Devizahitelszerződés megtámadása PTK 210. (3)


Lanzarotte # 2013.07.04. 20:15

Dr Várhelyi Tamás: Végigolvastam, ez egy számunkra NAGYON KEDVEZŐ döntés! Ursuláék a Partiscum ügyhöz hasonlóan úgy "adtak igazat a banknak" hogy közben csendesen kivágták alattuk a fát...
1.) "Mindezekre tekintettel a Kúria megítélése szerint a vételi és eladási árfolyamok alkalmazásából eredő teher olyan költségnek minősül, amit a Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pontja szerint a szerződésben fel kell tüntetni."
Ezek után senki nem jöhet a "számítási móddal" és hasonló remek kifogásokkal...
2.) "Jelen ügyben azonban ismert, hogy a fenti mértékű árfolyamrés helyett az I. r. alperes +/- 1% árfolyamrést alkalmazott 2008 októberétől anélkül, hogy adat merült volna fel arra, hogy az egyoldalú szerződésmódosításra irányadó szabályokat figyelembe vette volna."
Az ÖSSZES bank kiszélesítette az árfolyamrést, anélkül, hogy a szerződésen az árfolyamrés, vagy a megváltoztatásának feltételei szerepeltek volna.
Tehát, a szerződés a d) pont alapján is érvénytelen.
Jelen ügyben azért lehetett érvényessé nyilvánítani a szerződést, mert az árfolyamrés visszamenőlegesen dokumentált és visszakereshető, tehát NEM A FELEK MEGÁLLAPODÁSÁN múlik!
A Kúria nem mondott kevesebbet, mint, hogy a szerződések a c) és a d) pont alapján is érvénytelenek. Arról nem beszélve, hogy a Ptk.239/A § alapján indított megállapítási keresetekben a jogkövetkezmény fel sem merül!

Ycal # 2013.07.04. 19:39

Nem baj KBS, még mindig nem akkorát mint te :-))

Mondtad, nem emlékszel, mit tartottál az "árfolyamrésről" az év elején....előkerestem neked...

KBS írja :
"Eljárok devizahiteles képviseletében perben, és ügyvédi eskümnek megfelelően minden jogszerű eszközzel igyekszem ügyfelem érdekeit érvényesíteni."

Ycal írja:
KBS, lehet tudni,hogy hány peredben hivatkoztál már semmisségre a december 7.-ei "jogerős" közbenső ítélet mintájára?
(ez ugye az árfolyamrés miatti semmisség)

KBS írja:
Egyszer sem. Nekem a bírókkal holnap és jövőre is együtt kell dolgoznom. Nem tenne jót, ha hülyének tettetném magam előttük.
Inkább arra játszom, hogy komolyan vegyék, amit mondok, írok, mint arra, hogy rám legyintsenek és ásítsanak egy nagyot.

Allora Gondola # 2013.07.04. 19:38

Pontosítom a címzettet.

"Szerintem a tüntetők egyáltalán nem akarnak fizetni, hanem eltöröltetni az egész hitelt kamatostól...”"

Szerinted.
Meg a múltat végképp eltörölni... Nihil.


Két huncut ember van a világon. Egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja.(székely mondás)

Allora Gondola # 2013.07.04. 19:35

Szerinted.
Meg a múltat végképp eltörölni... Nihil.


Két huncut ember van a világon. Egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja.(székely mondás)

Ycal # 2013.07.04. 19:32

Elolvastam újra az ítéletet:

1.
Leírja, hogy egyenrangú lehetőség az eredeti állapot visszaállítás és az érvényessé tétel, mint lehetőség.

2.
Leírja azt is, hogy melyiket alkalmazza az a bíróság mérlegelési jogköre.

Ez esetben a 2 fokon eljáró bíróság miben követett el jogsértést?

