Osztatlan közös tulajdon


orsy.nagy # 2009.10.19. 13:16

Kedves Szakértők!

Kissé problémás örökségi és ingatlanügybe csöppentem.
A családunkban van egy családi ház és egy hétvégi ház. Nagymamám év elején meghalt és én mint unoka, valamint a lánya ( az én nagynéném) örököltünk. A hétvégi házat felesben, a családi házat pedig 5/16-11/16-od arányban. Az ő része azért 11/16-od, mivel ebben a családi házban létezik egy üveges műhely, és bemutató terem, amit a nagynéném vett át anno a szülőktől, ugyanitt ebben a házban ( mivel elég nagy házról van szó ) a padlástérben két garzonlakás került kialakításra, az egyikben lakok, amit még anno édesanyám révén örököltem, és erre született egy használati megállapodás is.Na már most, a gond a következő, már féléve megy a vitatkozás és az agyalás hogy osszuk meg a dolgokat. Ugyanis ők az üveges műhely miatt kötve vannak, ahogy én a lakás miatt, mert nem lenne hova máshova költöznöm. Ki fizetni egyikünk se tudná a másikat, mivel elég komoly milliókról van szó. A nagynéném akarja a családi házat, én meg a hétvégi házat, csakhogy még tulajdoni hányad csere esetén is, a nagynénémnek 8,5 millió forintot kéne kifizetnie, mivel a két ingatlan értéke elég nagy mértékben eltér egymástól, na már most ezt ő nem hajlandó kifizetni. A családi ház felújításra is szorul elég rendesen, de mivel én ott lakok, ő nem hajlandó addig befektetni a házba. Úgyhogy elég patthelyzet van. Én felajánlottam neki, hogy bizonyos tulajdoni hányadról lemondok a hétvégi ház fejében, és a fennmaradó 8,5 millió értékében a másik garzon lakás + garázs használatot nekem adná. De ez se tetszik neki. Én viszont nem igazán akarok 8,5 M Ft-ot veszni hagyni úgy, hogy utána még lakni se fogok tudni sehol se. Viszont nem akarok bíróságra se menni, mert én úgy gondolom bármikor ezt megtehetném velük szembe, mivel még ha nem is "szeretjük" egymást azért csak család.Valakinek van valami épkézláb ötlete erre a patthelyzetre?
Remélem valamennyire érthető, mert eléggé bonyolult a dolog.

Nagy Eszter

pkriszti # 2010.01.28. 12:02

Kedves Szakértők!
A következő vagyonmegosztási témában szeretnék véleményt kérni. Adott egy osztatlan közös tulajdonban lévő telek, ami két helyrajzi szám alatt van nyilvántartva. A kisebbik részhez tartozik egy kis ház. Két gyermek örökölte meg a telket anyukától, de sajnos a két tulajdonos nem tud megegyezni a megosztást illetően. Az egyik tulaj a mama halála után lecseréltette a házon levő zárat, hogy a másik ne tudja használni. A másik viszont a telek kisebb részét szeretné a házzal, mivel nincs hol laknia. Kérdés az, ha a másik tulaj leveri a zárat és beköltözik a házba, mivel nincs hol laknia, akkor ő bűncselekményt követ el, illetve kitehetik-e a házból? Zárcsere óta kb. 1 év telt el. Továbbá kérdés az is, hogy ilyen esetben elrendelheti-e a bíróság a telek elárverezését?
pkrisztina

monalisa1 # 2010.01.28. 13:14

Bocs de a két gyermek és a két tulajdonos azok egyazonos személyek?

Mível az ingatlan osztatlan közös tulajdon, az lakik a házban amelyik akar., ha csak egyikőjük akkor a másiknak többlethasználat címén fél háznyi (al)bérleti díjat köteles fizetni.

Zárcsere nem lehetséges mert senkit sem lehet kizárni a tulajdonrészéből, ha ezt történne joggal kérhetne bírtokvédelmet.

Az esetleges árverezés majd csak akkor ha egyikőjük bírósághoz fordult a közös tulajdon megszüntetése végett, és a peres eljárásnak ez lenne "a" végkifejlete.

Bölcs dolog lenne közösen eladni az ingatlant annyiért amennyiért -közismerten erősen nyomott árak vannak-, a pénzt elfelezni és mindenki
azt kezd az életben a továbbaikban amit tud - egyéni szerencse dolga.

