Kovács Béla Sándor
Előzmény:
2025. március végére volt kitűzve a bírósági tárgyalás. Elötte 4 nappal e mail-ban jeleztem, hogy nem tudok résztvenni a tárgyaláson, majd a bírósági tárgyalás napján felhívtak telefonon és jeleztem, hogy egészségügyi problémáim ügyintézése miatt nem tudok részt venni. Az új tárgyalás időpontját az előző tárgyalás végén szokta szóban szokta közölni az eljáró bíró. Vártam a jegyzőkönyvet, hogy megtudjam mikor lesz kitűzve a következő tárgyalás időpontja. Majd aug. végén kaptam egy rendőrség által személyesen kézbesített végzést, amelyben a bíróság kötelez az előállítási költség megtérítésére. Majd ugyanezt a végzést postai uton 4 napra rá kiküldte a bíróság. Ezután bementem a bírósági titkárságra,, ahol az iratok között láttam, hogy két bírósági tárgyalási időpont is volt, amelyre nem mentem el, mivel nem tudtam róla, és hivatalos értesítést sem kaptam, és nem voltam itthon. Egyik tárgyalásról sem kaptam jegyzőkönyvet, amiből megtudhattam volna az új tárgyalás időpontját, meg sem próbálták postai uton kézbesíteni.
Köszönöm az előző hozzászolását.
Feljelentésből Magánvádas e. - Bíróság kérdezi...?
Az elővezetést akkor rendelik el, ha korábban nem vetted át az iratokat, vagy ha idézésre nem jelentél meg.
Nem árt tudni, hogy ha aktiváltad a DÁP-fiókodat, azzal általános jelleggel elfogadtad az elektronikus kapcsolattartás - ezért pl. a bíróság is mindent a tárhelyedre küld. Ellenőrizni kéne. (Bár a 30 napnál régebbi küldemények már törlődtek.)
Megteheti e a Bíróság magánvádas ügyben, hogy engemet hivatalosan nem értesít mint magánvádlottat/ a magánvádlót értesítette/, a kitűzött bírósági tárgyalás időpontjáról,, hanem a rendőrségnek júliusi dátummal megküldte a végzést, hogy a szeptemberi tárgyalásra vezessenek elő, és az elővezetési költséget fizessem meg.. A tárgyalás időpontját úgy tudtam meg, hogy a bírósági titkárságon megtekintettem a per iratanyagát szeptember első hetében.
Qay
„...ha te is azt akarod, hogy a rendőrség derítse ki (vagyis azt írod, kiderítette)...”
Mint írtam, nálam más volt a helyzet. Itt indult az eljárás, nagyon hosszasan elhúzták, majd egyszer csak kaptam egy levelet, amelyben tájékoztattak a nyomozás eredményéről, illetve a feltételezett elkövető kilétéről. Mivel én őt nem vádoltam meg konkrétan a válaszlevelemben - egyik pesti bíróságra került egyébként az ügy innen helyből - ezért elutasították a keresetemet, hogy ez esetben csakis konkrét személy megvádolása esetén van lehetőség a magánvádas bírósági eljárásra. Szerencsére a befizetett illetéket is visszakaptam, ha jól emlékszem, mert maga a bírósági eljárás nem indult el. Utána később már közvádas bűncselekménnyé minősült a történet, de ott meg egy Pest-környéki rendőrség tussolta el az ügyet, pedig szerintem ők is megkapták a lehetséges elkövetőről szóló nyomozás eredményét, azaz ismerniük kellett a cél-személy nevét. Mindegy, arra jó volt, hogy az illető felfogja, nem tehet meg bármit büntetlenül, mert ha nem is könnyen, de bíróságra kerülhet az ügye és akkor tördelheti a kezét a korlátnál. Ugyanis a nyomozás befejeztét követően kapott egy szép hivatalos levelet a bíróságtól, amire választ vártak tőle (is). :-)
Szomorú örökös:
Az nem úgy van, hogy ha 3 éven belül (asszem?) vagy még, akkor újra beadhatod a feljelentést, ha te is azt akarod, hogy a rendőrség derítse ki (vagyis azt írod, kiderítette)? És ekkor ismeretlen tettes ellen indítani a feljelentést, de abban índítványozni, hogy kikkel szemben vizsgálódjon a rendőrség? (Vagyis nem vádlottak) Mert magánvádas eljárásnál nekem kell bizonyítani, úgy tudom, rendőrséget nem vehetek igénybe.
