Lidl - Parkside termék garancia


tr_07 # 2025.08.18. 16:37

Nem, az ő dolguk az lett volna, hogy normálisan megjavítják a gépet ÉS ELLENŐRZIK, hogy valóban működik-e, nem pedig visszaküldik ugyanazzal a hibával, rabolva az ember idejét a bénázásukkal.
Írtam is, hogy meg lett tisztítva 3x is. Mármint a hibásodás után 3x. Amin felhúztam magam, hogy egy szerviz azzal jöjjön - miután elvileg megjavították a gépet -, hogy hát takarítsuk meg a fémlemezkéket, mintha olyan idióták lennénk, hogy nem tudjuk, hogy a gépet takarítani kell időközönként (ami meg is történt) és mintha csupán ennyi lett volna a baja, de mi meg még erre sem jöttünk rá.. Véletlen sem az volt a gond, hogy ők nem javították meg rendesen. Külön vicces amúgy, mert hozzájuk is eleve úgy küldtük, hogy le lett takarítva, mégis a dokkolót úgy kaptuk vissza, mint a hányást, szóval abban sem feltétlen vagyunk biztosak, hogy ugyanazt a dokkolót kaptuk vissza, mint amit elküldtünk..

Szomorú örökös # 2025.08.18. 16:02

tr07

a fűnyíró a kertben van, logikusan nyilván lesz rajta szennyeződés, most mit kéne csinálni, mindennap tisztítgassuk?
Azt azért ugye nem gondolod te se komolyan, hogy egy kerti gép rendszeres tisztítása, tisztán tartása a szervíz feladata? :-O

Szomorú örökös # 2025.08.18. 15:37

tr07 (és egyben drbjozsef számára is ez a válasz)

mi a Lidltől vásároltuk a terméket, nem a szerviztől, tehát nem értem miért a szervizzel kéne hadakoznunk
Ezt nagyon szépen el szokták mondani vásárláskor, hogy egy konkrét ideig a bolthoz kell fordulni, ha hiba van, utána pedig már közvetlenül a jótállási jegyen megjelölt szervízhez. A Lidl nem szervíz, de még csak nem is közvetítő, ők csakis eladják a terméket. Én special egy elektromos szúnyogirtó berendezéssel kerültem bajba, de ott jött egy másik cseretermék simán a forgalmazótól és nekem sem a Lidl áruházzal kellett kapcsolatba lépnem emiatt.

tr_07 # 2025.08.18. 15:01

Próbálkozni attól még lehet, főleg hogy egy olyan szerviz "javítja" a terméket, akikben annyi nincs, hogy visszaküldés előtt leteszteljék, hogy ugyan sikerült-e megszüntetni a problémát, mivel simán visszaküldték ugyanazzal a hibával, de azt azért készséggel meg tudták írni, hogy miután ők elvileg megjavították, azért én még súroljam le a koszt a gépről, amin már kb 3x túlvagyunk. Bár szerintem ez már önmagában is nevetséges, miért nekünk kellene még babrálni vele..?! Miért nem nézték meg ők, hogy minden alkatrész rendeltetésszerűen működik-e? Ezek után azért megrendült a bizalom meg azok után is, hogy egy 3 hónapos gépről beszélünk, ami a héten lesz 3 hete h nem működik. Szépen lassan csak eltelik a nyár a szerelgetéssel, miközben ugyanúgy kézzel kell nyírni a füvet, holott azért fizettünk 120 ezret, hogy ne kelljen. De végülis az ember ráér heteket/hónapokat várni arra, hogy megkapja rendeltetésszerű állapotában azt, amiért fizetett..
Én is úgy gondolom amúgy, hogy a Lidtől kell cserét, bármit kérni, de a hölgy a telefonban erősködött, hogy a szerviz hatásköre eldönteni, hogy javítják vagy esetlegesen kompletten cserélik, holott jeleztem, hogy én a Lidltől vettem a gépet, semmi dolgom a szervizükkel és nem értem miért nekik kell ezt megírni, de legyen, megírtam. Most várom a választ.

