Előzmények rövid összefoglalása
Éppen 20 éve vagyok a pályán, előbb jogtanácsosként, majd ügyvédként dolgoztam és dolgozok most is. A 90-es évek elejétől tapasztaltam és tapasztalom azt, hogy a bírói tevékenység szakmai színvonala sajnos romló tendenciát mutat, melynek van egy sor oka, a bírók kiválasztása, sokszor fiatal életkorukból adódó tapasztalat természetes hiánya, statisztikai kényszerük, ügyszám mennyisége, személyiségekből adódó egyéni attitűdök stb. stb. Ezek a problémák erősödnek, mivel törvényszerű, hogy ha a szakmai, személyes felelősség hiányzik, a szelekciós folyamatok nem működnek, amely így szükségszerűen színvonalromlást eredményez. Ha működne egy természetes kiválasztódás a bírói karon belül szigorú szakmai és objektív megméretés alapján és azok, akik könnyűnek találtatnának ennek során a karból eltávoznának, szolgálná igazán a szakmai színvonal emelkedését.
Sajnos érzékelve ezt a tendenciát elkezdtem foglalkozni a bírói felelősség kérdésével túl azon, hogy a felülvizsgálati fórumok elvileg korrekciós célt szolgálnák, de saját praxisomból is tudom, hogy három bírói fórum ugyanarra a tényállásra három eltérő ítéletet képes hozni, anélkül, hogy ezt követően lehetősége lenne arra a jogkereső állampolgárnak, hogy a bírói eljárásokat külön eljárás során ellenőrizhetné, és lehetősége lenne megállapítani, hogy melyik bírói fórum hibázott. Ez az egyetlen olyan jogterület, amelynek elvei különböznek az általánosan elfogadott alapelvektől, hiszen a legkézenfekvőbb analógia az orvosi tevékenységgel, összehasonlítva, a hibás diagnózis bizony jogi felelősséget eredményez - még akkor is, ha azt konzílium állapította meg -, de egy hibás tényállás aligha.
A magyar jogtörténetet ebből a szempontból áttekintve azt kellett megállapítanom, hogy ez a fajta bírói felelőtlenség soha nem jellemezte jogrendszerünket, és az első modern szabályozás az 1871. évi VIII. tc. a bírák és bírósági hivatalnokok felelősségéről - követve a jogegyenlőség elvét - 1.§-a szerint hivatali kötelességszegésnek a szándékos vagy vétkes gondatlansággal elkövetett cselekmények minősültek. Eltérést a jogegyenlőségtől 1936-tól lehet felfedezni, melyet az 1936. évi III. tc. 5§-a vezette be, mivel a súlyosan gondatlan ill a szándékos hivatali kötelességszegést jelölte meg bírói felelősséget megalapozó feltételként. Ez a határozat vélhetően összefügghetett az akkori időszak törvénykezésével - pl. un. zsidó törvények - és ebből a szempontból nézve az állam próbálta korlátozni saját felelősségét ezen a módon.
Ez az állapot tökéletesen megfelelt az 1945 utáni politikai érának is, mivel a bíróságokon keresztül anélkül tudta érvényesíteni politikai akaratát, hogy azért a döntést hozó bírók felelősséggel tartoztak volna. Azt hiszem különösebb bizonyítás helyett elég csak utalni az elfogadott kárpótlási törvényekre pl. 1990. évi XXVI. törvényre - az 1945 és 1963 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról. A kárpótlás során az állam - azaz mi adófizetők - próbált kárpótolni anélkül, hogy a törvénytelen ítéleteket meghozó korabeli bírók felelősségét bárki is firtatta volna.
A felelősség zsinórmértékének eltérítésén túl volt még egy hatékony eszköze a 45 utáni törvénykezésnek, elbontotta a bírói felelősség megállapítására korábban felépített intézményi rendszert, megszüntette a felelősség megállapítására szolgáló fórumokat, mely állapot most is fennáll. Az 1945 előtti intézményrendszerben un. fegyelmi bíróságok működtek ezekre szakosodottan, mely előtt közvetlenül a kárt szenvedett ügyfél kezdeményezhetett eljárást a bíróval szemben, ezen bíróságok mellett külön közvádló működött kifejezetten ezen ügyek vitelére, de lehetőség volt magánvádként is vinni ezeket az ügyeket és a vétkes bíró éves jövedelmének 1/3-ig felelt. Az állam csak akkor volt kötelezhető, ha perbe vonták.
