Ha az örökösök viszautasítják az örökséget az özvegy is lemond a haszon élvezetröl ptk.600§
akkor a ptk.599§ lép életbe ezt szeretném kérdezni.Mert a jegyző nem hajlandó átvenni a lemondó nyilatkozatokat,ilyenkor mi a teendő.
öröklés visszautasítása - jegyző
Nem is vele kell a visszautasítást közölni, hanem a közjegyzővel.
Jelzem, az özvegynek nem kell lemondania a haszonélvezetről, hiszen ebben a helyzetben azt nem is kap - leszármazók híján ő az örökös.
Az 599. § meg enélkül "életbe lép" - ha nincs végrendelet.
Az én ügyfelem esetében sem vették át, azzal az indokkal, hogy ő nem jogosult megállapítani azt, hogy a nyilatkozó egyáltalán örökös-e, így van-e a Ptk. szerinti visszautasítási joga.
Úgy hogy, mint kbs is írta, majd a közjegyző előtt.
Hejesbítem a kérdésemet a közjegyző nem hajlandó átvenni a lemondó nyilatkozatokat,azörökösök a három testvér és az özvegy is lemond a hagyatékotról.Mert én úgy értelmezem ha lemond mindenki az örökségről az állam lessz az örökös és akkor minek hagyatéki tárgyalás.Olyan kicsi 187négyzetméter földröl van szó.
Ez nem így működik, ilyen esetben a hagyatéki leltárt ugyanúgy fel kell vennie az Önkormányzatnak, fel kell értékelni a földet, ezután a közjegyzőnek ki kell tűznie a hagyatéki tárgyalást (amelyre meg kell idéznie az ismert örökösöket), és majd itt, a hagyatéki tárgyaláson tehetnek az örökösök bármifajta jognyilatkozatot.
Gondolom a közjegyző azért nem vette át a nyilatkozatot, mert még nincs nála előzménye az ügynek.
Halkan jegyzem meg, hogy nem olyan könnyű azt a visszautasítást úgy megszervezni, hogy a végén tényleg az állam legyen az örökös. Ha ugyanis a három gyermekből valamelyiknek leszármazója van, az lép a helyébe. Neki is vissza kell utasítania az örökséget. Ha kiskorú, akkor szükséges a gyámhatóság hozzájárulása. Nem biztos, hogy megadják. Ha a lemenők és az özvegy is mind visszautasították az örökséget, akkor még mindig nagyon könnyen előfordulhat - sőt, az a valószínű -, hogy az elhunytnak van élő unokatestvére, vagy unokatestvérének leszármazója. Ha ők is mind visszautasítják azt a földet, csak akkor jön az állam.
Hogyan szabadulhatnék meg egy kb. 50nm-nyi egy kis faluban lévő belterülettől, amely része vagy 20-30 személy osztatlan közös tulajdonában lévő területnek? Önkormányzatnak eladás, ajándékozás? Falun átmenő patak és úttest közötti területen, egy csíkon van. Nem akarom, hogy a gyermekeim ezt örököljék, többe kerülne a lé, mint a hús.
Ahogy mondod: eladás, elajándékozás.
Célszerű abból a 20-30 tulajdonostársból megegyezni valakivel. Az önkormányzat aligha akar ilyen apró tulajdoni hányadot venni - és a tulajdonostársaknak vele szemben is elővásárlási joga van.
Köszönöm a választ.
Szerintem a többi tulajdonostárs is ugyanabban a helyzetben van, mint én. Az ország különböző részén élünk, csak úgy sejtem egy korábban a DÉDÁSZ által küldött térkép alapján, hogy egyáltalán hol van ez a zsebkendőnyi terület. Én 6 éve örököltem úgy hogy még nem birtokolta el senki.
Nézd, 30*50 az már 1500 négyzetméter, ami egyáltalán nem kicsi, pláne nem zsebkendőnyi.
öröklés visszautasítása, Uj torveny?
(elnezest az ekezetek hianya miatt)
Szuleim elhalaloztak gyermekkoromban. Edesanyam szulei, nagypapam 5 eve halt meg, Nagymamam pedig 1 honapja igy most kaptam idezest a hagyateki targyalasra. A nagyszuleimnek van 3 gyermekuk akik meg elnek, nekem 2 testverem van akik ugyancsak orokolnek. Szeretnek lemondani a reszemrol a noverem javara, de jogi forumokon es oldalakon azt olvasom ez mar nem lehetseges csak visszautasitani tudom es nem rendelkezhetek, hogy ki kapja meg a reszem. Van 3 kiskoru gyermekem is. Kozben a noverem fonoke, aki ugyved valtig allitja, hogy de igenis lemondhatok es arra hagyom az oroksegem akire szeretnem. Lehet nem jo torvenyt olvastam, vagy regit?
A valaszokat elorre is koszonom!
Rossz a szóhasználat, de lényegében igen, a nővérednek tudod juttatni az örökségedet ingyenesen. (mert ugye ajándékozhatod is, de az illetékköteles, mert nem vagytok egyenesági rokonok).
Úgy hívják, hogy osztályos egyezség, és ezt köthetitek a közjegyző előtt a hagyatéki tárgyaláson.
Lényegében 3 feltétele van :
- csak örökösök között lehet (nem örökösnem nem juttathatsz így, de a nővéred az, szóval ez stimm)
- csak az örökség tárgyai szerepelhetnek benne (már meglévő vagyontárgyadat nem juttathatod így senkinek)
- a résztvevőknek valamit örökölniük kell.
Ez a 3.pont a lényeges esetetekben : mondj le arról, amiről akarsz a nővéred javára, de valamit örökölnöd kell. Mondjuk egy bútort. Vagy valami ingóságot. Ruhát. Könyvet. Bármit. Ha mindenről lemondanál, az már illetékköteles lenne.
Köszönöm válaszát DrBJozsef!
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02