Fórum közigazgatási jog régebbi elöl     új hozzászólás


Ápolási díj

Évipeti # e-mail 2014.02.09. 13:32

Tisztelettel!

Szeretném megtudni,hogy tartósan beteg gyermekemre igényelhetem-e az emelt ápolási díj összegét a rehabilitációs ellátásom(volt rokkantsági nyugdíj 67%), mellett, ugyanis egyedül nevelek 3 gyermeket és az én betegségem mellett dolgozni nem tudok, de kisfiamat én ápolom, aki magántanuló,tehát még intézménybe sem jár, 9 éves. A hosszabbított gyest is így tudtam megigényelni a részére, de az állapota szerint az emelt ápolási díj járna neki.
Előre is köszönöm válaszát!
Üdv.

Csaber28 # e-mail 2014.02.06. 16:24

Tisztelettel!

Segítségét szeretném kérni!

Van egy huntington koros súlyosan beteg húgom!
Akit a feleségemmel ápolunk! ö 2011 áprilisa óta kapott
ápolási díjként bruttó 29300Ft amit megítéltek neki!
ezzel nem is lenne gond! Csak azzal hogy kapott!

Mert időközben el kellet költöznünk az önhibánkon kívül az előző lakóhelyünkről! ( holokauszt emlékhely lesz a helyén, Jozsefvárosi Pu)
és a 19 kerületbe költöztünk!
át szerettük volna az ápolási díjat hozatni ebbe a kerületbe és feltételeknek eleget téve az előző lakóhelyen felmondtunk és be akartuk ide adni!
Ekkor jött a hideg zuhany mivel a feleségemnek ugyan nincs jövedelme de bekérték az én!?!Jövedelem igazolásom mert a férje vagyok(én testvérem az ápolt)
amin 173 000ft szerepel!
Azt mondták hogy túl sok az én jövedelmem és nem jár az ápolási díj sőt ebből ki tudjuk fizetni feleségem
TB járulékát és az ápolási díj benne van a fizetésemben!!
Ja és azzal zárták le a vitát hogy csak egyenesági rokon ápolhat ezért sem jár! De mi úgy tudjuk hogy ez nem igaz, mivel akkor mi alapján kapott ápolási díjat?
hiába mutattuk hogy idáig kaptunk ápolási díjat!

Tetejébe
Időközben kiderült hogy a húgom állapota miatt jogosult lenne az emelt szintű ápolási díjra amit az az állapota alapján,és az orvos által kiállított igazolás alapján!
de a fent leírt problémák alapján a kérésünket elutasították!

Segítségét előre is köszönöm!

....és ne haragudjon ha még valamit kérhetnénk ha erre van jogorvoslat ebben a helyzetben leírná hova fordulhatnánk pontosan!

hattyúdal #   2014.02.03. 14:47

Remélem ez segítségedre lesz:

http://www.hirado.hu/…-kerni-kell/?…

VRenáta # e-mail 2014.02.02. 20:29

Tisztelettel,

Segítséget szeretnék kérni az alábbi kérdésben: édesanyám ápolása után részesülök az ápolási díjban.Mivel édesanyám magatehetetlen és 10 éve nem mozdítható, szeretném tudni, hogy milyen lépések szükségesek a kiemelt ápolási díj ügyintézéséhez.Előre is köszönöm.

WWallace #   2014.01.26. 00:14

Kiki13,

Nem jogosult ápolási díjra a hozzátartozó, ha rendszeres pénzellátásban részesül, és annak összege meghaladja az ápolási díj összegét. Nagyon szűk körben szabályoz ez alól kivételt a szociális törvény.

Kiki13 # e-mail 2014.01.22. 21:10

Édesapám ápolásra szorul,Ausztriából kap rokkantnyugdíjat,és Magyarországról is.Édesanyám ápolja,ö Magyarországon kap rokkantnyugdíjat /63000Ft/,jár neki az ápolási díj?

Alenor # e-mail 2014.01.16. 09:16

Tisztelt Cím!

Azt szeretném kérdezni,hogy az ápolási mellett, lehet négy órában dolgozni?

Köszönöm!

aled # e-mail 2014.01.14. 16:55

Üdvözlök mindenkit!
azt szeretném megtudni, hogyha 3 fogyatékos gyerekem van akkor az ápolási díj csak 1 gyerek után jár?

