Személyiségi jogok vannak?


Kovács_Béla_Sándor # 2007.11.19. 09:47

Rendben van. De miért ne tájékoztatnád a partnert arról, hogy hangfelvételt készítesz?

enestis # 2007.11.19. 08:54

Tisztelt Jogi Fórum!
Sértek-e személyiségi jogot, sértem-e a partner személyiségi jogait akkor, ha egy számomra fontos megbeszélésen diktafonra rögzítem az ott elhangzottakat, és erről nem tájékoztatom a partneremet. Fontos tudniuk, hogy nem bulvár-botrányt akarok csiholni, mindössze tisztában vagyok azzal, hogy erős érzelmi bevonódású helyzetben néha kiesnek történések, elfelejtek fontos dolgokat, és zavar ez a tudat-beszűkülés.Pontosan akarom tudni milyen felvetésre mit válaszoltam, mikor mentem el lényeges adatok mellett. Tehát erre nekem van nagy szükségem, hogy javítani tudjam a korrekt egyezséget, azért is, hogy megtudjam, mikor, mire vagyok olyan érzékeny, hogy onnan már nem tudok érvényesen jelen lenni, ahol megszűnik a realitás és racionalitás számomra.
Köszönettel

Egyjogász # 2007.11.15. 10:19

Adott esetben a munkáltató, mint jogi személy az adatkezelő, így az, hogy a munkáltató részéről egy természetes személy (pl. bérelszámoló) látja a személyes adatot, az nem hozzájárulást igénylő adattovábbítás.

Ugyanakkor személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet.

Így ez nem úgy működik, hogy "egy ember látni akarja" a személyes adatokat, hanem azt a munkáltatónak kell meghatároznia, hogy mely, ezzel foglalkozó munkavállalói kezelhetnek személyes adatot, milyen célból, milyen kötelezettség teljesítése érdekében.

Tehát pontosan azt kellene tudni, hogy az "ember" milyen célból akar betekinteni más munkavállalók személyes adataiba.

mano80 # 2007.11.14. 17:42

Érdeklődni szeretnék hogyha egyedül gyakorlom a szülői felügyeleti jogot akkor kell e az engedélyem hogy a fiamról fényképet csináljon az exem, és hogy feltegye internetes oldalakra...
És hogy reklamálhatok e azért ha olyan emberekkel van egy oldalon a képe akik számomra erköcsileg egy nagy nullák.

zsuzsi79 # 2007.11.14. 08:58

Sziasztok!

A munkavállalók személyes adatainak kezelését ki láthatja el egy cégnél? Konkrétan arra gondolok, hogy eddig csak a Munkaügy kezelte, de a humán kontrolling kérdésben a Gazdasági részlegen egy ember is látni akarja a dolgozók bérét, amivel együtt jár a személyes adatok megismerése is. Kell véleményezéss Üt-től, szakszervezettől és a munkavállalótól, vagy ez munkaszervezési kérdés és kiadható az adat cégen belül titoktartási nyilatkozattal?

Üdv:
Zsuzsi

Kovács_Béla_Sándor # 2007.10.19. 13:44

Ha engedély nélkül teszi, akkor már a kép nyilvánosságra hozatala is visszaélés.

jsn877 # 2007.10.19. 12:29

Jónapot!

Szeretném megkérdezni egy hozzáértő embertől, hogy az, hogyha valaki felrak rólam egy fényképet egy honlapra és megsért engem az aláírt szöveggel, az személyiségi jogot sért?

andrea76 # 2007.10.15. 15:26

.

andrea76 # 2007.10.15. 12:28

Köszönöm szépen a tanácsát!
Sajnos én is azt hiszem,hogy nem fogok belevágni,mert lelkileg jobban tönkremennék!
Sajnálom,hogy nincsennek azonnali vagy gyorsabb szankciók és nem tehetek mást csak türök vagy feladok mindent és elköltözök messze!Viszont akkor Ö nyert!
Még egyszer Köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2007.10.15. 12:03

Ismétlem: nem elég, hogy tény. Bizonyított ténynek kell lennie. Nem csak a jogellenes magatartásnak - a kárnak és az ok-okozati viszonynak is. A kár még hagyján is, mert a munkahely elvesztése nyilván anyagiakban is mérhető hátrány. De aligha írták bele a felmondásba, hogy "azért, mert valaki felvilágosított bennünket a munkavállaló előéletével kapcsolatban." Kétséges, hogy esetleges tanúvallomásukban fognak-e rá emlékezni, hogy valójában ez történt.

