@KBS
„de a törvényt 2021-ben kihirdették, nem mondhatod, hogy a szerződés szerkesztésekor nem ismerted, ezért nem tudtál eleget tenni az új törvény követelményeinek.”
Hajaj, hányszor is tolta odébb a jogalkotó a kihirdetett törvény hatálybalépésének időpontját? Én háromig számoltam, utána elengedtem.
Amilyen cirkusz a JÜB meg eING omladozása okán kinéz az átállasból, még annak is van jelentős esélye, hogy január 15-én a 23.45ös Magyar Közlönyben egy veszélyhelyzeti kormányrendelettel lesz az átmeneti rendelkezések törvényi hatálya meghosszabbítva.
Ingatlanügyek
KBS
„Nem a tervnek kell meglennie, hanem az építési engedélynek.”
Valóban elég csak az építési engedély? Ez engem is érdekelne! Lehet hamarosan ilyesfajta cipőben fogok járni én is.
Engedélyezés, építés megtörtént több 10 éve, csak nincs rajta a tulajdoni lapon egy épület.
Másik kérdés, hogy ha az illető később a tetőteret is beépítette - azt már engedély nélkül - akkor lehet-e belőle gond?
Engem nem zavarna, hogy másként kerülne fel a tulajdoni lapra, de nem tudom, hogy kijönnek-e megnézni.
Csak nem közjegyző vagy? :D
Érdekelne, hogy melyik az a szabály az új törvényben, amely miatt egy, a korábbi törvénynek mindenben megfelelő adásvételi szerződés az új hatálya alatt már nem lesz alkalmas a bejegyzésre.
Az újat.
Expressis verbis szabály nincs rá, a külön törvény sem tér ki erre - de épp ezért kell az eljárás indulásakor hatályosat alkalmazni, mert ez a főszabály. (Kivételt meg nem tesz e kérdésben semelyik törvény.)
Mondhatod, hogy te még a régi törvény hatálya alatt szerkesztetted a szerződést - de a törvényt 2021-ben kihirdették, nem mondhatod, hogy a szerződés szerkesztésekor nem ismerted, ezért nem tudtál eleget tenni az új törvény követelményeinek.
Ha jövő hét kedden kötök egy adásvételi szerződést, de az csak szerdát követően (tehát az új Inytv. hatálya alatt) kerül benyújtásra a földhivatalhoz, az elbírálás során a régi vagy az új Inytv.-t kell alkalmazni?
Köszönöm azt is, ha a releváns jogszabályi rendelkezést is idézitek.
"Nem a tervnek kell meglennie, hanem az építési engedélynek. Úgy hívják az eljárást, hogy épület feltüntetése. A legtöbb ügyvéd tud benne segíteni."
Az épitési engedély is meg van .
Nem a tervnek kell meglennie, hanem az építési engedélynek. Úgy hívják az eljárást, hogy épület feltüntetése. A legtöbb ügyvéd tud benne segíteni.
Tisztelt tagok !
Az alábbi ügyben kérnék tanácsot: 2006 ban engedélyezett terv alapján garázst építettünk az
udvaron. Pontosan az engedélyezettt terv szerint el is készült. Most 19 év után derült ki számunkra , hogy annó használatba vételi engedélyt is kellett volna kérni rá az akkori törvények szerint , ezt nem tudván nem is kértünk , a garázs megléte a földhivatalnál nem lett átvezetve , ennélfogva a térképen sem szerepel. Miután el akarjuk adni a házat a térképet is rendbe kell tenni szerepeltetni kell a garázst is. A kérdésem a következő:. Miután a teljes tervezési rajz a tulajdonomban van, a garázs pont ott, pont ugy készült el ahogy az terven szerepel, kérhetek e rá ennyi idő után használatba vételi engedélyt / a mai törvények szerint ez már nem is kéne dehát.../ és bejegyeztethetem e a földhivatalnál, hogy a térkép és a valóság megegyezzen . A teljes terv megvan a tervező mérnök sajnos elhunyt azóta. Természetesen a dolog sürgős lenne . Volna erre lehetőség ? Köszönöm a válaszokat.
