Tulajdon jog - haszonélvezet - megtévesztés


letti # 2010.03.18. 15:47

Tisztelt Szakértők!

Egy családi háznak 25%-ban vagyok a tulajdonosa, de az egész ház haszonélvezetét egy másik személy gyakorolja, akinek 50 % tulajdonrésze is van a házban.
Az lenne a kérdésem, hogy az én 25%-omat miképp tudnám érvényesíteni? Ha jól tudom a haszonélvezet erősebb a tulajdonjognál, így sem birtokba nem vehetem a ház bizonyos részét, és a haszonélvezőtől sem kérhetem, hogy váltsa meg a részem. Jól értelmezem, hogy így olyan, mintha semmim nem lenne?

Másik kérdésem, hogy szívességi lakáshasználat esetén, ha a tulajdonos + haszonélvező félrevezetése miatt nagyobb összeget költött valaki az általa lakott lakásra, mondván, hogy egy bizonyos esemény bekövetkeztéig használhatja a lakást, és most mégis arra akarja a tulajdonos kötelezni, hogy hagyja el a lakást, akkor a lakásra költött összegre igényt lehet tartani? (Szóbeli megállapodás volt és valószínűleg a felújításról kapott számlák sincsenek már meg.)

Köszönöm a válaszokat!

monalisa1 # 2010.03.18. 19:15
  • Az első kérdésre kétféle megoldás adódik: 1. meg kell várni míg a haszonélvező jobb létre szenderül, utána az örököse talán megveszi az 1/4-ed tulajdoni részedet. 2. bírósághoz lehet fordulni a közös tulajdon megszüntetése végett - általában árverezés a dolog vége., gyakorlatilag senki nem vesz 1/4-ed házrészt, és főleg nem ha azt haszonélvezet terheli.

A haszonélvezőt nem de a tulajdonost kérheted váltsa meg a részedet. Az hogy a jelen esetben egyazonos a személy - pech.

  • Tanúkkal kellene bizonyítani melyek voltak a felújítási munkák, aztán igazságügyi épitőmérnök szakértő számítására lenne szükség azt költségeltetni: anyagdíj és munkadíj.

Nem te vagy az egyetlen akinek bár van valamilye de nemigen tudja pénzre váltani.

"Lisa"
laikus hozzászóló

MajorDomus # 2010.03.18. 22:14

Bocsi van egy harmadik is ! 50 +25= 75 tehát a másik 25 %-os is megveheti.

Ha van pénzed kivásárolhatod féláron az árverésen, de beköltözni csak a haszonélvező halála után tudsz. Igaz lesz féláron egy házad.

eská # 2010.03.21. 21:31

Tisztelt Jogi Fórum!

Kérdésem a következő:

Édesapám halála után megörököltem a lakását, amiben felesége mint haszonélvező lakik. Sajnos a mai napig perben állunk, mert tulajdonrészt követel a lakásból, de édesapám azt évekkel azelőtt vette mielőtt őt megismerte.
Most azt szeretném tudni, hogy amikor lezárul a per, milyen költségeket kell nekem, mint tulajdonosnak megfizetni a tulajdonjog bejegyzése után. Az özvegy ügyvédje szerint a még fennálló lakáshitel havi törlesztő részleteit, amit jogosnak tartok, viszont szerinte a közös költséget is nekem kell fizetnem, ami szerinte fix összegű és semmiféle, a lakás használattal összefüggő költséget nem tartalmaz.
Ez valóban jogos követelés?

Tisztelettel
eská

monalisa1 # 2010.03.21. 21:53

Ha a lakást édesapád még a házassága előtt vette akkor az különvagyona volt, tehát abból az özvegy vagyonrészt nem követelhet. (Az más kérdés ha esetleg előkerülne egy végrendelet melyben a lakást részben a hölgynek juttatta.)

A közös költség körüli vitát eldöntendő kérd a közös képviselőt hogy adjon róla hivatalos részletezést.

Külön írom: ha az özvegynek van saját lakása, vagyis lenne hová mennie akkor felajánlhatod a haszonélvezeti jog megváltását.

