből eredő veszteségeit is viselni kellene, és ugyan a munkaválló nem köteles tűrni a munkaszerződés megszegését, de a rendkívüli felmondás nem az egyetlen szankciós lehetősége.

(Analógiaként: ha ugyanazzal a vállakozóval szerződést kötök a házam kőmüvesmunkáira, és külön a villanyszerelési munkákra, de szerződésszegés miatt felmondom a kőművesmunkákra kötött szerződést, azért a a már a villanyszerelési munkákra a vállalkozó által megvásárolt anyagot ki kell fizetnem, azzal hogy az anyagot természetesen köteles nekem átadni)

the big cat # 2003.03.05. 05:55

Béres-Deák Attila írta - 2003.02.21 9:53
113. § (1) Amennyiben a munkáltató a támogatást nem biztosítja, vagy egyéb lényeges szerzôdésszegést követ el, a másik fél mentesül a szerzôdésbôl folyó kötelezettségei alól, és a szerzôdésszegésbôl eredô esetleges kárát érvényesítheti.
(2) Ha a támogatásban részesülô tanulmányait nem megfelelô eredménnyel folytatja, nem lép a szerzôdés szerinti idôpontban a munkáltatónál munkába, illetôleg a meghatározott idôtartamot nem tölti le, vagy egyéb lényeges szerzôdésszegést követ el, a munkáltató követelheti a ténylegesen nyújtott támogatásnak megfelelô összeg megtérítését. Amennyiben a támogatásban részesülô a szerzôdésben kikötött idôtartamnak csak egy részét nem tölti le, megtérítési kötelezettsége ezzel arányos.
 
A fenti jogszabály-hely rendezi a kérdést. Szerintem a munkabér nem fizetés egyéb szerződés szegésnek minősül. Bírói gyakorlatot nem találtam a kérdésben.

Dr.Süti # 2003.02.22. 19:24

Kedves Vakhangya!
A Munka Törvénykönyve - hálstennek - sarkalatos rendelkezése, hogy az elvégzett munkáért munkabér jár. Ugyanis a Magyar Köztársaság - bár gondolom ezen kijelentésemet sokan vitani fogják - nem az ókori rabszolgatartó társadalmakohoz tartozó munkaszervezet. A véleményem az, hogy ez bizony nem is kicsi, hanem súlyos szerződésszegés, melyre hivatkozva nemigazán jogos, ha visszafizettetik veled a tanulmányi szerződés alapján beléd feccölt összeget.
Azért meg kéne nézni Joebt kolléga itéletének indoklás részét, sőt, ha lehet az egész peranyagot és csak utána lehetne bizosat mondani, de egyenlőre úgy tűnik, neked lenne igazad a bíróság előtt. Azért tudnod kell, hogy egy per, legyen akármilyen, 100%-ig sosem mondható tuti nyerőnek. A gyanúm az, hogy joebt kolléga esetében a bíróság elválasztotta egymástól a munkaszerződést és a tanulmányi szerződést, és úgy értelmezte, hogy a tanulmányi szerződés vonatkozásában nem történt szerződésszegés. És ebből a szempontból már érdekessé válhat a helyzet és egyáltalán nem tuti a győzelem. Én ezért ettől függetlenül belevágnék, mert szerintem a két jogviszony szorosan összefügg és ilyen egyértelműen nem választható el egymástól. Az azért nem várható el senkitől, hogy 3 hónapra szögre akassza a száját, mert van egy tanulmányi szerződése és a munkaadója paraszt, mert akkor tényleg ókor és rabszolgatartó társadalom.


Dr.Süti

Béres-Deák Attila # 2003.02.21. 08:53

113. § (1) Amennyiben a munkáltató a támogatást nem biztosítja, vagy egyéb lényeges szerzôdésszegést követ el, a másik fél mentesül a szerzôdésbôl folyó kötelezettségei alól, és a szerzôdésszegésbôl eredô esetleges kárát érvényesítheti.
(2) Ha a támogatásban részesülô tanulmányait nem megfelelô eredménnyel folytatja, nem lép a szerzôdés szerinti idôpontban a munkáltatónál munkába, illetôleg a meghatározott idôtartamot nem tölti le, vagy egyéb lényeges szerzôdésszegést követ el, a munkáltató követelheti a ténylegesen nyújtott támogatásnak megfelelô összeg megtérítését. Amennyiben a támogatásban részesülô a szerzôdésben kikötött idôtartamnak csak egy részét nem tölti le, megtérítési kötelezettsége ezzel arányos.
 
A fenti jogszabály-hely rendezi a kérdést. Szerintem a munkabér nem fizetés egyéb szerződés szegésnek minősül. Bírói gyakorlatot nem találtam a kérdésben.


attika

Rocky # 2003.02.20. 21:04

Ez azert eleg durva!
Bar nem vagyok jogasz, de arra tippelek, hogy nem volt helyes a birosag dontese.
Ugyan Te mondtal fel, de a munkaviszony megszuneset a munkaltato torvenyserto magatartasa valtotta ki.


Rocky

joebt # 2002.11.29. 08:43

Szia!

Sajnos rosszhírrel kell szolgálnom, ugyanis én néhány évvel ezelőtt ugyanebben a cipőben jártam.
Beadtam a keresetet a munkaügyi bíróságra az elmaradt fizetések miatt.
A fizetést természetesen megkaptam a bírósági ítélet alapján, viszont a tanulmányi szerződésbe foglalt pénzösszeget azt sajnos ki kellett fizetnem a volt munkáltatómnak.


Joe

vakhangya # 2002.11.28. 20:23

Kedves Fórumtársak!
A problémám a következő: munkáltatómmal tanulmányi szerződést kötöttem, melyet éppen most dolgozom le. A négyéves szerződésből 5 hónap telt el. Az utolsó hónapokban rendszeresen késik a fizetés, illetve a decemberi kifizetéskor már 2,5 hónappal tartozni fog, ha erre hivatkozva rendkívüli felmondással mondok fel követelheti-e tőlem a szerződés fennmaradó részének kifizetését? A válaszokat előre is köszönöm.


vakhangya