Közalkalmazott, köztisztviselő, közszolgálat


Chilly # 2022.03.01. 00:27

Tisztelt Szakértők!
Segítséget szeretnék kérni egy olyan kérdésben, ami egy közterület-felügyelői munkavégzéshez kapcsolódik.
Adva van egy vidéki település (X), ahol önálló költségvetési szervként működik egy rendészet.
A rendészethez tartozó közterület-felügyelők, az adott településen (X) végzik a munkájukat.
A szervezet vezetője (a helyi polgármester és egy másik település (Y) polgármesterével) közösen létrehoznak egy "feladatellátási megállapodás"-t, amely alapján a köztereseket átirányítják a másik településre (Y) közterület-felügyelői feladatok ellátására.
Mindezért, a megállapodásban kikötnek egy szolgáltatási óradíjat, amelyet a másik település (Y) önkormányzatának kell kifizetnie, a teljesítés igazolása után a rendészetnek (X).
Az - én olvasatomban - a jogszabály csak társulási formában engedi az ilyen együttműködések megkötését. Ezzel szemben a szervezet vezetője közli, hogy jogszerű így is a feladatellátás a másik településen (Y).
A rendészet (X) szmsz-e, alapító okirata, vagy a település (X) saját szmsz-e, nem rendelkezik arról, hogy egy másik település (Y) közigazgatási határán belül ilyen tevékenységet végezhetne.
Mindezt olyan formában "könyvelik" le, hogy a közterület-felügyelő aláírja a 12 órás munkavégzését a rendészethez tartozó településen (X) és ezen időtartamon belül átmegy a másik településre (Y) 2 - 3 órás időtartamra, amit később igazolnak le és fizetnek ki a rendészetnek (X).
Jogszerű-e így a munkavégzés?

ItukdaroV # 2022.03.04. 02:16

Tisztelt Szakértők!

Évek óta közalkalmazottként dolgozom, határozatlan idejű szerződéssel. Eddig nem volt munkaköri leírásom, vélhetően elfelejtették aláíratni velem, most szeretnék ha aláírnám. Még nem jutott el hozzám, de "nem hivatalosan" korábban láttam egy tervezetet, amiben olyan feladatok is szerepeltetve vannak, amik véleményem szerint nem tartoznak az adott munkakörhöz. Feltételezésem szerint a mostani végleges verzió is ez lesz. Ha ebben a formában nem írom alá milyen jogi lépéseket tehet a munkáltatóm? Úgy gondolom ezt a munkába állásomkor kellett volna aláíratniuk velem.

drbjozsef # 2022.03.04. 05:08

ItukdaroV,

A munkaköri leírást egyoldalúan határozhatja meg, és módosíthatja is a munkáltató, nem kell aláírnod, csak közölnie kell veled. Legfeljebb azt kell aláírnod, hogy átvetted - de ha ezt nem teszed, kiküldik postán, és akkor is közöltnek számít, ha nem veszed át a levelet.

Ha nem felel meg az alaki előírásoknak, vagy a benne szereplő feladatok nem felelnek meg a tényleges munkakörödnek, akkor ezt jelezheted a munkáltatónak, végső esetben pedig munkaügyi bírósághoz fordulhatsz.

Pont ezért nem része a munkaköri leírás a munkaszerződésnek : utóbbi csak közös megegyezéssel változtatható. Azt tényleg alá kell írnod, hogy hatályba lépjen. A munkaköri leírást nem kell.

Szomorú örökös # 2022.03.05. 05:51

a benne szereplő feladatok nem felelnek meg a tényleges munkakörödnek, akkor ezt jelezheted a munkáltatónak

Sok-sok évvel ezelőtt nagyon nem volt munkám és egykori iskolámban felmerült egy udvaros pozíció. Nem volt rossz meló egy ideig, megcsináltam mindig, ami a dolgom volt. Aztán egyik napon egy „magas beosztású elöljáró” érkezése miatt arra akartak rávenni, hogy a folyosón a minimum féléves trutyit takarítsam le a virágok leveleiről. Na akkor földhöz vágtam a rongyot és jeleztem, hogy azért minden vackot ne akarjanak már velem megcsináltatni! Ekkor a legfőbb felettesem behívott az irodába és felolvasta a munkaköri leírásom ezen részét: "...és bármi, amire megkérjük..."

