"A vallomásban egy-két nem valós dolgot közöltem, mivel minden áron neveket szerettek volna hallani! " Ha esetleg mást alaptalanul bűncselekmény elkövetésével vádoltál és ráadásul a szerencsétlen ellen büntetőeljárás is indult, elkövetted a hamis vád bűntettét is. Arra azért vigyázni kell, hogy össze-vissza ne beszéljen az ember!
Vallomás visszavonása
Kedeves Csiszta,
természetesen a nyomozás lezárásáig nem kérhetsz másolatot más gyanúsított vallomásáról. De ne félj, ha Te tagadsz, vagy mást mondasz, majd eléd tárják.
Nick Name
Hétfőn megyek az ügyészségre! Gyanúsítottként vagyok beidézve! Eddig még csak a rendőrségen tettem vallomást!
Azt hogy miért vagyok gyanúsított azt nem tudom, a nyomozók annyit mondtak, hogy az ismerősöm akit elkaptak rámvallott, hogy én is terjesztő vagyok!
Kérdésem az lenne, kérhetem-e azt, hogy az ismerősöm vallomását megnézhessem, illeteve ha igen kérhetek-e egy példányt?
Segítséged előre is köszönöm!
Olyan jogintézmény, hagy a vallomás visszavonása, nem létezik. Ha olyan vallomást teszel, ami eltér a korábbiaktól, akkor a bíróság mindegyiket szabadon értékelheti és dönthet arról, hogy melyiket fogadja el. Az is biztos, hogy többféle vallomás tétele általában nem tesz kót a szavahihetőségnek. Tehát vallomást változtani a gyakorlatban csak akkor érdemes, ha nagyon jól meg tudod indokolni, mi a változtatás oka.
Azt nem tudom, hogy milyen szakaszban van az ügyed (rendőrség, ügyészség, bíróság), de elméletileg szóban vagy írásban bármikor (új) vallomást tehetsz.
Nick Name
Kedves Mindneki!
Kábítószerekkel kapcsolatos ügyekben kérnék egy kis segítséget.
Egy barátomnál találtak kb 20g marihuanát, elvileg másba nem keveredett, legalábbis én nem tudok róla. Aznap nálam voltak a nyomozók házkutatáson, nem találtak semmit! Aztán bevittek a kapitányságra és gyanúsítottként meghallgattak! A nyomozók nem helyiek voltak! Egy kicsit be voltam rezelve, mivel én is BM szervnél dolgoztam, és féltettem a munkahelyemet, ami azóta már nincs! A vallomásban egy-két nem valós dolgot közöltem, mivel minden áron neveket szerettek volna hallani!
A kérdésem a következő lenne:
A vallomás visszavonása vagy módosítása hogyan működik? Hol kell ezt foganatosítanom? Esetleg ezért ér-e engem valami hátrány?
Ha valaki tudja, hogy ilyenkor mi a teendő akkor nagyon örülnék a segítségnek!
köszönet:
Csiszta
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02