Egyszemélyes kerékpáros balesetek


drbjozsef # 2024.08.25. 16:55

Szomorú örökös,

Miért lenne életszerű, hogy a gépjármű vezetéséhez kapott engedélyt bevonják, miközben ugye közismerten a kerékpározáshoz nem kell jogosítvány, tehát az elkövetési járművet továbbra is bátran és simán vezetheti a delikvens? Hol ebben a logika?

Most abba ne is menjünk bele, hogy létezik a kategória eltiltás is, ahol nem minden gépjármű vezetésétől tiltanak el. Hát abban aztán végképp hol a logika? Ott nem szegte meg a delikvens az összes járműhöz szükséges "ezen tudását" ?

drbjozsef # 2024.08.25. 16:52

Az a vezess.hu-s cikk azért is különösen érdekes, mert a szakértő is elismeri, hogy az elektromos rollert nem lehet besorolni sehova a KRESZ-ben (most készül a módosítás, nemsokára benne lesz), tehát NEM számít semmiképpen sem járműnek, hanem csakúgy mint a gördeszka meg a görkorcsonya, gyalogosnak számítasz. Márpedig gyalog lehet részegnek lenni. Erre elvenni az autós jogsit, eléggé határesetnek érzem.
(és amúgy persze egyetértek, hogy ez nonszensz, mert az elektromos roller igenis közlekedési eszköz, de a szabályozás most ez.)

Szomorú örökös # 2024.08.25. 16:44

drbjozsef

Milyen engedélyt veszel el a biciklistől? A könyvtárjegyét?

Jah, tehát egy kerékpárosnak nem is lehet jogosítványa?
Ha szándékosan többször szabályt szeg - gyakorlatilag mindegy, hogy milyen járművel - miért nem életszerű szerinted,
hogy az ezen tudásáról szóló hivatalos közlekedési engedélyt alapból bevonják?

tudatlantudós # 2024.08.25. 15:36

Én azt hittem, a válaszolni próbálók közt vannak itt joghoz értők KBS-n kívül is...
@drbjozsef: tényleg nem hallottál olyanról, hogy tökmindegy milyen járművel követ el valaki súlyos szabálysértést, a jogsiját bevonhatják? Mondjuk gyors kereséssel elektromos rollerre találtam példát, három évvel ezelőttről a vezess.hu-n...

drbjozsef # 2024.08.25. 15:08

aki (csak) magát - ráadásul nem szándékosan - veszélyezteti.

Pláne poén. Ha gondatlan vagy, megbüntetnek. Ha szándékos vagy (=direkt ártasz magadnak, öngyilkossági kísérlet) akkor nem. Há hogy?

drbjozsef # 2024.08.25. 15:06

ugrik a vezetői engedély, mindegy, hogy mivel követte el.

Mindegy? Milyen engedélyt veszel el a biciklistől? A könyvtárjegyét?

Szomorú örökös # 2024.08.25. 14:01

tudatlantudós

rég nem az a cél, hogy körültekintő közlekedésre neveljék, esetenként kényszerítsék (jogsi elvétel) a közlekedőket.

Valamikor ez volt a cél és így is intézkedtek, csak hát jól látszik, hogy mindez egy kalap hajítófát sem ért.
Akkor pedig marad az államkassza gyarapítása.

teljesen életszerű, hogy amíg ember vezeti a járművet, addig téveszthet is

Sőt az is életszerű, hogy ha túl sokszor téveszt, akkor ugrik a vezetői engedély, mindegy, hogy mivel követte el.

tudatlantudós # 2024.08.24. 15:06

Igen, ezt érzem én is.
Sok esetben lehet jogos, látva egyes kerékpárosok, e-rolleresek közlekedését, de úgy fest, itt rég nem az a cél, hogy körültekintő közlekedésre neveljék, esetenként kényszerítsék (jogsi elvétel) a közlekedőket.

efi99 # 2024.08.24. 14:21

Mindenképpen agyrém, hogy megbüntessék azt, aki (csak) magát - ráadásul nem szándékosan - veszélyezteti. Pláne, hogy ez szinte csak olyankor derül ki, amikor baj is lesz belőle. Rúgjunk bele még egy jó nagyot a földön fekvőbe.

tudatlantudós # 2024.08.24. 12:08

Jogi szarkavarás alatt meg azt értem, hogy az ú.n. jog valamiért alig ismer olyan esetet aminek nincs felelőse.
Már bocs, de ha ötven év alatt egyszer figyelmetlenségből 10mm-rel odébb kormányzom a biciklit, mint kellene, ami ettől felborul, én meg eltöröm a karom (8 napon túl gyógyuló), akkor a "jog" már bűnözőként kezel.
Holott teljesen életszerű, hogy amíg ember vezeti a járművet, addig téveszthet is...

tudatlantudós # 2024.08.24. 11:53

Kedves örökös, ha az út általános minősége megfelel a budapesti, kissé elhanyagolt aszfaltozott utakénak (értsd, repedezett, enyhén hullámos esetleg), mi oka lenne a biciklisnek feltételezni, hogy a pár kilométeren van egy pont az út szélső részén, amire ha véletlenül ráhajt, kiveri a kezéből a kormányt?

