Az azért jó, amikor határozott véleménnyel vannak egyesek a biztosító kötelezettségéről, úgy, hogy magát a biztosítási kötvényt sem ismerik. Látni kellene a kötvényt, az ászf-et, és tudni kellene, hogy ez a baleset, illetve a várható következményei a biztosítónak be lettek-e jelentve.
Életbiztosítás - Nem fizet a biztositó
Kedves monalisa1 ! Ne beszéld rá, mert nincs olyan Igazságügyi Orvostani Intézet, akinek ne lenne szerződése az összes biztosítóval. Igaz, így az Igazságügyi Orvoslás értelmét veszíti, ezt az IM. saját maga írásban beismerte. Az én esetemben hat egyező szakvélemény meleltt volt egy olyan szakvélemény, amit egy pécsi zsaru adott ki, még intézményi pecsét sem volta rajta, és ez követően az ország egyik IÜ. Orvostani Inézete sem vigsált meg, elfogultságot jeleztek. MÉG TELEFONÁLNI SEM SZABAD, CSAK KIDOBOTT PÉNZ AZ ABLAKON, VISSZA KELL MONDANI MINDEN BIZTOSÍTÁST ! A kötelező is csak egy nagy kamu, amiből a biztosítók megtollasodnak, bankot alapítanak belőle :)- ha baj van, a biztosító nem fizet. Érdeksség kedvéért megmutatom a kabaré című alkotásomat, aminek minden sora igaz, tehát jó szívvel kössenek biztosítást? - - - "velünk együtt szövetségben lenyúljük a maguk pénzét" :)
Nézzetek be a 3. sz. Eljárásjogi kabaréba, amit azért nyitottam, hogy az irm.gov.hu fórumáról el tudjam terelni az oda nem való tényket.
Tehát biztosítás kabaré 3. a kabaré topickban.
Üdvözlettel : Ms. Kiss
Az egész biztosítás nem ér annyit! 6000 Ft lenne a kórházi térítés + a baleseti műtéti térítés max 20.000-30.000 Ft. Nem is az összeggel van a problémám, és az a 36000 Ft sem vág földhöz, hanem a biztosító hozzáállásával. Még volt pofája azt mondani, hogy mi lenne szegény biztosítóval ha minden károsultnak fizetnie kellene.
Azt kellene megvizsgálni - rááldozni pár tízezer forintot egy igazságügyi orvosszakértő szakvéleményére -, hogy a 2002-es sérülésből adódhatott-e a 2008-as újabb sérülés., igen - nem kizárásos alapon.
Azt tervezem, hogy írásban kérem a felülvizsgálatot. Írok a biztosítónak és a PSZÁF-nek is. Csak nem tudom, hogy mire alapozzak. Ebben szerettem volna segítséget kérni. Egyébként meg az a minimum, hogy a biztosítást lemondom, és nem csak ezt, hanem a többi uniqasat is.
Ági
Igen, kell fizetni ! "KÉNE" ! Figyelmesen olvassad el a szerződést amit alírtál, annak kell lennie egy hátlapjának is, az aláírás előtti lapon keressed.
A baleset az baleset. Tételezzük fel, hogy gyermekkori himlő (legyen bárányhimlő) , lappang egy VZV vírus, és attól kapna agyvelőgyulladást, akkor azt írná a biztosító, hogy azért nem fizet, mert a betegség gyermekkorra vezethető vissza.
Az a baj, hogy a biztosító soha nem fizet, perelni nem érdemes, inkább mondjátok vissza a biztosítást, és fektessétek be okosan. Perben a perköltség, ügyvédi munkadíj, orvosszakértői vélemények- - - - nem éri meg pereskedni, fizetni a biztosító soha nem szokott. Nagyélet biztosításoknál is kedi csinálni az Allianz, hogy korbonctani képletekre hivatkozva a hátramaradottakól megtagadja a teljes össze kifezetését, és igen szerény összeget fizeenek vissza, amit egyébként okosabb dolog lett volna befektetni másba. A biztosítás, legyen az bármi is nagyon rossz üzlet minden embernek, de még nem veszik észre. A biztosítási díj beszedése csak a biztosítónak kedvez, ebből élnek. Ha gond van "pereljen be minket" választ lehet kapni, amit köztudottan nem lehet sikerre vinni. Holnap még - - -
Ms. KISS
Üdvözlök mindenkit!
Az alábbi ügyben kérném segítségüket.
Férjemnek 2008 decemberében megműtötték a vállát, ami balesetből kifolyólag megsérült. Az Uniqa biztosítónál is van élet és baleset biztosítása, amelyik kórházi napi térítést és baleseti műtéti térítést is fizet. Illetve csak fizetne. A biztosítást 2004-ben kötöttük. Ugyanez a válla 2002-ben szinten megsérült, akkor is műtötték. A biztosító válasza:
"Mivel Ön a balesetbiztosítást 2004-ben kötötte, így a 2002-ben történt baleset és annak további, 2008-as következményeire biztosítási szolgáltatásunk nem terjed ki, ezért az Ön által benyújtott kárigényt nem áll módunkban megtéríteni."
Igaza van a biztosítónak?
Azért is furcsállom, mert a lakásbiztosításunk viszont fizet, amit 2008-ban kötöttünk.
Előre is köszönöm az esetleges segítségüket!
Ági
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02