ingatlanszerzési illeték


béka77 # 2014.02.19. 12:01

Tisztel Fórumozók!

Egy kft. megvásárolt egy telephelyet, az illetéket kiszabták rá, megfizette.
Ha ezen a telephelyen felépít egy épületet (nem lakó-, hanem szociális épület: mosdó, konyha, iroda, stb), ez után már nem kell újra illetéket fizetnie, ugye?
Az építtetés visszterhes vagyonszerzésnek minősül egyátalán? Sajnos nem találtam sehol a fogalom magyarázatát...
Bejelentés szükséges a NAV felé?

Köszönettel:
Kati

Kovács_Béla_Sándor # 2014.02.10. 16:55

Stimt.

Jhering # 2014.02.10. 16:38

1 milliós forgalmi értékű ingatlan fele tulajdonrészének megvásárlása után 500 ezer ft az illetékalap, nemdebár?

Many thanks!

ObudaFan # 2014.02.10. 14:11

2008-ban még javában 10% volt a nem lakás ingatlanok visszterhes illetéke.

vörös # 2014.02.10. 12:39

Elnézést, az elévülésekhez írtam véletlenül. Tehát a kérdésem az lenne, helyesen szabták -e ki 2008-ba, a 4000000-vételárú üzlethelyiségre a 305000 forintot? A haszonélvezőre pedig 80 000 forintot. Valaki azt a tájékoztatást adta ugyanis, hogy a 300 000 forint több volt, mint a jogos lett volna?
Válaszát köszönöm: Zsuzsi

Kovács_Béla_Sándor # 2014.02.09. 15:01

Honnan maradt le? Ezen az oldalon nincs másik hozzászólásod.

vörös # 2014.02.09. 11:32

Bocsánat, lemaradt, hogy az üzlet vételára 4000000 forint volt , erre szabták ki a 300000 forint illetéket. Köszönöm

Kovács_Béla_Sándor # 2014.02.06. 16:04

végleges szerződést köss, és akkor szerintem még tudod érvényesíteni a kedvezményt.
A benyújtás dátuma számít.

ObudaFan # 2014.02.06. 15:51

zsuuzsa

Illetéket kell fizetni ebben az esetben, de nem neked, hanem a tulajdonosnak. Már csak ezért is kell a hozzájárulása.

ObudaFan # 2014.02.06. 15:49

mrikovacs

Nem lehet meghosszabbítani. De ha már foglalózol, akkor csak nincs akadálya annak, hogy ne előszerződést, hanem végleges szerződést köss, és akkor szerintem még tudod érvényesíteni a kedvezményt.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.02.06. 15:11

Rosszul tudod. Viszont egyoldalúan nem mondhatsz le a haszonélvezetről.

zsuuzsa # 2014.02.06. 12:39

Tisztelt Fórumozók!

Nagynéném 2000-ben haszonélvezővé tett a lakásában. Nekem azonban ebből sosem volt semmi hasznom, nem is lakok ott, sőt jelenleg úgy tűnik károm lesz belőle, mert férjemmel szeretnénk építkezni és hozzá igényelni a szocpolt, de a bankban azt a tájékoztatást kaptam, hogy a haszonélvezet miatt nekem nem jár.
Ezért szeretném lemondani a haszonélvezetet, de úgy tudom, hogy ez illetékfizetési terhet fog jelenteni.
Utánanéztem és ha jól értelmeztem, akkor az illeték mértéke a lakás forgalmi értéke 1/20-adának a 4-szeresének a 4%-a (nagynéném elmúlt 65 éves és az én esetemben a lakás értéke 10.000.000 forint, tehát ha jól értettem, akkor az illeték 80.000 forint).
Kérdésem, hogy a számításom helyes-e, illetve, hogy ezen kívül kell-e még bármilyen tehertételre számítani a lemondással kapcsolatban?

Válaszukat előre is köszönöm.

mrikovacs # 2014.02.03. 14:19

Érdeklődni szeretnék, hogy ha 2013 májusában eladtam egy ingatlant és egy másikat "elkezdek" megvásárolni, tehát lesz már előszerződésünk, foglaló fizetés stb, de a hitel, fundamanta és egyéb kifizetések miatt kicsúszom az egy évből, akkor már a teljes vételár után kell illetéket fizetnem? Van lehetőség esetleg az egy év meghosszabítására?
Köszönettel,
István

Rexor # 2014.01.28. 15:24

Az értékkülönbözet után kell fizetni (ha a megszerzett lakás értéke nagyobb).

Geri87 # 2014.01.28. 13:53

Tisztelt Fórumozók!

Lakáscsere esetén a vagyonszerzési illetéket a két lakás közötti értékkülönbözet, vagy a megszerzett lakás értéke után kell megfizetni?