Másnap én kértem időpontot ugyanezen felettesemtől. Mikor beléptem az irodába, közöltem vele, hogy péntek van, háromnegyed 2-kor lejár a munkaidőm, és mivel még próbaidő alatt vagyok, készítsék össze addigra a papírjaimat, majd hétfőtől ismét kiadó az állásom, mert én azonnali hatállyal fel is mondtam nekik (mindez persze a könyvelőjük hatalmas örömére). A nő csak hápogott, levegőt nem kapott, de tudomásul vette. Pár hónappal később már vállalkozóként a mostani munkámat végeztem és összefutottam vele, mert épp ő nyitott nekem ajtót a lánya lakásában. Bevallom, volt meglepetés a számára. :-)

zante # 2022.03.23. 12:11

Üdvözletem!

Hivatásos állományú rendőrként lenne kérdésem szolgálati idővel kapcsolatban.

1985-től van munkaviszonyom, 1992-ben szereltem fel a rendőrséghez hivatásos állományban.
2004-ben közös megegyezéssel leszereltem, és az 1996. évi XLIII. törvény alapján a leszerelésemkor 19 év szolgálati időt igazoltak, mivel ezen törvény szerint a hivatásos szolgálat előtti munkaidőt is hivatásos szolgálatnak ismerték el. Ennek alapján 2004-ben 19 év szolgálati időt igazolt a megyei rendőr-főkapitányság.
2019-ben visszaszereltem a szintén hivatásos állományba, viszont tájékoztattak, hogy az időközbeni jogi változások miatt a 2015 évi XLII. törvény alapján már nem jár a hivatásos jogviszony előtt munkaidő, tehát már nem számít szolgálati jogviszonynak az 1985 és 1992 közöttii időszak.

Az lenne a kérdésem, hogy ez így igaz-e, illetve a 2015 évi XLII. törvénynek lehet -e visszamenően olyan hatálya a mely kedvezőtlen a munkavállalóra, tehát a 2015-ös hivatásos szolgálati törvény elveheti-e azt a szolgálati időt, amit 2004-ben a 1996-évi törvény alapján a rendőrség részemre leigazolt, és erről igazolást adott ki?

Előre is köszönöm a segítséget.

Majordomus # 2022.03.23. 19:55

Ha dolgoztál és járulékot fizetett utánad a "szerv",akkor az mindenképpen nyugdijra jogosító jogviszony.

aranypénzes leopárd # 2022.03.30. 11:37

A jubileumi jutalommal kapcsolatos a kérdésem. 2020 júliusától a szakképzésben oktatók kikerültek a közalkalmazotti törvény hatálya alól. Ez azt is jelenti, hogy a közalkalmazottként teljesített és a jubileumi jutalom szempontjából figyelembe vehető 22 évnyi munkaviszonyom is elveszett ezáltal?

pzsofi # 2022.05.01. 09:13

Tisztelt Hölgyek,Urak!
Következőkben kérném a segítségüket.
Anyukám 2022.07.04-el tölti a nyugdíjkorhatárt. Több mint 15-éve közalkalmazott. A munkahelye a felmentési időt úgy szeretné kiadni, neki, hogyha betölti a 65-évet utána küldenék el az 5 hónap felmentéssel azaz majd csak 2022.12.04-el kapná a nyugdíjat. Megtehetik így?
ő 2022.07.04-el nyugdíjas szeretne lenni.
Arra hivatkoznak, hogy a törvényben az van, hogy miután betöltötte a korhatárt kell adniuk a felmentési időt. Ez nem megegyezés kérdése a munkavállaló és a munkáltató közös akarata?
Édesapám 2022.11.04-el lesz 10 éve hogy meghalt, az ő utána feléledő özvegyi nyugdíjat megkapja anyukám akkor is ha csak 2022.12.04-el kapja saját jogon járó nyugdíjat mert a munkáltató így engedi el?
Mit csináljon, hogy megkaphassa az özvegyi és a saját jogon járónyugdíjat is 2022.07.04-től?