A mai állapotot ehhez képest nyilván nem kell részleteznem, a bíróval szemben közvetlenül nem lehet fellépni, fegyelmi eljárás kezdeményezésére nincs joga az ügyfélnek, abban nem is vehetne részt, nem létezik elkülönült bíróság a bírói műhibák tárgyalására, ellenük indított ügyeket így ugyanaz a bírósági rendszer tárgyalja. Továbbá a bírósági műhibákból adódóan lefolytatott megismételt I. fokú eljárás költségeit szintén a felekkel fizettetik meg, - saját praxisból válogatva pl. tolmács ki nem rendelése, beavatkozás megengedéséről meghozni elmulasztott végzés miatt, stb. - mely hibák egyik félnek sem róhatóak fel, mégis a pervesztes fizeti azokat is.
Szóval a legnagyobb probléma, hogy a mai bírósági rendszer még mindig a totalitárius rendszer szervezeti rendszere szerint működik, így az elvileg mai is alkalmas arra, hogy nem jogi szempontú gyakorlatot kövessen az ítélkezési gyakorlat során anélkül, hogy a közvetlen felelősségre vonástól kellene tartania.
Ezeket a problémákat összegyűjtöttem és 2003-ban egy alkotmánybírósági beadványban kértem annak megállapítását, hogy a ma működő bírói felelősség rendszere alkotmányellenes, mivel nem valósul meg az 57§ (1) rendelkezése.: „A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”
A fenti elv alól csak a bíróság a kivétel, velük szembeni eljárásban nincs független és pártatlan bírósági fórum, továbbá nem azonosak az értékelési elvek.
Sajnos az Alkotmánybíróság mind a mai napig nem tárgyalta a beadványt.
Bírósági műhiba próbaperek megindítása
Az idő elhúzódása miatt a jelenlegi lehetőségeket felmérve megpróbáltam ebben a hátrányos rendszerben olyan eljárást találni, amely kifejezetten bírói műhiba megállapítására irányuló eljárás elindítását teszi lehetővé, mivel a Ptk 349§-a csak kártérítési igénnyel együtt hajlandó foglalkozni ezekkel a kérdésekkel. Ennek során előbb be kellene bizonyítani, hogy műhiba történt, azt is, hogy az rendkívül súlyosan gondatlan volt, és azt is, hogy ezzel okozati összefüggésben kár is keletkezett. Tudomásom szerint ez nemigen működik, értelmetlen szakmai erőfeszítésnek tekintjük ezen az alapon eljárást indítani.
Ehhez képest kártérítési igény nélkül csak azt szeretném elérni, hogy a bíró tevékenységének vizsgálatán keresztül műhiba megtörténte kerüljön megállapításra, ha annak feltételei fennállnak ezen kísérleti eljárások során.
Az első elmozdulást az EU csatlakozási folyamat tette lehetővé, mivel az átvett jogelvek beépítése során rés került az eddig homogén felelősségkerülő rendszerbe a Pp. 2§(3) beépítése következtében. Az elhúzódó ügyek miatt méltányos kártérítésre tarthat igényt a fél még akkor is, ha a késedelem az eljáró bírónak nem volt felróható. Bevezetett a Pp. egy felróhatóságtól függetlenített felelősségi esetet és azt nem a Ptk-ba építette, hanem a Pp-be, demonstrálva azt, hogy ez egy új típusú felelősségkategória. Az eljárási rendszerben nem történt előrelépés, mivel még mindig maga dönti el a „beperelt” bíróság, hogy van-e méltányolható kár, tehát valódi fejlődés nem történt.
Két ügyfelem kifejezetten örült a próba lehetőségének és megkaptam a megbízásokat.
Ennek során két keresetet készítettem, mindkettőnek az alperese az Orosházi Városi Bíróság I. r. és a Békés Megyei Bíróság II. r. alperesként.
Jogalapként végül is a Pp 123§ második mondatát, mint kifejezetten megállapításra irányuló igényt, ill. a Ptk. 84§(1) a, pontjának lehetőségét használtam fel, amely személyiségi jogi kérdésekben nevesíti a megállapító ítélet meghozatalának lehetőségét.
