Mintha duplán "büntetne" a kevesebb szolg.idő miatt,nem?
Eleve már nem 80,hanem 78,5% -ot ad,és utána még csökkent is ugyan ezen ok miatt. Kétszer is kevesebbet számolnak. Tudom,hogy a törvény így írja elő,de mégis furcsa. Vagy csak nekem az?
Előrehozott öregségi nyugdíj
hamiki
A nyugdíjalapból kiszámolt nyugdíj összege csökken a max. 8,4%-al, ez így egyértelmű, ami megerősítést nyert. Még nem kaptuk meg a határozatot, de az ügyintézővel beszéltem, ők telefonon nem adnak összegre felvilágosítást. Mondtam neki, hogy kalkulátorral nekem mennyi lett a csökkentés nélküli nyugdíj összege, és legalább annyit mondjon, hogy ehhez képes a 3,6% csökkentéssel ettől lényegesen kevesebb lesz. Azt mondta, hogy a csökkentéssel kb. annyi a kiszámolt nyugdíj, mint amit a te kalkulátoroddal csökkentés nélkül kiszámoltam. Jövő héten meglesz a határozat, egy későn kiküldött nyomtatvány miatt csúszik a dolog.
Üdvözlettel Veci
Én már megkaptam a végleges határozatot,és az enyém csökkentett előrehozott,mert pár hónap hiányzik a 40 év szolgálati időből.
Kiszámolják a nyugdíjalapot,ez eddig mindenkinek egyformán történik.
Aztán a szolg.időhöz tartozó %-ot. Esetemben 78,5%.
Kapott egy összeget,de mivel hiányzik a negyvenből,megnézi mennyi hiányzik a tényleges öregségi korhatárhoz.
62-59. ez 3 év,ezért havi 0,1%-ot a 36 hónappal szorozza,vagyis a 78,5 %-os nyugdíj ÖSSZEGET csökkenti 3,6%-kal.
Csak segíteni szerettem volna.
Üdv.
Veci
Olvassátok el
http://www.complex.hu/…jegy_doc.cgi?…
12. § (1) bekezdése és a 18/B. § (2) bekezdése.
Akárhányszor elolvasom, mindíg oda lyukadok ki.
Veci Vabi
De akkor nálatok mi a "kiszámolt nyugdíj"?
Amit kézhez kapna, ha nem csökkenne max 8,4 %-al.
Mert akkor én is erről írtam, és a törvény szavait ha olvassátok (lásd lent részben), abból ez következik.
De ha az un. "kiszámolt nyugdíjat" még redukálják pl. 40 évnél 80%-ra, akkor az igaz amit írtok.
Persze úgyis a tények beszélnek.
Kedves Hamik!
Vecinek van igaza, a férjem december 20.-án ment el korengedményes nyugdíjba és a kiszámolt nyugdíját csökkentették.
Üdvözlettel Vabi
hamiki
Nem jól értelmezed, az én érvelésem a jó!
Most kérdeztem meg a Nyugdíjbiztosítótól, azt mondták, hogy a kiszámolt nyugdíjat csökkentik. De napokon belül konkrét tapasztalattal tudom megerősíteni.
Üdvözlettel Veci
Veci és Kormányos
A csökkentés mértéke szerintem a 1997. évi LXXXI. társadalombiztosítási törvényt olvasva:
"12. § (1) Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati időtől és a figyelembe vehető havi átlagkereset összegétől függ. Ezek alapján az öregségi nyugdíj összege" pl 40 év szolgálati időnél a havi átlagkereset 80 %-a.
A 18/B.§ szerint "(2) Az (1) bekezdés szerinti előrehozott öregségi nyugdíj összegét úgy kell meghatározni, hogy az öregségi nyugdíj összegét" kell csökkenteni az előírt %-ban.
Tehát az én értelmezésemben pl. a 80% csökken max 8,4 %-al, ami nyilván nem ugyanaz, mint ha az átlagkereset (ami a 100%) csökkenne 71,6 %-al.
Pl. 200000 Ft átlagkeresetnél a 71,6% 143200-at eredményez, de ha a 80% csökken 8,4%-al, akkor az előrehozott öregségi nyugdíj összege: 146560 Ft. Kis különbség (3360 Ft), de van.
Remélem jól értelmeztem és számoltam.
Pontosabban 78,5% és ezt csökkentik.
Bocsi hamiki,azt hittem már feltették az újat.
Nekem is csökkentett van. A rendesen kiszámolt nyugdíjat csökkenti,a hiányzó idő miatt.
Egy évnél kevesebb hiány miatt,3,6%-kal, ahogy Lyonee anno kiszámolta.
gratulálok Hamiki! a kalkulátort kipróbáltam, jól működik.
Nekem még augusztus végéig, vagy december végéig (ha kapok felmentést, mint közalkalmazott, 57 évesen) tart az időm, akkor lesz meg a 42 év. A kíváncsiság vitt a számítás felé. köszönöm nagyi54-nek is a segítséget.