Magánszemélyek közti cseréről van szó, és egy éven belül nem történt/nem történik ezen kívüli értékesítés. Ha jól értelmeztem az illetéktörvényt, akkor sajnos a megszerzett lakás értéke után kell illetéket fizetnem, de lehet, hogy félre értem. Ebben kérném a fórumozók segítségét!

odoragi # 2014.01.28. 12:41

Tisztelt Hozzáértők!
Ezúton érdeklődöm, hogyan alakul a vagyonszerzési illeték olyan ingatlan vásárlása esetén, amely haszonélvezeti joggal "terhelt". Kevesebb-e így az illeték, hogyan kell számolni? Érdemes a haszonélvezőnek lemondania a haszonélvezetről vagy nem az illeték szempontjából? 50%-os lesz az új tulajdonos tulajdonrésze az ingatlanban (ha ez is lényeges). A haszonélvezet azért lett rajta, mert kiskorúak voltak anno a tulajdonosok.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.11.29. 12:10

A normál mértékű illeték nem büntetés, az a főszabály. A kedvezményes illeték feltételeit pedig nem teljesítetted. Teljesen mindegy, hogy nem akartad, vagy nem tudtad.

marcsi1974 # 2013.11.29. 09:11

Tisztelt Jogászok!

Az alábbi problémával fordulok Önökhöz.

2011. novemberben eladtam egy lakást. Ekkor már terhes voltam, és néhány napon belül kórházba is kerültem veszélyeztetett ikerterhesség miatt. 6 hetet voltam kórházban, majd a két újszülött ellátása miatt további 2-3 hónapig nem tudtam az új lakás vásárlásával foglalkozni, mert egyedül nevelem a gyerekeket. Számomra megfelelő lakást csak 2012. decemberben tudtam megvenni. (2012. novemberben volt egy másik lakás, ahol az eladó visszalépett szerződéskötés előtt) Ezek miatt 6 héttel kicsúsztam az illetékkedvezményre jogosító 1 éves határidőből. A nav így a teljes vételár után rótta ki az illetéket. Kértem az adó mérséklését, amit a nav elutasított, arra hivatkozva, hogy van egy autóm és egy nem működő kft-ben részesedésem (aminek évek óta nincs árbevétele), akkor ki is tudom fizetni a teljes illetéket.

Van-e lehetőségem ezután jogorvoslatot kérni, mert úgy gondolom, hogy a lakásvásárlásnál az elvárható módon jártam el, rajtam kívülálló okok miatt nem tudtam az 1 éves határidőn belül új lakást venni.

Válaszukat előre is köszönöm.

Averti # 2013.11.28. 22:21

Keves jogászok!
A következő igen nagy problémánk van.
4 éve a szüleimmel és feleségemmel együtt egyenlő arányban vettünk egy bp-i telket.
Vállaltuk, hogy házat építünk rá, így az illetéket felfüggesztették. Mivel az építési engedély beadása idején a feleségemmel külföldön voltunk, a legegyszerübb az volt hogy édesapám intézi a kérelem benyújtását. Így papíron egyedül ő lett az építettő. A ház 2 éve felépült, mind a 4-en egyenő tulajdonrészt szereztünk benne (akként is járultunk hozzá a költségekhez). Sőt azóta társasházzá is alakítottuk, mert két különálló lakás van benne. Tulajdonjogunkat bejegyezték.
Most kaptunk 3 levelet édesanyám, a feleségem és az én részemre, hogy szíveskedjünk megfizetni fejenként 1,3 millió forintot.
És valóban az illetéktörvény 17.(2a) bek. a) pontja szerint akkor törli az adóhatóság a felfüggesztett illetéket, ha a nevemre szóló használatbavételi engedéllyel igazolom a vagyonszerzést. Igaz lenne, hogy nem a tulajonjog megszerzése számít, hanem az, hogy a használatbavételi engedély beadásakor kit írtunk be az építettő rovatba?? Nekem ez teljes nonszensz.
Lehet valamit tenni?
Köszönettel:
Averti

natasa2002 # 2013.11.11. 08:08

Én nem értek hozzá, ezért kérdeztem. :S De a legjobb az lesz, ha itt helyben felkeresek valakit, aki segít átrágni ezeket a dolgokat. Mindenesetre köszönöm az eddigi infókat!

Kovács_Béla_Sándor # 2013.11.08. 16:41

Elvi építési engedély külterületre? Nekem ez furcsa.

natasa2002 # 2013.11.08. 14:41

Elvi építési engedély is van rá (30%os beépíthetőséggel), bár nem tudom, hogy ez pontosan mit jelent.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.11.08. 14:37

Így az, hogy esetleg nem vonják belterületbe, és nem kapsz rá építési engedélyt.

natasa2002 # 2013.11.08. 14:30

Egyébként mi a buktatója?

natasa2002 # 2013.11.08. 14:30

Mert én akarok rá házat építeni, és nem más. Ez nem olyan lakópark, hogy építik a házakat, aztán majd valaki megveszi. A telket azért szeretném már most megvenni, mert 1 utcával odébb, ahol már van közmű, ott 10-15 millióba kerül egy 800-1000 m2-es telek, itt pedig 4-5 millió + 0,5 a közmű.