Az egyik kereset szövegét ügyfelem adatainak törlése mellett változatlan taralommal mellékletként csatolom. (A csatolt anyag konkrét esete jelen közlés szempontjából nem releváns, - bár ügyfelem ezt másképp gondolja - csak mint eszköz szemlélendő.)
Saját jogértelmezésem mellett arra a következtetésre jutottam, mivel a II. r. alperes a Békés Megyei Bíróság, melynek törvényes képviselője annak elnöke, ezért a Pp. 13§-14§ rendelkezéseinek összevetése alapján a teljes Békés Megyei Bíróság kizárt az ügy tárgyalásából.
Erre tekintettel az egyik keresetet a Csongrád Megyei Bírósághoz, a másikat pedig a Hajdú Bihar Megyei Bírósághoz nyújtottam be. Ez a megoldás a próbaper jellegből következett, mivel két ítélőtáblához tartozik a két bíróság, ezért szerettem volna megismerni két külön álláspontot. Ezt követően igen érdekesen alakultak az események. Több hónapos csöndet követően mindkét megyei bíróság szinte azonos időpontban megállapította saját hatáskörének hiányát, és mindketten áttették az ügyet az illetékesnek minősített Békés Megyei Bírósághoz, a II. r. alpereshez. Azt hiszem ez a két döntés önmagában demonstrálja azt a problémát ill. annak nagyságát, hogy bírói műhiba perekre nem létezik elkülönült bírósági rendszer.
Természetesen fellebbezést nyújtottam be mindkét esetben a két ítélőtáblához és onnan is szinte azonos időpontban megkaptam az elutasító végzéseket, a Pp-nek ugyanazon rendelkezéseire hivatkozva, - melyre a Békés Megyei Bíróság illetékességének kizártságát alapítottam, - állapították meg annak illetékességét. Tehát az ítélőtáblák szerint alkotmányosan így értendő a független és pártatlan bíráskodáshoz való jog.
Ezt követően elvesztettem az események fonalát, mivel a hivatkozott két jogerős ítélőtáblai végzés kiadását követően kaptam egy idézést az egyik ügyben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságtól 2006. 02. 13-ára a Csongrád Megyei Bíróság előtt indított ügy tárgyalására.
Fel kell tételeznem - egyéb dokumentum hiányában -, hogy a Békés Megyei Bíróság észlelve a nyilvánvaló eljárási problémát szintén megállapította illetékességének hiányát, ezért kerülhetett sor az áttételre, bár a valódi okot nem ismerem még. A másik ügyben nincs még kitűzésem.
Elgondolkoztam az eseményeken és olyan kellemetlen kérdések merültek fel, mint pl. mi történne olyan esetben, ha megyei szintű, kizárólagos illetékességgel rendelkező bírósággal szemben kerülne sor hasonló műhiba per megindítására? Egy ügyvédséget érintő példát, az ügyvédi fegyelmi ügyeket említeném, melyek tárgyalására a Fővárosi Bíróság rendelkezik kizárólagos illetékességgel. Egy ilyen ügyben benyújtott műhiba perben milyen bíróság járhatna el egyáltalán? A jelenlegi szabályozás szerint ill. az ítélőtáblák végzéseiből kiindulva csak a Fővárosi Bíróság. Azt hiszem érthető az aggodalmam a független és pártatlan bíráskodással kapcsolatos alkotmányos elvek deklarálása és a bírósági rendszer valósága között húzódó jelenlegi rendszerben kibékíthetetlen ellentéttel összefüggésben.
Bár még sor sem került az érdemi tárgyalásra, - melyektől egyébként sem várok független és pártatlan eljárást - de már most vannak olyan következtetések a rendszer működésével kapcsolatosan, amelyek mindenképpen jogalkotói beavatkozást igényelnek.
