Plusz jegyezzük meg, hogy az EU irányelv az nem az igazságszolgáltatásban alkalmazandó jogszabály. Az a tagállamoknak szól, hogy ez alapján dolgozzák ki a nemzeti törvényeiket, rendeleteiket.
Ha tartós fogyasztási cikket vettél, olvasd el a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendeletet.
fogyasztóvédelem - EU
Azt viszont senki nem mondta, hogy Romániában kell pert indítanod.
Jól mondod: az eladó. A te eladód pedig nem a magyar kft.
Spas12
„ugyanakkor az áruk adásvételére irányuló szerződésekről szóló (EU) 2019/771 irányelv 10. cikk (1) bek. értelmében az eladó felelős a fogyasztóval szemben minden olyan hibáért, amely az áru leszállításának időpontjában fennáll, és amely az ettől az időponttól számított két éven belül felismerhetővé válik.”
Én nem lennék biztos abban a két évben. Jelenleg már az összeg határozza meg a jótállási idő hosszát.
És az eladó a román egység volt, nem a magyar, tök mindegy, hogy ugyanazon német multihoz tartoznak.
„Tehát a vevő - noha ugyanazon multicégtől vásárolta a terméket -, mégis, mivel szerződéses kapcsolatba a romániai leányvállalattal került, ezáltal ott is kell fellépnie igényérvényesítéssel, nem?”
Mint már korábban is írtam, el kell olvasni a szerződéses feltételeket.
Szomorú örökös, köszi szépen, ugyanakkor az áruk adásvételére irányuló szerződésekről szóló (EU) 2019/771 irányelv 10. cikk (1) bek. értelmében az eladó felelős a fogyasztóval szemben minden olyan hibáért, amely az áru leszállításának időpontjában fennáll, és amely az ettől az időponttól számított két éven belül felismerhetővé válik.
Tehát a vevő - noha ugyanazon multicégtől vásárolta a terméket -, mégis, mivel szerződéses kapcsolatba a romániai leányvállalattal került, ezáltal ott is kell fellépnie igényérvényesítéssel, nem? Vagy lehet valami más norma, ami ezt felülírja?
Spas12
El kell olvasni az általános szerződési feltételeket, az lesz számodra a megoldás kulcsa. Nekem 2019-ben egy Németországban üzembehelyezett Dacia Dokker esetében itt Magyarországon azt mondták, hogy a német szerződéses feltételek alapján érvényes itt is rá a jótállás - és ezt be is tartották szépen, hiszen a 60 ezres kötelező szervíznél csakis a szokásos anyagköltséget kellett fizetnem. Még egy gyári szoftverfrissítést is kaptam a fedélzeti egységre.
Kedves Fórumtagok!
Alábbi tényállás: magyar fogyasztó vásárolt egy tartós fogyasztási cikket Romániában, A. Kft-nél. Fogyasztói igénnyel lépett a magyarországi A. Kft-nél (A. cég német multivállalat).
Kérdés: megtagadhatja-e a magyarországi A. Kft. a jótállás teljesítését arra hivatkozással, hogy nem a magyarországi A. Kft-nél lett véve a termék? Illetve ilyen esetben melyik EU jogszabály alkalmazandó?
Köszönöm előre is!
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02