A gyengébbek kedvéért mégegyszer, az egzakt dolgok, csak azért, hogy akit érdekel a téma, a sok egyéni kombinálás közt megtalálja az objektív tartalmat is. Na meg ha Örökösnek lehet folyamatosan offolni, nekem meg akkor ismételni:
1 Erdő: Erdőben, független állami vagy magán státuszától, mindenki szabadon közlekedhet gyalogosan, akár az útról lemenve is (nyilván a fokozottan védett területeken érvényes korlátozásokat figyelembe véve). Magánerdőben a tulajdonos időszakosan lezárhat erdőrészeket a jogszabályban meghatározott módon, azonban erre ugyancsak a törvényben meghatározott módon a figyelmet köteles felhívni. Ennek hiánya és az ebből fakadó következmények nem a túrázó felelőssége.
"2009. évi XXXVII. törvény
az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról
...
91. § (1) * Az erdőben - annak rendeltetésétől függetlenül - pihenés, üdülés, sportolás és kirándulás céljából gyalogosan, emberi erővel hajtott kerékpárral, lóval, valamint az erdészeti feltáróhálózat részét képező erdei úton sport vagy turisztikai célú, lóval vontatott járművel bárki saját felelősségére közlekedhet, illetve ott tartózkodhat, amit az erdőgazdálkodó tűrni köteles...
...
94. § (1) Az erdőgazdálkodó átmenetileg korlátozhatja és feltételhez kötheti az erdő egyes részeinek látogatását, amennyiben az ott-tartózkodás
életet vagy testi épséget veszélyezteti, vagy
az egyes erdőgazdálkodási munkák végzését veszélyezteti vagy akadályozza.
(2) A vadászat időtartamára a vadászatra jogosult az erdőgazdálkodó hozzájárulásával átmenetileg korlátozhatja az erdő egyes részeinek a látogatását...
...
96. § Az erdő látogatásának korlátozását a helyben szokásos módon kell kihirdetni, valamint figyelmeztető táblák kihelyezésével gondoskodni kell a megfelelő tájékoztatásról."
Rét, legelő, szántó: Ezekre sajnos az erdőhöz hasonló szabályozást nem találtam, de az ezeken vezető utakra igen. A jogszabály alapján gyalogosan magánterületen vezető beton vagy földúton haladni szabad, amennyiben azok a vonatkozó törvényi előírások alapján lezárva nincsenek. Ellentmondást mindössze abban találtam, hogy magánútnak minősül-e a bejegyzetlen út. Egyes Kúriai értelmezések szerint igen, mégpedig a Kreszből kifolyólag, a Kkt. 47. § 7-8. alapján viszont nem. Ettől függetlenül 20/1984. (XII. 21.) KM rendelet szerint a tulajdonos kötelessége, hogy a területén levő utakat megfelelő módon lezárja a forgalom elől, függetlenül attól, hogy az út nyilvántartásba vett út-e, vagy sem. Azaz ha a túrázó nyilvántartásba nem vett magánútra téved lezárás hiányában, akkor ezért ő felelősségre nem vonható.
"A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény:
...
3. §
(1) A közúti közlekedésben mindenkinek joga van részt venni; a közutat és a közforgalom elől el nem zárt magánutat közlekedés céljából gyalogosként vagy - meghatározott feltételek teljesítése esetén - járművezetőként bárki igénybe veheti. Jogszabály gyalogosok és járművek közlekedését egyes közutakon korlátozhatja vagy kizárhatja.
...
20/1984. (XII. 21.) KM rendelet
...
„2. §
(1) Az utak forgalmának szabályozása - a 3. §-ban foglalt kivételekkel -, valamint a közúti jelzések elhelyezése, fenntartása, üzemeltetése és eltávolítása a (2)-(10) bekezdésben meghatározott kiegészítésekkel és kivételekkel az út kezelőjének a feladata.
...
(8) Az út kezelőjének hozzájárulásával, az abban meghatározott feltételek szerint
...
az útmenti ingatlan vagy a közút mellé épített várakozóhely, vagy az útnak nem minősülő, de járműforgalmat lebonyolító terület útra vezető kijáratánál - ideértve a közforgalom elől elzárt magánutat is -, illetőleg az út csatlakozásánál sorompót, jelzőtáblát vagy forgalombiztonsági okból szükséges egyéb jelzéseket és a szükséges intézkedéseket az ingatlan tulajdonosa, köteles elhelyezni (végrehajtani) és fenntartani.“
A következő szerint a be nem jegyzett magánút is magánútnak tekintendő, ha azon jármű vagy gyalogosforgalom zajlik:
"Tájékoztató a Bfv.II.336/2014. számú ügyhöz
...
Másként fogalmazva a KRESZ 1. §-a alapján az a hely, amelyen ténylegesen közúti járművek és gyalogosok forgalma zajlik, útnak tekintendő, éspedig függetlenül attól, hogy az adminisztratív feltételek rendszerében egyébként útnak minősül-e. A jelen ügybeli magánút, miként azt a másodfokú bíróság a tényállás részéve tette (másodfokú végzés 2. oldal 2. bekezdés), nem volt a forgalom elől elzárva."