Anikó5510 # e-mail 2014.01.14. 10:56

Tisztelt válaszadó!
Kisfiammal, aki 9 éves, ápolásin vagyok.
Érdeklődnék, hogy ápolási díj mellett lehet-e idéntől másik (születendő) gyermekre tgyást, gyedet igényelni?
A másik kérdésem pedig, hogy amíg én kórházban leszek szülés miatt (vagy más miatt előtte), jár-e az ápolási díj?
Köszönettel:
Anikó

rudovicsaniko@gmail.com #   2014.01.04. 21:35

Tisztelt Ügyvédek!
Barátom édesanyja salnos nemrég hirtelen elhunyt,közös házba lakott beteg húgával akiről ő gondoskodott.Mivel a nagynéninek nincsen senkije csak a párom és a testvére akik szintén a családi házba laknak ,így őrájuk hárul a néni gondozása.Igényeltek ápolási díjat,de az önkormányzat elutasította hogy csak élettársa,gyermeke...stb illet meg.Szeretném megkérdezni mit tehetünk,mivel a nagynéninek az égvilágon senkije nincs az unaöccsein kívűl,ráadásul velük lakik egy házba...Köszönöm válaszát üdv Anikó

Ancsi78

monalisa1 #   2013.12.06. 23:57

Szóval nehogy elvegyék az ápolási díjat mivelhogy mint nevelőszülő díjazásban részesülsz., anyukád ápolni és a gyerekeket nevelni - a két tevékenység jól megfér egymás mellett. A munkák így is úgy is a te dolgod, gondod., jogszabály "a" munkát nem tiltja...

szebasztian48 # e-mail 2013.12.06. 21:52

Köszönöm a választ.Üdv.

monalisa1 #   2013.12.06. 08:57

Az ápoló az ápolási díj folyósítása alatt legfeljebb 4 órát meg nem haladó munkát végezhet, az otthoni a munkavégzés időtartama nincs korlátozva.

szebasztian48 # e-mail 2013.12.05. 22:40

Tanácsot szeretnék kérni. Jelenleg édesanyámmal ápolásin vagyok.De nevelőszülő is,2 gyermeket nevelek tiszteletdíjasként, hagyományos nevelőszülő vagyok.2014-től foglalkoztatási jogviszonyba kerülök mint nevelőszülő. Mivel ez otthon végezhető tevékenység kaphatom -e az ápolásit anyukámra. Vagy a kettő kizárja egymást? Válaszát előre is köszönöm.

monalisa1 #   2013.12.05. 16:43

Jogszabály a házi ápolást csak közeli hozzátartozó esetében biztosítja. Amúgy érdeklődj a lakhelyed önkormányzatánál náluk megoldott-e a házi segítőszolgálat: hétköznap 1-2 órában esetleg valakit tudnának biztosítani neked segíteni., ahogy én tudom egy minimális Ft/óradíjat mindenképp kell tudni fizetni.

Próbálj otthonba vonulni - megoldás lenne, és hidd el léteznek normális helyek, rendes emberek. (Minden megyében vannak ápolási otthonok, a neten "szétnézhetsz".) A háziorvosnál indul a dolog.

gábor100 (törölt felhasználó) #   2013.12.02. 22:46

Érdeklődeni szeretnék valakitől,súlyos fogyatékosságot állapitottak meg nálam és teljes gondozásra szorulok de nincs közeli hozzátartozóm aki ápolna ilyen esetben nem lehet kérni ápolái dijat?Sajnos a nyugdíjam kevés hogy valakit megfizzessk (42ezer)házi otthonápolás is sokba kerülne.minden családtagom elfordult tőlem a betegségem miatt.Ha nincs hozzátartozóm akkor nem igényelhet senki ápolásit? választ előre is köszönöm

gábor100 (törölt felhasználó) #   2013.12.02. 19:38

Tisztelt cim
Érdeklődeni szeretnék valakitől,súlyos fogyatékosságot állapitottak meg nálam és teljes gondozásra szorulok de nincs közeli hozzátartozóm aki ápolna ilyen esetben nem lehet kérni ápolái dijat?Sajnos a nyugdíjam kevés hogy valakit megfizzessk (42ezer)házi otthonápolás is sokba kerülne.minden családtagom elfordult tőlem a betegségem miatt.Ha nincs hozzátartozóm akkor nem igényelhet senki ápolásit? választ előre is köszönöm

WWallace #   2013.11.07. 15:54

Iastia, elég régi már a bejegyzés, de ki tudja...Az 1993. évi III. törvény 41. § (1) bekezdése szerint "ápolási díjra jogosult - a jegyes kivételével - a hozzátartozó, ha...". A hozzátartozó fogalmát a Ptk. 685. § b) pontja határozza meg. Eszerint a bejegyzett élettárs (aki valóban csak azonos nemű lehet; hiszen különböző neműeknél az ugyanezen célt szolgáló jogintézmény a házasság) közeli hozzátartozó. Viszont ezen jogszabályhely mondja ki azt is, hogy "hozzátartozó továbbá: az élettárs..." És itt a hétköznapi értelemben vett élettársról van szó; ami az esetedben is fennáll. Tehát szerintem helytelen volt az önkormányzat döntése; mivel az ápolási díj ezen jogosultsági feltételénél a jogszabály nem közeli hozzátartozót kíván meg, hanem "csak" hozzátartozót.