"Mona"
laikus hozzászóló

pkriszti # 2010.01.28. 14:50

A két gyermek és a két tulajdonos egy és ugyanaz. A történetben nem közvetlenül, de családtagként érintve vagyok. A vagyonelkülönítési per már megkezdődött. A teljesség kedvéért szeretném elmondani, hogy eredetileg a két testvér a mamától örökölt egy garzonlakást és a szóban forgó telket is. A garzonlakásba beköltözött a fiatalabb testvér, aki, mivel munkanélküli lett időközben tetemes adósságot is felhalmozott közüzemi díjakból. A lakás eladása jelenleg folyamatban van, és a megegyezés szerint az eladási árból a fiatalabbik testvér részéből levonják a tartozást, illetve visszamenőlegesen a lakbért. Mivel garzonról van szó, szinte alig marad valami a kisebbik testvérnek és lakni sem tud majd sehol. Ekkor jött az ötlet, hogy ő beéri a telek kisebbik részével, amin a ház is van, hogy tudjon hol lakni. A nagyobbik testvér azonban nem szeretné ezt, sőt a zárat is lecserélte. Mivel a telket elég nevetséges összegre becsülték,- elképzelhető, hogy a nagyobbik testvér az árverezésre játszik- ha még el is lehetne adni, nem jutna annyi a kisebbik testvérnek, hogy lakást vegyen belőle. Innen a kérdés, hogy vajon, ha leveri a zárat és beköltözik az ő tulajdonát is képező házba, akkor onnan kilakoltathatják-e, illetve, elárverezés ebben az esetben hogyan történne.

MajorDomus # 2010.01.28. 21:23

A tulajdonosok mindegyike jogosult a közös tulajdont használni.
A kisebb testvér beköltözhet jogosan,a garzon árából maradó pénzből tudja fizetni a többlethasználati dijat a másik testvérnek.

A közös tulajdon megszüntetése iránt lehet pert inditani, de avége árverés lesz fillérekért, eredménye egy hajléktalan s gyűlölködő testvér, s egy- másik-aki megszabadult az anyai örökségtől s a testvérétől-is.

monalisa1 # 2010.01.28. 22:01

Egy garzon az garzon, de azt nem írtad hogy a ház az mekkora, vagyis az alapterület, a szobák száma, a komforfokozat, a telek nagysága stb. Valamint város vagy község.

Mert végül is akár megoszhatnák egymásközt a két örökölt ingatlant: a garzon az idősebbiké lesz a ház a fiatalabbiké - vagy fordítva.

Mert a leírás szerint csak a garzont van eladásban, a ház meg nem - vagy legalább is még nem...

Az idősebbiknek van hol laknia, a fiatalabbik meg miért ne használhatná a házat?!

A munkanélküliség remélve nem tart végtelen időkig, tehát előbb-utóbb csak lesz munkája és fizetése, abból meg fenn tudná tartani a házat - a tartozást is rendezheti idővel.

monalisa1 # 2010.01.28. 22:16

A kérdésre válaszolva NEM lakoltathatnák ki a fele tulajdonában lévő házból. És én is azt írom: bármelyikük jogosult a közös ingatlant használni. Tehát egy esetleges zárcsere az idősebbik részéről bírtokháborítást jelentene, vagyis eljárás indulna őellene.

Az idősebbik a saját tulajdoni részét eladhatja a házból - ha talál rá vevőt, azonban a testvére tulajdonában lévő házrész felett nem diszponál.

Egy közös tulajdont végül is egy bírósági eljárás oldhat fel - igen, végső soron árverezés, de az időben jelenleg még nagyon odébb van.

A garzon legyen a fivéré és a telek nagyobbik része, a tesót meg hagyja békén élni!...

A telek nagyobb részével kifizetheti mindazt a tartozást amit a garzonban felhalmozott közműszámlákkal stb.

Valamint még annyi ha a kisebbik telekrészre -ahol a ház is áll- nincs közvetlen kocsiút és gyalogút bejárási lehetőség, akkor a fivérnek a telekmegosztáskor szorgalmi utat kell biztosítania a tesó részére - és ezt a fölhivatalban bejegyeztetni.

Ügyvédre szükség lesz "a" dolgok lepapírozásához.

monalisa1 # 2010.01.28. 22:31

pkriszti

Újra olvasva a beírásaidat, én a fiatalabbik "gyerek" helyében a garzonban lévő örökrész eladásához sem járulnék hozzá, mert amint nincs a garzon a telek+ház már nem biztosít megfelelő cserealapot a két testvér között.

Tehát vagy a garzon vagy a ház, EZT kell elosztaniuk egymásközt, nem pedig az egyik-másik ingatlant elkótyavetyélni.

A beírásaidban nekem az jön le hogy az idősebbik testvér "diktál"...

Nos ha te családtag vagy akkor külön is és együtt is beszélj mindkettőjükkel.