"Lisa"
laikus hozzászóló

MajorDomus # 2010.03.21. 21:56

Igen !
A közös költség fizetése a tulajdonjogból következik !
Az viszont nem igaz hogy semmiféle a lakással kapcsolatos költséget nem tartalmaz. A szemetet ki termeli a lakásban ? Ki utazik a lifttel ?
Ami a lakhatással kapcsolatos azt ugyan fizesse már meg ! A többi a te költséged !

hborbely # 2010.03.24. 14:34

T.Szakértők!

Van egy ingatlanom, ami holti tartó haszonélvezettel terhelt, viszont a haszonélvezőnek terhére van, mivel művelnie kell a területeket, ellenkező esetben megbüntetik.
Azt szeretné, ha eladnám neki a területet, természetesen apró pénzért.
Én viszont nem szeretném eladni, mert nekem jó így ahogy van.
Pillanatnyilag nincs szükségem az ingatlanra, és nekem most így a legkényelmesebb, hogy neki kell rendbe tartania.
Megteheti-e a haszonélvező, hogy lemond a haszonélvezetéről úgy, hogy én mint tulajdonos nem akarom hogy lemondjon?

Köszönöm a választ!

Kovács_Béla_Sándor # 2010.03.24. 15:23

Logikus: a haszonélvezet terhére van, de a tulajdonjog kellene neki.

Van még több szórakoztató sztorid is, vagy megállsz kettőnél?

hborbely # 2010.03.25. 13:41

Pontosan ez a helyzet, csak attól tartok, hogy a beleegyezésem nélkül is lemondhat, és attól kezdve az én felelősségem.
Én viszont elképesztően türelmes vagyok, és megvárnám, míg távozik a kedves haszonélvező az élők sorából.
Utálatos vagyok?

Tehát, lemondhat róla nélkülem?

hborbely # 2010.03.25. 13:46

...ja, kérdésedre a válasz, igen, van még egy két hasonló sztori a tarsolyomban, de pillanatnyilag ez az aktuális problémám. Biztos vagyok benne, hogy lesz még több is, mert nem egyszerű fazon a kedves haszonélvezőm. :-)) Folyt.köv.

hb

Dr.Attika # 2010.03.25. 15:41

A haszonélvezeti jogról a haszonélvező csak a tulajdonos javára mondhat le akár ellenérték fejében, akár ellenérték nélkül. Mindkét esetben csak szerződés útján. Nyilván jelen esetben ön nem kíván sem visszterhesen, sem ingyenesen szerződni, ezért a haszonélvező nem mondhat le. Holtáig haszonélvezőnek kell lennie.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.03.25. 19:03

Hasznosíthatja, bérbeadhatja.

MajorDomus # 2010.03.25. 21:14

Most a kapálásban haszonélvez !

hborbely # 2010.03.29. 14:02

Köszi, köszi, és még egyszer köszi! Remélem szép hosszú élete lesz a haszonélvezőmnek és még sokáig húzhatja hasznát és viselheti terheit.... :-)

Seithennin # 2010.04.03. 20:40

Üdv!
Érdeklődni szeretnék hogy, a családom most nehéz helyzetben van, épp áruljuk a lakást! Anyukám nevén van teljesen, valamint apámnak van számszerűsítetlen haszonélvezete! Elváltak kb 10 éve és akkor apám a bíróságon lemondott a lakásról minden szempontból (de nem jelentette ki hogy lemond a haszonélvezetről) és csak az ingóságokra tartott igényt!
Kérdésem hogy ezzel a haszonélvezete megszűnt?

2. kérdésem hogy ha ő elköltözik innen és nem fizet semmit a lakás rezsijébe évek óta akkor ezek a tartozásai behajthatóak e, illetve megszűnik e az elköltözés miatt a haszonélvezet?

Eladhatjuk nélküle? mert attól félünk hogy ha elköltözik eltűnik mert alkoholista és megbízhatatlan és akkor itt állunk hogy nem tudjuk eladni?

köszi előre is

MajorDomus # 2010.04.03. 22:13

Olvasd el a birósági végzést !