Kedves Hozzászólók ! : drbjozsef
Kovács_Béla_Sándor
szomorú örökös
eulimen
Köszönöm mindenkinek a hozzászólását . Ugyérzem itt van a vége . Bezárom az elinditott beszélgetést .
Számomra mindenféleképp tanulságos volt . Megjegyzések , kritikák , vélemények mindenképp hasznosak és tanulságosak voltak .
Akik végigkisérték , összességében láthatták mit képviselek / kizárólag csak egy téma / . Erre inditottam a beszélgetéseket .
Tanulságos volt . Én folyamatosan értékeltem a hozzászólásokat , tehát már le is tudtam zárni magamban .
Ezért köszönet mindenkinek . Üdv.
A kérdés és a válaszok korrektségének kérdésében végül is megadtad magad is a választ.
Mint elismered, az ítéletben minden részletesen és pontosan le van írva. Az itt megkérdezetteket pedig arról kérdezed, hogy ami le van írva, és amit te megértettél belőle, azok között mi a különbség és miből ered? A válasz amit eddig kaptál szintén egyértelmű, hát honnét tudnánk, ha mi nem olvastuk?
Az általad felhozott példa is sántít.
„A házat sem úgy épitik hogy először a tetőt készitik el ,és utána jöhet a ház alap , falak stb. ”
Ugyanis van egy rossz hírem, ez sem állja meg a helyét. Ha egyszer véletlenül Ópusztaszeren az emlékparkban jársz, nézd meg a Feszti körképet, és az annak helyet adó épületet. Ott bizony a tető épült először és utána húzták alá a falakat, úgynevezett kúszózsalus műszaki megoldással.
A jog pedig különös intézmény, mindenkit megillet, még azokat is, akik ezzel indokolatlanul visszaélnek. Neked például jogodban áll elhallgatni a tényállást, vagy értetlennek lenni. De a válaszolóknak is joga nem barkochbázni egy jogi fórumon, amit konkrét jogi esetek megvitatására hoztak létre. A földi élet kialakulásának körülményeiről is el lehetne elmélkedni, de ez nem az a fórum. Abban a kérdéskörben pedig mindenki által elfogadott egyetlen választ ezer éve sem találtak.
Kedves Kovács_Béla_Sándor !
Nekem a fekete , fete a fehér pedig fehér . Ez nem vita tárgya .
Amit én itt leirtam az az itéletben fehér papiron feketén szerepel . Nem szépitettem , nem módositottam , nem értelmeztem a saját
érdekem szerint . Kizárólag csak a meglévő igazságot irtam le nevek emlitése nélkül .
AliZ55
„A házat sem úgy épitik hogy először a tetőt készitik el, és utána jöhet a ház alap , falak stb”
Azt csak Mekk Mester próbálta meg, amikor a disznó-ólat építette. :-D
Túl azon, hogy érthetetlen a magatartásod, elképesztő butaságokat beszélsz. De azt legalább nagyon magabiztosan.
Kedves drbjozsef !
Legelőször is tisztázni kell , hogy kik azok akik a perben résztvevők / én nem / .A házat sem úgy épitik hogy először a tetőt készitik el ,
és utána jöhet a ház alap , falak stb. . Ezért nem mondtam az itélet tényállását , indoklását és végzését .
A kulcs : a perben szereplő személyek és azoknak valamije vagy oka amiről kell dönteni .
Egy személy nem kerűlhető meg egy eljárás során ! Ha igy működik egy biróság , akkor nagy a baj . Itt már emberi jogok súlyos sérelméről beszélhetünk .
„ De , ha meg tudja mondani , hogy mi közöm van ehhez a papirra vetett hamis itélethez akkor tudok válaszolni .”
De hát baszki egy betűt sem láttunk belőle. Honnan tudhatnánk?
Megmondom neked az ítélet ismerete nélkül a választ, de csak akkor ha meg tudod mondani mi a kapcsolat közöttem és Krákovicsné Balta Izabella között. Ez kb. olyan.
Kedves Kovács_Béla_Sándor Úr !
Elnézést ,de a hozzászólásai nekem elég hozzáértőnek tűntek .
Ez nem titkolózás , csak egyfajta védekezés jogászok vagy érintettek által használt taktika ellen .
