Abban kérném a segítséget, hogy a bíróség felé benyújtott költségmentesség és költségfeljegyzési nyomtatványon beadott adataimban változás történt (beadáskor még munkanélküli voltam, már van munkahelyem és van másik bankszámlám).
Milyen nyomtatványon kell a fentebb említett változásokat közölni a bírosággal?
Üdvözlök mindenkit! Gyermektartás megszüntetése miatt nyújtottam be keresetlevelet a helyi Járás Bírósághoz, már 5 hónapja. Az alperes, a neki biztosított 45 nap alatt írásbeli ellenkérelmet nem terjesztett elő, ezért Bírósági meghagyás lett kibocsájtva. Ez a végzés hozzám már 2 hónapja megérkezett, azóta teljes csend van. Kérdésem lenne, honnan tudom meg, benyújtottak-e ellentmondást, vagy közben jogerős lett a meghagyás? Eddig nem érkezett semmi a Bíróságtól. Köszönöm!
Adott egy kft alperes, aki ellen munkaügyi pert indított a munkavállaló. A keersetlevelet megkapta elektronikusan, amelyre határidőben bement az ellentmondás 5.számú végzés. Arra viszont egy birósági meghagyást kapott, hogy a bíróság által kiküldött 5.sz. végzést nem kereste és a 7.számú végzésében megállapította a mulasztást. Most akkor a bírság először postán küldi a végzést a cégnek? De ha igen, utánamiért küldte meg elektronikusan? mit lehet tenni? köszönöm
Nem lehet, hogy nem azt kell indokolni, hogy miért nem nyújtott be ellenkérelmet, hanem magát az ellentmondást? :) Vagyis tulajdonképpen nem is az ellentmondást kell indokolni, hanem az ellentmondással benyújtandó ellenkérelmet.
Csatold mellékletként, az legalább nem néz ki olyan szarul.
De ezért amúgy kérsz pénzt az ügyféltől? Az indokolásba (ha nem mellékletként csatolod) egyszerűen annyit kell írni, hogy ellentmondással élsz a bírósági meghagyással szemben, stb. És ellenkérelmet vagy beszámítást tartalmazó iratot is elő kell terjesztened, az tán ne maradjon le.
Ha az a kérdés, kell-e indokolni a bírósági meghagyással szembeni ellentmondásban, hogy miért mulasztotta el a fél az érdemi ellenkérelem benyújtását, akkor a válasz nem.
Nem azt írja, hogy a 15 napot mulasztotta. A meghagyást pedig vagy egy hónappal később kapja meg, mint hogy lepörög a 45 nap, ennyit azért egy ügyfél sem számol el, hogy ne csináljon semmit a 45 + 30 + 15 napon belül. Ill ha mégis, akkor teljesen megérdemli a marasztalást.
Bírósági meghagyással szembeni ellentmondást mennyire kell megindokolni, mennyire kell kimenteni a késedelmet? Pl. ha az ügyfél tévesen tájékoztat arról, hogy mikor kapta kézhez a keresetlevelet és emiatt a teljes határidőszámítás megcsúszik...?
Ami minta lehetne benne - mert általános -, azt szerintem tudod magadtól is; ami pedig egyedi, arra nincs minta. (Ha az általánosat sem tudod magadtól, akkor nem fogsz boldogulni egyedül a perben. Az, ami miatt beleszaladtál a meghagyásba, nem az egyetlen, hanem az első buktató volt az eljárásban.) Lehet, hogy nem is érdemes ellentmondanod.
"Dr.Attika Az nekem egy szabadnapba, és sok órányi utazásba kerülne, hiszen a kijelölés miatt egy távoli törvényszék jár el. "
Az ilyen helyzetek miatt is célszerű jogi képviselőt meghatalmazni. A jogi képviselőnek nem szabadnap, hanem munkanap. Neki is sok órányi utazásba kerül, de ezt meg kell fizetni. A távollétes tárgyalásokkal az a gond, hogy a bíró sem veszi igazán komolyan a perindítási szándékot. Ül szegény egyedül a tárgyalóteremben és beszél a magnóra, de ki kell várnia, mert hátha befut valamelyik peres fél. Egyébként nem kell kivenni szabadnapot, mert a munkavállalónak jár az a lehetőség, hogy bíróságon történő részvételt igazolt hiányzásnak minősítse a munkáltató, így sem szabadságot, sem szabadnapot nem kell kivenni, hanem csak egy igazolást kell benyújtani amit kérni kell a bíróságtól.
Ráadásul éppen a nagy távolságra tekintettel a tárgyalás távollétemben történő megtartását kértem, az első tárgyaláson így a távollétemben hirdette ki a bíróság a meghagyást.
Ez a kérelem a további tárgyalásokra is érvényes? Felperesként a jövőben sem vagyok köteles megjelenni, ha kérem a távollétemben történő megtartást?
Dr.Attika Az nekem egy szabadnapba, és sok órányi utazásba kerülne, hiszen a kijelölés miatt egy távoli törvényszék jár el. Nem lett volna köteles a bíróság kiküldeni az iratot az idézéssel együtt?
ObudaFan Azt hittem, azért mondhat ellen, hogy igazolni tudja, ha nem önhibából mulasztott. Hiszen a bíróság világosan felhívta, hogy legkésőbb a tárgyaláson adja elő érdemi védekezését. Mi értelme van ennek a felhívásnak, ha semmi jogkövetkezménye nincs az elmulasztásának (azon kívül, hogy az elmulasztott tárgyalás költségét ő állja, plusz az ellentmondásnak is van illetéke)?
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.