albérleti szerződés felmondása


dmdm # 2013.11.21. 08:39

Tisztelt Ügyvéd Úr/Nő!

Határozatlan idejű (2 hónapos felmondással) szerződésemet a tulaj 1 éves határozott idejűre szeretné módosítani. A szerződéstervezet szerint "Ilyen esetben az idő előtti szerződésbontás tényét és megállapodott felmondási időt a Felek közösen, írásban rögzítik. A felmondási időszak alatt esedékes bérleti díj nem számítódik bele az Óvadék összegébe."

Amely részemről rendben is van, de szeretnék egy pontot beletenni, mert már szóban jeleztem feléjük, hogy a munkám bármikor külföldre hivhat és ez esetben 2 hónapos felmondási időt vállalnék, de nem szeretném a kauciót elvesziteni. A fenti idézett mondat számomra nem elég pontos megfogalmazás. Már hosszú évek óta lakom itt.

Azt a választ kaptam, hogy mivel a határozott idejű szerződés jogilag nem felmondható, igy ezt nem tudjuk a szerződésbe beletenni.
Ebben szeretnék segítséget kérni, hogy valamilyen formában a szerződésbe betehető-e a kérésem. A rendkívüli felmondásra is van lehetőség bizonyos szankciókat maga után vonva, azonban ez részemről nem rendkívüli felmondás lenne.

Köszönöm a segítséget előre is! Üdvözlettel

wers # 2013.11.21. 10:35

akkor ne köss másik szerződést, neked a határozott idejű nem előnyös, attól határozott idejű, hogy nem felmondható

dzsigit # 2013.12.05. 13:30

Tisztelt Fórumozók!

Másfél éve bérbe adtam a lakásom egy férfinek,azóta egyetlen-egyszer fizetett bérleti díjat.A többi költséget sem rendezi,ráadásul már hatan (három kiskorú gyerek) laknak a 25 m2-es lakásban.Felszólítottam többször írásban az ingatlan elhagyására,de nem hajlandó költözni.Villany kikapcsolva,de már két alkalommal visszakötötte.Később el akarta vinni az ELMÜ a villanyórát,de elzavarták a szerelőket.(VIII.ker.)A gyámügynél azzal biztatják ne menjenek sehová,mert nem tehetek ellenük semmit. Közben fél éve ezzel a kiköltöztetéssel megbíztam egy erre szakosodott céget 100ezerért,akik rendszeresen zaklatják őket,a bejárati ajtót is elvitték,de azóta pokróccal oldják meg a hiányát.A bíróság útján való kiköltöztetés másfél-két év.Eddig több mint egy millió a károm. Félek valami olyat teszek,hogy börtönbe csuknak.
Mit tehetek,hová forduljak?

Zöldövezeti11 # 2013.12.06. 07:17

dzsigit !

Ez a magyar valóság. De lesz ez még rosszabb is, hála a balibeknek !

PGabe # 2013.12.06. 08:19

dzsigit, jegyzőhöz, vagy bírósághoz (ügyvéden keresztül). Hosszú, drága eljárás, de legalább "börtönbe nem kell menned".

kaméleon # 2013.12.06. 11:00

A jegyző nem tud segíteni. Csak a bírósági eljárás van. Panasznapon segítenek a keresetben. Ha végül megvan a jogerős ítélet, akkor annak birtokában kilakoltathatod. Addig sajnos várni kell. Már az ajtólevétel is hiba volt, ha igazad van, ha nem.
(Csak a zöldövezetihez hasonlók miatt: ehhez semmi köze sem jobb-, sem ballibnek. Hát még „balibnek”. Jujj.)

monalisa1 # 2013.12.06. 12:53

Azt a 100 ezer forintot a "bérlő úrnak" kellett volna adni - mintegy ösztönzésképp hogy mielőbb távozzanak a lakásból. A másfél milliós kárból/veszteségből ne nagyon remélj egy fillért se...

Egy kilakoltatási per eltarthat egy - másfél évig is, végezetül egy teljesen leamortizálódott lakást kapsz vissza amit rendbehozni sok pénzedbe fog kerülni. (Perre kellenne vinni az ezen ujabb költségeket.)

A jog, az igazság a te oldaladon van, azonban...

wers # 2013.12.06. 12:58

elég elkeserítők ezek a történeten

Egyébként isten éltessen monalisa

dzsigit # 2013.12.09. 11:13

Tisztelt Fórumozók!
Szeretnék információt kapni; létezik ilyen,hogy gyorsított bírósági eljárás nemfizető albérlő kiköltöztetésénél. Esetleg hol kapnék információt erre nézve?

Kovács_Béla_Sándor # 2013.12.09. 14:03

Olyan eljárásfajta nincs. De a bíró megteheti, hogy rövid, akár 8 napos tárgyalási időközt hirdet. (Más kérdés, hogy ennek nem nehéz keresztbe tenni.)

monalisa1 # 2013.12.09. 16:39

Optimálisan évi 2-3 tárgyalási nap,, mást se olvasni, hogy ügyekkel mennyire be vannak havazva a bírók.

nidokage # 2013.12.10. 16:00

Jó napok kívánok mindenkinek!

Az alábbi témában szeretnék segítséget kérni.
Egy családi ház 2 külön bejáratú lakásából az egyik albérletbe lett kiadva, határozott időre, 2013 szeptemberétől. A tulajdonos (bérbeadó) a szerződés aláírását követően elhunyt (a hagyatéki tárgyalás még csak most vette kezdetét) és mint leendő örökös szeretnék beköltözni a kiadott lakásba.

A kérdésem az, hogy fel tudok-e mondani az albérlőnek úgy, hogy az alábbi sorok szerepelnek a szerződésben - vagyis annak ellenére, hogy határozott időre kötődött?

"A bérleti szerződés határozott időre, min. 12 hónapra szól. Amennyiben a szerződő felek 11. hónapban nem nyilatkoznak a szerződés megszünetetéséről, akkor a bérleti szerződés automatikusan meghosszabbítódik határozatlan időre."
"A felek 30 nap felmondási időt kötnek ki, amely felmondást a másik félhez intézett ajánlott levélben kell közölnni a hónap első napján úgy, hogy a felmondási idő a hónap végére essen."

Előre is köszönöm!

wolfi069 # 2013.12.15. 11:31

Üdv !

2013. November 7. én aláírtunk egy 1 éves határozott idejű albérleti szerződést.
Mióta beköltöztünk és elkezdtünk fűteni, azóta penészesednek a falak. Először a hálószoba egyik sarkában a padlótól a mennyezetig kezdett penészedni, majd amikor átnéztük a teljes lakást, kiderült, hogy a beépített szekrény valamint a konyhaszekrény mögött vastagon áll a penész.
A ház homlokzata felőli sarkok szemmel láthatóan vizesek. Az időjárás állomás rendszeresen 70% fölötti páramennyiséget jelez, holott naponta többször szellőztetünk illetve minden szobában páramentesítő készüléket használunk.
A penészesedésről fényképeket készítettünk, és penészírtó szerrel kezeltük.

A dolgot bonyolítja, hogy az albérleti szerződés közokiratba való foglalásakor a közjegyző közölte, hogy a szerződésünk egyik pontja nem a hatályos jogszabályok szerinti, így nem tudja hitelesíteni azt. (Módosítani kellene, vagy újat írni.) Annak ellenére, hogy a szerződésen fel van tüntetve az, hogy határozott időre jött létre van benne egy olyan pont is, miszerint :

"Jelen szerződést bármelyik fél jogosult a másik félhez intézett írásos felmondó nyilatkozattal, a hónap utolsó napjára, de legalább 30 napos felmondási idővel felmondani.
Amennyiben a jelen szerződésben rögzített kötelezettségét bármelyik fél megszegi, és írásbeli felszólítás ellenére sem teljesíti azt, úgy a másik fél jogosult a szerződés - írásban történő, a szerződés szegő félnek címzett azonnali hatályú felmondásásra."

Ha a szerződés nem jogszabály szerinti, akkor az nem is érvényes?
Mit tudunk tenni az ügyben? Élhetünk a rendkívüli felmondás jogával, és számíthatunk a 170.000 Ft kaució visszafizetésére?

Köszönettel:
Sz. Ádám

NanasiNoni # 2013.12.19. 14:40

Üdvözletem!

idén novemberben vettem ki egy albérletet és legalább 1 éves szerződést kötöttem, de szeretném felmondani a bérleti szerződést ( ingatlan irodával kötöttem) , a problémám: számlát nem kapok rendesen, készpénzben kell minden esetben mindent fizetni!! ( bérleti díj 150 ezer forint plusz közös költség plusz rezsi) nem kevés pénzről van szó. Esetleg a kauciót visszakaphatnám , ha felmondom a szerződést? mert eddig szerintem a lakásból egy forint nem lett adózva, minden csak zsebbe megy, ami rendkívül bosszant.

Várom mihamarabbi válaszukat!!

Köszönettel

NanasiNoni

spring22 # 2014.04.15. 11:52

Üdvözlet!