Ria41
Ezt válaszoltam a másik topicban.
kormányos
Szerintem a kiszámolt nyugdíjat csökkentik. Kb. 1 hét múlva okosabb leszek, mert a férjemnek is csökkentett nyugdíja lesz.
varjúháj
Nem csalódtam a humorodban. Ha van munkahelyed, akkor ne mozdulj. Az új nyugdíjtörvény 2012-től várható, de nem lehet semmit megjósolni. Azt kommunkálták, hogy a nők 40 évese megmarad, tehát arra hajts. A nyugdíj összegét a szolgálati idő alapján számítják.
Üdvözlettel Veci
köszönöm a tanácsokat, sikerült letölteni, megnyitni, rögtön hozzáfogok.
Ria41:valamit nem jól csinálsz, mert 2mp alatt
letölt és ott a kalkulátor akárhányszor csinálom.
Kattints a lassú töltésre.
kedves Hamiki! köszönöm, de nem megy. Ezt használjam?
http://data.hu/…tor_2011.xls
letölteni se engedi. Pedig szeretném nagyon kipróbálni.
sziasztok Fórumlakók!
tudom, most kijár nekem egy ejnye-bejnye, mert nem olvastam eléggé vissza, de ..mindjárt írok valami kifogást:)
Kedves Veci! a 40 éves nyugdíj topikban már nyektettelek, amikoron is kiderűlt, még van több mint egy évem az iskola miatt.
Kérdésem:
eltörölték már az 59 éves korhatárra vonatkozó jogszabályt?
meg lehet suskával váktani a hiányzó 1 évemet?
mi a jobb? várni a 40 évesre, vagy (ha még él) 2012.02.06-án elmenni az előrehozott nyugdíjba.
Köszönöm, hogy szánsz rám időt
Ria41
Én kipróbáltam, letöltöttem, megnyitottam, kipróbálta, működik.
Kísérletezz.
Nyugi
A linked 2010-es a régi valorizációs számokkal, azóta megjelentek az új szorzószámok.
Ria141
Nem tudok mást mondani, mint le kell tölteni, megnyitni excelben, majd értelemszerüen kitölteni.
Nem tudom miért nem tudod megnyitni. 2003-as vagy újabb excel kell hozzá.
kedves Hamiki! hogyan tudnám használni a kalkulátorod?
légyszí írd le, mert nem tudom megnyitni. köszönöm szépen.
Tisztelt Mindenki!
Valaki meg tudná mondani, hogy a pl. 8,4%-os csökkentés mit csökkent? A kiszámolt nyugdíjat, tehát az alap 80%-át csökkenti, vagy a 80% lesz ebben az esetben 73,6%.
Katóka54
A kolléganődnek teljes összegű nyugdíja lesz, a betöltött 44 évvel (inkább 5 nappal több, mint 1 nappal kevesebb legyen) a nyugdíjalapból kiszámolt átlagkereset 88%-a lesz az induló nyugdíja.
A felmentés megadására a tv. nem kötelezi a munkáltatót, ha a munkavállaló, dolgozó mond fel, mégha az nyugdíjazási indokkal történik. A legtöbb helyen megadják, ha van rá pénz.
Az előrehozott nyugdíjba vonuláskor a dolgozó kéri a munkaviszony megszüntetését, tehát a kolléganőd írja meg a felmondási kérelmét. Szerintem elég, ha egyszerűen megfogalmazza a felmondást, indok a nyugdíjba vonulás.
Remélem az ő munkáltatója megadja neki a felmondási időt és fele időre a munka alól is felmenti.
Üdvözlettel Veci
Kedves Fórumozók !
Egy kolleganőm 1952.januárban született és szeretne elmenni nyugdíjba. 2005.03.03-ig, amikor megkérte a szolg.idejét 38 év 87 napja volt. Azóta is folyamatosan dolgozik ugyanannál a cégnél, tehát már meg van a 44 éve is. Kérdésem: elmehet-e csökkentés nélküli előrehozott nyugd.-ba? Ő június 1-el szeretne.
Jár-e neki felmentési idő? 19 éve dolgozik a mostani
munk.helyén, a Munka T.könyve vonatkozik rá. Milyen papírokat kell kitöltenie? Ő mondjon fel vagy a munkáltató?
Kedves lyonee és hamiki!
Nagyon rendesek vagytok, hogy mindeketten válaszoltatok.
Hamiki, nyugodtan tegezhetsz, semmi gond, bizalmamba fogadtalak, hiszen nagyon jószándékú ember vagy.
Köszönöm Nektek a segítséget.
üdv:52mama
Tudja-e valaki, hogy az ONYF honlapján hol található a kalkulátor? Azt mondta az ügyintáző, hogy elég pontos eredmény jön ki általa.
Üdvözlettel Veci
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02