Az örökhagyó viszont nem végrendelkezett, és lehet, hogy azért, mert a végakarata éppen azzal egyezett meg, ami a törvényes öröklés rendje.
meglopott a haszonélvezöm?
Nos, a házasság nem annyit jelent, hogy "ezentúl egy lakásban élünk egymás mellett", hanem ennél egy kicsit többet. De hagyjuk.
nem leszek özvegy... vagyis én tanultam ebböl bár sokba került ....
Házasági szerzödés és ha ugy érzem megakarok halni hát végrendelkezem.
:(
Kifejezetten tetszeni fog neked ez az ország, ha te leszel özvegy.
Egyébként más országokban ennél sokkal keményebb szabályozások is élnek az özvegyek érdekeinek a biztosítására.
Hát.... szép országban élünk...
Nagyon köszönöm nektek a felvilágositást.
THX.
Ha már a házassági együttélés kezdete előtt megvolt ez a pénz, akkor nem lesz házastársi vagyonközösség, de alapból az özvegynek a haszonélvezete kiterjed mind az ingatlanra, mind a pénzre.
A haszonélvezet korlátozásának bármikor helye van, a korlátozás azonban csak olyan mértékű lehet, hogy a korlátozott haszonélvezet a házastárs szükségleteit biztosítsa, figyelembe véve az általa örökölt vagyontárgyakat, valamint saját vagyonát és munkájának eredményét is.
Mind a házastárs, mind az örökösök kérhetik a házastárs haszonélvezeti jogának megváltását. A házastárs által lakott lakásra, az általa használt berendezési és felszerelési tárgyakra fennálló haszonélvezet megváltását nem lehet kérni.
A házastársat a megváltásra kerülő vagyonból - természetben vagy pénzben - olyan rész illeti meg, amelyet mint az örökhagyó gyermeke törvényes örökösként a leszármazókkal együtt örökölne. Ági öröklés esetén a házastársat az ági vagyon egyharmada illeti meg.
A megváltást a hagyatéki eljárás során, ennek hiányában az öröklés megnyílásától számított egy éven belül a hagyatéki eljárásra egyébként illetékes közjegyzőnél kell kérni.
Biztos, hogy a bankszámla felett csak az édesapád volt jogosult rendelkezni?
És még ha Te is örökölted azt a 200.000 Ft-ot, annak a fele a "házastársi vagyonközösségből rá eső rész" címén őt is illetheti - függetlenül attól, hogy az együttélés alatt volt-e jövedelme vagy sem.
hooop.. ez lemaradt:
a lényeg az hogy én feljelenthetem a feleséget lopás miatt ,és h. ez esetleg mit ér egy haszonélvezet korlátozása vagy hasonlo per ben..????
Hagyatéki hitelezö??? ayay.. nem tudok törvényül..
Az a kérdésem ,h törvényül? : én egyenesági örökös vagyok a feleség másfél éve feleség .
Van 26.000.000.- ft össz érték ingatlan és Bankszámla, a feleség haszonélvzni akarja az ingatlant is meg a pénzt is de a bankszámla nyitása több mint 10 éve történt és a feleségnek nem volt jövedelme, mégis rátenné a haszonélvezetét a pénzre is. Erre találtam két papirkát az elöbb emlitett dologal.... kétségbe vagyok esve mert amit Apám és Anyám összeraktak azt most más akarja élvezni.... probálom menteni a menthetöt de ugy néz ki ,h a törvény engem ebben nem segit,,:(
ja és a kedves feleség ebböl a pénzböl (200.000.-)nem állt semmit... hisz el is titkolta ezt, aztán bevallota mikor rákérdeztem.
teljes a káosz a fejembe és sajnos az ügyvédem elég.... hát.... lehet másik ügyvéd kellene???
nagyon köszi a gyors választ,.
A bizonylatokkal jelenj meg a hagyatéki tárgyaláson és kérjed, hogy a közjegyző számítsa a hagyatékhoz a bankszámlán található és a levett összeget is! A probléma ott van, hogy azt kell - vita esetén - bizonyítani, hogy csak a feleség férhetett a bankszámlához... Újabb kérdés lesz majd, hogy az özvegy hagyatéki hitelezői igénnyel léphet fel, akár a bankszámla vonatkozásában is.
Sziasztok...
Már sokadszor innen kérnék seggitséget.
Édesapám tavaly meghalt, az uj felesége másfél év házaság után mindenre haszonélvez.(ingatlan,pénz ,stb,)
Csak nem rég vettem észre ,h a hölgy apám halála után egy órával édesapám bankártyájárol 100.000.- ft ott levett, rafináltan megvárta az éjfélt és megint 100.000.- levett. Nekem ezt nem mondta és hát ha nem kerül a kezembe egy OTP s papirka akkor erre rá se jövök. Ez nem büncselekmény??? hisz az öröklés az a halál beálltától számit és itt én vagyok az egyedüli örökös...
Seggitségetek nagyon várom ,mert a napokba lessz a hagyatéki tárgyalás és nem tudom mit tehetek...THX.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02