A következő témában szeretnék segítséget kérni: 2 évre határozott idejű bérleti szerződést kötöttünk bérlőinkkel, ami februárban jár majd le. Most úgy tűnik, hogy egy véletlen folytán valaki szeretné megvenni az ingatlant - illetve komolyan érdeklődik iránta, de szeretne beköltözni még a szerződés lejárta előtt. Ebben az esetben milyen jogaink és kötelezettségeink vannak? Nem terveztünk ilyesmit, a szerződés sem rendelkezik róla, de egyszeri lehetőségként nem szeretnénk elszalasztani az eladást.
Köszönöm a választ előre is.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2014.04.15. 12:49

A bérlőkkel kell közösen megegyezni.

SolnesM # 2014.04.15. 13:05

spring22 !

Fizetni kell a bérlőknek valamennyit. Ha mohók sokat ha kevésbé mohók akkor kevesebbet.
De ne hamarkodd el a vevő is visszaléphet bármikor !!

MajorDomus # 2014.04.15. 20:22

Igy van,mondjuk kéthavi ,,lelépési dijat,,
De akkor, ha a vevö letette a foglalot.

SolnesM # 2014.04.16. 05:47

MajorDomus !

Mert jöhet egy álvevő, pl. a bérlők embere, nagy lelkendezéssel feldicséri a lakást, milyen szép , hogy ő megvenné, csakhogy hát neki bérlő nem kell. A tulaj ad pl. 2 havi lelépési díjat a bérlőknek (akik amúgy is menni akartak ). Ezután lecseng a lelkesedés és mivel nincs foglaló hát kereshet új bérlőt a tulaj.

SolnesM # 2014.04.16. 05:58

NanasiNoni !

egy forint nem lett adózva, minden csak zsebbe megy, ami rendkívül bosszant”.
Jóember az adót ráér május 19-ig befizetni !!

( ingatlan irodával kötöttem) ” pontosabban az ő közvetítésükkel. Egy ilyen drága bérletné ( mert akárhogy is nézzük nagyon drága ) csak adtak valami tanácsot erre a szituációra is valami tanácsot mit kóstált ez a közvetítés Mert a tulaj úgy 150 et fizetett. Te mennyit fizettél ?
Most látom NN már valószinű megoldhatta a problémáját !

MajorDomus # 2014.04.16. 20:31

De hol a vége a topicnak?

MnéK # 2014.04.22. 16:25

Tisztelt Fórum!
Tavaly nyár óta bérelünk egy lakást hivatalos szerződéssel, számlákkal igazoltan. A tulajdonosoknak átutalással fizettünk, ők küldték az áfás számlát, mivel külföldön élnek. A lakásban van az állandó lakcímük, mi is állandóra vagyunk bejelentkezve. A tulajok leveleit én vettem át a postán meghatalmazással, és az engedélyükkel felbontottam, hogy ha fontos, jelezni tudjam feléjük emailben. Pár hete jött levelük végrehajtótól, hogy 54 milliós banki és egyéb tartozásra visznek mindent. Jeleztünk a tulajoknak, és jeleztük hivatalosan írásban a végrehajtónak, hogy a lakásban mi élünk hivatalos bérleti szerződéssel, a saját ingóságunkkal, azt le ne foglalja. Ma újabb levél jött a tulaj nevére, melyben a végrehajtó, úgy veszem ki, hogy a havi bérleti díjakat követeli részére megfizetni. A kérdésem az, hogy ha mi már nem fogunk bérleti díjat fizetni a tulajoknak, mert ők véglegesen leléptek az országból, itthagyva mindent, mi pedig a kauciót lakjuk le éppen, mit tehet velünk a végrehajtó? Vele, a hitelezőkkel nem szerződtünk le semmire, követelhetnek tőlünk bérleti díj címén pénzt, amíg a tulajok nevén van a lakás és nem árverezték el?
Köszönöm a válaszokat.

MajorDomus # 2014.04.22. 18:29

Követelheti!
az ingatlan hasznára is kiterjed a végrehajtás.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2014.04.22. 18:36

no, no, nono

A bérlőktől nem követelheti, csak ha a tulajdonos engedményezte a végrehajtóra.

Egyébként a bérbeadás adómentes a ÁFA tv. alapján, így a közüzemi költségek után sem szabad áfá-t felszámolni.

MajorDomus # 2014.04.22. 18:59

Imma

a bérbeadás tárgyi adómentes,de a közeli szolgáltatások nem!

A végrehajtonak nem kell engedményezni semmit

Lefoglalhatja a bérleti díjat,a térdét,de még az autódat is az engedményed nélkül!

hidd el nekem.