Tisztelt Segítők!
Beadtam egy birtokvédelmi keresetet a bíróságra.
Röviden:
2005-ben megvettünk egy házat melynek szomszédja a sógornőmék.Ők 1989-ben kapták meg a telket és építettek rá. 2005-ig a most megvett ingatlanba a férjem 1990-óta örökös volt 1/8-ad részben.
Amikor megvettük sejtettük, hogy az a kapu amit a sógornőmék építettek nem az Ő területük, de mivel rokon ezért nem foglalkoztunk vele. Közösen jártunk be ezen az egy kapun.
Majd 2008-ban a sógor mivel zavartuk Őket ezért azt mondta csináljunk kerítést. Nekünk ez nem volt annyira gyanús mert azt állította hogy csak a kapu fele a mienk. Nem nagyon kételkedtünk mert Ő volt ott egyedül amikor kimérték az Ő telküket. Majd megépítette a kerítést és mi mellette megcsináltunk egy másik kaput.
Most az Ő ingatlanuk eladóvá vált. Erre én fogtam magam és elkezdtem utána járni mindennek, mert én már akkor is kételkedtem, de nem foglalkoztam vele.
Na itt jöttek a meglepetések.
Nem hogy a fele kapu a mienk hanem 100 m2 kerített le a területünkből.
Az a kapu amit mi alakítottunk ki és járunk az pedig az egyház területén megy át semmiköze a közterülethez.
A sógorom valami szolgalmi jogot akar mert így közvetlen a 7-es utra tud kimenni. Ő már a kaput azóta használja amióta építkezett, de neki a kapuja (jegyző elmondta), hogy a másik utcafronton van, de nekem csak ez a kapu bejárom van és ez is 3,5 méteres ami a közterülethez csatlakozik máshol nekem nincs utcafrontom.
Egyház nem adja el és nem ad szolgalmi jogot sem.
A sógor pedig nem bont kerítést.
Természetesen kimérettem és minden a nevünkön van. A mi tulajdonunk és nincs szolgalmi jog rajta.
Nem tudom mennyi az esélyünk vele szemben?
2014 dec. 08-án adtam bea bíróságra, de még nem történt semmi?
Szolgalmi jog...
Üdvözlet!
Vettünk egy családi házat, saroktelken. Mint megtudtuk a szomszéd szennyvízcsöve a mi telkünkön van rákötve a csatornára, mégpedig úgy hogy a mi csövünkbe csatlakozik bele valahol a telken, az utcai csatornába csak 1 bekötés van.
Anno az előző tulajjal még így egyeztek meg szóban, tulajdoni lapon szolgalmi bejegyzést nem találtam...
Nincs semmi gondom a szomszéddal, de gyakorlatilag bármikor felszólíthatnám, hogy szüntesse meg a becsatlakozást?
Válaszát előre is köszönöm!
Sándor
Ezt a korábbi tulajdonos engedte meg ellenérték fejében. Az adásvételkor kellett volna rendezni.
Üdvözlet! Feleségemmel vettünk egy családi házat, aminek az udvarában áll egy TV-Internet-Telefon szolgáltató oszlopa. Az oszlopról kapják az utca egyik oldalán lakók a szolgáltatásokat. A tulajdoni lapon nincsen megjelölve szolgalmi jog a szolgáltató irányában. Tudok e valami ellenszolgáltatást kérni(pl. ingyen internet) azért mert az én területemen van az oszlop, tehát gyakorlatilag a magánterületemet használják?Vagy esetleg kötelezhetem e a szolgáltatót, hogy rakja át máshova(hely az lenne az utcán is) az oszlopot? A választ előre is köszönöm! Zsolt
Üdvözlet! Feleségemmel vettünk egy családi házat, aminek az udvarában áll egy TV-Internet-Telefon szolgáltató oszlopa. Az oszlopról kapják az utca egyik oldalán lakók a szolgáltatásokat. A tulajdoni lapon nincsen megjelölve szolgalmi jog a szolgáltató irányában. Tudok e valami ellenszolgáltatást kérni(pl. ingyen internet) azért mert az én területemen van az oszlop, tehát gyakorlatilag a magánterületemet használják?Vagy esetleg kötelezhetem e a szolgáltatót, hogy rakja át máshova(hely az lenne az utcán is) az oszlopot? A választ előre is köszönöm! Zsolt
A többen a kevesebb benne van.