csutoka # e-mail 2013.10.28. 17:32

Sziasztok!
Le írom a mi történetünket és kíváncsian várom a véleményeteket.Nagyon fel vagyok háborodva, de biztos hogy ezt nem fogom hagyni! A lányom lyukas szívvel született, 5 évesen műtötték ami sajnos nem sikerült.Olyan nagy volt a lyuk amit össze varrtak, hogy fentebb jött a szív billentyűje ,ebből kifolyólag szív billentyű elégtelensége lett. Közölték,hogy még 1 műtét lesz, de nem most amíg tudják vagy is a lányom állapotától függ húzzák az időt.Sajnos sokat van rosszul nem bírja a terhelést stb. Volt olyan,hogy 1 hónapban 3 szor kellett mentőt hívni rosszul léte miatt. Most 19 éves állapota, ugyan olyan lyukas a szíve mint volt plusz aorta tágulata van , mű billentyű műtétre várunk.Eddig kaptuk az emelt összegű családi pótlékot.Most volt az érettségi ami sikeres volt, a hiányzásai és rosszullétei ellenére!Egyetemre szerettet volna jelentkezni, de 1 évet halasztunk az állapota miatt.Most jön a hideg zuhany.Mivel már nem tanuló ezért a családi pótlékot megvonták. A szakorvos ki töltötte az igazolást, hogy tartósan beteg.Az állapota ne javult sőt romlott!Közölték velünk,hogy saját jogon lehet igényelni ,ki kellett tölteni 1 nyomtatványt és MIVEL nem tanul nappalin bizottság elé küldik orvosi vizsgálatra!Nem érdekli senkit a szakorvosi vizsgálat! Kérdéseim: Miért kell ilyenek ki tenni ! Ilyen fiatalon nagyon sok szenvedésen ment keresztül.Azoknak az embereknek akik ezt a törvényt be hozták fogalmuk nincs , hogy milyen egy beteg gyereket nevelni, egy beteg gyerek kórházi ágya mellett tehetetlenül ülni!Úgy gondolom aki ezt a törvényt be hozta nincs gyereke! Nem tudom,hogy hol fogom elkezdeni az első lépést, de ezt nem fogom hagyni, hogy a tartósan beteg gyerekekre új törvényeket hoztak! Ápolási díjat is el vették mivel be töltötte a 18.-ik élet évét és nem vagyok rá jogosult.. El kell engedni a kezét amiért 18 éves???Most ujjból be adtam a kérelmemet.Hol vannak a beteg jogok??? Műtétre várunk. Várom válaszotokat!

lastia # e-mail 2013.07.12. 18:50

besszerrita,igen ezt írták a határozatban,hogy bejegyzett élettársi kapcsolat csk egyneműekre vonatkozik.
Tehát az öcsémnek fiú párja lenne az ápolhatná az édesanyánkat. Hát ez nevetséges milyen törvényt hoztak akik ott ülnek és döntenek.Ugyanis 2013.0101-tól van ez a törvény.Ugy látszik a melegek családnak számítanak,a kétneműek nem.

H A né

monalisa1 #   2013.07.11. 11:54

Egész biztos, hogy a különbözetet nem kell visszafizetni, azt a gyermekre akár egészében már el is költhetted.

A nyugdíjból sem kell visszafizetni a különbözetet ha a jogosult a kézhezvételt követően a t.hó második felében netán meghal.

anyamaci22 # e-mail 2013.07.11. 08:03

Tisztelt Fórumozók!
Ápolásin vagyok tartósan beteg gyermekemmel.Az orvosi igazolás júl.10-ig érvényes, az emelt összegű családi pótlékot viszont július hónapra teljes egészében megkapom.Meddig érvényes akkor az ápolásim:10-ig,vagy júl végéig?Köszönöm!
Ágnes

monalisa1 #   2013.07.10. 23:04

Írja be a Google keresőbe az ápolási dijra jogosult kifejezést, jónéhány találat jelenik majd meg. Mindjárt elég is az első két találat mert felsorolják, hogy történetesen a bejegyzett élettárs is jogosult az ápolási díj munkavégzésre.
Polgári Törvénykönyv = Ptk. 685. § b) pont.

A jegyzőnél lehet eljárni a "bejegyzett élettárs" kérelem dolgában.

lastia # e-mail 2013.07.08. 21:41

T Cím!
Segítséget szeretnék,édesanyám ápolásra szorul. Testvérem élettársa 3 éve ápolja ,ami után ápolási díjat kapott.Most felülvizsgálták,és nem ápolhatja mivel nem rokon,(házastárs gyermek menny stb) Így július 31.vel megszüntetik.olvastam ,hogy létezik bejegyzett élettárs,de az önkormányzatnál azt mondták az nem felel meg ahhoz hogy kapja az ápolási díjat. Kérem a segítségét hol tudnánk utána járni a dolognak.Vagy mi az eljárás ijenkor?Köszönöm a válaszát előre is.

H A né

tinka13 # e-mail 2013.06.26. 18:34

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Anyukám több mint 7 évig volt ápolásin apukámmal, mígnem idén nyugdíjas lett és nem kapja már az ápolási díjat.
Érdeklődnék, ha apukám továbbra is gondozásra szorul van-e mód rá nyugdíj mellet igényelni az ápolási díjat?

Válaszát előre is köszönöm!