Végül is lehet. Nem ez lesz ennek a konstrukciónak a legnagyobb buktatója.
Miért is kellene neked megvenni az ingatlant a belterületbe vonás, sőt egyáltalán az előtt, hogy kész lenne a lakás, amelyet valójában meg akarsz szerezni?
ingatlanszerzési illeték
A tulajdoni lap szerint külterület, és az eladó azt mondta, hogy ha készen lesz a közművesítés, akkor át kell minősíttetni. Egyébként újonnan épülő lakópark, de még csak egy nagy puszta. :)
Ha kivett, udvar, akkor az szerintem már most is belterület. Legfeljebb nem építhető be.
Az illeték az 4% lesz.
Kedves jogászok!
Tervezzük egy jelenleg még kivett udvar besorolású telek megvásárlását, amin már folyamatban van a közművek bevezetése. A kérdésem az lenne, hogy milyen illetéket kell ezután fizetni, illetve, hogy az átminősítés belterületté még milyen plusz költségekkel jár?
A választ előre is köszönöm!
Az általuk kiállított papírok miatt.Az interneten olvasható és az általuk is elmondottak alapján.
Erre hivatkozva? :O) Hiszen valószínű, hogy épp ilyen trükkök miatt bírságolták őket.
Azt szeretném kérdezni, hogy kötvényt vásároltunk, 3 évvel ezelőtt. A vásárolt helyet megbüntette a Pszáf és felfüggesztette a tevékenységüket. Ők erre hivatkozva nem fizetnek annyi kamatot, hanem pénz helyett kölcsönszerződést akarnak velünk aláíratni. Ilyen van? Oktober helyett februárban fizetnek, és nem a megígért kamatot.
Kár, de legalább így tisztán látok. Köszönöm a segítséget!
„de szerintem összekeverhette, az az adó lenne, nem”
Ahogy mondod.
"Lakástulajdonok magánszemélyek közötti cseréje, valamint lakástulajdon vásárlása esetén, ha a magánszemély vevő a másik lakástulajdonát a vásárlást megelőző vagy azt követő egy éven belül eladja, az illeték alapja az elcserélt lakástulajdonok, illetve a vásárolt és az eladott lakástulajdon - terhekkel nem csökkentett - forgalmi értékének a különbözete. E bekezdés alkalmazásában nem minősül tehernek a lakástulajdonhoz kapcsolódó haszonélvezet, használat joga." (Illetéktörvény 21. § (2) bek.)
Kedves Sándor!
Megérkezett a levél a NAV-tól, a férjemnek 0 Ft az illeték, nekem 35400 Ft. Az ügyvédünk még a szerződéskötéskor magyarázott olyasmit, hogy a felújítás költségéről kapott számlákkal majd nullára kihozható az illeték, de szerintem összekeverhette, az az adó lenne, nem? Adót viszont egyikünknek sem kell fizetnie, mivel az eladott lakások már több mint 5 éve a tulajdonunkban voltak.
Nem jók ezek a kérdések. Hiszen lehet, hogy eleve nincs is illetékfizetési kötelezettségetek. Légy szíves forintösszegeket közölni.
Egy kis segítséget szeretnék kérni. A férjem és én is eladtunk egy-egy lakást, majd vettünk egyet közösen, 9/11 tulajdoni arányban. Több kérdésem merült fel:
- az általam fizetendő illeték alapját csökkenthetem azzal, ha igazolom a felújításra fordított összeget? Sejtésem szerint nem.
- Méltányosságot kérhetek vajon, ha GYED-en vagyok, érdemes-e esetleg az összeg egy részének elengedését kérni, vagy erre esélyem sincs? Az összeg nem nagy, 35 e Ft, de a 100 e Ft-os GYED-hez képest igen megterhelő. A férjem jövedelmét is igazolni kell ebben az esetben?
Köszönöm a válaszokat!
Nem.
Üdvözlet minden fórumozónak!
Kérdésem lenne, mert nem tudom, hogy jól értem-e, illetve, ha igen, ez még mindig él?
Élettársammal szakítottunk, a közösen vásárolt ingatlanból kivásárolnám és ezzel együtt a fennmaradó hitelt is átvállalnám.