eulimen # 2025.08.18. 14:21

az első sikertelen javításra való tekintettel nyomatékosan kérnénk a teljes gép cseréjét
bocs, de az én értelmezésem szerint csak a harmadik sikertelen javítás után kérhetsz gépcserét. Nyomatékosan vagy szépen, tökmindegy.
És nem a szerviztől, hanem a Lidlitől.

tr_07 # 2025.08.18. 13:21

Köszönöm a választ! Bíztam benne, hogy megindokolhatom valamivel, hogy nem javítást, hanem teljes gépcserét szeretnénk.. Első körben ez is megtenné, nem ragaszkodunk a pénz visszatérítésre, de nem kicsit dühítő, hogy egy pár hónapos gép szervizelés után is hibás és még mi sikálgassuk, hátha mégis működik... Ráadásul kőkeményen szezonja van fűnyírásnak, amit most ugyanúgy nekünk kell csinálni, miközben benne áll 120 ezrünk a gépben és megjavítani sem sikerült.
A hölgy erősködött, hogy a szervizzel kell beszélnem, én bejelentettem az ügyfélszolgálaton emailben a gondot, ők továbbították a szerviznek és onnan jött ma ez a csodás megoldás, hogy súroljuk meg a fémlemezkéket... Mondtam is a nőnek, hogy én a Lidltől, mint forgalmazótól vettem a gépet, mi közöm a szervizükhöz, de erre már nem tudott mit mondani. Mindenesetre most megírom a szerviznek, hogy úgy vélem az ő dolguk lett volna normálisan letesztelni, hogy a hiba fennáll-e még visszaküldés előtt és nem nekünk kellene vele szarakodni, illetve hogy az első sikertelen javításra való tekintettel nyomatékosan kérnénk a teljes gép cseréjét és bízunk benne, hogy sikerül valamerre haladni.

eulimen # 2025.08.18. 13:18

151/2003. kormányrendelet

2. § (1) "A jótállás időtartama:
a) 10 000 forintot elérő, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év"

(4) "A fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta."

van valami jogszabály arra vonatkozóan, hogy jogunkban áll pénzvisszatérítést vagy teljes gépcserét kérni? Kötelesek vagyunk megint elfogadni a javítást/tákolást?
5.§ (6) "Ha az e rendeletben meghatározott jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik, – a fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában – a vállalkozás köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk kicserélésére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a jótállási jegyen, ennek hiányában a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni."

Arról nem beszélve, hogy ilyenkor mindig legyen itthon valaki, aki odaadja a csomagot a futárnak
6. § (1) "A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket – a járművek kivételével – az üzemeltetés helyén kell megjavítani.
(2) Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy – a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén – a javítószolgálat gondoskodik."

drbjozsef # 2025.08.18. 13:13

(Nem így akartam kiemelni, de mindegy)

Te az eladóval vagy jogviszonyban, nem vagy köteles a szervízzel beszélgetni. Azzal ők vannak szerződésben.
De jóhiszeműen eljárva, ha az eladó kéri, akkor egyeztethetsz velük olyan dolgokat, amelyek a javításhoz, kicseréléshez szükséges. De azon felül nem kell.

drbjozsef # 2025.08.18. 13:12

tr07,

Ptk.
6:159.§(2) Kellékszavatossági igénye alapján a jogosult választása szerint
a)kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek – másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a kellékszavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet; vagy
b)az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, – a (2a) bekezdés szerinti kivétellel – a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől elállhat, ha a kötelezett a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének
a (4) bekezdés szerinti feltételekkel nem tud eleget tenni, vagy ha a jogosultnak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt.
...
(4) A kijavítást vagy kicserélést – a dolog tulajdonságaira és a jogosult által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a jogosult érdekeit kímélve kell elvégezni.