Véleményem szerint ezek a következők:
- Sürgősen pótolni kellene azt az alkotmányos űrt, amely a bírói műhibaperek tárgyalására specializálódott, elkülönült ítélkezési szervezet hiányából fakad. Igazán demokratikus, és célszerű megoldásnak csak választott bírósági megoldás jöhet szóba, mivel ez egyben alávetést is eredményez, így az eljárás egy fokon véget érhet. A jelenlegi rendszerben további probléma, hogy a műhiba pereknek se vége se hossza nincs. Ha pl. a most indított műhiba perben újabb műhibakérdés merülne fel, és mivel egy újabb műhiba per megindítását semmi sem tiltja, így az a végtelenségig folytatható lenne. Egy ilyen folyamatban eljutna oda a mai struktúra, hogy egymás ügyét körbe tárgyalták, és nem maradna olyan hazai bíróság, amely ne lenne érintett. Továbbá extrém példaként említve, mivel a Legfelsőbb Bíróság tárgyaló bíróság is, és mivel a bírót személyében nem lehet műhiba kapcsán támadni csak az egész bíróságot, hol van az a független és pártatlan bíróság, amely a legfőbb bíróság ellen benyújtott műhiba pereket le tudná tárgyalni? Egyszóval ez a struktúra teljességgel alkalmatlan ennek a feladatnak az alkotmányos és tisztességes ellátására.
A választott bíróság legismertebb formája az esküdtbíróság, és mivel annak azért vannak nálunk is történelmi hagyományai, kiválóan alkalmas lehetne alkalmazni ezeket a bírói műhiba eljárások bíróságaként is. A másik nagy előnye az, hogy a folyamatos életközeli kontroll megakadályozná az élettől elrugaszkodott skolasztikus jogértelmezés gyakorlatát, amely jelenleg szintén jellemzi főleg a fiatal életkorú bírókat.
- A bírói felelősség zsinórmértékét az ellenkező irányba kellene törvényi szinten eltéríteni a jelenlegi gyakorlathoz képest. Mivel a Legfelsőbb Bíróság következetesen joggyakorlat keretében érvényesíti a bírói felelősség kizárását, ezért szintén törvényi szabályozásra lenne szükség ebben a vonatkozásban is. A mai követett gyakorlatot az alábbi jogeset példázza leginkább:
BH2000. 55. „Valamely jogszabály rendelkezésének az egyes államigazgatási szervek, illetőleg a bíróságok részéről történő téves értelmezése és ezzel összefüggésben a bizonyítékok téves értékelése önmagában felróható magatartást nem valósít meg [Ptk. 349. §, 339. § (1) bek., 1991. évi XXV. tv., 104/1991. (VIII. 3.) Korm. r. 18. § (1) bek.].”
Kár, hogy pl. az APEH irányában az adófizetők nem rendelkeznek hasonló mentességgel. Valójában nem tudom mi más feladata van egy bíróságnak, mint a jogszabályok helyes értelmezése, így az abban való tévedés a lehető legsúlyosabb vétség, amit egy bíróság elkövethet.
- A bírók kinevezése során jelenleg az az alapelv érvényesül, hogy ez egy megtanulható „szakma”, így, aki elvégzi az egyetemet, letölti a fogalmazói időszakot és sikeresen levizsgázik, elvileg akár huszonévesen bírói kinevezést kaphat anélkül, hogy bármely élettapasztalattal rendelkezne. A helyi bíróságokon lehet leginkább ezzel a jelenséggel találkozni. Úgy gondolom, hogy ez egy alapvetően elhibázott alapelv, mivel véleményem szerint bíróvá csak válni lehet, ami nem vizsga kérdése. Ez a jelenség egyébként ügyfeleimen lemérve a bírói tekintély jelentős csökkenését is magával hozza. Alapvető kérdés a bíróvá válás folyamatának újraszabályozása, melynek során a jogismerettel azonos értéket kell biztosítani az élettapasztalatnak is. Ugyanilyen fontos lenne annak szabályozása is, hogy egy kinevezett bíró meghatározott számú - a jelenlegitől független szervezetű bíróság által - megállapított műhiba esetén kötelezően leváltandó legyen, ami a természetes kiválasztódást és a színvonal emelkedését eredményezné.
