Tisztelt Szakértők!
Szeretnék jogi segítséget kérni.
Bérlek egy területet, ahol virágárusítással foglalkozom. Ennek a területnek a szomszédai tetőfelújításba kezdtek. A tetőről rengeteg cserép, tetőléc, tetőgerenda, ereszcsatorna áthullott a bérleményemre, ezzel tönkretéve sok növényemet. Engem erről előre nem tájékoztattak. Akitől bérlem a területet, őt sem. Áthívtam őket, a törmelékeket elvitték, de a káromat nem rendezték, nem tartják valósnak.
A károkozásról fényképek készültek.
Eddig ezt személyesen intéztük, de az ígéretük a rendezésre csak addig tartott, még ezt az Ő érdekük úgy kívánta. Én pedig vártam a jó szomszédi viszony megőrzése érdekében. Most felszólító levelet szeretnék számukra küldeni.
Azt szeretném kérdezni, hogy kártérítésként vagy kártalanításként kell kérnem?
Tudom, hogy a paragrafusban az áll, hogy kártalanítás ellenében használhatja a földet. De nem használta, nem lépett be és engedélyt sem kért rá. Így emiatt nem lett jogtalan a károkozás? Így már nem kártérítés körébe tartozik?
A számlázás miatt ugye nem mindegy, hisz a kártérítés nem számla köteles, a kártalanítás pedig igen.
Illetve a kártalanításra is azok a szabályok vonatkoznak mint a kártérítésre? Kérhetem az elesett hasznom is? Számolhatom a növények eladási árát vagy csak a beszerzési árát kérhetem?
Valamint kérhetem a növényekkel kapcsolatos munkálatok díját?
Mi számolható fel ilyen esetekben?
Köszönöm a segítséget, szép hétvégét kívánok minden fórumozónak.