Akarod-e hogy az egyik -a védtelenebb- családtagod földönfutó legyen?...

Fogd azt a kalapácsot és te verd le azt a zárat/lakatot, és engedd be a tulajdonrészébe a fiatalabbik testvért.

És védd is meg a másikkal szemben!

"Mona"
laikus hozzászóló

pkriszti # 2010.01.29. 16:44

Köszönöm a hozzászólásokat, nagy segítség volt.
pkriszti

gyufa01 # 2010.05.27. 07:49

Tisztelt Cím!

Összetett kérdésem lenne.
Egy osztatlan közös tulajdonú telken, mely egy helyrajzi szám alatt található két ház van.
Egyik elhalt szüleimé, másik pedig nővéremé, akinek szüleim még életükben 1/4 telekrészt ajándékoztak és férjével egy házat építettek.
Hagyatéki tárgyalásra elhozta az építési papírokat és úgy kérte, hogy a fél hagytaék övé és elhalt férjének gyermekeié, mivel azt az új épületet ők építették.
A közjegyző úgy osztatta el, hogy az örökség fele a nővéremé + a két gyermekéé 1/2-1/4-1/4 arányban és a másik fél részből négyen öröklünk testvére, köztük a nővérem is.
A közüzemi szolgáltatók elhunyt édesapám nevén vannak még, nővérem csak gázból 104 ezres hátralékot csinált.
Ő társasházzá szeretné nyilvánítani én pedig az egyik bátyámmal el akarjuk adni a részünket.
Kérem adjanak tanácsot

  • Hogyan tudnánk eladni részünket a testvéremmel, hogy ne nekünk kelljen majd a nővérem közüzemi számláit fizetni?
  • Vihetek közvetlenűl vevőt, vagy előtte fel kell ajánlanom megvételre az örökös társaimnak elővásárlás jogcímen?
  • Milyen költsége van a tulajdonközösség megszüntetésének, mennyi ideig tart az ilyen?
  • Amennyiben nem járulok hozzá a társasház alapításához milyen következményei lehetnek ennek?

Eéőre is köszönöm!

Kovács_Béla_Sándor # 2010.05.27. 07:51

Gyufa, ehhez ügyvéd kell.

MajorDomus # 2010.05.27. 20:27

Ha nem akarod ,,kihuzni a gyufát,, akkor sürgősen egyezz bele a társasház alapitásába, mert igy meguszod a közös tulajdon megszüntetésével járó pert és költségeit , azonkivül igy mindenkinek igaza lesz !

Az albetétesités után megszünik a közös tulajdon mindenkinek önálló tulajdona lesz azt szabadon eladhatod,s nem közösen feleltek a tartozásokért !

keleti # 2010.06.03. 19:34

Tisztelt jogászok! A következő probléma hullott ránk az égből: családtagom egy 4 résztulajdonos által birtokolt üdülőtelek bizonyos hányadú résztulajdonosa. A telek a mérete miatt önkormányzati rendelet értelmében nem megosztható, de fizikailag lekerített tulajdonrészekből áll. A napokban az egyik résztulajdonos személyesen felkereste a többieket egy banki nyomtatvánnyal, melyet a résztulajdonosokkal alá kívánt íratni jelzáloghitel felvétele céljából, méghozzá azzal, hogy erre neki másnap reggelre van szüksége. A résztulajdonosok - 60-70 éves, jogban járatlan emberekről van szó - ezt megtagadták tőle, mire az illető perrel fenyegetőzött tulajdonjogában való korlátozása miatt. Egy esetleges per esetén számíthat-e, hogy az illető olyan döntést várt el a tulajdonostársaktól, amelyet ők ott és akkor kb. nem is láttak át? Amennyiben a résztulajdonosok mégis hozzájárulnak a hitel felvételéhez - természetesen csak az illető tulajdoni hányada erejéig - , egy esetleges árverezés esetén kerülhet-e veszélybe a saját tulajdoni hányaduk, nem megosztható telekről lévén szó?
Válaszukat előre is köszönöm: KL

MajorDomus # 2010.06.03. 20:15

Én nem irnám alá !

anna_cinderella # 2010.07.08. 13:07

Társasházi közös tulajdonnal kapcsolatban lenne kérdésem:

1. A törvényben szereplő 4/5-ös többség a gyakorlatban is elég az alapító okirat módósításhoz és közös tulajdon eladásához? Úgy tudom, hiába van ez definiálva bizonyos feltételek mellett, a gyakorlatban mégis 100%-os beleegyezéshez kötik a módosítást.