Ha lemondott a lakás minden jógáról, akkor a haszonélvezetről is,mert más-joga nem volt rá.- ugyanis nem volt tulajdonos.

Eladhatjátok nélkűle, de haszonélvezővel senki nem vesz házat !
Az elköltözés nem szünteti meg a haszonélvezetet ! Nekem két lakáson van haszonélvezetem de egyikben sem lakom.

Ha elköltözött évek óta, akkor miért akarsz vele rezsit fizettetni azért amit nem is használ ? Nem köteles rá-!

Ha a biróságon lemondott minden jogáról az csak a haszonélvezet lehetett, mert más ( pld. Tulajdon) joga nem volt.

bolyongó # 2010.04.05. 20:50

Szép estét mindenkinek! Még új vagyok itt, már leírtam egyszer a problémám, de nem jelent meg, így bátorkodom mégegyszer leírni.
Segítséget szeretnénk kérni. 11 éve vagyok együtt az élettársammal, 6 évvel ezelőtt összeköltöztünk anyósommal, apósommal és élettársam testvérével egy helyrajzi számon lévő ingatlanba, amin három különálló ház van. Élettársam és a testvére tulajdonosok, anyósom és apósom haszonélvezők lettek. Az ingatlant KÖZÖSEN vettük meg (én is raktam bele egy jó kis összeget), és plusz még vettünk fel rá hitelt felújítani. (Közösen egy hitelt párom és a testvére nevére.) Anyósommal sajnos lehetetlen együtt élni, még a saját unokáját sem kíméli modorával, stílusával. Először le szerettük volna keríteni a "mi részünket", hogy legalább ilyenformán külön legyünk, de ezt ő nem engedte. Majd később szerettük volna albérletbe kiadni a mi lakásunkat, de ezt sem engedte. Az is szóba került, hogy eladnánk (párom testvérének), de erről sem akar hallani. Mi szeretnénk a tulajdonjogtól "megszabadulni", de természetesen úgy, hogy a belefektetett pénzünket (vagy legalább egy jelentős részét) viszontláthassuk, hisz abból szeretnénk külön utakon elindulni. Köszönöm szépen előre is a segítséget!

monalisa1 # 2010.04.05. 21:10

Az osztatlan közös tulajdonban lévő ingatlanon anyós-após mindhárom házra haszonélvezeti joggal rendelkezik?

Külön írom: a tulajdonos a haszonélvező beleegyezése nélkül eladhatja az ingatlanát/ingatlanrészét, de előbb vagy megváltja a haszonélvezetet vagy a vevő "megörökli" a haszonélvezőket - ebben az esetben "nyomott" a vételár.

"Lisa"
laikus hozzászóló

monalisa1 # 2010.04.05. 21:15

Tulajdonostárs vagy te is azon az ingatlanon legfeljebb földhivatali bejegyzésen kívüli tulajdonlás fogalma áll fenn.

bolyongó # 2010.04.05. 21:19

Igen, anyós-após mindhárom házon haszonélvezeti joggal rendelkezik.
Azt tudjuk, hogy eladhatjuk, de "sógorom" szeretné megvenni, ahhoz pedig hitelt kellene felvennie, ahhoz pedig kellene anyósom hozzájárulása. Bocsánat, ezt elfelejtettem beleírni. Párom testvérével nem szeretnénk kibabrálni. (Egyébként apósom mindenben partner.)

Én is tulajdonostárs lennék? Hogyhogy? Ezt elmagyaráznád? Mi eddig úgy tudtuk, hogy "semmi közöm" az ingatlanhoz.

bolyongó # 2010.04.05. 21:19

...és köszönöm szépen a segítséged. :-)

bolyongó # 2010.04.05. 21:37

Ja igen. És még azt szeretnénk megkérdezni, hogy mi a helyzet akkor, ha mi kiadjuk albérletbe? Ahhoz tényleg kell az ő beleegyezése? A "részünk" lekerítéséhez kinek a beleegyezése kell?

monalisa1 # 2010.04.05. 21:54

A haszonélvező joga az által nem csorbul ha a tulajdonos az ingatlanára hitelt vesz fel, netán az ingatlant eladja.