- A jogot kinyilatkoztató jelleggel adó - totalitárius rendszerből megmaradt - eljárási rend helyett az igazságot valóban szolgáltató eljárási rendet kellene végre felépíteni. Erre pl. kiváló lehetőséget biztosítana a mai formájában nem működő közvetítői rendszer bíróságon belülre telepítése. Egy pert kötelezően megelőző, - közvetítésre szabadon választható - bírójelölt által vezetett közvetítői eljárás, melynek során a leendő bíró, leszáll a pulpitusról, a felekkel azonos szinten vesz részt az eljárásban, folyamatosan prejudikál az eljárás során, értékeli a rendelkezésre álló bizonyítékokat, ami egyrészt lehetne a bíróvá válás fóruma, másrészt a felek a per előtt pontosan felmérhetnék milyen pozícióik vannak, így sokkal több egyezség születhet, ami a tényleges perek számának jelentős csökkentését is magával hozná. Mindezt 1-2%-ért lefolytatva valóban ügyfélbarát, formakényszer hiánya miatt pedig hatékony és gyors jogi szolgáltatás lehetne. A legjobb bírósági közvetítők ilyen rendszerben könnyen kiválasztódnak és a bírói kinevezések objektív alapokra kerülhetnének. A jelenlegi eljárások „zsákbamacska„ ítéleteket produkálnak kinyilatkoztatási formában többször 6%-ért, amelyek eredményét legjobb felkészültség mellett sem lehet előre kiszámítani. Ez drága, hosszadalmas procedúra, és nem eredményez egységes joggyakorlatot sem.
- A bírói felelősség vizsgálatának szempontjából nézve a Pp. teljes rendszerét szintén felül kellene vizsgálni, mert amíg a bíró vezeti a jegyzőkönyvet, addig az ennek során tanúsított elfogultságát lehetetlen tetten érni, azt csak szó szerinti és független jegyzőkönyvvezetés mellett lehetséges. Mindenki ismeri a módszereket, irányított kérdések, többszöri nyilatkoztatás ugyanarról a témáról és csak a „megfelelő” végeredmény jegyzőkönyvezése, mid bevett - bár nem általános - jegyzőkönyv vezetési technika. A baj az, hogy ez egyáltalán megtörténhet. A legszebb természetesen az, hogy ilyen esetben az un. egyéb okra hivatkozó elfogultság bejelentése esetén a panaszolt bíró dönti el, hogy elfogult vagy sem. Továbbá szinte sohasem számolnak el a bizonyítékokkal, ami egységesen követett joggyakorlat. Nem lehet tudni, hogy a sok előterjesztett bizonyíték közül melyiket fogadják el annak, milyen tartalommal és melyiket hogyan értékelik az eredmény szempontjából, ill. elhallgatnak egy sor annak hitt előterjesztést magyarázat nélkül. Korrekt eljárásban pervezető végzésekkel rögzíteni kellene a bizonyítékok körét, azt, hogy minek a bizonyítására szolgálnak, milyen tartalommal, és az ítéletben minden egyes végzésben rögzített bizonyítékkal el kellene számolni. Ez értékelési kényszert jelentene, így sokkal kiszámíthatóbbá válna a bírói eljárás ezen szakasza is, ill. a felek is pontosan tudnák hogyan állnak.
- Végül, de nem utolsó sorban el kellene ismerni azt, ami ténylegesen van és a törvényekkel is konkurálva hat, a precedenseket, azok tagadása helyett. Folyamatosan jelen van a precedens, melynek létét hivatalosan tagadják, holott pont a legjobb példa erre a bírói felelősség fentiekben ismertetett eltérő zsinórmértéke, amelynek alapja csak a joggyakorlatban a precedensekben található. Azt, hogy mennyire erősek ezek, kiválóan példázza a XXV. PED az ingatlan átruházás érvényességének feltételeiről. A törvényhozás bármilyen törvényt hozhat a lakásmaffia ellen, amíg a fenti PED általánosan követett bírósági joggyakorlat alapja, mivel ennek hatálya alatt a kárvallottat terheli mindennek a bizonyítása, ami tudjuk az elkövetési technikákból, szinte lehetetlen vállalkozás. Egyszóval a joggyakorlat elszakadása a gyorsan változó életkörülményektől nem a jogot, hanem akár a jogellenes magatartást is képes támogatni. A precedens tagadása csak annyit jelent, hogy nem engedik megismerni a ratio decedendit, a precedens magját, érvényesülni képzésének szabályait, érvényesülési körét, változásának feltételeit, amely nélkül igazságot nem lehet - csak maximum - jogot szolgáltatni.
Az ismertetett két bírói műhibaper végső célja az, hogy a rendszerváltás legelső lépéseként meg nem tett új szemléletű igazságszolgáltatás kialakítására legalább utolsó lépésként sor kerülhessen.
Dr. Kincses István ügyvéd