Ha a tulajdoni lapon szolgalmi jog van bejegyezve gépjárművel való használatra, az megtiltja a gyalogos/kerékpáros használatot?
Sziasztok !
Szeretnék segítséget kérni.
Az utcáról nyílik egy szolgalmi út, ami nem a miénk, hanem a hátsó házé, de átjárhatunk rajta. Az út 3 m széles és le van már fektetve benne 4 vízcső és 1 gázcső.
Behozták az utcánkba a csatornát, de a szolgalmi úton már nem tudjuk ki vinni.
Megkértük az előttünk lévő szomszédot, hogy engedjen át minket.
Át is engedne, csakhogy az ő tulajdona is egy osztatlan közös tulajdon, bár olyan mint egy iker ház és egy nagy beton fallal el is vannak választva egymástól, tehát mindenkinek meg van a saját telek része.
Az ő telkük a mi kérvényezésünkre, kapott 2 csatorna kiállást, így nem kell egymáson átmenniük.
Az egyik szomszéddal közösen építenénk ki a közös nyomvonalon haladó csatornánkat, mert a pöce gödrünk szinte ugyan ott helyezkedik el. Akivel közösen építenénk ki ő bele megy természetesen a szolgalmi jog hivatalos iratainak az aláírásába.
Az a szomszéd viszont akinek külön csatorna kimenete van és az ő oldali telkét semmilyen munkálat nem is zavarja, semmit se hajlandó aláírni.
Máshol, nem lehetséges kivinni a csatornánkat, mert körbe vagyunk zárva.
Lehetséges valahogy kényszer szolgalmi jogot szerezni csatorna rákötésre ? Ha igen, akkor hogyan működik. Ha nem tudunk rákötni, minket akkor is kényszerítenek a csatorna rákötési díjra és talaj szennyezési díjat is kell fizetnünk. Mi mindenképpen rá szeretnénk kötni és mindent ki is szeretnénk fizetni, de nincs lehetőségünk semmire. Mi ilyenkor a megoldás ?
Segítségeteket előre is köszönöm !
Akkor sem társasházi per. Vagy ha egy rendőrházaspár válik, neked az rendőrper?
Lesz.
A másik fél is társasház.
Attól, hogy az egyik fél társasház, az még marad szomszédjogi pernek, nem lesz belőle "társasházi per".
Társasházi ügy, ebben nem szorulok ügyvédre. Simán megnyerem.
Csak nem volt kedvem órákig keresgélni a törvényekben.
Jogszabály helyett inkább ügyvéd címét kérnéd...
A Ptk. Telki szolgalom része ezzel indul - (2) bekezdés talán. A "megfelelő közúttal" szerepel benne.
www.klaw.hu - Jogról, érthetöen.
https://www.facebook.com/kovacslaw/
Sherlock
Tudnál erre (másként nem megközelíthetető ingatlanra bejutni) jogszabalyhelyet írni,
Lesz egy hasonló perem.
Előre is köszönöm.
- Ha máshogy nem tud bejutni, akkor igen.
- Van joga, ingyen. Ha kárt okoz, azt meg kell térítenie. De milyen kárt okozhat fűnyírással + ahhoz minek kell a te telked?
- Ahhoz használati megállapodás kell; alapból a közös tulajdon osztatlan, így ott járt át, ahol akar.
www.klaw.hu - Jogról, érthetöen.
https://www.facebook.com/kovacslaw/
Üdv!
Három kérdésre szeretnék választ .
1.Köteles vagyok annak a telektulajdonosnak bejárást adni akinek nincs a tulajdoni lapján szolgalmi jog bejegyezve?
2.Van e joga bármi féle fűnyíráshoz, sövény daraboláshoz ,egyéb dologhoz amivel nekem kárt okozhat és kérhetek e anyagi ellenszolgáltatást a telek használatáért?
3.Ha 1/6-od részben tulakdonosa lett annak a teleknek amiről szolgalmi joga van kötelezhető e ,hogy az a részt méretesse ki magának amiről bejár?
Köszönöm elöre is.
