Lakásszövetkezet


drbjozsef # 2023.09.07. 06:29

borsika,

Fasság.
Ha hivatkoznak valami eu jogszabályra, vagy bármire, akkor mutassák meg. Ő hivatkozik rá. Ha nem tudja megmondani a pontos paragrafust, akkor meg adja ki az adatokat.
Amúgy pedig a gondnokokat is a tulajdonosok fizetik. Nyilván joguk van megtudni ezt, pláne, hogy ezt közgyűlési határozatnak kellene meghatároznia. Abba pedig bármelyik tulajdonostársnak joga van belenézni.
Mondjátok meg az elnöknek, hogy ha nem mutatja meg a vonatkozó határozatot, akkor bírósághoz fordultok, amelyben külön fogjátok jelezni, hogy nem a lakásszövetkezet ellen indítjátok, hanem az elnök ellen, ezért a perköltséget is neki kell fizetnie, nem a közösségnek.

Az elnök - ahogy a társasháznál a közös képviselő - a közösség választott képviselője, az ő érdekükben köteles ellátni a feladatait. Ha nem tetszik, váltsátok le. Ha meg nem váltjátok le, egyétek meg amit főz - vagy álljatok a sarkatokra a bíróság belengetésével.

borsika # 2023.09.07. 03:29

Köszönöm. A főállást azért írtam,mert Majordomus ezt a szót használta. Nos az Elnök nyugdíjas, teljes munkaidősként vállalta,így lett megválasztva és díjazva.
Itt a "főállás" a nyugdíjas? Kell munkaszerződés vagy nem kell?
Sok tulajdonos kérdezi a gondnokok fizetését -merthogy többen is vannak-,valamint a többi alkalmazott fizetését is,de egy unios jogszabályra hivatkozva,amely felül írja a Lakásszövetkezeti törvényt állítólag, ezért ezt megtagadják. Azt nem tudjuk ez miért titok.
Eddig nem sikerült megtudni ennek a jogszabálynak a fellelhetőségét.Tudtok ilyenről?

Köszönöm

Majordomus # 2023.09.06. 19:22

Gyakorlatilag van.
Rengeteg kolléga munka mellett képvisel.

Ha az elnök főállásu,magyarán más tevékenységet nem folytat,
akkor feltételezem munkaszerződéssel biztositási jogviszonyban látja el a munkáját.

Ez csak szerződéssel lehetséges.

drbjozsef # 2023.09.06. 16:04

Nincs olyan, hogy "főállás".

drbjozsef # 2023.09.06. 04:13

Forrás?

borsika # 2023.09.06. 03:50

Köszönöm a választ mindkettőtöknek.
Főállásúnak lett megválasztva az Elnök. Ha ebben az esetben kell szerződés,azt kivel köti meg,vagyis kik írják alá?

Majordomus # 2023.09.05. 19:15

Ha "teljes állásuként lett megválasztva"(Főállás?),akkor kell szerződés.

drbjozsef # 2023.09.05. 13:00

borsika,

Igen, tisztségviselő, akinek feladatairól, felelősségéről, díjazásának megállapításáról, jogköreiről mind a 2004. évi CXV. törvény rendelkezik.

Speciel a díjazásáról a 15.§ (1) "d" bekezdés.

Szerintem ez az elnök ésvagy ügyveztő igazgató esetén megbízási díj, a többi tisztségviselő esetén tiszteletdíj. Ennek ellenére szerintem megbízási szerződést külön nem kell vele kötni, a közgyűlési határozat, és abban az utalás a lakszöv törvényre egyérteművé teszi a jövedelem forrását.

borsika # 2023.09.05. 12:49

Üdvözletem!
Kérdésem, hogy a közgyűlés által megválasztott szövetkezeti elnök milyen jogviszonyban áll? Tisztségviselő?
A tiszteletdíjat kap és azt milyen jogcímen kapja?
A munkavállalóval van munkaszerződés, a vállalkozóval vállalkozói. Ilyesmire gondolok. Teljes állásúként lett megválasztva.
Csak a közgyűlési jegyzőkönyv ?
Köszönöm

Majordomus # 2023.07.05. 19:34

A jelenlegi vezetőség hívja össze a közgyűlést,a tisztújitást kezdeményező napirendi pontokkal.

osztap # 2023.07.05. 14:04

Jenny,

A lakóknak hogyan kellene előterjeszteni hogy új vezetőre vagy vezetőkre lesz szükség?
Az új elnököt stb. a közgyűlés választja, azt kell összehívni. A Lakszövtörvény 16. §-ban van, hogy kinek, hogyan kell:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…
A részletek meg benne vannak az alapszabályotokban.

Továbbá hogyan vagy kihez kell fordulni hogy az elmúlt évek történéseit valaki szakszerűen átvizsgálja?
Az igazgatóság dönthet róla, 23. §. Hogy kire van szükség, attól függ, hogy mire vagytok kíváncsiak. Pl: Pénzügyek, könyvelés, adó? Könyvelő vagy könyvvizsgáló. Műszaki dolgok? A konkrét területhez értő mérnök.
Aztán, ha valami kiderül, és a lakszöv kártérítési pert akar indítani, vagy büntetőfeljelentést akar tenni a volt tisztségviselők ellen, arról a közgyűlés dönt, 15. § (1) j).

Jenny # 2023.07.05. 12:52

Üdvözlöm!
Adott egy 4 lépcsőházból (152 db lakással plusz 8 db üzletként, irodaként, egyéb valamiként működő egységből) levő tömb
Eddig lakásszövetkezetként működtünk 3 fő elnök , elnök helyettes , 3 fő “ felügyelő bizottság tag betöltött pozícióval.
Akadtak értetlen dolgok a működéssel kapcsolatban amire egy most beköltözött pénzüggyel foglalkozó lakó világított rá. Ezek után a vezetőség úgy döntött egységesen lemond.

A kérdésem az lenne ők itt vannak 90 napig ha jól tudom ezt írja nekik elő a törvény. Ha rosszul tudom elnézést. A lakóknak hogyan kellene előterjeszteni hogy új vezetőre vagy vezetőkre lesz szükség? Továbbá hogyan vagy kihez kell fordulni hogy az elmúlt évek történéseit valaki szakszerűen átvizsgálja? Van erre valamilyen előírás, szakember, bárki?

Majordomus # 2023.06.15. 19:25

büntetlenül?
Miért jár büntetés ha valaki lemond a tisztségéről?

Ha bármi gyanúd van és azt bizonyitani is tudod akkor tégy feljelentést!
.
Az Elnök önmagában nem tudja kényszertöröltetni a szövetjezetet. Ez marhaság. Főleg ha 5 éve nem volt közgyűlés.
Valamit félreértettél.
.
Ha aggályod van, fordulj a felügyeleti szervhez - Cégbíróság.
A közös költségedről bármikor kaphatsz kimutatást ha bemégy az irodába az adminisztrátorhoz.

Ha 250 lakásból csak téged érdekel a dolog,nem lehet hogy te haladsz az autópályán szemben a forgalommal?

Marta50 # 2023.06.15. 13:15

Kedves Majordomus!

Mit tehetek, ha a lakásszövetkezet elnöke "kényszertörlésbe" vitte az 1961 óta működő szövetkezetet.

250 lakásról van szó, közgyűlést tavaly nem tartott és nem is számolt el. A közös költség befizetésekről az elmult 5 évben nem kaptunk kimutatást.
Most lejár a megbízása és a könyvelővel együtt le akar mondani. Ezt megteheti büntetlenül????
A legnagyobb baj az, hogy rajtam kivűl senkit nem érdekel, mi is történik ezután?

Majordomus # 2023.06.06. 19:31

De mi a fenét akarsz a régi Alapszabályokkal?

Összeférhetrtlen mert törvénytelen. Emiatt frdulhatsz a törvényességi felügyelethez Cégbíróság.
A jelenlét ivhez meghatalnazásokhoz nincs közöd mert személyes adatokat tartalmaznak.
.
Jrgyzetelni lehet. Kérj ajánlott levélben fogadóórát

Áruld el már miért akarod basztatni a szövetkezetet?

KicsiCsillag # 2023.06.06. 13:08

Köszönöm az eddigi segítséget.
Igen, azt tudom, hogy a határozatok érvényesek akkor is. Kérdés, hogy szabályos-e, hogy nem kapom meg hitelesítésre hitelesítőként, és kihez forduljak ezzel kapcsolatban.

Az összeférhetetlenséget az Alapszabály meg sem említi, a lakásszövetkezeti törvényben így találtam meg:
"31. § (1) * A Ptk. szerinti közeli hozzátartozók és élettársak nem lehetnek ugyanannak a lakásszövetkezetnek tisztségviselői. Ebben az esetben az összeférhetetlenség fennáll a pénz- és anyagkezeléssel megbízott személyek, a közvetlen felettesük, valamint a felügyelőbizottság elnöke és tagjai között is.
..... (3) Az alapszabály az összeférhetetlenség további eseteit is meghatározhatja."
A törvényt nem írhatja felül egy "szimpla" alapszabály, nem? Attól, hogy nincs benne, a törvény a meghatározó, főleg, ha a (3) nézzük, miszerint további eseteket is meghatározhat az Alapszabály, a törvényben említetteken kívül. Ezt nem úgy kell értelmezni, hogy adott a törvény, amiben alapesetben benne vannak a hozzátartozók, de ezen felül az Alapszabály meghatározhat plusz személyeket is?

A fogadóórát hogy célszerű kérni? E-mailben elegendő vagy tértivevényes levélként, esetleg kézbe odaadva átvételi elismervénnyel? Ha eljutok a betekintésig, jegyzetelhetek az anyagokból? A jegyzőkönyv-másolat a meghatalmazásokra, jelenléti ívre is kiterjed?

A régi Alapszabály(oka)t akkor nem is lehet sehonnan kikérni?

Majordomus # 2023.06.05. 19:07

Semmi. A határozatok attól még érvényesek.
(BH állásfoglalás)
Ha az Alapszabály kifejezetten tiltja akkor igen
Ha nem akkor nem.
Kérsz fogadóórát a betekintésre. Mindent megnézhetsz,másolatot a jegyzőkönyvekről kérhetsz.
Az aktuálisat.

KicsiCsillag # 2023.06.05. 06:45

Kedves Majordomus,

Köszönöm. Igen, a határozatokra gondoltam, rosszul írtam :)

Mi a teendő, ha

  • úgy küldi ki a határozatokat, hogy nincs hitelesítve a jegyzőkönyv?
  • a pénztáros összeférhetetlensége fennáll? Ill. fennáll-e jelen esetben?
  • elzárkózik/húzza a dokumentumokba való betekintést? Hogy tudom "kiharcolni"? Ill. ezekről lehet készíteni fotót, vagy csak jegyzeteket?

A régi Alapszabályzatokat meg kell őrizni vagy csak az épp aktuálisnak kell meglennie?

Majordomus # 2023.05.31. 19:37

A lakás kiadásba nem mert az nem a tiétek,hanem a szövetkezeté.
Nem a jegyzőkönyvet kell kiküldenie hanem a határozatokat.
.
A betekintési jog megillet minden szövetkezeti iratba. Ha ki tudod harcolni.

KicsiCsillag # 2023.05.31. 11:53

Kedves Majordomus,

Köszönöm a választ. Természetesen az első, amit néztem, az a lakszöv.tv. és az alapszabályzat voltak. Azokban azonban sajnos nem vagy nem egyértelmű választ találtam a kérdésekre. Ezért fordultam a fórumhoz.
A jegyzőkönyvvel kapcsolatban a tv-ben/Alapszabályzatban annyi van, hogy 30 napon belül kell megküldeni a határozatokat a tulajdonosoknak. Ezt úgy is kiküldheti, hogy nincs hitelesítve? Ill. abból kell valahová hiteles példányt küldeni, vagy csak az irattárban kell meglennie?

A tv-ben olvastam az összeférhetetlenséget (ez a rész az Alapszabályzatban benne sincsen), szerintem ez alapján nem lehet pénztáros az elnök felesége, ahogy az elnök sem kezelheti a pénztárat.

Mérleget, eredménykimutatást, idei költségvetési tervet nem kaptunk, nem láttunk a mai napig sem. A meghívóban összegek nélkül szerepeltek az elvégzett felújítások, karbantartások. A tervezetteknél pedig szubjektív vélemények, hogy "sokba kerül", "drága", és van, amit "nem érdemes"... Azt mondta az elnök, hogy később fogja kiküldeni a mérleget, eredménykimutatást.

Az FB feladatokat ellátó tag szerint minden megfelel az előírásoknak.

A betekintési jogot sem találtam meg részletezve. Feltételezem, hogy a felújításokkal/karbantartásokkal kapcsolatos dokumentumok (árajánlatok, szerződések, számlák...) gond nélkül megtekinthetők, de nem tudom, nem találok arra információt, hogy alábbiakba van-e joga belenézni a tagoknak:

  • könyvelés egésze vagy részletei (pl kifizetések, számlák)
  • szövetkezet bankszámlájának számlakivonatai, bevételi/kiadási pénztárbizonylatok

Ill. a szövetkezeti tulajdonú lakás kiadásába beleszólhatnak-e a tulajdonosok/adott lépcsőház lakói, ahol a lakás van.

Sajnos ezekben a kérdésekben elakadtam.

Majordomus # 2023.05.30. 20:10

Nem lenne egyszerübb ha elolvasnád a lak.szöv törvényt és a szövetkezet Alapszabályát?

Abból minden kérdésedre választ kapsz.

A közgyűlés előtt 8 nappal irásban meg kell kapnod minden anyagot amiről döntést kell hozni.
Elszámolások stb.

A jegyzőkönyv aláírására nincs időbeli előírás de 8 napon belül kivánatos lenne.

Én másnap irom meg,
s aznap aláíratom.

KicsiCsillag # 2023.05.30. 12:14

Tisztelt Szakértők, Fórumozók,
Két hete volt a közgyűlés, ezzel kapcsolatos kérdésem, hogy a hitelesítőnek milyen határidővel kell aláírni a jegyzőkönyvet? Ez még nem történt meg, a jegyzőkönyvet nem láttam. Az elnök azt mondta, hogy hozza aláírni, viszont azóta sincs információ ezzel kapcsolatban. Közben az e-beszámoló közzé lett téve az Igazságügyi Minisztérium céginformációs oldalán.

Ill. kérdésem még, hogy az szabályos-e, ha a mérleget, eredménykimutatást a közgyűlést követően küldik csak ki a tulajdonosoknak? Nem kell azt már előtte? Költségvetési terv sincs, a tervezett beruházásoknál nagyságrendi összegek sem ismertek.

Valamint, ha idejük engedi, a korábbi (május 24.) kérdéseimre is szeretnék válaszokat kapni.
Segítségüket előre is köszönöm.

Majordomus # 2023.05.29. 20:08

Jobb ha elköltözöl.

moraki # 2023.05.29. 19:52

Köszönöm mindenkinek a válaszokat!

Majordomus # 2023.05.24. 20:51

Nem fog menni a kiválás.
Párszor megpróbáltam.