2. Amennyiben érvényesíthető valóban ez a gyakorlatban, a társasházi lakók ennek ellenére ragaszkodhatnak-e ahhoz, hogy mindenki aláírja a módosítást?

Előre is köszönöm a választ!

imre70 # 2010.07.17. 11:32

Osztatlan közös tulajdonú telekkel kapcsolatban a szomszédok jogairól lennének kérdéseim.

Egy osztatlan közös tulajdonú telken áll a saját tulajdonban lévő házam. A házam tűzfala mögött párhuzamosan az egyik szomszédomnak van egy épülete, és egy kapu van a házam sarkánál, az oda bejáráshoz ezen keresztül megy be a szomszéd az épülethez.
Kérdéseim:

  • ha már kapuval vette meg a tulajdonát, akkor azt lezárhatja-e kulccsal (a kaput elődje az én szóbeli beleegyezésemmel építette, előtte ilyen nem volt (odaköltözésemkor) a kapu nincs lebetonozva vagy a házam falába erősítve, és ez kb. 3-4 éve volt)?
  • a kapu lebontható-e, hiszen mostanában inkább visszaél vele? Valamilyen indok lehet-e erre, hiszen a telek osztatlan közös tulajdon, nem zárhat le egyes részeket senki. A tűzfalhoz a hozzájutást (akár karbantartás, szigetelés szempontjából) engednie kell, nem akadályozni.
  • a házam falánál virágokat ültetett és azokat nyilvánvalóan locsolgatja, ezzel vizesítve, tönkretéve a falam, ami belül 30 cm magasan penészedik, valamint a azon fal mellett a beltérre fal mellé tett ruhák megpenészednek. Ha jól tudom, a házam falától számított 1 méter távolságra nem ültethet virágot, azt kiszedethetem vele, erre hallottam példákat. Egyszer már abbahagyta ezt a tevékenységet, de most újrakezdte.

Előre is köszönöm a választ!

redd # 2010.10.08. 20:15

Hello,

Az lenne a kerdesem, hogy mi tortenik akkor, ha egy ingatlan felenek a tulajdonosa nem tud visszafizetni egy hitelt, de az ingatlan masik felenek a tulajdonosa semmilyen modon nem erintett az ugyben es az adott lakasban lakik. Elarverezhetik a feje folul vagy bekoltozhet meg valaki melle a lakasba vagy mi tortenik ilyenkor pontosan? Es ha ilyesmik tortenhetnek, azt hogy lehetne kivedeni?
Koszi a valaszt elore is.

MajorDomus # 2010.10.08. 22:03

1./Az egesz ingatlant nem csak a felet 2./ ha uj tulajdonos lesz joga lesz hasznalni az ingatlant 3./ ha tarstulajdonos vagy arverezeskor vedd meg a masik felet olcson, lakottan ugysem lesz ra jelentkezo

innocent # 2010.10.12. 12:18

Történet

Adott egy osztatlan közös tulajdonú telek 2lakásrésszel. Amikor megvettük a házrészt kikötöttük, h csak úgy vesszük meg, ha rendezve vannak a tulajdoni viszonyok. Emiatt született egy Használati megállapodás az eladó és mostani kertszomszédunk között. A HM-ben kikötötték a felek, hogy az 1-es számú tulajdonos használja saját házrésze felé eső tárolókat, a 2-es számú tulajdonos pedig a telek bal oldalán lévő különálló építményt. Így az osztatlan közös tulajdonú telken Használati Megállapodással mindkét lakónak van élhető „területe”. A bibi sajnos az, hogy a 2-es számú lakó nem költözött ki az 1-es számú lakó által használandó tárolóból. Mivel az osztatlan a telek, itt a házrészeken kívül minden közös. Emiatt kértük, hogy ha nem költözik ki belőle, akkor biztosítson az Ő baloldali melléképületéből egy részt, ahova bepakolhatunk, mert mi hárman vagyunk, Ő pedig egyedül. Erre az volt a válasza, hogy ez nem így van, Ő régebb óta lakik itt (16éves kora óta), neki több joga van mint nekünk. A kérdésem az, h ilyenkor mit lehet tenni? pontosabban, ha kipakolom, akkor mivel járhat a dolog, ugyanis a HM-ban azt a tárolót mi használnánk. Azt mondta a kedves szomszéd, hogy azt a Használati megállapodást nem velünk kötötte meg. Ez igaz, de a korábbi eladó, ezt a jogot ránk ruházta – csak így voltunk hajlandóak megvenni, mert amúgy értelmetlen lett volna számunkra. Ráadásul még azt is mondta, h alá lett hamisítva a kézírása. Ezt nehezen hiszem, hiszen kellett tőle egy beleegyezés, h a gázvezetéket az Ő falán keresztül vezethetem hozzám és az azon lévő aláírás megegyezik a Használati Megállapodáson lévő aláírással.
Arról nem beszélve, hogy a néni alkoholista van egy alkoholista unokaöccse, akié volt a mi lakrészünk. Ő rendszerint visszajár nagynénjéhez és rendszerint hozta magával a hajléktalan iszákos barátnőjét vagy ismeretlen rossz kinézetű társát…
Odaköltözésünkkor egy kapun jártunk be a 2-es számú szomszéd felől. Idén kialakítottunk az egyik tárolónkból egy külön bejárati lehetőséget és lekerítettem a használati megállapodás szerinti a telekhatárt (saját költségből) a szomszéd néni életvitele miatt. Írásos megállapodás nincs a kerítésre, csak szóbeli. Azt mondta, h megépíthetem a kerítést, de Ő nem járul hozzá a költségekhez.
A kerítésre azért volt szükség, mert a kutyám belement az Ő kertjébe és ez zavarta. Továbbá született kisfiúnk és a hajléktalanok felbukkanása a közös udvaron csak megerősítette bennem azt a tényt, hogy a Család és főleg a kisbaba védelmében meg kell ezt lépnem. Ezt sajnos tavaly kellett volna, mert egyik kutyánkat ideköltözésünk után 3 héttel elveszítettük, mikor távollétünkben kiengedte az utcára a 2 kutyát és az egyik sajnos gázolás áldozata lett. Ez természetesen nem lehet önbíráskodás kategóriája, de mivel hallássérültek vagyunk, nem halljuk, ha valaki kint van az udvaron vagy éppen hozzá jön.
A hajléktalan unokaöccsről annyit, h sitten ült okirathamísításért, autó biztosításos csalásért, májusban szabadult…