Tician # 2013.07.04. 19:25

A kúria vezetőjének nyilatkozata szánalmas, fizetett és nevetséges is...először elmondta, hogy az adósnak rosszabb lett volna a teljes semmisség, aztán elmondta, hogy nekik a jogszabály alapján kell dönteni...na akkor ez így nem stimmel...

Ráadásul a jogszabály a Hpt, semmisséget mond ki és kész..valamint az adós a teljes semmisséget kérte, akkor mit szól bele, hogy mi a jobb neki...senkit nem érdekel, jogszabály alapján kellett volna dönteni...

Kovács_Béla_Sándor # 2013.07.04. 19:07

Szerinted. Tévedtél már másban is.

Ycal # 2013.07.04. 18:43

Szerintem ezek után ki is vehetjük a Ptk-ból az 237. § (1)-et és az eredeti állapot visszaállítást, mert felesleges, ugyanis minden szerződés kiegészíthető , átírható érvényesre.....

Allora Gondola # 2013.07.04. 18:03

Horvátországban a devizahitelesek nyertek
Ma 2013.07.04-én délelőtt történt!

Miközben itthon a Kúria döntésére várunk egy devizahitel perben, Horvátországban első fokon elmarasztalta a bíróság a bankokat. A bíróság szerint a szerződés napján érvényes árfolyamon a bankoknak kunára kell átszámítaniuk a hitel tőkeösszegét, így az adósok akár pénzt is igényelhetnének vissza, ha jogerőre emelkedne a döntés.

Miközben itthon a Kúria döntésére várunk egy devizahitel perben, Horvátországban első fokon elmarasztalta a bíróság a bankokat. A bíróság szerint a szerződés napján érvényes árfolyamon a bankoknak kunára kell átszámítaniuk a hitel tőkeösszegét, így az adósok akár pénzt is igényelhetnének vissza, ha jogerőre emelkedne a döntés.

Tovább:

A bíróság az ítélet indoklásában a többi között megállapította, hogy a bankok egyoldalúan, a hitelesek kárára módosították a kamatokat. Elrendelte, hogy a pénzintézeteknek fix kamatozás mellett, a szerződés napján érvényes árfolyamon kunára kell átszámítaniuk a hitel tőkeösszegét.

És mégis mozog a Föld...

Ad acta?
A Karma - törvénye szerint: legfeljebb egy időre.
„A pofátlanságnak vannak olyan magas fokai, amiért nem jár büntetés, csak csodálat.”
(Peterdi Pál)


Két huncut ember van a világon. Egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja.(székely mondás)

Ycal # 2013.07.04. 17:52

Sherlock:

:))))))

Lehet,hogy én elsőéves szinten vagyok, de belőled lassan Kúriai bíró lehet, ha így folytatod, a tudásod már megvan hozzá...

Allora Gondola # 2013.07.04. 17:51

Wellmann György, a Kúria polgári kollégiumának vezetője a döntést követő sajtótájékoztatón...
Hozzátette: tisztában vannak a devizahitelekkel kapcsolatos társadalmi problémákkal, ám ezek megoldása nem az egyedi ügyekben döntő jogalkalmazók feladata, hanem a jogalkotásé.

Ad acta?
A Karma - törvénye szerint: legfeljebb egy időre.
A pofátlanságnak vannak olyan magas fokai, amiért nem jár büntetés, csak csodálat.
(Peterdi Pál)


Két huncut ember van a világon. Egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja.(székely mondás)

Sherlock # 2013.07.04. 17:47

Mint azt az igazi Sherlock Holmes mondta, „a magándetektív státusz páratlan előnye, hogy megválaszthatom az ügyeimet” - ez szerencsére rám is igaz. Úgyhogy várd nyugodtan, nem kell bizonyítanom semmit, az meg hogy nem lettél okosabb, hidegen hagy - valószínűleg akkor sem lettél volna, ha válaszolok, ez a tudat nyugtasson.

