ugy van.
Tőlem is elfogadtak 14 darabot papíron
ugy van.
Tőlem is elfogadtak 14 darabot papíron
Mufurc_nagyon
Téves a feltételezés. A többség egyéni vállalkozóként csinálja és ugye „az egyéni vállalkozás belföldi természetes személy üzletszerű – saját nevében és kockázatára, rendszeres, haszonszerzés céljából folytatott – gazdasági tevékenysége.” így az az Ő esetükben a papír alapú megállja a helyét.
MajorDomus
Mint írtam lízingelem és atulaj nem Én vagyok hanem a lízing cég. Neki egy forint elmaradása sincsen a társasház felé, hiszen a közös költésget és fogyasztást befizette, általam! (Én fizettem be!)
Tehát mit terhelhetnének?
Ha az Erste mint tulaj ne fizeti ezeket, terhelhetnek. De erről szó sincsen!
Azért mert Én bérlőként ott lakom, milyen törvény alapján számolják úgy, mintha a tulajdonjogom lenne alakás.
Ráadásul közsös költség és fogyasztaás címén vezetteék fel, az előtte engedméynezett hitelt!
Ezt a jogi nonszenszt kéne végre megértened!
Köszi.
R. dezső. azért lenne célszerű győréknek fogadni végre egy ügyvédet, mert ha így haladnak nagyobb kakiba kerülnek, mint a leggyalázatosabb városban fellelhető kk tenné őket oda.
Közjegyző fél információ alapján, hogy adhat ilyen tanácsot pld. hogy tegyenek feljelentést ismeretlen tettes ellen? És ki az ismeretlen fél a feljelentés tárgyában? A th, a munkát feketén elvégző, a kk? És ha megtették azzalmi lesz nekik jobb? A rendőrság a feljelentés alapján majd önrevíziót tart, és befizeti az arra eső adót büntijével együtt? Vagy számlaadási kötelezettségre szólítja fel az ismeretlen felet? És ha nem ad akkor mit fog csinálni.
Ha ezt még tetézem azzal, hogy egy nem kellően megfogalmazott, laikus által küldött felszólítót, egy rafináltabb, jogban picit jártas tulajdonos majd peresít, és ott bukják el az összeget, akkor megint nem tettek semmit.
Én továbbra is azt javasolnám, hogy ha semmi esetre sem kk- akkor egy könyvelő meg egy ügyvéd mindenképp szükséges volna.
Kedves R.Dezső!
Amennyiben álláspontja a beadó és megbízó fél figyelembeveendő jogállásáról helyes, akkor az az állítása, hogy papíralapon is beadható a FMH-t téves.
A közös kedvencek nagyon kis része magánszemély és tulajdonos. Esetleg intézőbizottság lehetne, de elvétve van ilyen.
Az üzletszerű közös kedvenc kft, Bt, vagy vállalkozás formájában működik.
Jöhet a következő laszti.
http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}
Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ
Mufurc_nagyon
„Azon lehet vitatkozni, hogy a benyújtó vagy a megbízó fél jogállása a mérvadó
Logikusan a megbizó.”
Miért logikus? Ha cég végzi a szolgáltatást, akkor a cég jogállása az irányadó.
Ráadásul a közjegyzői díjnak az AB 1208/B/2010. határozata szerint semmi köze az illetékhez!Szolgáltatási díj.
Na ezt kapd ki!
Ha már a nagy elődöket emlegeted ők ezt is mondták:
„Aki nem beszél arabusul, ne beszéljen arabusul!”
Kedves Fórumozók!
Nu akkor pontosítsunk egy kicsit.
A fizetési meghagyás ügyvitele megváltozott
"2009. évi L. törvény a fizetési meghagyásos eljárásról
61. § (1) Ez a törvény – a (2)–(5) bekezdésben foglalt ki-
vétellel – 2009. június 30-án lép hatályba.
1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
64§-a ami régebben ebben az esetben szabályzott valóban törlésre került.