MajorDomus # 2010.10.12. 20:41

Tobb joga nincs, mert a tulajdonosok egyenloek.
a neninek igaza van, mert a hssznalati megallapodas azokra vonatkozik akik azt alairtak. Az uj tulajdonosra ez nem vonatkozik, s az a jog nem ruhazhato at. A penz kifizetese elott kellett volna uj Hm-et irni, s mar veled alairni.
ha van egy kis penzed ,kerd a birosagtol a kozos tulajdon megszunteteset, s valtsd magadhoz az o reszet. Ha megkapja a keresetlevelet mindjart mas hurokat penget majd.

dorka11 # 2010.10.12. 21:14

"Ha megkapja a keresetlevelet mindjart mas hurokat penget majd."

Erre tudnám azt mondani, hogy ne tudd meg MD, hogy az én tul.társam - miután megkapta a ker.levelet - milyen hurokat pengetett! Különbeket mint annak előtte....

MajorDomus # 2010.10.12. 21:19

Hat a te elettarsad valoszinuleg nem egy 80 eves alkoholista neni aki meg esetleg eleteben nem jart birosagon

innocent # 2010.10.13. 07:09

"Tobb joga nincs, mert a tulajdonosok egyenloek.
a neninek igaza van, mert a hssznalati megallapodas azokra vonatkozik akik azt alairtak. Az uj tulajdonosra ez nem vonatkozik, s az a jog nem ruhazhato at. A penz kifizetese elott kellett volna uj Hm-et irni, s mar veled alairni.
ha van egy kis penzed ,kerd a birosagtol a kozos tulajdon megszunteteset, s valtsd magadhoz az o reszet. Ha megkapja a keresetlevelet mindjart mas hurokat penget majd."

Az adásvételi szerződésünkben benne van ez a Használati Megállapodás és külön csatolva is van hozzá.
Tehát tovább ruhazható? Mert benne meg van említve a 2-es számú tulajdonos (néni), aki tudomásul vette a Használati megállapodás ránk ruházását. Ez is benne van az adásvételiben!

üdv innocent

innocent # 2010.10.13. 07:14

"ha van egy kis penzed ,kerd a birosagtol a kozos tulajdon megszunteteset, s valtsd magadhoz az o reszet. Ha megkapja a keresetlevelet mindjart mas hurokat penget majd."
Ezt hogy érted, kifejtenéd bővebben?

köszönöm innocent

innocent # 2010.10.13. 13:49

Arról nem beszélve, hogy semilyen közös felújításba nem akar beszállni. A kérdéses tároló sarka dől kifelé, el van már válva, így életveszélyes, bontani kellene, vagy aládúcolni, de erre azt mondja, h nem érdekli, nem kell bántani...
Hogy kötelezhetném rá, h beszálljon a költségek felébe?
Cirka 500E HuF lenne...

üdv innocent