Kössz a kommentet, bár nem ezért írtam.
A P betűddel meg te kezdjél valamit.
Kössz a kommentet, bár nem ezért írtam.
A P betűddel meg te kezdjél valamit.
Erre most mit mondjak? Aki érti, és mégis megveszi, annak már mentsége sincs. :P
De, van aki érti és mégis vesz ilyet, pl. ÉN.
Tulajdoni hányadot nem lehet használni, mert az nem egy fizikai dolog.
Nem értik a népek az osztatlan közös működését; ha értenék, nem vennének ilyet.
Tanácsot szeretnék kérni a következőkre:
Hét évvel ezelőtt vásároltam tulajdoni hányadot egy háromlakásos osztatlan közös tulajdonu ingatlanon, 25 évre jelzálog hitellel..Azóta is szeretném használni a tulajdoni hányadnak megfelelő kert-részt.Időközben tudomásomra jutott, hogy az eladó tulajdoni részéhez tartozott egy szoba-konyhás kertes rész is, amit minden papir és egyéb nélkül eladott a másik tulajdonos társnak. Erről a mi adás-vételünknél nem esett szó, ezért kértem a telekhasználatot, amiben nem tudtunk oly annyira megegyezni, hogy a hátsó részhez kulcsot sem kaptunk. Tudomásom szerint, a törvény szerint többlethasználati dijat kérhetnék a tulajdonos társtól, de én a tulajdoni hányadunkat szeretném használni, mert azért vásároltuk meg. Érdekes fizetem a jelzálog hitelt arra a részre is, amit nem használhatok. Szerettem volna megtudni, hogy a mi eladónknak mit tartalmaz az adás-vételi szerződése, a Földhivatal adatvédelemre hivatkozva nem ad betekintést. Birósághoz fordultam beadványomban kérve, hogy kérje ki a biróság a Földhivataltól és ha abban szerepel egyéb tulajdon, vagy más megállapodás a használatot illetően, én annak érvényesitését kérem. A Biróság igazolást kért általam a Földhivataltól,hogy nem adja ki az előző szerződést, amit persze nem adnak, ezek után a peres eljárást rövid idő alatt a Biróság megszüntette.
Újra szeretném az eljárást elinditani, ehhez kérnék tanácsot és ha lehetőség van rá, 3.kerületben ezzel foglalkozó ügyvédet ajánlani részemre. Válaszukat köszönöm.
Fizetni? Miért kellene?
A használatnak nem kell összhangban lennie a tulajdoni hányaddal. Az már más kérdés, hogy elméletileg a megmaradó tulajdonosoknak az új tulajdonossal ismételten meg kellene állapodni a használat módjában. Ezt azonban leggyakrabban megteszik magában az adásvételi szerződésben, amikor a vevő magára nézve kötelezőnek elismeri a kialakult telekhasználatot. (hiszen mégiscsak megtekintett állapotban a kerítésekkel együtt szeretett bele az ingatlanba)
Tisztelt Fórumozók!
Osztatlan közös tulajdonú telkünknek 1/4-1/4 arányban négy tulajdonosa van.
Több mint 20 éve a használat azonban ettől eltérően alakult. A két szélső ház a mellette előtte és mögötte levő területeket használja kizárólagosan, míg a két középső ház csak a házak előtt és mögött levő területeket. (Méretük miatt nem leht őket megosztani.)
Ezek kerítéssel is el vannak választva. (Használati - társasházi szerződés eddig nem volt.)
Kérdésem, eladás esetén a szélső ház(aknak) kell-e valamilyen jogcímen a középső házak tulajdonosainak fizetni?
Ha igen, milyen jogcímen?
Mennyit ér a használat? Teljes forgalmi értéket? (Mi alapján lehet ezt számolni?)
Ez utóbbi -volt a -legokosabb gondolat.
Egyszerübb- ha cseréltek 2 -hozzájáruló nyilatkozatot, mint ha sok szines bankjegyet.
Egyébként meg ha te is akarsz, meg ő is akar, akkor itt lenne az ideje a megegyezésnek. Vélhetőleg ez lenne a legolcsóbb.
Persze. Ha már per, legyen tisztességes.
Mellesleg már eleve ezt kellett volna tennetek.
Majd a bíróság eldönti, hogy mit milyen súllyal vesz figyelembe. A lényeg, hogy azt vizsgálja, milyen joga sérül, vagy sérül-e egyáltalán a tervezett építéssel?
(Mellesleg vélhetőleg jogerős elvi építési engedély becsatolását fogja kérni. Ha valami oknál fogva nem is lehet beépíteni, akkor minek erőlködjön alapon.)
Nem, szerintem nem kérheted. Amíg nem kérdezted meg, addig a terveztetés a te kockázatod volt. Mint ahogy majd a hatóságot sem perelheted be kártérítésért, ha nem kapod meg az engedélyt.
Közös tulajdonú telken saját tulajdonú ingatlanomat tetőtér beépítéssel szerettem volna bővíteni, amelyhez a többi lakó hozzájárulását kértem. Az építész dokumentációja is készen volt, engedélyeztetésre az önkorihoz beadtuk. Az egyik lakó nem járult hozzá, így nem tudtuk beépíteni.
Az élet úgy hozta, hogy most ő akarja a saját részét beépíteni, amihez mi (vagyis csak a házastársam, mert tőlem meg sem kérdezték)nem járultunk hozzá, többek között a fenti okok miatt sem.
Polgári pert indított ellenünk.
Kérdésem az lenne, hogy érdemes-e nekünk viszontkeresetet indítani, lévén, hogy mi is szeretnénk bővíteni a saját tulajdonunkat?
A bíróság milyen indokkal járulhat hozzá az ő bővítéséhez?
Érdemes lenne nekünk is ugyanígy eljárnunk? A káromat, ami a tervek készíttetéséből adódott érdemes-e vele szemben követelésként megemlítenem?
Köszönöm!
Közös megegyezés hiányában a bíróságtól keresettel kérheted. Ha az ingatlan természetben nem osztható meg (ami valljuk be, sanszos) s egyik fél sem mutat hajlandóságot a másik kivásárlására, akkor a bíróság az ingatlant elárverezteti és a tulajdonosokat a részarányuknak megfelelően kifizeti.
Tisztelt Fórumozók!
Segítségüket szeretném kérni. Jelenleg osztatlan közös tulajdonú ingatlanban lakunk családommal. A ház- és kertrész teljesen leválasztott kerítéssel, külön bejárattal. 10 évig pereskedtünk a szomszédunkkal (aki a másik félben lakik), mivel el akart tőlünk egy részt perelni. Első és másodfokon is megnyertük a pert. Érdeklődni szeretnék, hogy van-e lehetőség az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére, ha igen mi szükséges hozzá? A telkek egyenként 360 nm nagysátúak, már semmi nem indokolja az osztatlna közös tulajdont. Ezért mi szeretnénk, ha azt megszüntetnék.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |