Nem különösebben értem meg, azért nagykorú emberek általában tudják, milyen következménye lehet a védekezés nélküli aktusnak.
De mindegy is, hogy én megértem-e, vagy sem, ha a jog nem támogatja az ilyen megállapodást.
Nem különösebben értem meg, azért nagykorú emberek általában tudják, milyen következménye lehet a védekezés nélküli aktusnak.
De mindegy is, hogy én megértem-e, vagy sem, ha a jog nem támogatja az ilyen megállapodást.
Tomi!
Ha egy kicsit belegondolsz: ha az általad leírtakat a jog engedné ...
konkrétan: két felnőtt személy - mint szülők - megállapodásának eredményeképpen szerződésben kizárni az egyik szülőnek a gyereket érintő kötelezettségeit (s ezen belül is kifejezetten a tartási kötelezettséget), s ezzel egyidejűleg a gyerek potenciális életlehetőségeit beszűkíteni, de legalábbis elbizonytalanítani ...
... akkor innentől már csak egy kis lépés lenne, amikor a jog már azt is engedné, hogy a gyereket a szomszédnak ajándékozzák, adják-vegyék, árfolyamát a tőzsdén jegyezzék.
A kiskorú gyerek kiszolgáltatott, keresőképtelen, nem tudja eltartani magát. Pláne, az újszülött.
Ha egy kicsit utánagondolsz: neked sem tűnhet logikusnak, hogy a gyerek életlehetőségeit, életét közvetlenül érintő ilyen kérdésben a jog teret adhatna bármiféle hasonló megállapodásnak. Mert ez az egész igazából nem rólad és az ex-edről szól, hanem a gyerekről.
Manapság sokszor két ember is kevés ahhoz, hogy normálisan eltartsanak egy (vagy több) gyereket.
Szerintem elégedj meg azzal, hogy az ex-ed jelenleg nem követel semmit. Ha ennek bebiztosítására hajtasz: azzal csak feldühíted, és onnantól már tuti, hogy lesznek követelései a tartásdíj vonatkozásában. Amelyekkel egyébként az elkövetkező kb. két évtizedben bármikor előállhat.
Ha egyáltalán van (lesz) gyerek. Mert ha jól értem: még ez sem biztos. Viszont amíg ez ki nem derül a teljes bizonyosság szintjén, addig teljesen felesleges pánikba esni. Egy főiskolás vizsgaidőszakban szerintem ettől függetlenül is tud jó okot találni a gyomorgörcsre.
Én mondjuk nem is értem a problémát...
Az a szerződés semmis lenne. Marad a remény...
Üdvözlök minden fórumozót!
A témám címe kicsit erősre sikerült. Egy 20 éves leánnyal egész jóban voltunk egy ideig, s történt egy s más. Valószínűleg terhes lett. A babát egyikünk sem akarja, mert nem vagyunk olyan kapcsolatban, na meg persze anyagi helyzetben sem. Azt mondta lépjünk ki egymás életéből, ő majd mindent megold. S még azt is, ha netán meglesz a gyerek akkor nem lesz semmi kötelezettségem, úgyértem nem fog pert indítani a gyerektartás ügyben. De a szó elszáll az írás megmarad alapon ezt valahogy szerződésbe lehet foglalni? Szóval, hogy ténylegesen mentes legyek mindentől, ha esetlek világra jön a baba. Főiskolás diák vagyok, remélem megértitek a problémám.
Tomi
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |