+1
„Ha így nem megy, nem hiszem, hogy sokáig el bírom még ezt elviselni, akkor marad a rendes felmondás.”
Ne reménykedj, hogy ez máshol nem így van. Világszerte így van ez.
+1
„Ha így nem megy, nem hiszem, hogy sokáig el bírom még ezt elviselni, akkor marad a rendes felmondás.”
Ne reménykedj, hogy ez máshol nem így van. Világszerte így van ez.
„munkaköri besorolási szintem”
Ilyen fogalom tulajdonképpen nincs.
Kedves KBS!
Távol áll tőlem, hogy vitatkozni akarjak Önnel. Az Mt.-ben valóban nincs semmiféle besorolási szintekről szó, de nálunk vez.ig. szabályzatban deklaráltan van. Sőt, még egyéb dokumentumok is vannak (államtitkár által aláírt), amik biztos karierrel kecsegtetnek, kár hogy nem valósul meg belőlük semmi. A papír ugyebár sok mindent elbír és a vezetők meg egyébként is azt csinálnak amit akarnak, nem lehet rajtuk számon kérni semmit. Legfeljebb majd átképzem magam és elmegyek egyéni vállalkozónak, akkor a magam ura lehetek :)
A belső szabályzatok ugyan kötik a munkáltatót - csak éppen általában bármikor, feltétel nélkül megváltoztathatja őket.
Szóval mint a kalózeskü: "nem törvény, inkább csak olyan iránymutatás".
Persze, megteheti a munkáltató, ezzel nincs is semmi bajom.
A módosítás azonban az én szemszögemből olyan 'szerencsétlenül' sikeredett, hogy míg a megszüntetett munkakörben lévőknek rendezte a helyzetét, hiszen nem maradhattak egy nem létező beosztásban, addig - többekkel együtt - az enyémet nem, mert az a munkakör ugye nem szűnt meg, hanem megmaradt. de a pályakezdők kapták meg. Tehát ma is létezik a mérnök munkakör, ez a 'belépő' szint, de annak a ('közép') szintnek, amit a szabályzat módosítás előtt képviselt a mérnök, ma már a szakértő mérnök munkakör felel meg. De valamiért a HR-nek az volt az álláspontja, hogy a korábbi mérnököknek nem jár automatikusan a szakértő mérnök munkakör, szerintem pedig igen. Mert a módosítást követően a régi mérnök munkakörben lévőknek ma már a szakértő mérnök felel meg. Ha éppenséggel úgy történt volna a szabályzat módosítás, hogy a mérnök munkakör is megszűnik, akkor nem itt tartanánk. De hát... na mindegy erről ennyit. Én ezt akkor is lefokozás, leminősítésként élem meg, mert annak a besorolási szintnek (2.), amiben korábban voltam, ma a szakértő mérnök munkakör felel meg és én nem abban vagyok. Úgy tűnik, így jártam, be kell érnem ennyivel, a jog ebben nem áll mellettünk.
AtiAttila,
A jog sem. De leginkább, a munkáltatód nem...
Ati
Ne hidd azt hogy a vállalkozói lét az csupa móka és kacagás!
.
Tudnék mesélni....
Ott a magad főnöke leszel,de hidd el, soha olyan kemény főnököd még nem volt!
AtiAttila
„megsértődtem, mert egzisztenciálisan lenullázva érzem magam. Nem tudom megemészteni, hogy majd 30 évi gyakorlattal és kiemelkedő teljesítménnyel olyanokkal kerültem azonos munkakörbe, akik a gyerekeim lehetnének, ~30 évvel fiatalabbak nálam, kb. 0 tapasztalattal.”
Soha ne becsüld le a fiatalabbakat, mert később nagyon csúnyán visszaüthet.
Az életkor növekedése nagyon sok esetben nem egyenes arányban van a tudás növekedésével.
Sőt néha a fiatalabbak tudásban lefölözik az idősebbet is simán.
„Soha ne becsüld le a fiatalabbakat, mert később nagyon csúnyán visszaüthet.”
Sok pedagógus alapelve :) Ki tudja később miből lesz a cserebogár.
A kir nem érdem, csak egy állapot.
Jav. A kor!
Sziasztok!
Távol álljon tőlem, hogy alábecsüljem a fiatalokat! Jól együtt tudok velük dolgozni, amiben csak tudom támogatom őket.
Na de egy friss diplomás azért mégse tud annyit, mint egy évtizedek óta pályán lévő ember. Az egyetemen megtanulta az elméletet, na de gyakorlat, az ugye még abszolút nincs nekik. Nekem sem volt amikor kijöttem az egyetemről, tudom, hogy miről beszélek.
Nem vagyok egy begyöpösödött vénember, folyamatosan tovább képzem magam, innovatív ötleteim vannak, amit a cégem hasznosít is. Én amellett, hogy közlekedésmérnökként végeztem, egy kicsit villamosmérnök, egy kicsit informatikus is vagyok, a saját szakterületem mellett másokkal is aktívan együtt működök, besegítek. Túlzás nélkül állíthatom, hogy olyan egyedi tudással is, rendelkezem, amilyennel rajtam kívül csak max. 2-3-man az egész országban, de azok nem a mi cégünknél vannak.
Szóval az alapvető baj, hogy eleve ezt a "különleges" tudásomat és képességeimet sem ismeri el a cég és akkor erre fel nemhogy felfelé, hanem lefelé haladok a ranglétrán!? A 6000-es állományból kizárólag egyedül én viszek több dolgot is, mert rajtam kívül senki nem ért hozzá. 3 éven keresztül ugyan voltam "kitüntetett" helyzetben, amit csak azok kaphatnak, akik az érdemeik alapján rászolgálnak, de az ugye múlandó és már nem vagyok benne, s jobban örülnék, ha a munkaköröm és az alapbérem tartana ott, ahol sokan másoknak.
Na de mindegy is, ez már aligha fog változni egyhamar. Legfeljebb ha sikerül máshol elhelyezkednem, akkor a hiányomat fogják nagyon megérezni, mert nem lesz képes senki átvenni a feladataimat, mert egyszerűen senki nem ért hozzá rajtam kívül. És nem terem minden bokorban olyan mérnök aki esetleg mégis, mert a legtöbb dolog, amiben én "profi" vagyok, az vállalatspecifikus, nem általános, ezért eleve kizárt, hogy bármikor bárhonnan leakasztható egy másik mérnök, aki majd mindent zökkenőmentesen folytat, amiket addig egyedül én csináltam. Ezt nagyon sok kollégám szerte az országban látja, csak kár hogy a főnökeim nem érzik ennek súlyát.
Na, ez egy szép panasznap lett :)
AtiAttila,
Ha úgy érzed, nehezen pótolható vagy, add ezt elő a közvetlen főnöködnek, egy fizetés emelés - átsorolási igénnyel együtt. Aztán meglátod, mit érsz a cégnek. Ha nem kapod meg, állj tovább.
„ az alapvető baj, hogy eleve ezt a "különleges" tudásomat és képességeimet sem ismeri el a cég ”
:) balga banda
„Na, ez egy szép panasznap lett :)” elolvastam, együtt érzek. Többet nem tehetek.
Megváltozott munkaképességű vagyok. Napi 4 órában dolgozóm egy olyan munkáltatónál aki állami támogatást kapott azért, mert fel vett engem dolgozni. A szerződésem 2022. december végéig szól. Az első tíz napban felmondás nélkül eljöhettem volna a cégtől. Most eltudnék a saját szakmámban helyezkedni dolgozni. Meg szeretném kérdezni, hogy milyen feltételek mellett adhatom be a a felmondásomat. Nekem azt mondták, ha a szerződésem lejárta előtt ott hagyom a céget. Akkor nekem kell vissza fizetni az állam felé, a támogatást, amit a munkáltató az én alkalmazásom miatt kapott az államtól. Ezek iránt szeretnék érdeklődni. Sajnos nem tudom, hogy milyen telefonszámon lehetne kérdésemre választ kapni. Nagyon szeretném a felajánlott szakmámba vágó állást elfogadni. Hihetetlennek tartom, hogy az állam által a munkaadó részére folyósított pénzbeli támogatást felmondásom esetén nekem kellene visszafizetni az állam felé. Ha a felmondásom a szerződésem előtt történne meg. Nagyon szépen köszönöm előre is a választ. Tisztelettel: Krechlné Ditta
A kettő együtt nem megy?
Tehát a napi 4 óra meló mellett dolgoznál a szakmádban!?
A történet a következő. Munkavállalás. A Céget nem az vezeti aki az aláíró, cég vezető papíron. A Cég nem ott alkalmaz annál a cégnél amiben a szerződés van. 2 hónap után, áthelyezi munkavállalót sima diszpécseri munkára, amiről szó nem volt a felvételnél, kikészíti az alkalmazottat, Reklamáció kezelésről, egész nap üvöltöznek a fülébe, amit vagy nem tud orvosolni mert jogos reklamáció, azaz előre fizettetnek mikor még raktáron sincs az áru, persze hogy nem kapják meg időben a megrendelők, hazudni hazudni kell folyamatosan, és a másik feladata szankció azaz aki téved annak levonatja a fizetését. Utálja és utálják érte. A főnök leüvölti a fejét. Gyomor ideg, étvágytalanság, depresszió, idegi kimerültség... felmondás. Szerződésben: 6 hónapot aláírt, 50000 Ft betanítási költség, betanítás nem volt, titok tartási kötelezettség. A főnök 30 nap felmondási időt irat alá. A felmondás megkezdése után, 1 héttel betegség, táppénz. Főnök nem hiszi el. Követteti. Hívogatja. Zaklatja, Hétvégén is hívogatja késő esti órákban. Kötelezni akarja arra hogy így is online dolgozzon, oda viteti házukhoz a telefont meg a laptopot, leüvölti a fejét telefonba, hogy nem engedi be a "futárt" aki viszi az eszközöket. Az orvost feljelentéssel fenyegeti. követeli a táppénzest papírt, mikor még nem aktuális, letelik a felmondás. Utolsó nap. Kinyögi a munkaadó hogy érvénytelen a felmondás mert az alkalmazott annak a cég nevére adta be a felmondását ahol dolgozott, nem akivel szerződött / Nem volt nála a szerződés mikor a munkahelyén megírta egy főnöki leüvöltés után, igy nem is tudta hogy más cég néven van a szerződés. A rossz felmondást elfogadták, aláírták, és 30 nap felmondást íratott vele alá. Ugyan ezt végig csinálta a kollegájával, csak ő elfogadta a laptopot, telefont, hogy otthonról dolgozik táppénz alatt, őt meg megfenyegette hogy eltulajdonította a cég vagyonát! Pszichiátriai kezelésre került. HOGY LEHET AZONNALI FELMONDÁSSAL MEGSZABADULNI ERRŐL A MUNKAHELYRŐL? Feljelentés, per nélkül, Ráadásul a zaklatásra nincs bizonyíték, csak a telefon hívások időpontjai.
Köszönöm a választ.
Úgy hogy beadod a felmondást azonnali hatállyal.
F.G.P.
„HOGY LEHET AZONNALI FELMONDÁSSAL MEGSZABADULNI ERRŐL A MUNKAHELYRŐL?”
Hogy hogyan? Papír, toll, leírod, beadod. Főnökkel aláíratsz egy példányt, vagy tanút viszel, vagy felveszed telefonnal.
Aztán hogy lesz-e feljelentés, vagy per, azt honnan tudhatnád? Ha te nem teszel, nem indítasz, attól még a főnök teheti.
Orvosi eset az ilyen munkahely.
Szerződésben előre aláírt 6 hónapnál, a munkáltató azonnali felmondás esetén kártérítéssel élhet? -amivel egyébként folytonosan fenyegetőzik... Illetve az állítólagos regisztrált "munkáltatónak", szava nincs, ő csak névleges, aki elviszi a balhét ha bukta van, a nem tisztességes ügyek miatt..
F.G.P.,
Az azonnali felmondásnak konkrét és szigorú törvényi feltételei vannak, bármelyik fél is élne vele.
A leírásod alapján ha a sok sztori bizonyítható, és a kollégák tanúskodnak is, akkor lehetne jogszerű a te munkavállalói azonnali felmondásod.
De ha a főnök nem így gondolja, beperel, és meg is nyerné a pert, vagyis a bíróság jogszerűtlennek ítéli az azonnali felmondásod, akkor igen, kártérítési felelősséged is lehet.
Kevés az esélye a kolégák segitségének. Mindenki lapít.....
Kedves Hozzáértők!
8. éve dolgozom speciális gyermekotthonban. Júniusban verekedő gyerekeket választottam szét, melynek során megsérült a gerincem. Megítélték a baleseti táppénzt, az idegsebész a teljes gyógyulásomat szeptember közepére prognosztizálta.
Eddig úgy gondoltam, hogy a gyermekvédelemből szeretnék nyugdíjba menni, mert imádtam ezt a hivatást, de a balesetem kivizsgálása során tapasztalt szakmai inkompetencia, a munkáltatóm felől tanúsított mély megvetés és méltánytalan viselkedés, valamint az évek során elszenvedett megaláztatások arra a lépésre ösztönöztek, hogy ki kell csekkolnom ebből a mára már igencsak bántalmazó munkahelyi közegből.
Sajnos eddig csak hezitáltam itthon, nehezen eresztettem el a hivatásomat, de mára határozottan úgy érzem, hogy egyetlen percet sem tudnék a szocszférában tölteni, egy teljesen más irányba szeretnék elindulni.
Problémám a következő:
A sok totojázás miatt időt vesztettem. Be kellett volna adnom a felmondásomat már július közepén, a táppénzem második hetében, de a fenti dolgok miatt ezt nem léptem meg. A felmondási idő 2 hónap a szerződés szerint. Most így fejből nem tudom, de talán a 8 év miatt erre még jön is valamennyi? Arra nem számíthatok, hogy a felmondási idő előtt elengedjen majd a munkáltatóm, hiszen már majdnem mindenki elmenekült a gyermekotthonból, így brutális emberhiány alakult ki. Viszont a terveim megvalósításához nekem szeptember közepén muszáj lesz távoznom, mert kezdenék máshol.
Nem tudom, hogy az azonnali felmondáshoz megfelelőek lennének-e az indokaim. Mivel ez egy speciális gyermekotthon, itt elég speciális problémák szoktak felmerülni, de akad triviális is köztük.
Arra nem szeretnék hivatkozni, hogy a gerincem már sérülékeny így 50 után, mivel akkor esetleg alkalmatlannak minősülnék egy speciális gyermekotthonban való munkavégzéshez, mert a reményt még nem adtam fel, hogy egyszer talán a segítő szakmásokat is megbecsülik ebben az országban és nem egy a végtelenségig kihasználható réteget lát bennük az aktuális rezsim.
A segítséget előre is köszönöm!
wonderwolf,
Az Mt. szerint nyolc év után 30+20 nap a felmondási idő.
Ha eleve 2 hónap van a szerződésedben, akkor szerintem az benne van ebben (el lehet térni legfeljebb 6 hónapra).
Már, ha szoc szférában dolgozva az Mt. vonatkozik rád. Mi van a szerződésedben?
Egyébként pedig : nem, azonnali felmondás indokának nem felelnek meg az általad leírtak. Le kell töltened a két hónapot.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |