Banki hitelek


Őszikék57 # 2010.12.14. 13:32

Segítséget szeretnék kérni. Nem vagyok szakember, és nem is nagyon értek az ilyesmi kereséséhez.
Állítólag nem olyan régen módosították az 1996.évi CXII.törvényt. Ennek a törvénynek a Hpt. 200/A.§-át keresem. Lenne valaki olyan kedves, hogy ez belinkeli nekem?
Előre is köszönöm!

kovacsz # 2010.12.14. 14:00

Az ügyfelek védelme

199. § (1) A pénzügyi intézmény egy naptári évben ugyanannak az ügyfélnek egy alkalommal nyújthat olyan kölcsönt, amelynek:

  1. teljes hiteldíj mutatója meghaladja a hatvanöt százalékot és
  2. összege nem haladja meg a kétszázötvenezer forintot.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő kölcsön lejárata egy alkalommal legfeljebb hat hónappal hosszabbítható meg.

200. § Semmis a fogyasztóval kötött, a vételi jog biztosítéki célú kikötésére vonatkozó szerződés, ha a vételi jog a kötelezett által lakott lakóingatlanra vonatkozik.

200/A. § (1) Ha pénzügyi intézmény a fogyasztóval devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett (a továbbiakban: deviza alapú) lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződést vagy pénzügyi lízingszerződést kötött, akkor

  1. a kölcsön folyósításakor a kölcsön,
  2. a havonta esedékessé váló törlesztőrészlet, valamint
  3. a devizában megállapított bármilyen költség, díj vagy jutalék

forintban meghatározott összegének kiszámítása - ha a pénzügyi intézmény nem határoz meg saját deviza-középárfolyamot - a Magyar Nemzeti Bank által megállapított és közzétett, hivatalos devizaárfolyam alapján történik.

(2) Ha a pénzügyi intézmény meghatároz saját deviza-középárfolyamot, akkor az (1) bekezdés a)-c) pontjaiban felsoroltak forintban meghatározott összegének kiszámítása a pénzügyi intézmény választása szerint

  1. a pénzügyi intézmény által megállapított és közzétett, saját deviza-középárfolyama vagy
  2. a Magyar Nemzeti Bank által megállapított és közzétett hivatalos devizaárfolyam

alapján történik.

(3) A pénzügyi intézmény az (1) bekezdésben foglaltak alapján elvégzett átváltással és számítással összefüggésben külön költséget, díjat vagy jutalékot nem számíthat fel.

(4) E § rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni arra az esetre is, ha a törlesztőrészlet fizetése nem havi rendszerességgel történik, valamint ha a fogyasztó a fennálló teljes tartozását (vagy annak egy részét) elő-, illetve végtörleszti.

(5) E § rendelkezéseit nem kell alkalmazni arra az esetre, ha a törlesztőrészlet fizetésére devizában kerül sor.