reptéren megfogott kábítószer


shiwnouk # 2021.09.18. 12:23

"mit foglaltak le s azt hogyan kötötték hozzád? "
Igen, pontosan név és cím alapján kötötték hozzám.

"a vegyészszakértői véleményben csekély vagy azt meghaladó mennyiség van leírva a tiszta hatóanyagtartalom tekintetében?"

Amikor a nyomozó bemutatta az anyagokat abban az állt, hogy csekély mennyiségez meghaladó hatóanyag tartalom, azonban megalapozottan gyanusítva csak csekély mennyiségű kábítószer fogyasztás céljából megszerzésével, tartásával elkövetett kábítószer birtoklásának vétségének elkövetésével vagyok.

"a lefoglalt anyag kábszi vagy ÚPA? (a gyanúsítás szempontjából fontoy)" - marihuána, nem ÚPA ( bár nem is tudom ez mit jelent)

"tettél beismerő vallomást vagy tagadásba. voltál vagy nagyon helyesen nem is tettél vallomást?"
Tettem vallomást. Természetesen tagadtam mindent, hogy bármi közöm lenne a csomaghoz. És volt vizelet vizsgálat is, ami negatív lett.

Azóta sem történt semmilyen fejlemény. Az ügyészség bármennyit ülhet a nyomozás lezárása utána átadott anyagon ha jól tudom. Azonban a nyomozás lezárására 2 év van, igaz? Tehát amikor először voltam a rendőrségen 2020 tavaszán, ahhoz képest 2 éven belül valamilyen hivatalos levelet kapnom kellene, ugye? Vagy az is lehet, hogy évekig semmit nem fogok kapni?
Illetve nem értem, hogy miért nem volt házkutatás és lefoglalás, ez nekem fura... Olyan mintha egész egyszerűen sok ügy van az enyém előtt az ügyészség asztalán..

alsovonal # 2021.08.01. 21:21

Akkor eszközlefoglalásra és házkutatásra még számíthatok a jövőben?

Előfordulhat. Mint írtam nincs két ugyanolyan ügy, előadó stb., viszont az említett esetben a gyanúsítotti kihallgatást követő 3. hónapban látta szükségesnek az ügyész (!), hogy az informatikai eszközöket lefoglaltassa. Már akkor érezhette, hogy beismerés hiányában egy satnya keresési előzmény stb. előrébb viheti az ügyet. (nagyon nem mindegy, hogy az eljárás során tettél-e egyáltalán vallomást, ha tettél akkor volt-e beismerés…)

ezen van életem

Ez a legkevésbé sem érdekli a nyomozóhatóságot: korábbi bejegyzésemben leírtam mit vizsgál a szakértő, ha foglalnak és mivel mit tud kezdeni.

Nem kerek a történet vagy legalábbis a gyanúsítás nem fedi a valóságot. Azt írod, hogy a szakértő csekély mennyiség fölé lőtte be a tiszta hatóanyagtartalmat, de lejjebb írod, csekély mennyiségű kábszi megszerzésével gyantáztak meg. Ez magában hordozza az opciót arra, hogy később további gyanúsításközlésekre/módosításra kerüljön sor.

Azt gondolom, hogy a nyomozók örülnek, ha nem kell az ügyésszel kommunikálniuk… Nem emiatt fognak bűnösnek gondolni, hanem mert ez a munkájuk. Panaszt pedig mindig tenni kell szerintem, főleg a kutatás és lefoglalás ellen!

Tisztázzunk pár dolgot a tisztánlátáshoz:

  • mit foglaltak le s azt hogyan kötötték hozzád? (nyilván név+cím alapján, de láttunk karón varjút)
  • a vegyészszakértői véleményben csekély vagy azt meghaladó mennyiség van leírva a tiszta hatóanyagtartalom tekintetében?
  • a lefoglalt anyag kábszi vagy ÚPA? (a gyanúsítás szempontjából fontoy)
  • tettél beismerő vallomást vagy tagadásba. voltál vagy nagyon helyesen nem is tettél vallomást?
shiwnouk # 2021.08.01. 19:04

@alsovonal: köszönöm szépen a segítséget!
amikor bent voltam a kapitányságon tavaly tavasszal gyanúsítottként, akkor már volt vegyész vélemény, viszont meglepő, hogy nálam akkor és azóta sem tartottak házkutatást, tehát az eszközeimet sem foglalták le, pedig ráadásul nem is csekély mennyiségről volt szó ( hanem annak közel duplája, mármint hatóanyag alapján), mint az unokaöccs esetében. Akkor eszközlefoglalásra és házkutatásra még számíthatok a jövőben? Ha elvinnék a laptopom oriási érvágás volna (ezen van életem), lehet hogy addig egy régit kéne használnom a "rendeset" meg elvinném valahova máshova?
a gyanusítás konkértan: csekély mennyiségű kábítószer fogyasztás céljából megszerzésével, tartásával elkövetett kábítószer birtoklásának vétségének elkövetésével.
És itt jön utána, hogy a gyanusítás ellen panaszt tehetek, de ez eszembe sem jutott.. azt is olvastam valahol, hogy aki nem tesz panaszt azt bűnösnek gondolják, így eleve próbálják minél tovább húzni az ügyet és még véletlenül sem lezárni..

alsovonal # 2021.08.01. 10:06

@shiwnouk

A korábban említett ügyre alapozva adok válaszokat. Unokaöcsém ügyében az első (3 csomag volt összesen) 2018. októberében volt az első lefoglalás, majd 2020 júliusában megszüntette az ügyész az eljárást arra hivatkozva, hogy a “rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el”.

Gyanúsítotti kihallgatásra 2019. júniusának végén került sor. A számítógép lefoglalásának megszüntetésére 2020. februárjában, a telefon esetében 2020. májusában került sor.

Amikre sokat kellett várni: vegyészszakértői vélemények + azok kiegészítései. Az informatikus szakértő gyorsan dolgozott, a mobilszolgáltató és a bankok is pikk-pakk szolgáltattak adatokat.

Mennyi idő elteltével számíthatok rá, hogy kapok az ügyészség részéről valami dokumentumot, hogy akkor vádat emelnek vagy ejtik a vádat

Minden ügy más, ezt megjósolni nem lehet, de a fenti ügyben ilyen időintervallumok voltak.
A Be. 100. § -ban találsz hivatkozási alapot a folyamatban levő ügyben keletkezett iratok betekintésére s abból tudsz következtetni hol tart az ügy.
Nem írtad, hogy tanúként vagy gyanúsítottként hallgattak-e meg s ha utóbbi, akkor mi a gyanúsítás?

shiwnouk # 2021.07.31. 17:28

Pontosan ugyanilyen ügyem van jelenleg.
Tavaly tavasszal voltam bent kihallgatáson és vizeletet is adtam, ami negatív lett mindenre. Akkor azt hittem ezzel tisztáztam magam, de kb 5 hónappal ezelőtt újra keresett a nyomozó és bekért különféle dokumentumokat és adatokat: munkáltatói igazolást vagy éppen hol vezetem a számlámat.. Mennyi idő elteltével számíthatok rá, hogy kapok az ügyészség részéről valami dokumentumot, hogy akkor vádat emelnek vagy ejtik a vádat? Gondolom ennyi idő elteltével a rendőrség már átadta a nyomozás eredményét az ügyészségnek..
Nagyon köszönöm!

alsovonal # 2021.07.25. 14:15

KBS ebben igazad van.
Amiket írtam azok az unokaöcsém repteres ügyében megállták a helyüket. Azt nem tudom ártatlan volt-e, lehet hogy nem, mert nem bcs. hiányában szűnt meg az eljárás.

@duellc66
A lényeg, hogy felelősséget nem vállalok az írtakra és ha valóban ártatlan vagy, nem lesz retorzió. :)

Ami fix, hogy az eszközök tekintetében ne legyél rest indítványozni a foglalás alóli feloldást, különben könnyen elfeledkeznek róla.