Viszont a 62. § tartalmazza (nem akartam az egészet kimásolni)
"2009. évi L.
törvény
a fizetési meghagyásos eljárásról*
A fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem
19. § A fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet
írásban, az erre rendszeresített ûrlapon vagy szóban kell
elõterjeszteni."
Ez alól kivétel a jogi személy és a vállalkozás
A th. egyik sem.
Azon lehet vitatkozni, hogy a benyújtó vagy a megbízó fél jogállása a mérvadó
Logikusan a megbizó.
Az is igaz, hogy nem a közöskedvencnek kell a dologgal foglalkozni, ha ügyvédnek megbízást ad.
Az ügyvéd elektrónikusan intézheti a dolgokat, amelynek jogáért kemény magyar forintot fizetett.
Ráadásul a költségekről számlát kap a kk., melyet az érdekelt társasházi kuncsaft folyószámlájára terhelhet.
( Lásd alant "dolgozhat pusziért")
A fizetendő összeg veve
"45. § (1) A díjalap után az eljárási díj mértéke:
alapeljárásban 3%, de legalább 5000 forint és legfeljebb
pedig 300 000 forint;
iránt kezdeményezett eljárásban 1%, de legalább 5000 fo-
rint, legfeljebb 15 000 forint;
részletfizetés engedélyezése iránt kezdeményezett eljárás-
ban 1%, de legalább 5000 forint, legfeljebb 15 000 forint.
(2) Az alapeljárásban a díj mértéke nem lehet kevesebb
annyiszor 1000 forintnál, mint ahány fél van."
De itt is van kedvezmény
A fizetési meghagyásos eljárásban érvényesülõ
költségkedvezmények
48. § (1) Azt a természetes személy felet, aki jövedelmi
és vagyoni viszonyai folytán az eljárási költséget fedezni
nem tudja, jogai érvényesítésének megkönnyítése végett
– kérelmére – részleges vagy teljes költségfeljegyzési jog
illeti meg (személyes költségfeljegyzési jog).
(2) Költségfeljegyzési joga alapján a fél részben vagy
egészben mentes az eljárási díj és a másolati díj elõlegezé-
se, valamint a közjegyzõ határozata ellen elõterjesztett fel-
lebbezés és az ellentmondás folytán perré alakult eljárás il-
letékének viselése alól.
(3) A személyes költségfeljegyzési jogra a Pp. 85. §-át
és 86. §-ának (1)–(3) bekezdését megfelelõen alkalmazni
kell, a Pp. 84–92. §-át egyebekben nem lehet alkalmazni.
Sőt a kedves társasházi kuncsaft tiltakozhat is
Ellentmondás
28. § (1) A fizetési meghagyás ellen a kötelezett annak
kézbesítésétõl számított tizenöt napon belül a közjegyzõ-
nél ellentmondással élhet.
43. § (1) A fizetési meghagyásos eljárásban – a (2) be-
kezdésben meghatározott kivételektõl eltekintve – illeté-
ket nem kell fizetni.
(2) A külön törvényben meghatározott illetéket kell fi-
zetni
a) a fizetési meghagyásos eljárásnak az ellentmondás
folytán történõ perré alakulása, valamint a fizetési megha-
gyás kibocsátása iránti kérelem elutasítása, továbbá az el-
járás megszüntetése okán történõ perindítás esetén a peres
eljárásban,
b) a közjegyzõ határozata ellen elõterjesztett fellebbe-
zés elbírálása iránti bírósági eljárásban,
c) a jogerõs fizetési meghagyás elleni perújítási eljárás-
ban.
(3) A (2) bekezdés a) pontjának alkalmazása esetén
a peres eljárás illetékébe az eljárási díj – esetleges kedvez-
ményekkel csökkentett – összegét be kell számítani. Ha
azonban a pert a fizetési meghagyás kibocsátása iránti ké-
relem elutasítása vagy az eljárás megszüntetése után indít-
ják meg, az eljárási díjat csak akkor lehet az illetékbe be-
számítani, ha a felperes a keresetlevelet az elutasító, illetve
a megszüntetõ végzés jogerõre emelkedését követõ har-
minc napon belül a bírósághoz benyújtja vagy annak címé-
re ajánlott küldeményként postára adja.
