Társasházi magánlakás önkényes bővítése


Kovács_Béla_Sándor # 2013.10.10. 08:00

Az alapító okirat biztosíthat elővásárlási jogot a tulajdonostársaknak.

nanemaaa # 2013.10.10. 07:50

Tadegi

  1. Társasházi lakás vásárlása esetén nincs elővásárlási jog, így nem is kellett volna felajánlania az eladónak. (Ettől társasház és nem osztatlan közös tulajdon.)
  2. Zöldövezeti állításával ellentétben az építési hatóság nem vizsgál építési jogosultságot, így simán előfordulhat, hogy az illető lakástulajdonosnak lesz építési engedélye, de építési joga nem.
  3. A bontás-építés következtében jelentősen megváltoznak a tulajdoni arányok, a lakásszám, így az mindenképpen alapító okirat módosítást igényelne. Alapító okirat módosítás csak 100 %-os hozzájárulással, vagy 80 %-os hozzájárulással és a maradó 20 %-nak bírói ítélettel pótlásával lenne lehetséges. Az ügyben nyilván jó lenne lakógyűlést összehívni, és már előzetesen dönteni arról, hogy a társasház "kívánja-e" az alapító okirat módosítását, illetve ennek tükrében megtenni a szükséges intézkedést a kakukk tulajdonságokkal bíró tulajdonostárssal szemben.
  4. Szintén zöldövezeti kolléga véleményével ellentétben én elgondolkodnék azon, hogy számomra melyik a kedvezőbb: 3, 6, vagy 300 lakásos társasházban élni? Ennek tükrében nem is biztos, hogy akármilyen pénzösszeg ellenében át kellene engedni a hatalmat egy újonnan érkezett tulajdonosnak a kialakult és jól működő közösségen belül. Pláne, ha egy vállalkozóról van szó, aki valószínűleg a plusz lakásokat nem saját használatra, sokkal inkább eladásra kívánja építeni.
Zöldövezeti11 # 2013.10.10. 05:25

Már a topik cim se valódi !

A társasházi lakásokra nincs elővételi jog, nem úgy mint a résztulajdoni hányadokra.
Az hogy medg építkezik ? Hát ha az építésihatóság hozzájárul miért ne. Gondolom az megfogja kérdezni az társasházi tulajdonosokat is.
Vissza a címre : nem lakás bővítésről van szó, hanem
új lakások létrehozásáról. Ennek megvan a bejáratot útja, mint pl. a tetőtéri lakások építésnél is. Telekhányadot kell venni, meg egyéb. A szakember majd elmondja a részleteket.
tetőtér beépítésnél se vesz el az építkező egy fia hányadot sem a többi tulaj telkétől - fizetni mégis kell.
Nem megakadályozni kell az építkezést , hanem meg kell kérni az árát !
Jó ez is :
Igaz, tudtunk arról, hogy valaki érdeklődik a lakás iránt, de sem a vételárat, sem az adásvétel egyéb részleteit nem tudtuk. Mivel valószínűleg amúgy sem lett volna elegendő pénze a lakás megvásárlására - sajnos - annyiban hagytuk a dolgot.
Nos az a sufni szerűség vagy közös tulajdonban van, akkor tudni kell a tulajdonos társaknak a sorsáról, de ha egyedi tulajdon, úgy monják önálló albetét, akkor közötök ???

Kovács_Béla_Sándor # 2013.10.09. 06:53

A kérdést fordítva kellene feltenni: tud-e jogszerűen építkezni a tulajdonostárs. Már ha a vázolt tényállás helyes. Meg kellene nézni azt a tulajdoni lapot és az alapító okiratot.

Tadegi # 2013.10.08. 22:47

Üdv mindenkinek!

Társasházunkhoz egy különálló, kb 50 nm-es lakás céljára szolgáló épület is tartozik, mint a társasház egyik lakása. Az épülethez saját használatú kertrészlet is tartozik.
A szóban forgó épület nemrég gazdát cserét. Megegyzem az adásvételről senkit nem értesítettek szabályszerűen a társasházból, így nem volt lehetőség az elővásárlási jog gyakorlására. Igaz, tudtunk arról, hogy valaki érdeklődik a lakás iránt, de sem a vételárat, sem az adásvétel egyéb részleteit nem tudtuk. Mivel valószínűleg amúgy sem lett volna elegendő pénze a lakás megvásárlására - sajnos - annyiban hagytuk a dolgot.

Az új tulajdonos most le akarja bontani a kis épületet és a helyére egy több, mint háromszor nagyobb, három lakásos épületet akar építeni, garázzsal - utóbbiakat ráadásul valószínűleg a társasház közös kezelésében álló kertrészleten szeretné kialakítani, mivel az ő telekrésze közúttal nem érintkezik.

Az egész építkezést mi, a többi tulajdonos szeretnénk megakadályozni. Az új épület felhúzásával a tulajdoni viszonyok drasztikusan megváltoznának, az új épület alapterülete nagyobb lenne, mint azé a (nagyobbik) épületé, amiben mi lakunk, attól félünk, hogy az építkezés után az új tulaj olyan dolgokat fog ránk erőltetni, amire amúgy nem lenne lehetősége.
Van rá bármi mód, hogy megakadályozzuk az építési engedély megszerzését?

Előre is köszönöm a válaszokat!