Csak az adósok hányadára.
De nem figyelsz. Azt is mondták, hogy a használótól valószínűleg követelhetitek, hogy térítse meg nektek a közmű díjakat.
Rezsi költségek
Köszi, most akkor jól meg vagyok kavarva. Ugyanis három tulaj van, ebből kettő örökös, és egy, aki nem öröklés jogcímén tulajdonosa az ingatlannak, és ez a nem örökös csinálta a rezsiszámlát.
Tehát: a közüzemi szerződést "örökölte" a két örökös, azaz mi, és felelünk majd a tulajdoni hányadunkkal a végrehajtás során, míg az, aki ténylegesen fogyasztotta a gázt, vígan röhög a markába, mert nincs a nevén az óra??? Ilyenkor az egész házra terhelik a költségeket, vagy csak az örökösök tulajdoni hányadára???
Kinek a nevén van az óra, tehát ki van szerződésben a szolgáltatóval? A szolgáltató rajta fogja követelni a fogyasztást, ha ez az elhunyt, akkor pedig az örökösöktől (függetlenül attól, hogy ténylegesen ki használta a szolgáltatást). Az örökösök pedig egymás közt intézik a felosztást, például úgy, ahogy írod: aki használta, az megtéríti a többinek az így keletkezett költségeket. De a szolgáltató követelését az örökösök közti viszony nem érinti, igaza van Zoltanussnak.
Kedves Zoltanuss,
rendes vagy, hogy ingyekszel válaszolni, de látszik, hogy laikus vagy: nem kell rezsit fizetnem, ha nem én használtam. A házba gyakorlatilag nem engedtek be, és teljesen szétrabolták, mire kulcsot adtak - ezekkel nincs mit egyezkedni. Az utolsó számla tartalmazza a leszerelési és visszaszerelési díjat is, de az csak egy minimális párezres költség pluszban.
Az áram- és a gázszolgáltatónak is bejelentettük, hogy a ház üres, nullás számlákat kérünk a jövőben - ezzel sincs semmi probléma, csak a korábbi számlával.
Válaszoljon lécci egy ügyvéd, hogy végrehajtás során kimaradhatok-e a buliból, ha papírral igazolom, hogy a számlát nem én csináltam!
Köszi szépen!
A kérdés :
„a Tigáz a teljes ingatlanra terheli-e majd az összeget”,
Nem a tigáz meg más is először attól próbálja a járandóságát beszedni akivel szerződésben áll, ő nyilván meghalt, tehát jönnek az örökösök és amig ők vitatkoznak az arányokon, addig is megszünteti a szolgátatást ( nem ingyen : a leszerelésnek és az újra bekapcsolásnak is ára van gáznál kb. 30 eft de gondolom van ott rendezetlen villanyszámla meg más is, az is min egy húszas ) és végső soron az összes tartozást ráterhelik az ingatlanra !!
Behajttatja és a végrehajtásnak is ára van !
Hali mitortenik !
hát először is ha csak kizárólag ügyvédtől vársz választ - fordulj bizalommal egy ügyvédi irodához !!!
És a lényeg . Kicsit rosszul látod a dolgokat.
A szolgáltatókat nem érdekli a ti belső ügyetek.
ha nem fizettek egyetemlegesen azok bizony megszüntetik a szolgáltatást.
Az hogy nem laktál ott még lehetnek rezsiköltségek.
Pl. gáznál1250 ft/hó, villany 200 ft/hó ezeket un. rendelkezésre állásídíjnak nevezik. Aztán ha társasház ott van még közösköltség stb, ami szintén nem közvetelen a tényleges használattól függ.
„Rezsit mindig a használója fizet, ez eddig oké”
egyáltalán nem így van ! Mindig úgy fizetik ahogy megállapodnak !
Gondolom ez a közös örökölt lakás valamilyen felmenőé volt, tehát valami rokonsági fokban vagytok. Meg kéne tudni egyezni !
Természetesen a tényelgesen használóknak illene jobban kivenni a részüket, de a Te hozzállásod is fals a nem fizetek semmit elvvel.
Szép jó reggelt mindenkinek!
Örököltem egy ingatlan bizonyos tulajdoni hányadát. Az öröklés után kb. egy évvel kaptam kulcsokat az ingatlanhoz, ekkor tettem át a lábam először a küszöbén. A másik két tulaj felhalmozott egy kis rezsiszámlát abból az időből, amikor még kulcsom sem volt. Kulcsokat átadási elismervénnyel, mérőóraállások felírásával vettem át, két tanúval. A tanúk maguk a tulajdonostársak.
Tehát: adott egy kifizetetlen rezsiszámla, és adott egy papír, amely igazolja, hogy a rezsihez semmi közöm. A gázművek már le akarja szerelni a gázórát. A tulajtársak nem akarják kifizetni a számlát, mert úgy gondolják, hogy én is vegyem ki a részem a rezsifizetésből a korábbi időszakra, amikor még kulcsom sem volt.
Rezsit mindig a használója fizet, ez eddig oké (csak az ő fejükbe ez nem fér bele). Az ingatlant egyébként áruljuk, kiürítettük, az kulcsátadás napján közösen lezártuk a közműveket.
Azt írja meg nekem valaki (aki ügyvéd, és nem "laikus", mint MOnalisa), hogy mi várható ezután az óraleszerelésen kívül, a Tigáz a teljes ingatlanra terheli-e majd az összeget, vagy ha a papírjaimat megküldöm nekik arról, hogy nincs közöm a rezsihez, kihagyják-e a tulajdoni hányadomat az egész végrehajtási cécóból, illetve mennyi idő után kerül végrehajtásra a dolog.