???
KBS
„vádat emelni csak konkrét, természetes személlyel szemben lehet”
Akkor az én magánvádas eljárásomat is ezek szerint ezért utasították el. :-O
„Nem mondd ellent ez a Be. 767.§-ának?”
Bocsánat, félreértettük egymást. Feljelentést magánvádas bűncselekmény miatt is lehet ismeretlen tettessel szemben tenni - de vádat emelni csak konkrét, természetes személlyel szemben lehet. (Ahogy egyébként a közvádas ügyekben is.)
Qay
„Hogy nyomozták le addigra az elkövetőt?”
Mondjuk úgy, hogy nekem a nyomozás eleve a rendőrségen indult. Az illetőt lenyomozták, majd bíróságra került, ahonnan jött egy, a tiédhez hasonló levél, hogy soroljam fel, mivel vádolom az elkövetőt. Én voltam a hülye, mert azt válaszoltam, hogy én nem őt vádolom, a rendőrség nyomozása derítette ki, ki is volt az elkövető. Na ez volt a hülyeség, mert ekkor kaptam a választ, hogy csakis abban az esetben van lehetőség az eljárás lefolytatására, ha én a konkrét személyt vádolom meg a cselekményekkel, amelyeket elkövetett. Ezért gyakorlatilag egy tollvonással megszüntették az eljárást.
Nos én azért ezt egy felesleges műbalhénak éreztem a bíróság részéről, nyilván nem akartak vele foglalkozni. Ugyanis volt egy nyomozás végeredménye, ahol kiderült, hogy ki is az elkövető. Az sem volt titok, hogy mi volt a vád tárgya, mégis elkezdtek engem cseszegetni ezzel a hülye levéllel, hogy aztán beleköthessenek valamibe és visszadobják az egészet a francba. Egyszóval egy kicsit más az én történetem, de félő, hogy a tiéddel se szeretnek majd nagyon foglalkozni.
Qay,
„ akkor a nem alakul magánvádas eljárássá ”
De. Ennek semmi köze ahhoz, hogy ismeretlen, vagy ismert tettes ellen teszed. Ha a törvényi feltételek fennállnak, akkor a feljelentés magánvádassá alakul.
Ha ismeretlen, akkor elvileg a bíróság utasíthatja a hatóságot, hogy nyomozzon. Nézd meg a Be. 762.§-tól a vonatkozókat, a nyomozás 767.§-ban van.
De azzal jó tisztába lenned, hogy a te nyűgödet, ami ha jól értem egy levéltitoksértés, nemigen szeret se a bíróság, a rendőrség bíbelődni, nem hiába vették ki ezt a közvádas eljárásokból. Csiholjál te gyanúsítottat, lehetőleg bizonyítékokat is. Ha nincs ilyened, mire alapozod az egészet? Mindegy, te dolgod, te tudod, de jó eséllyel el fognak hajtani.
„Hogy nyomozták le addigra az elkövetőt?”
Mivel ez közvádra nem üldözendő (ezek szerint megfelel a feltételeknek), ezért eddig sehogy. Rögtön megállapítottk, ment a bíróságra, most kérheted a nyomozást. Nem fognak neki örülni.
„Lehet, megszüntetném inkább az eljárást, és megtenném újra a feljelentést, ez nem gyorsabb? Lehet ezt, ugye?”
Lehet, de a fentiek alapján a világon semmi értelme. Ha biztos vagy magadban, és sejtelmed sincs ki lehet az elkövető (akkor meg honnan tudnád, hogy bárki is elkövette a cselekményt?), válaszolj a bíróság levelére hogy ismeretlen tettes ellen kéred, és kéred a nyomozás elrendelését is.
Nincs túl sok esélyed az utóbbira.