Ha jól értem, nem a vételi ár, hanem a forgalmi érték alapján kellene illetéket fizetnem a megvásárolt 50% után. Ezt csökkenthetem a fennmaradó hiteltartozással? (pl. 10 millióra értékelik a házat, a tőke tartozás 9.2, akkor csak 800 ezer fele után kell fizetni?)
Annyiban bonyolódott, hogy szakítás óta már előtörlesztettem, a vagyonközösség megszűnéséről csak egy nyilatkozatunk van, amit a banknak adtunk. Figyelembe lehet venni az előtörlesztés előtti tartozást, ha tudom igazolni, hogy csak én törlesztettem?
A vagyonközösség egyébként egy éve szűnt meg, de erről semmi hivatalos papírunk nincs, csak szóbeli megegyezés.
Előre is köszönöm a segítséget!
A teljes vételár kifizetése után.
Miért nem a vételárat fizetted ki, ha volt pénzed felújításra?
Valaki tudna válaszolni? Köszönöm
Már készítettem:-)Esetleg bemenjek a NAV-hoz? De ha nem muszáj, nem hívnám fel a figyelmüket azzal, h sürgetem őket:-)Már csak azt nem tudom, h az adásvételi megkötése után, v az eladó tulajdonjogfenntartásának megszűnése után (teljes vételár kifizetése után) vetik ki az illetéket?
Készíts egy csomó fényképet a házról, kívül-belül.
Csak egy ötlet.
Kedves Fórumozók!
Vettem egy eléggé ramaty állapotban lévő házat egy elég jó hírű üdölőfaluban részletfizetéssel július elején.Egyre több helyen hallom, h a NAV kimegy "megnézni" az ingatlant, h valóban annyit ér e, mint, ami a szerződésben szerepel.Az ára ennek a háznak reális az állapotát tekintve, de a faluban szokásos ingatlan árakhoz képest nagyon alacsony.Még nem kaptam meg az illetékről a levelet, viszont a felújítás már javában zajlik.Lehet,h csak akkor vetik ki az illetéket, amikor az eladó tulajdonjogfenntartása megszűnik? Na akkor vagyok carban, mert akkorra a ház már szépen fel lesz újítva, és ha akkor jönnek megnézni, felértékelik nekem a duplájára, v még többre....számlát persze nem fogok tudni nekik produkálni mindenről.....Mit lehet tenni?Mennyi idő általában amíg kivetik az illetéket és mikor (adásvételi megkötése után v az eladó tulajdonjogfenntartásának megszűnése után)?
Köszönöm
Az adóhatóság nagyon indokolt esetben, kivételes méltányosságból eltekinthet a kírótt illeték megfizetésétől. Ezt az előbb nem írta, de ha arra is hívatkoztok, hogy a házat is hitelből tudtátok csak megvásárolni, esetleg, talán...
15 napon belül fellebbezni és kérni a család körülményeire tekintettel a kirótt összeg mérséklését, ha az nem lehetséges akkor a részletfizetés engedélyezését. Egyben kérni az elbírálás idejére a kamatmentességet.
Mellékelni a férj jövedelemigazolását, valamint orvosi igazolást hogy hamarosan érkezik a baba.
Az érdemi válasz eltarthat egy ideig.
Üdvözlet mindenkinek!
Én egy tulajdonjog vásárlási illeték ügyében kérném a segítségüket.
A párom a volt feleségétől vásárolta meg a családi házuk tulajdonjogát, amit kölcsönből fizettünk ki. Ma kaptunk egy csekket a nav.-tól, hogy a 3200000 Ft 4%-át be kell fizetnünk. Nem igazán tudjuk, hogy miből fogjuk befizetni ezt a 128000 forintot egy keresetből és két kölcsönnel a nyakunkban valamint egy hónap múlva gyerekünk is születik majd. Ha valaki volt már hasonló cipőben, kérem a jó tanácsokat.
Tisztelettel
Üdvözlöm!meg szeretném kérdezni hogy egy kölcsönszerződést kötöttem vkivel aki nem adta meg a tartozást, házát elárverezik, mely a tartozás egy részét fedezi csak.így a napokban értékbeszámítással élnék.tehát az ingatlan a tulajdonomba kerül.Kérdésem ez lenne hogy kaphatok-e illetékmentességet hiszen a kölcsönadott pénz már adózott volt.Segítségét előre is köszönöm
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02