Eddig én csak beszéltem , érveltem , bizonygattam , ók pedig halgattak , nem válaszoltak és szép csendben udvariasan elküldtek .
Megelégeltem . Most bizonyitsák ők , ha tudják és ugyanúgy mint én konkrét dokumentumokkal próbáljanak érvelni , ne csak üres
semmitmondó pár szavas mondattal érveljenek . Megelégeltem azt hogy másról akarjanak beszélni mint a meglévő probléma .
Tehát a fő probléma az alperesi státusz és személye .
Ne haragudjon , De , ha meg tudja mondani , hogy mi közöm van ehhez a papirra vetett hamis itélethez akkor tudok válaszolni .
Azért örültem minden hozzászólásnak és a mögöttük álló személyeknek . Tanulságos beszélgetés volt .
Legalább azt elárulod, hogy miért titkolod ennyire, hogyan rendelkezik az ítélet? Mi bajod lesz belőle, ha mi is megtudjuk?
(A doktor nem jogász.)
Kedves drbjozsef !
Nem volt .
Kedves Kovács_Béla_Sándor Úr !
drbjozsef Úr !
Azonnal éreztem hozzászólásukban , hogy Önök joggal foglalkoznak . Talán reménykedtem is , hogy esetleg kapok választ .
Több ügyvédet felkerestem válaszokat várva . Ők látták a birói " itéletet " , /mert igy áll a papiron / sajnos azzal nem foglalkoztak kinek a neve áll az iraton , azt szándékosan kerülték . De voltam ingyenes jogsegélynyujtáson 2 jogász és 1 birónál. Mindenkinek megmutattam a teljes " itéletet " . Mindhárman elismerték hogy nem rólam van szó ,hanem a másik 2 személyről akik az itéletben szerepelnek,de hivatalosan nem vállalták ennek kijelentését . Volt már ilyen itélet ami alaki , tartalmi vagy egyéb miatt érvénytelen lett. A hibát ,tévedést vállalni kell egy birónak . hiszen Ő dönt . Ügyvédnek más az elbirálása , ők védik az ügyfeleiket .
Vannak irott és iratlan szabályok amit be kell tartani . Ennek vannak következményei , érvényes /végrehajtható / vagy érvénytelen /nem végrehajtható / .Én nem a tüneti " kezelésnek " vagyok a hive , hanem gyökereitől kiinduló megoldásokban hiszek . A törvénykönyv is ezt hivatott szolgálni. Nagyon jó idevágó kérdés : " A biróság kötelezi alpereseket , hogy....? Az alpereseken van a hangsúly . Köszönöm .
Mint mondtam, számos tippem lenne. De minek?
Nekem egy olyan érzésem van, hogy azoknak az alpereseknek a múltban volt valami köze ehhez az ingatlanhoz...
Erre már korábban válaszoltam: a rendelkező rész ismerete nélkül nem lehet ebben a kérdésben véleményt nyilvánítani. Tudnék találgatni, fél tucatnyi lehetőséget is fel tudnék sorolni, hogyan állhat elő - legálisan - az általad vázolt helyzet. De egyrészt nem szeretek találgatni, másrészt mégis csak te szeretnél választ kapni a kérdésedre. Akkor talán annyit megtehetsz, hogy megadod a szükséges adatokat. Tehát?
"A bíróság kötelezi alpereseket, hogy..."?
AliZ55,
Csak hogy rávilágítsak, mennyire parttalan ez így :
Ha az a kérdésed, hogy kit ítélt el a bíró, akkor a válasz az, hogy senkit.
Ha van felperes-alperes, akkor ez egy polgári jogi per, ott pedig a bíró dönt valamelyik fél javára a vitájukban. De nem ítél el senkit.
Szóval ha eddig nem vetted észre, minden fél szónak is jelentősége lehet egy jogi ügyben. Értékelhető válaszhoz értékelhető tényállás kell.
A tied nem az.
Kovács_Béla_Sándor
Ne haragudjon ,de én is ugyanezt gondolom : Miért nem kapok választ egy egyszerű kérdésre .
A birói itéletben egyértelműen van kiirva a két alperes neve , cime .
Kit itélt el a biró ? A papiron szereplő két alperest vagy engem aki semmilyen módon nem szerepel az itéletben .
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02