---
  • Most azt az elképzelésemet direkt nem emlízettem, hogy eltőrt a bringa vázcsöve, csak nem tudom, hogy az esés miatt vagy attól, hogy ráment az aknafedélre és ez utóbbi miatt vesztettem el az irányítást. Két okból nem említettem. Az egyik, hogy utóbbira kicsi az esély, bár ki nem zárnám. A másik, hogy a magam esetét csak illusztrációnak hoztam, általánosságban szeretném tudni, miért kell, miért elvárás, hogy valakit felelősségre vonjanak egy-egy ilyen baleset miatt.
drbjozsef # 2024.08.24. 10:00

Sőt az sem, hogy az út minőségének megállapítása a te meglátásodra lenne bízva.

Nohát, ez érdekes. Ki máséra, mint a vezetőére? Hát mégis hogy a fenébe lenne képes bárki is az "út és forgalmi viszonyok" szerint vezetni a járművét, ha nem állapítja meg az út és a forgalom viszonyait.
Feltételezem, te minden autózásod előtt csinálsz útvonaltervet, és arra kikéred az ASÚFVMH (Ajánlott Sebességek az Út és Forgalmi Viszonyokat Megállapító Hatóság) engedélyét a pontos használathoz.

Rossz az út széle. Balesetveszélyes. Ki kell kerülnöm. Ahogy teszi ezt kétmillió autós naponta. Te traktrorral jársz egyébként szerelni?

efi99 # 2024.08.24. 09:42

Úgy mondod, mintha minden úton/út mellett lenne leállósáv vagy kerékpáros közlekedésre alkalmas útpadka (utóbbit talán még senki sem látott amúgy). 99,9%-ban nincs. Ott hol kéne menni? Mert egyik paragrafus sem írja, hogy lakott területen belül ilyenkor az úton magán.

Szomorú örökös # 2024.08.24. 03:29

efi99

Ezek szerint lakott területen belül semmilyen normál úton nem lehet kerékpározni, csak főútvonalon

Szerinted ez a mondatrész vajon mire, milyen útvonalakra vonatkozik?
ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán...

efi99 # 2024.08.23. 21:48

Szomorú örökös
Ezek szerint lakott területen belül semmilyen normál úton nem lehet kerékpározni, csak főútvonalon. Ha arról lekanyarodtam, akkor pedig kénytelen leszek repülni.

Szomorú örökös # 2024.08.23. 19:50

tudatlantudós

mit nevezel "okozónak"? Mert a teljesen életszerűtlen jogi szarkavaráson kívül...

Ettől még nem más okozta neked a balesetedet, mint te magad. Ez nem jogi szarkavarás, hanem a tény maga.

Szomorú örökös # 2024.08.23. 19:04

Sőt itt van, amit nagyon nem szeretnek betartani a kedves bringások:

(3) *  Kerékpárral az útpadkán, az úttesten és a járdán csak egy sorban szabad haladni.

Szomorú örökös # 2024.08.23. 19:02

drbjozsef

Amióta eltörölték a KRESZ-ből azt a passzust, hogy "szorosan" az út szélén kell kerékpározni
Egészen pontosan így szól a szabály:

54. § (1) *  Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés (117/c. ábra) esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg – ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik – a lakott területen kívüli úton, a főútvonalként megjelölt úton az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni.

Tehát én sehol sem olvasom benne, hogy a forgalmi sáv bármely részén, akár középen is.
Sőt az sem, hogy az út minőségének megállapítása a te meglátásodra lenne bízva.