A leírásod alapján a gyakorlat szerint egyelőre nem állhatsz el. Ha háromszor hosszabb javításon volt, és utána sem működik, az már megalapozhatja az elállásodat. Ha ezt a cég nem fogadja el, neked kell pert indítanod ellenük.

tr_07 # 2025.08.18. 13:05

Közben beszéltem az ügyfélszolgálattal, hogy mi a probléma és a hölgy azt javasolta, hogy első körben a szerviznek írjunk vissza és velük próbáljunk egyeztetni, mert az ő hatáskörük eldönteni, hogy a gépet javítják-e vagy cserélik vagy egyebek. Én már ezt sem értem, mi a Lidltől vásároltuk a terméket, nem a szerviztől, tehát nem értem miért a szervizzel kéne hadakoznunk, hogy ugyan már cseréljék ki kompletten vagy hadd ne kelljen sokszori javításra beküldeni a gépet, miközben annyira sem képesek, hogy visszaküldés előtt ellenőrizzék, hogy sikerült-e javítaniuk a hibát..

tr_07 # 2025.08.18. 11:59

Sziasztok!

Segítségeteket kérném az alábbi problémával kapcsolatban: Május közepén vásároltunk a Lidl-ben egy Parkside smart robotfűnyírót (1000 m2-es változat) 120 ezer forintért. Július vége felé észrevettük, hogy a gép nem indul el az ütemezett időben és láttuk, hogy egyáltalán nem tölt, a dokkolója villog/vibrál zölden. Ennek zölden kell világítani, amikor töltőn van, akkor pedig pirosra vált. Teljesen lemerült és nem tudtuk bekapcsolni. Jeleztem a Lidl-nek a problémát, ők továbbították a szerviznek, akik küldtek érte egy futárt, majd néhány nap múlva jött is vissza a gép. A fűnyíró egységet cserélték, a dokkoló a régi és hát mondanom sem kell, hogy pontosan ugyanazzal a hibával jött vissza, amivel elküldtük. Nem tölt, töltés alatt is merül, az akksi mellett egy kis X van és a dokkoló ugyanúgy vibrál össze-vissza. Kipróbáltuk 4 különböző konnektorban is, raktunk bele új határoló vezetéket, de semmi, a hiba ugyanaz. Írtam megint a Lidl-nek, hogy továbbra is fennáll a hiba, pedig szerviztől jött vissza, továbbá a gép oda-vissza 3 hónapos, már majdnem egy hónapja nem megy és nem mellesleg 120 ezer ft, szóval köszönjük, nem tartunk igényt további javítgatásra, kérjük a teljes cserét vagy pénz visszatérítést. Írt másnap a Lidl, megint ugyanazt a sablon szöveget, hogy sajnálják stb, továbbítják a szerviznek a problémát. Hát mondom tök jó, hogy írtuk, hogy nem kell több javítás, mert szerintem egy 3 hónapos gépnél elvárható, hogy megbízhatóan működjön, főleg javítás után.
Ma írt a szerviz, hogy ők mindig bevizsgálják a gépet és azt a részt javítják/cserélik, amiben a szerelő hibát talál és hogy nézzük meg a dokkolón található fémlemezek nincsenek-e szennyeződve. Ha igen, súroljuk meg és teszteljük újra és ha továbbra is fennáll a hiba, akkor írjunk nekik. Most őszintén, a fűnyíró szervizből jön és még mi álljunk neki egy KERTI gépet sikálgatni hogy koszos-e és vajon utána úgy működik-e?? Egyrészt a fűnyíró a kertben van, logikusan nyilván lesz rajta szennyeződés, most mit kéne csinálni, mindennap tisztítgassuk? Másrészt ők miért nem tesztelték?? Miért küldték vissza úgy, hogy azt sem tudják működik-e a gép? Nevetségesnek és felháborítónak tartom az egészet. A dokkoló egyébként meg van tisztítva, így sem működik...
A kérdésem, hogy van valami jogszabály arra vonatkozóan, hogy jogunkban áll pénzvisszatérítést vagy teljes gépcserét kérni? Kötelesek vagyunk megint elfogadni a javítást/tákolást? Arról nem beszélve, hogy ilyenkor mindig legyen itthon valaki, aki odaadja a csomagot a futárnak, aztán mikor jön vissza, akkor át is vegye. Vegyünk ki több nap szabit, hogy ők bohóckodjanak itt össze-vissza? Egy javítást megvártunk, a hiba fennáll, nem kérhetjük h térítsék vissza az összeget vagy küldjenek egy komplett új készüléket?

Köszi előre is!