Egyezz meg velük,fizess kártérítést a virágoskert!
Tisztelt Fórumozók!
Problémáim támadtak a gázbekötéssel. Egy ikerházról van szó, közös tulajdonban van egy helyrajzi számmal. Egy szerződéssel van megosztva amit ügyvéd írt. Telek 67%-a az én tulajdonom, a maradék 33% egy idős házaspáré. A ház természetesen különbejáratú az utcán is és kerítéssel választottuk el egymástól, mintha külön telek lenne. A víz bevezetés és a csatorna is külön jön be a gerincről, külön aknákkal órákkal. A villany a szomszéd padlásáról jön át, de külön órákkal, mindenkinek a saját lakásában. A villany már akkor így volt mielőtt én 25 éve megvettem volna. A gázt a szomszéd házaspár 10 éve bevezettette én a 3 gyerek miatt ezt nem tudtam megtenni, mert nem volt anyagi fedezetem rá. Mivel mostanság nagyjából egyenesbe jöttünk a gázt szerettük volna mi is bevezetni. Az ÉGÁZ irodájában a szerződést megkötöttük és tervrajzot is adtak, amin bejelölték, hol ássam ki a gödröt. Ezt a rajzon úgy jelölték be, hogy a szomszédhoz befelé menő vezetékre kötnek rá az utcán és onnan hozzák az én előkertembe kb. 6 méter. Kiástam és jeleztem nekik, hogy jöhetnek bekötni. Probléma ekkor kezdődött. Most azt találták ki, hogy mégsem kötik be, hanem inkább a szomszéd előkertjében lévő csonknál kötnének rá és az ő virágos kertjén keresztül kössek rá. Ezzel az a probléma, hogy sziklakert, kerti tó is van nála és tele van ültetve bokrokkal, fákkal. Az öregek tiltakoznak, hogy én ott ássak. Már azzal is problémáztak, hogy az utcán az Ő bekötési vezetékükre csatlakozzak (azt mondták kevés lesz náluk a nyomás). A fő gerincre sem lenne egyszerű csatlakozni, mivel egy 6 m széles út túloldalán van a gerinc, alatta átfúrni komoly eszközökkel lehetne, mert az út 3 éves és az önkormányzat a csatornásoknak sem engedte, hogy feltörjék. A másik, hogy az ÉGÁZ azzal érvel, hogy egy telekre csak egy bekötést visz. Na most mit lehetne tenni?
szorgalmi feladat lesz megtanulni,mi a telki szolgalom!
A "szorgalmi jog" egy kicsit mást jelent, mint ahogyan azt te gondolod.
Ha nem tudod a telkedet megközelíteni és az elkerítő tulajdonossal nem tudsz megegyezni, akkor kénytelen leszel bírósághoz fordulni szolgalmi jog alapítás céljából.
Semmit sem lehet, ha van elkerülő.
Tisztelt Jogi Fórum!
Nemrég megdöbbenve tapasztaltam, hogy a Vértesszőlős és Baj közötti földutak el vannak torlaszolva, le vannak zárva. A területet (szántó, erdő, tó) a tulajdonos nemrég elektromos feszültséggel ellátott dróthálós kerítéssel lezárta. A körbekerítéssel 2 utat is sikerült eltorlaszolni, melyből az egyik a falu rendezési tervében is látható bejárattal rendelkezik. Ezek az utak a google térképen régóta jelölve vannak, hisz tényleges útként működtek. Az önkormányzatnál megreklamáltam a lezárást, mire azt a választ kaptam, hogy "az említett ingatlan-tulajdonos az ingatlanokhoz és közöttük az úthoz is a kárpótlás során jutott hozzá. Mivel az érintett utak az illető tulajdonát képezik, természetesen azokkal szabadon rendelkezhet." Én azt gondolom, hogy ebben az esetben is létezik a szorgalmi jog. Nem hiszem, hogy egy utat csak úgy le lehet zárni. Mit javasol mit tegyek az eredeti állapot visszaálítása érdekében?
Köszönettel,
Laci
szerződésről van szó!
válaszlevél,amelyben közlöd,hogy szerződés 6.pontja kivételével (az összeg)elfogadod,a 6.pontra javaslstod x forint!
és várod a postást!
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02