Szlovákiai földvisszaadás


SzTé # 2004.08.28. 08:31

Megnézzük, s az eredményt megírom, hátha érdekel valakit. Édesanyám tegnap óta még telefonált, hogy előkerült néhány papír. Hát... kíváncsi vagyok. Annyit megér, hogy kimegyünk, a szlovák sör meg jó, legalább azt hozunk haza, ha földet nem :-)

the big cat # 2004.08.28. 04:02

Aki kapott kártalanítás, annak akát átvezették, akár nem, nem jár semmi. Bár azért megnézni érdemes, mert nem hinném, hogyha mégis a neveteken van bizonyítani tudnák, ki kapott kártalanítást, ugyanis azt a maygar állam adta.

És igen a kártalanítást a magyar állam adta egy nemzetközi egyezmény alapján.

Annyit feltétlenül megér a dolog, hogy utánanéztek. Nagyon sokan reménykednek most, pedig valójában egy viszonylag csekély összföldterületről van szó, amit összefogallaóan "nevesítetlen földekként" emlegetnek, pedig hát pont, hogy csak a tulaj neve mag, semmi más.

Akik érintettetek, azok közül sokan tudhatják is, mivel a 80-as években történt már egy kisérlet a területek tulajdonjogának tisztázására, de ott csak azzal a feltétellel kaphatták volna vissza, ha csehszlovák állampolgárságot kérnek a tulajdonosok. Akkoriban ez magánügyvédek akciója volt, végül ismereteim szerint semmi sem történt.

Zoltán György # 2004.08.27. 23:41

Nézd meg!
Ha nem vezették át, akkor nyújts be igényt!

SzTé # 2004.08.27. 20:17

Még valami eszembe jutott. Nagyapám akkor (később is) magyar állampolgár volt, s az volt az indok, hogy magyar állampolgárként nem lehet ott tulajdona. 50 kg-os csomaggal kellett elmenniük. A kártalanítást a magyar állam adta a szlovák föld helyett. Gondolom ez a két ország közötti megállapodás keretében történt. Ezek után a tulajdonjogi változást kint átvezethették?

SzTé # 2004.08.27. 20:07

Hmmm... mit értesz "kártalanításon"? Nagyapámnak amikor kiutasították őket Szlováliából, adtak magyar földet, csak kisebb aranykorona értékben és kisebb területet. Be is nyújtott panaszt a magyar hatóságoknak, de nem csináltak semmit sem, azaz később ezt a földet is elvették. Tehát szavaid alapján erős a gyanúm, hogy különösebben nem is érdemes próbálkoznunk. :-((

the big cat # 2004.08.27. 16:17

A családom is hasonló cípőben jár.

Amit jó tudni, hogy csak azok igényelhetik vissza a földterületet, akinek a mi napig a nevén van. Illetve nyilván a felmenője nevén van. Néhány 10000 ha iylen terület van Szlovákiában, és csak azok kaphatják vissza akik magukra hagyták, mivel a politikai viszonyok miatt nem tudták tulajdonjogukat gyakorolni. Azok, akiket kitelepítettek, és ezek során a államosították a följüket, ha jól tudom kétszer, 1949-ben és 1963-ban "kártalanították", így ők nem igényelhetnek semmit. A szlovák állam csak azoknak fog most tulajdonjogot elismerni, és ezek alapján kértérítést/kártalanítást/megváltást fizetni, akik igazolni tudják, hogy a szolvák jog alapján tulajdonjogi igényük a mai napig él.

Tehát azok, akiktől elvették, sajnos nem jutnak hozzá semmihez, csak azok, akiktől nem elvették, hanem elbirtoklással került más tulajdonba, vagy esetleg az elbirtoklás tényét sem vezették soha be az ingatlannyilvántartásba, így a mai napig a tulajdonos nevén van a föld, csak épp a tulajdonos lakhelye, kiléte nem álapytható meg. na az iylen tulajdonosok esetében lehet igazolni a tulajdonjogi igényt.

SzTé # 2004.08.27. 14:33

Nem találtam ilyen témát, ezért nyitottam.

Megtaláltuk a papírokat, melyekkel igazolni tudjuk, hogy Szlovákiában nagyapámnak földterülete, vagyis termőföldje volt, amit elvettek. Állítólag ezt most visszaszolgáltatják azoknak, akik igazolni tudják a tulajdonjogot. Ezzel kapcsolatban lennének kérdéseim:

  1. Mi a határideje, ameddig a földigényt be lehet jelenteni?
  2. Ehhez kit kell keresni Szlovákiában? Az ottani földhivatalt vagy a polgármesterit?
  3. Kell-e mindkét országból ügyvéd? Ha igen, mi a szerepük?
  4. Eladható gondolom a föld, ennek melyek az adózási következményei? Itthon kell adózni vagy Szlovákiában? S az érték hány %-a az adó?
  5. Ugynazt a földet kapjuk-e vissza vagy egy értékben megegyezőt?
  6. Mi az amit még tudnom kell ezzel kapcsolatban?

S végül egy számítási kérdés, hátha valaki tudna ebben segíteni. A föld 13,5 katasztrális hold nagyságú, s 1940-ben 19 aranykorona értéke volt . Mennyi lehet most az értéke? Én kb. 4 millió Ft-ra taksálom.

A segítséget (mint oly sokszor) most is nagyon megköszönöm nektek. Tényleg jó érzés, hogy van kihez fordulni.