A kerítés -elől, hátul, netán köztesként- a tulajdonos dolga, a haszonélvezőnek nincs beleszólása.

Ellenben a bérbeadást megakadályozhatja, az sajna nélküle nem megvalósítható.

Amikor az ingatlant vettétek a te pénzedre is szükség volt -nagyon is pontosan kiszámítható a százalékos arány-, ennek ellenére az adásvételi szerződésen csak a két testvér lett megjelölve, így a földhivatalban ők szerepelnek a tulajdoni lapon.

Nem baj, sok tulajdoni lap nem a tényleges/valós tulajdonlást mutatja, sokan un. földhivatali bejegyzésen kívüli tulajdonostársak. (Aki ezt veled szemben vitatja ellenkezőjét neki kell bizonyítania.)

A pároddal beszéljétek meg a vétel dolgát a testvérével, ő meg menjen be a bankba a hitelkérelme végett.

Az más kérdés hogy bár eladnátok a házat amiben laktok, de az ingatlanon neked is és a párodnak is kölcsöntartozása van, tehát ezt is rendezni kell a bankkal szemben.

bolyongó # 2010.04.05. 22:16

Köszönöm szépen a gyors válaszodat. Remélem nem tartalak fel.
(Sajna most napok óta nem tudunk már aludni, ma meg épp a gyerkőccel zsarolt meg minket...szóval sorolhatnám...)
Amikor bementünk a hitel miatt, azt mondták a bankban, hogy a kölcsönszerződéshez kellenek a haszonélvezők aláírásai is.
A mostani hitel egyébként mindhárom házé, egységesen, csak a párom és a testvére nevén van. Mármint mindhárom ház fel lett újítva, és most azt háromfelé is törlesztjük. Ezzel nincs is gond. Egyenlő arányban lett elköltve is, ezen vita nincs is. Hanem a vásárlás miatt, erre kellene még felvenni hitelt. De az sem lenne gond, mert azt ugye csak a sógorom fizetné. Itt a valós gond az, hogy anyósom nem akar elengedni minket, ezért nem akarja aláírni a kölcsönszerződést sógoromnak.
Akkor albérlet ügyben igaza van, tényleg kell sajnos az Ő beleegyezése.
Kerítés válaszod: köszönjük szépen. Ezt nem tudtuk. Arra hivatkozott, hogy az ingatlanon semmit nem csinálhatnak a fiúk az ő beleegyezése nélkül.
Hát akkor nincs más hátra, mint lekeríteni, de nekünk már ez is jó hír. :-)
(Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy nem is engedte, hogy bejelentkezzünk ide - mármint én meg a gyerkőc, vagyis a saját unokája, mert én akkor voltam vele várandós. Mostanában persze feszegeti a témát, hogy el szeretnénk költözni, de eddig még ezt a papírt sem volt hajlandó aláírni. Ma meg épp azt mondta a páromnak, hogy kérni fogja az unoka láthatását, és akkor elviheti majd nélkülünk hétvégékre, mert párom azt mondta neki, ha még egyszer így beszél a 4 éves unokájával, nem engedi többet a közelébe.)

monalisa1 # 2010.04.05. 22:42

Egy gyermeknek szüksége van a nagyszülőre és a nagyszülőnek az unokára, de ha a nagyszülő a szülők ellen próbálja nevelni az unokát akkor a szülők egyöntető döntése alapján a nagyszülő láthatási joga korlátozható, bizonyos esetben meg is tiltható. (Ha nem tetszik menjen bírósághoz.)

A sógorod egymaga tudná-e fizetni a jelenlegi tartozását valamint még külön felvenni egy lakásvásárlási hitelt, továbbá élni is kell valamiből... Szóval a bank előzetes hitelképességi vizsgálatot fog végezni és nem biztos hogy az eredmény kedvező lesz - jó ezzel előzetesen számolni.

Elnézést de az apósod "papucs"?