Kovács_Béla_Sándor # 2021.07.25. 08:35

Ezt megírhattad volna egy mondatban: aki ártatlan, azt nem ítélik el.
Ha viszont elkezd hazudozni, mesélni, azzal le fog bukni, és gyanússág teszi magát.

alsovonal # 2021.07.24. 08:20

hogy ebből lehet bajom még

Ha nem vagy/voltál résen, előfordulhat.

  1. Nem írsz arról, hogy meghallgatott-e a rendőrség. Nagyon fontos mindvégig akár tanúként, akár gyanúsítottként azt nyilatkozni, hogy NEM te rendelted a gombát, hanem egy rosszakaród. Erre jönni fog, hogy miért is kik lehetnek rosszakarói. Praktikus válasz: pár évvel ezelőtt jelen voltál egy online társkeresési fórumon, ahol megsértettél több felhasználót, amiért megfenyegetett az admin, hogy nyilvánosságra hoz rólad mindent, amit tud. Az oldal nevét nem kívánod megnevezni, mert tartasz a további bosszúhadjárattól, de ennek tudod be az adataiddal való visszaélést.
  2. Informatikai eszközök lefoglalása. Az informatikus szakértő egész alaposan átnézi a lefoglalt kütyüket. Telefon esetében ha iPhone-t használtál és nem adtad meg a jelkódot, akkor nem férnek hozzá. A jelkódot el is felejtheted, ha ez kérdés lenne a nyomozóhatóságtól: magyarán ha lefoglalták, mondják meg ők neked mi a jelkód. Nem tudják. Android rendszer esetében igen… A laptopon az előzményeket nézi át a szakértő (nem számít, ha törölted) és az esetlegesen elérhető levelezésedet.
  3. Lekérdezik az összes magyar pénzintézetnél a számlamozgásodat. Itt a külföldre szóló átutalásokat kutatják illetve az esetleges kriptopénz vásárlásokat a releváns (lefoglalás előtti hónapok) időszakban. Előbbit tagadni nem lehet, de rendelhettél külföldről Nike cipőt, bitcoint vásárolni pedog nem bűn, hanem befektetés.
  4. Összességében: ha nem viszed a balhét erőteljes pszichikai nyomásra sem akkor az ügyész megfelelő bizonyítottság hiányában megszünteti az eljárást, mert nem tud majd mire vádat emelni.

Légy mindig higgadt és ne veszítsd el a türelmedet. Az informatikai eszközeid tekintetében számíts arra, hogy a lefoglalástól számított 1/4 évig nem kapod vissza őket. Rosszabb esetben (vádemelés) ez még tovább tart. A szakértői vélemény s aztán a foglalás feloldásának sürgetése javasolt.

Sok sikert :)

duellc66 # 2021.06.21. 15:14

Üdv!

Pár hete a NAV a pesti repülő téren lefoglalt egy spanyol csomagot, amiben bruttó 10g varázs gomba volt és nekem címezték... A rendőrség minden előzmény nélkül kijött hozzám és házkutatást tartott. Nem találtak nálam semmilyen kábítószert, viszont a kukámból kiszedtek két üres borítékot, amit bűn jel ként elvittek. Az egyik pont egy spanyol csomag borítéka volt a másik meg egy görög csomagé, de teljesen üresek voltak( horgász cikkek voltak benne). Bevittek vizelet vételre is, ami teljesen negatív lett minden féle drogra! lefoglalták a telefonom és elvitték a számítógépem is, amin szintén nincs semmi, kereskedelemre vagy birtoklása utaló jel. Mivel én sem fogyasztó, sem terjesztő nem vagyok.:) Vszínű egy jó akaróm küldhette nekem ezt a "gombás " szeretet csomagot :)És egyetlen egy terhelő vallomás sem szól ellenem.
A kérdésem az lenne , hogy ebből lehet bajom még? mert a rendőrök nagyon rám akarják kenni ezt az egészet :( a válaszokat előre is köszönöm !