nagyon köszönöm!!!
ez így már érthetőbb a laikus számára, mint maga a puszta jogszabály, amit sok esetben jóindulattal sem lehet értelmezhetőnek tekinteni...
mégegyszer köszönöm a gyors segítséget, üdv!
építési engedély módosítás
Egyébként ha egy határozat "közlés" egy hatóságnál 2 évet vesz igénybe, akkor ott a hatóság a béna. Ha egy szomszédtól "nem kereste" jelzéssel hozza vissza a posta a küldeményt, azt a visszaküldésének időpontjával (tértivevényre írja rá a posta) kézbesítettnek kell tekinteni. Ha a szomszéd tényleg elveszik, akkor pedig a határozatot ki kell hirdetni, ki kell függeszteni és kész. Ez összesen 30 nap csúszást jelent.
Eltérési engedélyt kell kérned az olyan eltérések esetén mely az épület teherhordó szerkezeti rendszerét, vagy teherhordó szerkezeti elemeinek megváltoztatásával jár. Magyarán a kutyaól egyértelműen engedély köteles, míg az ablakok mérteinek változása (ide értve az erkélyajtót is) csak abban az esetben engedély kötelesek, ha a nyílás szélességi méretének változása okán az eredetileg tervezettnél kisebb, vagy nagyobb kiváltó gerendát kell beépíteni.
A parapetfal nem teherhordó, így az ablak helyett ajtó, vagy fordítva önmagában még nem engedély köteles.
Lejárt építési engedélytől eltérést engedélyezni nem lehet, hiszen ha nincs engedély, akkor nincs mitől eltérni. Jelen esetben a "volt" nem játszik, max az elektromos vezetékek esetében, de ott meg ráz. ;)
Szomszédok ügyféli jogállását az építési hatóságnak kell vizsgálnia. Az én véleményem szerint ha az épület befoglaló méretei, kapacitása, környezetre gyakorolt hatása a nyílások méretei változása okán nem változnak, akkor a szomszédok jogát, vagy jogos érdekeit nem érinti az ügy, így nem minősülnének ügyfélnek.
Köszönöm! ezek szerint kellene módositas, a kérdés többi részére is kaphatnék választ? A szomszédokkal mi a helyzet? Ki kell őket értesiteni? Mi van ha utolerhetetlenek? Ez egy lenyegi kerdes. Megakaszthatja a modositasi eljarast és ezáltal az épités felfüggesztését is honapokig-evekig? Feltétele az érvényben lévő ép0tési engedély? Köszönöm előre is!
Akkor kell engedélyeztetni a dolgot, ha az épületben
- helységváltoztatással jár, vagy
- szerkezetváltoztatással jár, vagy
- homlokzatváltoztatással jár.
napok óta bújom a netet, de nem találok választ a kérdéseimre, ezért itt próbálkozom: Szükséges-e építési engedély módosítást beadni, ha néhány ablak méretében történt változás (+egyik erkélyajtó lett), illetve új kutyaól ablak került kialakításra a tetőtérben. (A terület még most kezd kiépülni, nincsenek szomszd házak, vagy kialakult utcakép) Mi ennek a menete? Mit kell hozzá beadni, kell-e hozzá a szomszédokat értesíteni? (az épengedélyünk az egyik elérhetetlen szomszéd miatt két évet késett...) illetve, jól gondolom-e, hogy lejárt építési engedély mellett már nem kérhető? Ilyen jellegű eltérések mennyire számítanak komolynak? Köszönettel várom a válaszokat!
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02