Neked kell döntened. Egy ilyen per szvsz 1,5-2 évig legalább eltart.

andrea76 # 2007.10.15. 11:31

Nagyon szépen köszönöm!de egy ilyen pernek mennyi lehet az időtartama?
A munkaviszonyaim ugy szüntek meg,hogy minden esetben elmondták,hogy valaki odatelefonált,akit nem neveztek meg!De ki telefonált volna minden helyre?csak Ö
A legutobbi esemény szombaton történt,amikor is az Ö általa kikért birósági papírokat juttatta el a párom szüleinek!Ez tény!

Kovács_Béla_Sándor # 2007.10.15. 11:11

Bűncselekmény gyanúja is felmerül, de a jogellenes károkozás még inkább valószínűsíthető.
Azonban minden azon múlik, mennyire tudod bizonyítani, hogy a volt férjed valóban úgy tett, ahogyan állítod, és hogy a munkaviszonyok, illetve a párkapcsolatok valóban az ő magatartása miatt szűntek meg.
Ha ez megvan, a kárérték kimunkálása más nem lesz nagy gond.

Egy sikeres kártérítési perre aztán talán még egy gyermekelhelyzés megváltoztatását is lehetne alapozni.

andrea76 # 2007.10.15. 10:48

Kérem ha tud,segítsen valaki!

andrea76 # 2007.10.15. 09:27

Jó napot kívánok!
szeretnék segítséget,tanácsot kérni és kapni!
Jó pár évvel ezelött hibáztam,amiért a bíróságtól felfüggesztett büntetést kaptam!(Nem embert öltem!Tartozás és sikkasztás volt a vétségem,nem nagy összegben)Az exem ezt felhasználva elperelte tölem a ygerekeket,mert nem jó erkölcsi példát mutatok!Jelenleg az a problémám,hogy az elmúlt 3 évebn,4 munkahelyről bocsátottak el,ahol a munkámmal max. meg voltak elégedve,viszont az ex eljutatta hozzá a papírokat!Ráadásul szintén ezek miatt 2 párkapcsolatomat tett tönkre!Most boldogan élnéka párommal,babát várok!A párom tud mindent,itt nem tueott ártani az apuka,ígyhát jelenlegi anyósoméknak juttatta el a bírósági papírokat,melyek engem negatívan tüntetnek fel!A szülők most kifogásolják a személyemet,amit eddig nem tettek,sőt...és a fiukkal beszéltek,hogy lehetőleg még most zárjuk le a kapcsot,mert nem tetszik nekik!
Mit tehetek a volt férjem ellen,ha tehetek egyáltalán?
A segítséget előre is köszönöm!

obsitos # 2006.01.09. 15:53

Remélve autojogász idekukkant és érdemi választ- segítséget tud adni.

Esetleg próbálj olyan topicot keresni ahová a "gépkocsival való akadályozatás" problémád befér, ott írd le újra - tán jobban szem előtt lesz a dolog.

A fényképezőgéped konra számítógép probléma végett javaslom kérj tanácsot számítástechnikai szaküzletben (elsősorban nem plazára stb. gondolok itt).

Lia21 # 2006.01.09. 11:37

Köszönöm a választ. Az a baj a dátumozós géppel, hogy amikor átküldöm a gépről a számítógépre a képeket, a dátum valahol eltűnik. :-( Ezért is hívtam inkább a rendőrséget, hiszen elég nyilvánvaló volt a szabálytalanság.
De az, hogy a kapubejáró saját tudlajdon, elég érdekes kijelentés volt számomra, meg a szigorúan 80 cm-es közlekedősávról sem hallottam eddik.

obsitos # 2006.01.09. 11:20

Dátumozós fényképezőgéppel minél több esetben készíts a kocsijáról felvételt, a rendszám jól látszódjon a felvételen.

Mindezek után jelentsd fel, bizonyítékként mellékelj a képekről egy kollekciót.

A szabálysértési birságolás remélhetőleg elveszi a kedvét az "akárhová" történő leállástól.

Külön vitába nem érdemes vele bonyolódni, lám nem érti az udvarias szót.

