Jogi segítséget szeretnék kérni.
Negatív értékelést adtam egy tranzakcióra, mert sajnos a vevőnek olyan volt a hozzáállása, xy néven fut, xxy a felhasználói neve, az értékelésemre"faszkalap paraszt"-nak nevezett az értékelésem válaszára, amit végül eltávolítottak a rendszerből.
Ugyan ez az ember egy másik felhasználó névvel leütötte egy másik nagy értékű termékemet, meglepő módon ugyan azzal a névvel érkezett tőle az email másik email címről, de a rendszerben teljesen más néven tüntette fel magát ezután megváltoztatta az email címét és a telefonszámát is.
Egy négyértékű terméket szeretnék értékesíteni a Vaterán ezért nagyon sok extra szolgáltatást, vettem igénybe. Így e miatt a rossz bosszúálló vevő miatt mind a pénzt mind a hirdetési összeget elbuktam? Ő kijelentette, hogy joga van az elállástól, mert fix áron vásárolta meg a terméket, holott nem is fixáron vette meg, hanem Villámáron, jogi értelemben van a kettő között különbség?
Én a PTK 211 paragrafusa szerint kértem tőle a pénzt:
- Polgári Törvénykönyv a szerződés létrejöttéről szóló, 211. § értelmében, aki szerződés kötésére ajánlatot tesz, ajánlatához kötve
marad az online aukciós értékesítés jellegéből kifolyólag. A törvény értelmében tehát, az a vevő, aki a vatera.hu oldalon
ajánlatot tesz, vagyis licitál, az a licittől a későbbiekben nem állhat el, az ajánlati kötöttség kizárása nem lehetséges.
Az eladóknak a vatera.hu oldalra feltett ajánlataik szerződéskötési nyilatkozatnak minősülnek, vagyis az ettől való elállás sem
lehetséges. Az aukció lezárását követően a szerződéskötés automatikusan létrejön, és a szerződésben foglaltakat mind a vevő, mind az eladó köteles teljesíteni és betartani, vagyis az eladó köteles a felkínált terméket a kialakult áron a vevőnek eladni, a vevő pedig köteles a terméket ezen az áron megvenni.
,ő erre A távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet kimondja:
"Az úgynevezett fix áras árveréseknél (amikor a vételár előre meghatározott, és nem kerül sor licitálásra) a vevő élhet az elállás jogával. ".
Most az lenne a kérdésem, hogy a Villámár és a Fixár között van-e különbség jogi értelemben?
Illetve, ő azzal fenyegetett meg, hogy:
A felém tanúsított sértő magatartás és a jogtalan követelések miatt nem kívánok a továbbiakban kapcsolatot létesíteni Önnel.
A továbbiakban bármilyen, akár írásbeli akár szóbeli megkeresés esetén, zaklatás miatt rendőrségi feljelentést teszek.
BTK 176/A.§
(1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen
beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs
eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
Így az is lenne a kérdésem, hogy ha írok neki emailt-t amit a Vaterának is eljuttatok, hogyha negatív visszajelzést akarna tenni az adásvételről akkor ezt a Vatera törölje, mivel ő állt el az adás-vételtől. Akkor ő feljelenthet-e engem a rendőrségen zaklatás címszóval?
Köszönöm a segítséget.