Allora Gondola # 2013.07.04. 17:19

Ott voltam, kicsit ki is lógtam, mert rajtam nem egyenruha (rövidnadrág, póló/hawaii ing, zokni+szandál) volt.

Igen. Láttalak a TV Híradóban. Ott ültél Ursula bíró Asszonyhoz viszonylag közel a sorban, és nem abban az ingben. Nem lógtál ki nagyon...
(A zoknidat nem láttam. Takarták az előtted ülők. A többi stimmel. Örülök, hogy megismerhettél. Irigyed vagyok.)


Két huncut ember van a világon. Egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja.(székely mondás)

Ycal # 2013.07.04. 17:05

Sherlock:

Még mindig várom..... :)

Ha tudod,akkor mond el...mi volt a Kúria feladata....érdeklődve várom...

Sherlock # 2013.07.04. 16:54

Ycal, én nem vitatkozom veled, ott ültél, de halvány lila gőzöd sincs arró mi történt, a tudásod meg alulról verdes egy elsős joghallgatót aki mindenhova a római jog könyvével ül le, persze én még tőled is hülyébb vagyok, mert néha leállok veled.

Ennyi erővel felemelhette volna kamatot 30%-ra vagy a tőkeössszeget a duplájára, azellen sem tiltakozott egyik fél sem...

Nem. Ez egy demagóg szöveg, a bíróság viszont az 1/2010. Pk vélemény 7. pontjára hivatkozott, ami expressis verbis mondja ki (fordítok: ha egyik fél sem tiltakozott, akkor kizárt hogy "valamennyi" fél tiltakozzon) ezt a lehetőségét. Vagy 20-szor idézted egyébként az 1/2010-et, elolvasni egyszer sem sikerült?

Ezek szerint , a én beleírom a keresetbe, hogy "tiltakozom az érvényesítés ellen" , akkor nekem az eredeti állapotot fogja visszaállítani? :-))))

Lásd feljebb.

A Kúriának 1 feladata volt

Ezt nekem mondod? Kettőnk közül én vagyok tisztában azzal, hogy mi volt a feladata.

Ycal # 2013.07.04. 16:35

Sherlock:

A Kúriának 1 feladata volt: MEGVIZSGÁLNI, TÖRTÉNT-E VALAHOL JOGSZABÁLYSÉRTÉS.

Az nem jogszabálysértés, ha az ügyet elbíráló bíróság a lehetőségek közül eltérő jogkövetkezményt alkalmaz vagy igen?

Ycal # 2013.07.04. 16:17

Sherlock:

külön kiemelte azt is, hogy erre nézve nincs indokolás, hogy miért azt választotta; a végén pedig azt emelte ki, hogy az érvényesítés ellen a felek egyike sem tiltakozott...

Ezek szerint , a én beleírom a keresetbe, hogy "tiltakozom az érvényesítés ellen" , akkor nekem az eredeti állapotot fogja visszaállítani? :-))))

Ycal # 2013.07.04. 16:14

Világosan elmondta a bírónő hogy jogszabálysértő volt az eredeti állapot helyreállítása (külön kiemelte azt is, hogy erre nézve nincs indokolás, hogy miért azt választotta; a végén pedig azt emelte ki, hogy az érvényesítés ellen a felek egyike sem tiltakozott), a tanács pedig a PP. 275. § (4) szerint saját jogkörben ítéletet hozott; biztosan ott voltál?

"érvényesítés ellen a felek egyike sem tiltakozott"

Ennyi erővel felemelhette volna kamatot 30%-ra vagy a tőkeössszeget a duplájára, azellen sem tiltakozott egyik fél sem...

„hogy jogilag mennyire védhető az álláspont, az EU majd eldönti”

Mégis hogy?

Már leírtam Sherlock:

Ha az EU fogyasztóvédelmi irányelv, már a tisztességtelenség miatt érvénytelen szerződési feltétel "kiegészítését" sem engedi a nemzeti bíróságnak
(C-618/10 68., 73. pont)
Akkor a Hpt 213 szerint( mely a szintén fogyasztóvédelmi részben szerepel ) semmis szerződést miért lehet kiegészítés útján érvényessé tenni...