Lia21 # 2006.01.09. 09:45

Szép jó napot kívánok!
Talán tudnak segíteni. Van egy - finoman foglamazva - bunkó szomszédom, akinek a fiai is hasonlóak (sajnos) viselkedésügyileg. Ötlakásos családi házban élünk, de ők úgy viselkednek, mintha az udvarban rajtuk kívül más nem lakna. Parkolásaikkal gondot okoznak az ott lakóknak, a hangos techno-zenéről, udvarban történő félnapos autószerelésekről nem is beszélve. Olyankor csak falhoz lapulva lehet elhaladni a kaputól az udvar hátsó részében lévő lakásokhoz. Minap már a rendőrséget is kihívtam, mert a kapun nem lehetett kimenni, egyik srác úgy állt meg a kapubejárón. Ez a srác azzal a kijelentéssel élt a rendőrség előtt, hogy a kapubejáró az övék, és akkor áll oda, amikor csak akar. Jelzem, hogy rakodás nem szokott előfordulni, csak kizárólag parkolás. Tudtommal a kapubejáró közterületnek minősül, és mivel ez többlakásos ház, a kapubejárót szabadon kell hagyni. A másik, hogy az apja kijelentette, hogy ő semmi másra nincs kötelezve az ott lakókkal szemben, minthogy biztosítson 80 cm-es átjárási területet (ami pl. abban az esetben, ha a biciklit tolom, már nem elég). Szerintem nekem alkotmányos jogom van az akadálymentes közlekedéshez és neki ezt kötelessége biztosítani. A fia pedig újabban beáll az udvarra, hogy bizonyítsák ezt a 80 cm-t (gondolom), de ott éppen balesetveszélyes a szabadon maradó járórész, mert ferde, és ha lefagy, bárki kezét-lábát törheti (vagy a falba veri bele magaát, vagy a kocsnak esik neki, vagy a bokrok verik ki a szemét). A szomszédságnak az átjárásról szóló szerződésrészletnél sehol sincs megjelölve a 80 cm, csak annyi, hogy szabadon közlekedhetnek az udvarban, mert az elöl lakó ezt biztosítja. Akkor most hogy is van ez? Ennek a nagyképű családnak lenne igaza?
Üdvözlettel,
Lia

Anno # 2005.08.25. 18:32

Jónapot kivánok

Csak érdeklődnék egy személyiségi jogi problémáról . A minap egy nagy multicégnél vásároltam egy usb kábelt. Otthon kiderült , hogy nem megfelelöt vettem . A cserénél minden probléma nélkül visszaadták a vételárat 1690.-Ft
Akkor lepödtem meg amikor elkérték a nevem , címem és a szem.ig. számom . Nemtetszésemnek adtam hangot , amire az ügyintéző azt válaszolta ,
hogy a fönöke ezt kéri tőle irjak oda amit akarok.
Azt szeretném megkérdezni , hogy ezt hol jelezhetném ,hogy hivatalosan vizsgálják ki és a céget a szerintem jogsértő gyakorlat beszüntetésére kötelezzék .

KÖSZÖNÖM

hal31 # 2003.10.24. 17:31

Hát igen, körülbelül ezekre a válaszokra számítottam. Köszönöm az eddigi hozzászólásokat. Majd talán valamilyen kompromisszummal megoldható lesz az ügy.

the big cat # 2003.10.23. 11:08

Van jog, és élhetsz is vele. De ajog csak akkor érvényesül, ha akinek jogigénye van, az kész akár kikényszeríteni is, és vállalja annak következményeit is.

Nem vagyunk ovodások, akik állambácsihoz rohannak, ha bibis lett valamelyik joguk.

Én csak arra világítottam rá, hogy akár tisztességtelen, jogellenes módszerekkel is megpróbálnak majd a joggyakorlásodban megakadályozni.

Leiterjakab # 2003.10.23. 09:32

Van a jog... meg van a valóság...

A tételezett szabályok nem mindig érvényesülnek a gyakorlatban.


Leiterjakab

hal31 # 2003.10.23. 09:21

Szóval a lényeg az, hogy jogom van, de nem élhetek vele? Akkor mi az egésznek az értelme?...Az újságban a bűnözőket is csak monogramjukon említik, nehogy a személyiségi jogai sérüljenek. A tisztességes ember pedig nem élhet eme jogával, mert esetleg kirúgják az állásából?... Tudom, hogy elefántot csinálok az egérből........; a lényeg, hogy az alkalmazottaknak a céggel szemben semmilyen joguk nincs.

the big cat # 2003.10.23. 05:38

A lényeg, ha nem egyezel bele, akkor még a keresztneved sem írathatják ki.

De abban nem vagyok biztos, hogy ezt ajogod érvényesíteni is tudod, mivel erőfölényben van a cég, és szerintem jogellenes fenyegetéstől sem riadnak vissza, nem beszélve arról, hogy lehet, hogy már a tiltaozásnak is kirúgás lesz avége, természetesen valami más indokkal.

hal31 # 2003.10.22. 18:33

Köszönöm az eddigi válaszokat! Tulajdonképpen csak szerettem volna megtudni, hogy mit lehet, érdemes tenni az ügyben. Ha csak a keresztnevünket kellene kiírni annak én is sokkal jobban örülnék! Még mindig nem tudom, hogy kinek mi köze hozzá, hogy hogyan hívnak. Még jó, hogy nem kell kiírnom anyám nevét, a telefonszámomat, a vércsoportomat és egyéb ilyen adatot. Úgy érzi az ember magát, mint egy hirdetőtábla. Tényleg nem elég a cég emblémája és esetleg az eladó keresztneve?
Leiterjakab úr véleményét köszönöm, bár nem értek vele egyet és nem sokra megyek vele.