(a nagy elődök után szabadon)
E pur si muove tributum records
http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}
Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ
györ1
Nálunk ez megy:
„Kimutatásunk szerint önöknek a lent összegzett közös költség tartozásuk van.
Az adott hónap 20.napjáig az összeget kérjük szíveskedjenek a ház üzemeltetési számlájára befizetni vagy átutalni!
A fizetési határidő lejártát követően a Társasház jogosult a követelését közjegyzői úton behajtásra átadni, melynek költségét is a kötelezett viseli!
Az elszámolás tartalma szerint számlahelyettesítő bizonylatként szolgál és aláírás nélkül is hiteles.”
Andi2
Nem kell ügyvéd. Az FMH-t beadhatja papíralapon a közjegyzőnél. De e-FMH-t is beadhat, ha megbízási szerződést köt ezzel foglalkozó céggel.
Talán csak nem olvastad el mit írtunk.
Felszólítás témában és utóbb taglaltan írtuk, hogy most már ügyvéd szükséges hozzá, és ő a megbízási díj fejében kiküldi a felszólítót.
Félinformációk alapján azonban nehéz segíteni, és félrevezető tanácsot is adhatunk, ahogy szerintem a közjegyző is tette; én azért elvitatkoznék minek minősül, ha egy munka el van végezve, csak számviteli tv-nek megfelelő bizonylat nincs róla, vagy nincs elvégezve, csak az ára hiányzik, mert nem mindegy mit írok a feljelentésbe.
Ehhez kellene hogy megbízzatok egy gyakorlott kk-t, aki tudja merre induljon el az általad ide csöpögtetett információkkal.
Pedig a házunk nem kiművelődni akar, hanem szeretnénk majd egy korrekt közös képviselőt, de addig, amíg a házunk helyzete nem rendeződik, addig kénytelenek vagyunk vinni a dolgot. Rendesen, és ingyenesen. Sajnos ,úgy tűnik, hogy az előző közös képviselő ellen pert kell indítani,mert megtévesztett minket, aki előtte volt, arra pedig a közjegyző mondta, hogy ismeretlen tettes ellen tegyünk feljelentést, mert számlák nélkül dolgoztatott embereket. Szóval nyakig vagyunk a bajban, jól esne a segítség. Jó lenne ezen az egész dolgon már túl lenni. Eddig mindig kaptam segítséget ezen a fórumon, amin el lehetett indulni. :-)))
Sajnos senki sem segített a fizetési felszólítás témában. Pedig most látom, hogy nem is a bíróságra küldést kell beleírni, hanem a közjegyzőhöz utalást.
A víz tartozás témában sem kaptam tanácsot, amit a lakók fizetnek.
Gondolom, nem akartok segíteni. :-(((
stabi
azert mert nem vagy tulajdonos azért a lakás meg tulajdon, amit a tartozások fejében a szolgaltato megterhel.
Szóval ha nem akarsz a tulajjal oszzezordulni akkor erre figyelj oda.
Andi2
Köszi. Értem.
Én kaptam egy levelet attól akinek tartozom, hogy átadta a Társasháznak. Majd a társasháztól hogy átvette.
Persze hogy megtámadom.
Úgyis eljárás van a ház ellen. Nagy összegü sikkasztás miatt. Meg önkormányzat is vizsgálódik...
De ez már nem ide tartozik.
Stabi, ezt mondottam konkrétan, hogy támadd meg az engedményezett tartozást, mutassátok be a közgyűlési határozat által előírt, befizetett közös költség igazolást, és kérjétek az engedményezési szerződést, az ugyanis csak úgy érvényes, és mindhárom félnek szerepelni kell benne. Aki tartozik, aki átveszi, és akinek tartozik. Társasház ilyet jogszerűen nem vehet át, semmilyen jogköre és tevékenységi köre nincs rá.