Szomorú örökös
Köszönöm a hsz-t. Nem úgy van, hogy ha úgy nyilatkozom, hogy ismeretlen tettes ellen tettem/teszem a feljelentést, akkor a nem alakul magánvádas eljárássá (vagy megszűnik a magánvádas eljárás), azonban feljelentésként megmarad, és visszaküldi a bíróság az ügyet a rendőrségre?
Hogy nyomozták le addigra az elkövetőt? Mivel nekem átrakták bíróságra az ügyet, nem tudok róla, hogy nyomoztak volna.
Lehet, megszüntetném inkább az eljárást, és megtenném újra a feljelentést, ez nem gyorsabb? Lehet ezt, ugye?
Úgy érted, hogy a "magánvádas eljárást csakis konkrét személy ellen lehet indítani" kijelentés "úgy van" ?
Nem mondd ellent ez a Be. 767.§-ának?
Azt értem esetleg, hogy a bírósági gyakorlat az, hogy lepattintják a feljelentőt mint a büdösbogarat, de hogy csakis konkrét személy ellen indítható, az nem igaz szerintem.
Úgy van.
Qay
„mint magánvádas eljárás, azonban a bíróság kérdezi tőlem, ki ellen tettem a feljelentést, ismeretlen személy, vagy X vagy Y ellen?”
Ha ismeretlen személy ellen teszed a feljelentést, akkor készülj rá, hogy megszűnik az eljárás.
Nekem anno azt írták vissza, hogy magánvádas eljárást csakis konkrét személy ellen lehet indítani.
Igaz nekem addigra sikeresen lenyomozták az elkövetőt, csak én voltam a hülye, hogy rosszul nyilatkoztam.
Feljelentésből áttették Magánvádas eljárásba az ügyemet, a bíróság kérdésére mit válaszoljak?
A feljelentésbe beleírtam, hogy kik lehetnek a gyanúsítottak. Az ügy átkerült az ügyészséghez, onnan a bírósághoz, mint magánvádas eljárás, azonban a bíróság kérdezi tőlem, ki ellen tettem a feljelentést, ismeretlen személy, vagy X vagy Y ellen? Továbbá felhívják a figyelmem, hogy az eljárást bármikor megszüntethetem.
Ezzel kezdte a bíróság: "A levéltitok megsértésének vétsége miatt ismertelen tettes ellen folyamatban lévő magánvádas büntetőügyben a bíróság – figyelemmel a 2025. ....... napján érkezett beadványában foglaltakra – az alábbiakról tájékoztatja a sértettet." (Vagyis akkor ismeretlen tettes ellen van folyamatban jelenleg? - azt hiszem, ez nem lényeg) Ezt kérik: "A bíróság mindezekre figyelemmel felhívja a sértettet, hogy a jelen felhívás kézhezvételétől számított 8 (nyolc) napon belül pótolja a feljelentése alábbi hiányait: - nyilatkozzon, hogy a feljelentést kivel szemben terjesztette elő: ismeretlen személlyel, vagy x-szel vagy Y-nal szemben." Szeretném, hogy visszakerüljön a rendőrségre az ügy, és kinyomozzák. Mit válaszoljak?
Kérjem a bíróságot, hogy ismeretlen tettes ellen tett feljelentésemet küldjék vissza nyomozóhatósághoz?
Megszüntetését kérjem az eljárásnak, és újra megtegyem a feljelentést ismeretlen tettes ellen? (Megtehetem, nem ütközik szabályba?)
Vagy?
Fontos lenne, mert nem akármilyen levélről van szó, stb....
Írták:
"A Be. 767.§ (1) bekezdése értelmében – mely szerint a bíróság nyomozást rendelhet el, ha a
feljelentett kiléte, személyes adatai, illetve elérhetősége ismeretlen – a feljelentés ismeretlen
tettessel szemben is előterjeszthető."
"Amennyiben a feljelentését a továbbiakban nem kívánja fenntartani, a feljelentés visszavonását
tartalmazó nyilatkozatát haladéktalanul jelentse be a bíróság része.
A bíróság tájékoztatja a sértettet, hogy amennyiben úgy nyilatkozik, hogy a feljelentést visszavonja,
a bíróság az eljárást a Be. 771.§ (1) bekezdés a) pontja alapján megszünteti."
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02