Válaszukat és segítségüket előre is köszönöm.

nanemaaa # 2022.05.04. 08:07

pzsofi
Ha 65 éves nyugdíjkorhatárt eléri, akkor már másnap nem kell bemennie dolgozni, itt nem beszélhetünk felmentési időről.
A munkaviszonya a jogszabály erejénél fogva szűnik meg.
Szerintem.

drbjozsef # 2022.05.04. 08:16

Ez nem megegyezés kérdése a munkavállaló és a munkáltató közös akarata?

Főleg a közszférában, ha VAN megegyezés arról, hogy a munkáltató menti fel a dolgozót, akkor azt időzíthetik úgy, hogy a felmentési idő lejárata a nyugdíjjogosultság előtti napon érjen véget. Közös megegyezéssel. De azzal kb. bármit lehet.

A Kjt. szerint fel kell menteni a munkavállalót a nyugdíjkorhatár elérésekor úgy, hogy a felmentési idő KEZDŐ napja essen a betöltés napjára. Vagyis ez esetben lényegében nem jár külön felmentési idő.
Kivétel az, ha valaki a nők 40 év kedvezményével megy nyugdíjba, őt kifejezetten úgy KELL felmenteni, hogy a felmentési idő VÉGÉRE teljesítse a feltételeket.

Még egyszer : közös megegyezéssel bármit lehet.

Kjt. 30.§(1) "d" pont, ill. 30.§(4).

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…

bodnarzsolt111 # 2022.05.19. 09:06

Jó Napot! Jubileumi jutalom számításában szeretnék segítséget kérni. Korábban a rendőrségen dolgoztam és ott 2018. októberében megkaptam a 30 éves jubileumi jutalmamat. A rendőrségtől leszereltem és köztisztviselő lettem (közterület-felügyelő). Az új munkáltatóm az önkormányzat nem ismeri el a rendőrség által elismert és számított HSZT szerinti hivatásos időmet. A jogvita abban van, hogy a HSZT életbelépése előtt már rendőr voltam, illetve életben volt még egy 1.2 szorzó is, így a HSZT által elismert hivatásos szolgálati viszonyom 1988-tól lett számítva és rögzítve is. Ténylegesen 1994-ben lettem rendőr, előtte mentőápoló. Az önkormányzati kinevezésemkor közölték, hogy legközelebb a 35 évest kaphatom meg, de az számításuk szerint 2027 lesz. A kérdésem lehetséges-e a jogfolytonosság a köztisztviselői munkakörömben is, így a 35 éves jubileumi jutalmamat megkaphatom-e 2023-ban? Köszönöm a választ!

fiztanar # 2022.05.25. 06:21

Érdeklődni szeretnék, hogy ez a megfogalmazás mit jelent? - az értelmezésem szerint taníthatnék műszaki technikumban fizikát főiskolai tanár végzettséggel, mivel nem tesz különbséget műszaki és egyéb technikumok között:
XXII. FEJEZET
A SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY OKTATÓI
53. Az Szkt. 47. §-ához
134. § (1) A közismereti oktatásban oktatott tantárgy oktatójának

  1. * technikumban egyetemi szintű vagy - az általános iskolai tanár kivételével - mesterfokozatú,
  2. szakképző iskolában legalább főiskolai szintű,

a közismereti tantárgynak megfelelő szakos tanári végzettséggel kell rendelkeznie.
(2) Az ágazati alapoktatásban és - a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel - a szakirányú oktatásban oktatott tantárgy oktatójának

  1. technikumban szakmai tanárképzésben szerzett mesterfokozattal vagy felsőfokú végzettséggel és az ágazatnak megfelelő szakképzettséggel,
  2. * szakképző iskolában az ágazatnak megfelelő felsőfokú végzettséggel és szakképzettséggel vagy felsőfokú végzettséggel és az ágazatnak megfelelő szakképzettséggel vagy szakképesítéssel

kell rendelkeznie.

(3) * A gyakorlati ismereteket oktató személynek legalább érettségi végzettséggel és az ágazatnak megfelelő szakképzettséggel vagy szakképesítéssel kell rendelkeznie.