Helyettesítés


lehi # 2004.02.18. 14:27

Szia!
Mail ment.
Válaszod előre is köszönöm!
Minden jót!
lehi

csufi99 # 2004.02.16. 21:56

Igen nehéz röviden leírni kérdésem, egyszer már elszállt..
Tehát köztisztviselő vagyok, tíz éve vezetői beosztással. Alap és szakvizsgát tettem, s a Ktv. egyértelműen leírja mi a köztisztviselő feladata. Semmiképp nem lehet közalkalmazotti állományú, szociális személyes gondoskodást nyújtók irányítása, vezetése. Ám ezt ide szervezték a hivatalba,s nekem kellett e szolgáltatásokat gyakorlatilag megszervezni, létrehozni,én tanítottam be a dolgozókat egy teljesen más jellegű, nem köztisztviselői munkára. A köztisztviselőknek is van egy országos nyilvántartása, hát e közalkalmazottaknak is, nevezetesen a személyes gondoskodást ellátó személyek országos nyilvántartása. Ide is lejentettek, sőt, az adatlapon szerepel köteleznek egy másik szociális szakvizsga letételére, melyre az ilyen feladatot ellátó intézmények vezetői kötelesek. 1997-ben egyértelműen kimondta ugyan a Ktv. módosítása a szolgáltatások hivatalon kívülre zszervezését, közalkalmazotti állományba sorolását. Közalkalmazottak, ám a hivatalon belül maradtak. Hatályos ügyrendünk nem volt, az egyes ellátásokat szabályozó helyi rendeletek pedig törvénytelenül a hivatalba, az irodához sorolták e szolgáltatásokat(konkrétan családsegítő és gyermekjóléti szolgálat), ez ellen nem volt mit tenni, önálló előterjesztési jogosítvány a munkáltatómnak van, aki ugyan elismerte 2002-ben két iktatott válasz levelében, hogy ez a felállás törvénytelen, de intézkedik az átszervezésre, ami azóta sem sikerült még. Végül a Ktv.re hivatkozással bejelentettem, nem vagyok hajlandó ellátni a továbiakban a szolgálatok irányítását, erre nem kötelezhet, mint köztisztviselőt. Erre megtette azt, amit szóban korábban ígért, majd megbíz valakit és megfizeti. Így is történt, az egyik közalkalmazottat, akit javasoltam is, megbízta a vezetői feldatokkal, azóta hosszabbítgatják a megbízást. A közalkalmazotti vezetői pótlékot állapítva meg részére(ez is abszurd: nem intézmény, vezetői pótlék pedig abban az esetben jár).Nekem viszont nem jár semmi, helyettesítési díjat kértem, miután rájöttem mennyire szabálytalana az egész, én meg belerokkanok a munkába. A lényeg: a munkaügyi bíróság szerint feladatkörömbe tartozott a közalkalmazottak irányítása, tehát nem illet meg helyettesítési díj. Találtam egy talán megfelelő hivatkozási alapot, ezzel kapcsolatban kérem a segítséget,BH1998. 196.
A helyettesítés a többletmunkavégzés egyik esete, amely a túlmunkavégzéstől annyiban tér el, hogy a rendes munkaidőben is megvalósítható. Helyettesítés történik akkor is, ha az annak elrendelésére jogosult tudomásul veszi, hogy a munkavállaló helyettesítést végez és ez a munkáltató érdekében indokolt és szükséges [1992. évi XXII. törvény 105. § (1) és (3) bek.].
Ez végre elegendő érv az egyéb iratok melett?