Gondolom erre nem fogsz válaszolni...
(Majd megkeresem az eredeti irányelvet, ami a 213-at szülte....)

Ycal # 2013.07.04. 16:11

Nagyon gyors volt a kúria :-)

Már fenn is van az ítélet...

http://www.lb.hu/…rzodesben-az

Sherlock # 2013.07.04. 15:59

Világosan elmondta a bírónő hogy jogszabálysértő volt az eredeti állapot helyreállítása (külön kiemelte azt is, hogy erre nézve nincs indokolás, hogy miért azt választotta; a végén pedig azt emelte ki, hogy az érvényesítés ellen a felek egyike sem tiltakozott), a tanács pedig a PP. 275. § (4) szerint saját jogkörben ítéletet hozott; biztosan ott voltál?

hogy jogilag mennyire védhető az álláspont, az EU majd eldönti

Mégis hogy?

Ycal # 2013.07.04. 15:55

Sherlock:

Igazad van gratulálok én legalább is....eltaláltad.
(hogy jogilag mennyire védhető az álláspont, az EU majd eldönti....)

Aztán várom, hogy az árfolyamrés és a semmis szerződés miatt ti is megkövessetek.... :-)

Ycal # 2013.07.04. 15:50

Sherlock:

Most kb 2 évig, míg visszajön az EU-ból a válasz , megint én leszek a hülye fogyatékos, mint az eddig eltelt másfél évben, mert azt mertem mondani, hogy az árfolyamrés költség és semmissek a szerződések....(gondolom még emlékszel)

Most két évig azért leszek hülye , mert azt mondod, hogy egy fogyasztói szerződést nem lehet , úgy érvényessé tenni, hogy utólag kiegészítjük.....

Attika:

Nem hallottam mint mondott Dénes, de remélem fenn lesz valahol....
A Kúriának a Pp. szerint egyáltalán kellett foglalkozni a semmisség következményével és "ajánlást" kellett kiadnia vagy ezt önszorgalomból csinálta, hogy mentőövet próbáljon dobni a bankoknak? :-)))))

Sherlock # 2013.07.04. 15:48

Ott voltam, kicsit ki is lógtam, mert rajtam nem egyenruha (rövidnadrág, póló/hawaii ing, zokni+szandál) volt.

Nem is értették

Ezt nem vitatom.

Szerintem a Pp. szerint is aggályos ez a rész....

Melyik § szerint?

Innentől, az lesz a következő lépés, hogy a Bank, bármilyen új címen , bármilyen összeget felszámolhat, mert a bíróság , majd utólag meghatározza az értékét és beleírja, hogy az is költség.....

A rendelkező részben kb. 3 percig beszélt arról, hogy ezt miként zárják ki(konkrétan az árfolyamrés mértéke kapcsán, de mutatis mutandis).

Persze ez továbbra sem egy szakma, jobban vágjátok. De jelzem hogy a fogadást Obudafan és én nyertük, úgy sportszerű ha gratuláltok.

Allora Gondola # 2013.07.04. 15:35

Hír TV.

http://mno.hu/…etok-1170758


Két huncut ember van a világon. Egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja.(székely mondás)

Dr.Attika # 2013.07.04. 15:33

Ott voltam a határozat hozatalkor. Fel is vettem magnóra.13 percet késett a bírói tanács bevonulása.Ez a tipikus "hoztam is meg nem is " ítélet. Majd a felperes jogi képviselőjét hallgassátok meg. Én meghallgattam amit a sajtónak mondot. Egyébként kifelé már nem jöhettünk a főbejáraton. Mellék ajtón kellett kimennünk, mert már a rendőr sorfal felsorakozott. Most nézem, hogy történt-e atrocitás.