Nem lettem okosabb. Azt hittem itt tudnak korrekt infót adni, de tévedtem.
Azért köszi.
Kedves Mindenki!
Ha valaki tud segíteni kérem írja meg, mert fontos lenne.
Azt szeretném tudni hogy az alapító okirat módosításához az összes tulajdonos aláírása szükséges, vagy elég ha a többség aláírja a módosítást?
Ha nem írja valaki alá a módosítást, annak milyen jogkövetkezményei lehetnek?
Előre is köszönöm a segítséget!!
elfmage990
Nem a közös költséget, hanem a fogyasztási előlegemet emelték.
Andi2
Lehet hogy nem voltam pontos.
Tehát a lízing fizeti (általam, bérlő által) a közös költséget és fogyasztást.
Ez rendben.
A kk megvette a bérő egy engedményezett tartozását (egyébként SZMSz ellenesen, SZVB és közgyülés emgedélye nélkül. Szerintem nem is vehet ilyet!) és azt terhelte be a lízingnek (de abérlő nevén) mint közös költség tartozást. DE NINCSEN ILYEN ELMARADÁSA. A kivonaton szerepel is hogy engedményezett tartozás, ügyvédíj díj).
Stabi, az addig rendeben is van, de lejáratig nagyjából bérlőként vagy kezelhető, tehát a költségek viselése ugyan téged terhel, a lízing cég és közted kötött szerződés szerint mondjuk, de ha nem fizeted, a tulajdonoson hajtják be, azaz a lakásra terhelik, közös költség esetén.
Nyilván ha Te azt lízing díjban rendezed, és a lízing cég nem fizeti a th-nak, az megint más kérdés.
Andi2
Nyilt végű. Azt határozok meg lejáratkor tulajdonosnak akit akarok.
elfmage990
Hogy jegyeznének be jelzálogjogot a lakásra?
A lizing közös költésge és fogyasztása ki van fizetve.
Az hogy egy bérlő ott lakik akinek megvette a tartozását a társasház, mi köze?
Szerintem ha megnyernék, is csak max az infóság vagy jövedelem terhelhető.
Ingoság nincs a nevemen. J9vedelemhez meg jó nyomozást kívánok.
egyébként nem is jogos a követelést!
Stabi, az még lényeges, hogy milyen lízingszerződésed van, mert attól, hogy tulajdon jogod nincs bejegyezve a tulajdonjogok gyakorlása, és ebből eredő kötelezettségek még terhelhetnek Téged, mint lízingelőt. Ennek nézz utána a szerződésedben.
Az engedményezést továbbra sem értem, szerintem támadd meg a közjegyzői fizmeghagyást, és kérd ki az engedményezési szerződés másolatát. Abban neked is szerepelned kell minden adatoddal, a kötelezettségvállalás összegének, keletkezési idejének, módjának mindennek.
MajprDomusz
Nem értekel. ezt írod:
Nem tehetek semmit mert nem vagyok tulajdonos.
Majd ezt:
Ha a tulajdont megterhelik!
De ha nincs tulajdonom, akkor hogy terhelik meg? Bérlő miatt nem terhelik. Nem fogyasztási tertozás meg közös költség tartozás.
Ez butaság.
Andi2
Jól érted!
Egy társasházi oktatáson is felvetetem ezt és ott a tanár is fogta afejét, és már gyakorló képviselők is mondták, hogy amit a képviseletünk csinál az vicc.
Előző két hozzászólónak üzenem, hogy nincs tulajdonjogom a házban, így nem értem, hogy miből gondolják, hogy bármit is be tudnának jegyezni???
Ez nem banki hitel.
Ezt honnan vettétek?
Ráadásul nem is közös költség tartozás, azza semmi köze a házhoz.
Ezt szerintem gondoljátok át ujra, mert nem kerek íghy. Köszi.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02