Szomorú örökös # 2024.08.23. 18:56

közben pedig mosdatni a gyorshajtót aki megölt egy embert

Tehát annak az elgázolása, aki részegen és kivilágítatlanul kimegy tekerni a sötét országútra, emberölés a te szemedben...hát ne is haragudj, de érdekes egy álláspont. Nem mellesleg itt az általam leírt esetben nem a kismértékű gyorshajtás - ami kb. 15 km-rel lépte át az ott megengedett 90 km/h-t - volt a halálos gázolás elsődleges oka, ezt még a rendőrség is megállapította. Csak special ott is kellett nekik egy felelős, akiről le lehet nyúzni egy kis rókabőrt. Arról meg ne is beszéljünk, hogy nem a vezető állította a „gyorshajtást”, hanem ők állapították meg mindenféle körmönfont vizsgálattal, ami megint nem egy traffipax segítségével bemért eredmény.

drbjozsef # 2024.08.23. 18:41

Egyébként én kedvelem ezt a szabályt.
Amióta eltörölték a KRESZ-ből azt a passzust, hogy "szorosan" az út szélén kell kerékpározni, és PONT ugyanaz a jobbratartási kötelezettség vonatkozik a biciklisekre és az autókra is, plusz, hogy ha bajom lesz a szar út miatt még engem büntetnének meg, azóta a legnagyobb lelki nyugalommal tekerek 50 centire, vagy akár még messzebb az út szélétől, ha az út széle vállalhatatlanul szar (és lássuk be, Budapesten ennek az ellenkezőjét tudnánk csak számbavenni, szinte mindenhol fos), elvégre általában az autók is ott mennek, tehát én is mehetek ott, és hát el kell kerülnöm a balesetet, ezt írja elő az a fránya KRESZ, tehát marad ez. C'est la vie.
Nem is előznek sávon belül centizve.

drbjozsef # 2024.08.23. 18:37

Sz.ö.

Számonkérni azt, hogy ha lehorzsolom a térdem, még engem büntetnének meg (a linkelt esetben ráadásul rosszul kivitelezett szegély miatt!), ezért "félrevezetem a hatóságot", közben pedig mosdatni a gyorshajtót aki megölt egy embert. Priceless. EZ a szép találat! :D

tudatlantudós # 2024.08.23. 18:03

Szomorú örökös: mit nevezel "okozónak"?
Mert a teljesen életszerűtlen jogi szarkavaráson kívül nem tudok rá szabályt, hogy egy pillanatra sem nézhetek máshová, mjnt az úttestre. Lásd tükör, lásd környező gorgalom figyelése stb.! Hogy én akkor és ott pont mást néztem, annak a baleset szempontjából kevés jelentősége van. Nézhettem volna tükröt, gyalogos mozgását stb. Nem máshová figyeltem, nem bámészkodtam, egyetlen pillanatra néztem fel. (Ez 15km/h mellett ~3-5 méter megtétele)
Sajnos a pillanat, mikor zökkent a kormány, teljesen kiesett. Az első amire emlékszem, hogy valamiért nem arra megy a bicikli, amerre szerintem a kormány áll, majd a földön vagyok.

tudatlantudós # 2024.08.23. 17:54

Megbüntettek-e: írtam azt hiszem, hogy kaptam egy figyelmeztetést azzal, hogy ha két éven belül újabb hasonló történik, akkor ezt súlyosbítóként veszik figyelembe.

Azt a 444-es esetet láttam először, nem sokkal azután, hogy kezdtem sorszársakat ketesni, de pont ezt a cikket eddig én sem làttam.

efi99 # 2024.08.23. 16:00

drbjozsef
Szép találat. Azért remélem következetes a rendőrség, és az évente összesen előforduló 31517 egyszemélyes autós, biciklis, sőt gyalogos balesetnél mindig megbünteti az érintettet a saját veszélyeztetése címén. Pl ha Mari néni kopott talpú cipőben kel át a zebrán és esre hasik, az azért minimum megér egy 10-est, mert ilyen körülmények között szerintem a 2 km/h relatív gyorshajtás részéről, még akár combnyaktörést is szenvedhet! Én idáig csak olyat hallottam, hogy álló biciklis ütközött álló biciklissel (kocsma előtt), de úgy látszik kicsiny országunkban ennél nagyobb marhaságok is előfordulnak.

Szomorú örökös # 2024.08.23. 15:54

tudatlantudós

nem a helyszínelés, a rendőri jelenlét a problémám, az teljesen érthető (max. az nem, hogy harminc perccel hamarabb értek ki, mint a mentők), hanem a mindenáron való felelős keresés.

Ha baleset okozója voltál - akár egyszemélyesé is - akkor nem hőbörögni kell, hanem viselni méltósággal a következményeit.
Egyszer egy ismerősöm mesélte, hogy elütött a sötét országúton egy kivilágítatlan, tök részeg kerékpárost, aki belehalt a sérülésébe. Nos, ott is mondhatták volna, hogy a baleset valódi okozója elhunyt, nincs szükség további felelősök keresésére, mégis a helyszíneléskor bebizonyították, hogy az autós kicsit gyorsabban ment, ezért őt is komolyan megbüntették. Holott ez max. azt idézte elő, hogy kicsit hamarabb gázolta halálra az önkéntes vesedonort, meggátolni a szabályos sebesség se tudta volna a balesetet.