Kártérítési alap?

SuiciD # 2004.07.15. 09:41

Köszi az infokat. Bár azt nem értem, hogy az eredetvizsgáló céget miért nem terheli felelősség, hiszen -mint a gyakorlat is mutatja - az eset nem egyedi, és az eredetvizsgáló franchise adónak felelősség biztosítással is kell rendelkeznie az ilyen esetek miatt. Az én eladóm felelősségét kizártnak tartom, erről több dolog is meggyőzött, jelzem az ügy elején bennem is felmerült a dolog. Amennyiben a kocsi alvázszáma - tegyük fel - az ő vevőjénél lett módosítva, úgy az akkori erdetvizsgáért az a cég a felelős. Ez most persze csak logikázás, de a rendőrségen azt mondták, hogy akár az eladó és az eredetvizsgás cég is perelhető. A gondom az, hogy a határozat indoklásában szerepel az is, hogy a változtatás időpontja nem állapítható meg. Így viszont mindkét oldalról támadható a dolog. Az egészben az a szomorú, hogy a rendőrségi nyomozó is úgy indult neki a dolognak, hogy úgyis elkövető hiányában zárják le az ügyet, ami be is következett. Innentől csak azt nem értem, hogy mire jó az eredetvizsga és a törzskönyv, mert az ilyen koros autók esetében - az én példámból okulva - csak arra, hogy szívjak vele 3-4 hónapot, és befizessek egy csomó illetéket, valamint megtapasztaljam az okmányirodákban dolgozók hozzánemértését és a munkához való viszonyukat. No comment. Az autóra meg igényt tartok, mert ez egy régi kult autó, egyébként már felejtettem volna az ügyet.

szajbertattila # 2004.07.15. 08:30

Nekem továbbra is az a véleményem, hogy te a barátoddal szemben léphetsz fel - tévedés címén megtámadhatod a szerződést, feltéve, hogy az adásvétel után derült ki, hogy az eredetvizsa rossz. Ha ugyanis tudtál a hibáról, és ezzel együtt vetted meg a barátodtól - akkor még ezen a címen sem léphetsz fel vele szemben. Most így a nyomozás után ha úgy döntesz, hogy mégis kell az autó - akkor az a te bajod lesz. Én biztos visszadnám neki, aztán csináljon vele amit akar.

Õ pedig ugyanúgy az eladója felé fordulhat - elállhat a szerződésétől, visszadhatja az autót, és visszakérheti a vételárat. Az eredetvizsgálótól tutira kérheti a vizsgálati díjat (ha ő fizette), és ha ezen felül kára is van - úgy szerintem a többletkárt mind az eladótól, mind az eredetvizsgálótól kérheti - csak kérdés mi lesz a többletkár, ha visszakapná a pénzt. Õk meg majd leosztják egymás között (bár nem kizárt, hogy összejátszottak). De lesz ebből egy bonyolultabb elszémolási viszony is a barátod meg az eladó között, mert ugye az autót a barátod időközben használta - az értéke emiatt is csökkent.

Meg perzse azis kérdés lesz, hogy mikor hamisították meg az alvázat - tényleg rossz volt az az eredetvizsgálat? Õk biztos azt fogják mondani, hogy jó volt - utób lett ez beheggesztve - ki tudja miért. És akkor még elállás sincs. Szóval sok a bonyodalom ezzel - én azt tanácsolom add vissza a barátodnak az autót, és kérd vissza pénzt. Vagy irasd át magadra - és kérj a barátidtól engedményt azzal, hogy eladáskor lesz egy KF-es autód.

SuiciD # 2004.07.15. 08:03

Illetve az ebből fakadó plusz költségek, amelyek az újbóli forgalomba helyezéssel jártak, lévén ha nincs forgalmim akkor az autó csak egy rakat fém és műa. halom.

SuiciD # 2004.07.15. 08:01

Az eladó a dologban vétlen. Az autónak volt eredetvizsgája, törzskönyve, az eladó pedig egy barátom, tehát nem tűnt gázosnak a dolog. Én vittem el kocsit az eredetvizsgára, ahol kiderült, hogy az alvázszám heggesztett. Rendőrség, lefoglalás, iü. szakértő tehát minden ami ilyenkor szokásos. A szakértő megállapította, hogy az alvázszámot tartalmazó lemez darab egy másik autóból származik. Egyedi azonosító jogtalan megváltoztatása. A nyomozást felfüggesztő határozat indoklása egyértelműen kijelenti, hogy az előző eredetvizsgán ezt észlelniük kellett volna. Legjobb tudomásom szerint a KF -es autók piaci értéke kb a fele az azonos nem KF -es autókénak. Tehát ha megpróbálnám eladni, akkor közel nem kapok érte annyit, mint más nem KF -es autó gazdája. Ez nem tuti info, de akivel beszéltem nálam jártasabbal azok ezt mondták. Tehát az lehet, a kérdés, hogy ha az értékcsökkenés valós, akkor jogos lehet -e a kártérítési igényem?

szajbertattila # 2004.07.15. 07:37

kokrétan mi volt a probléma az eredetvizsgálattal?

Amúgy szerintem elsősorban az eladód felé érvényesíthetsz igényt, mert tőle vetted az autót és neki fizetted ki a - feltehetően magasabb - vételárat.

Az eredetvizsgálón is lehet gondolkodni - minimum a díjat vissza lehet kérni, de más kárt? ... ezt át kell gondolni.

SuiciD # 2004.07.15. 07:28

Abban kérném tanácsotokat, hogy rosszul elvégzett eredetvizsgálat miatt milyen jogalapom van egy esetleges kártérítési igény benyujtásához. A szóbanforgó gk. újra forgalomba kerülhet, de KF számmal ellátva. Ez, ha jól tudom a piaci árat csökkenti. Az ismételt forgalomba helyezés szintén plusz költségekkel járt, illetve a gk. nem volt használható hónapokon keresztül ami elsősorban nem anyagi kárként jelentkezett, hanem a napi öt órás utazással. Válaszaitokat előre is köszönöm.