Kérem szépen, hogy válaszoljon egy tényleg profi!
Köszönöm szépen a segítséget!
Ebben Dezsőnek igaza van. Jelöld meg 2010.március 31-et hogy addig kifizeted,addig egyébként illik. Azért irtam a lenti hsz-t mert ha törleszted,és a havit fizeted, elismerted a tartozást, akkor nem adtál okot a perre, a biróság nem fog elmarasztalni. Más kérdés hogy a közösnek is fel kell mutatnia valamit,hogy intézkedett és eredménnyel. Ird meg a levelet és békén hagy.
Edita
Azt meg kell határozni, hogy milyen részletekben, mennyi idő alatt fizeted be a hiányzó részt. Szerintem azért kaptad a felszólítást, mivel a k.k. nem tud mit kezdeni az elismerő leveleddel a fentiek hiánya miatt.
- per legyen per,nem fogsz-vesziteni.
Személyesen is voltam a kk-nál és elmondtam mi a helyzet, sőt tartozás elismerő levelet is írtam (igaz nem határoztam meg meddig fizetem ki az elmaradást)! Mindezek ellenére kaptam a felszólító levelet, bírósági fenyegetéssel. Minden esetben avval jönnek, hogy ez a törvényes eljárás és Ők nem járhatnak el másképp.
Most egy kicsit pihentetném a lakás kiadását!
Egy beszélgetést mindenképpen -megér-az-űgy. Más -kérdés hogy a közös arra fog -hivatkozni,hogy- fizesd ki az albérleti dijból. Nem tudod- ismét kiadni a lakást s abból kifizetni??? Egyébként ne hagyd magad fenyegetni. A biróság csak a rosszhiszemü joggyakorlást bünteti. Ha minden hónapban fizetsz s törlesztesz is, nagy baj nem lehet. A közösnek sem éri meg a birósági ciriburi. Irj egy tartozáselismerő nyilatkozatot a közösnek, s jelöld meg azt meddig fizeted ki a tartozást. Ha ezt nem fogadja el, forduljon birósághoz. Én március 31-ig adnám részletre a 66.000 ft-ot
Edita
Fizetési meghagyásról lehet csak szó. azt meg megtámadod, és előadod, hogy részletekben tudod csak kifizetni. A bíróság legtöbb esetben engedélyezi. De szerintem is jobb egy személyes beszélgetés a k.k.-vel!
A közös képviselő nem ismeri az anyagi helyzetedet ezért vele kell megbeszélni a visszafizetés ütemét, esetenkénti összegszerűségét. Az oda-vissza levelezgetés helyett a fogadóóráján tessék felkeresni őt, illetve mielőbb. Remélve sikerül kölcsönösen megfelelő megállapodásra jutni.
Külön írva: máskor egy picit pontosabban fogalmazzál...
"Mona"
laikus hozzászóló
Köszönöm a hozzászólásokat, de ezeket a lehetőségeket már én is ismertem.
Többen félre értették a kérdésemet!
Kaució nem volt! Az elmaradt rezsi összesen 62000Ft!
Tudom,hogy ki kell fizetnem! Ki is fogom, de csak apránként tudom! Ezt leírtam a közös képviselőnek egy hivatalos levélben, amire a válasz egy városi bírósággal fenyegető levél volt és a kötelező fizetési határidő 2009. december 15.
Kérdezem, hogy mik ezzel kapcsolatban az én jogaim?
A vmegfelelő válaszhoz még annyit mindenképp jó tudni, hogy a bérlők távozása óta én fizetem minden hónapban a kötelező közös költséget és a tartozásból is törlesztgetek. Nem állok túl jól anyagilag, ezért nem tudom egyben kifizetni a 62000-et.
Az albérlőkkel nem foglalkozom, se időm, se kedvem keresgetni Őket!
Valóban nem tudjuk, hogy volt-e kaukció. Azt se, hogy a kérdőzőnek van-e ideje ca 20-30e Ft követelésért bírósági tárgyalásra szaladgálni...
Persze azért próbálja meg.
Lentebb mások leírták, hogy a volt bérlő jelenlegi tartózkodási helyének a felkutatásával kezdődik az egész - ez is utánjárást kíván...
És ha nem kért kauciót? 30 rugót én se nyelnék le.
Persze a három hónapra és két emberre a vízdíj nem lehet több ca. 30 ezer forintnál, ennyit meg a kaukcióból mint veszteség le kell tudni nyelnie... Vagyis nemigazán javall a fizetési meghagyás dolga.
A meg nem kapott vízdíj dolgában fizetési meghagyás, ha tudja a volt albérlője jelenlegi címét, egyébiránt...
A kérdező - mint írja - havonta fizeti a közös költséget., az albérlő őneki nem fizette meg ezt az összeget - amit a kérdező a sajátjából befizetett már a közösbe. Mármint az én olvasatom szerint. Vagyis a bérlő neki lóg ezzel a pénzzel. Vagy egy kicsit pongyola a leírás...
monalisa1
Az én olvasatomban 3 havi közös költség + vízdíj elmaradása van. Azt követeli a k.k. jogosan.
Az én olvasatom szerint a kérdező Edita azt írta, hogy havonta fizeti a kötelezően előírt közös költséget + amennyit még tud. Akkor meg mit követel tőle a közös képviselő?!
Vagy elolvastam volna valamit?
Az hogy az albérlő lelépett bizonyos járandósággal az egészen más téma...
"Mona"
laikus hozzászóló
*
:) Köszönöm, éppen keresek valakit, nem veszi át a tértivevényes leveleimet.
Gondolom, bármelyikben, valószínűleg a központi nyilvántartást használják.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02