Leginkább egy spanyol ügyvédtől.
Öröklés külföldön
Üdvözlet.
Olyan segítséget szeretnék kérni, hogy Nagy néném spanyol országban lévő ingatlanjaiból mint unoka öcs az ottani törvények szerint van-e jogosultságom abban az esetben, ha közjegyzőnél irt végrendeletében másra hagyta a vagyonát?
Próbáltam inter netten megnézni, de részemről mint lajikus
nem érthetőek.
Részemről annyi is elég lenne, ha megtudhatnám, hogy hol és hogyan tudhatom meg ezt a tényt.
A választ köszönöm előre is.
Üdvözlet.
Érdekl?dni szeretnék, hogy tud valaki segíteni egy hagyatékkal kapcsolatos kérdésben?
Választ el?re is köszönöm.
Érdeklődnék, hogy Amerikában élő nagynéném több mint fél éve meghalt, örökléssel kapcsolatban kihez tudnék fordulni, mert minket még senki nem keresett meg ez ügyben, és kinn sem ismerek senkit.
Jó napot nagyobb összeget örökölhetek Malayziai bankból utalva a mMláy kormány von le belőle adót, az után szeretnék érdeklődni hogy nekem itthon még milyen adókat kell ha kell fűzetnem illetve merre felé kell bejelentem az egész ügyletet, egyáltalán milyen jogi lépéseket kell megtennem hogy ez az egész ügy tiszta legyen és ne büntessen meg a NAV az általa mert valamit nem jelentek be. Köszönöm
ha van hagyaték az akkor csak Angliában, mert ő 1956 óta ott élt.
ha nincs végrendelet akkor jár-e valami ? .annak ellenére hogy vérszerinti gyermekei vannak Magyarországon.gondolom ha lett volna végrendelet akkor kiértesitettek volna minket.
lehetséges, hogy csak az Angliában született féltestvér örökölt mindent ??
Tisztelt Fórumozók
a kérdésem a következő: édesapám 1956-ban disszidált,Angliában Wales új családot alapitott.Született ott egy fiúgyermek. Édesapám 1995-ben meghalt, ezt a féltestvéremtől tudom akit a Vöröskereszten keresztűl találtam meg néhány éve. A kinti család nem tudott arról, hogy mi létezünk.
Szeretném megtudni, jár-e nekem és öcsémnek Magyarországon örökség? Nem tudjuk volt-e végrendelet és azt sem tudjuk rendelkeztek-e vagyonnal amiből elvileg járna-e valami örökség nekünk is.
Kihez lehetne fordulni aki ez ügyben eljár ill. utánajár ?
Gyerektartást és egyebet soha nem fizetett édesanyámnak.
Remélem találok itt valakit aki néhány ötlettel ill. tanáccsal tovább segit minket.
Nmjtvr. 58. § (2) Hagyatéki eljárásban eljárhat magyar közjegyző, ha az örökhagyó a halálakor magyar állampolgár volt, vagy ha a hagyaték belföldön található.
De hogy épp az adott ügyben eljárt-e magyar közjegyző, azt ki kellene deríteni.
Tisztelt ügyvédek!
Nagyapám elhalálozott Kanadában 2011-ben.Elvileg édesapám féltestvére 50%-ban örökölt,a fennmaradó 50%-ot négyen édesapámmal,és két testvéremmel együtt örököltem.Apám féltestvérét jelölte meg a végrendeletben nagyapám,hogy a vagyon elosztásra kerüljön.A napokban küldött üzenetet,hogy adjuk meg számlaszámunkat az összeg utalásához.Én ,illetve testvéreim és apám sem láttam mai napig a hagyatéki leltárt,amelyben konkrétan le lenne írva,hogy mit és mennyit örököltünk.Kérdeztem apám féltestvérét hogy ez hogy van,erre azt válaszolta hogy külföldi örökségben nem járhat el magyar közjegyző.Az interneten utána jártam,és a 2010 évi XXXVIII. tv értelmében,amely a hagyatéki eljárásról szól én nem találtam ilyen pontot,amely kimondaná hogy magyar közjegyző nem járhat el benne.Apám féltestvére annak idején megbízott egy ügyvédet, persze nem lehet elérni,illetve egy alkalommal sikerült,amikor is azt a választ adta,hogy nem vagyok ügyfele,így nem is tájékoztat minket.Kérdésem,hogy akkor most mi is az örökség pontos menete,valamint akkor kell -e hagyatéki eljárás avagy sem.Valamint , szerintem az örökségről mint vagyonról valakinek okiratot kell kiállítani,hogy a későbbiek folytán ezt igazolni tudjam,honnan származik .
A magyar jog ismeri az ingatlanbejegyzésen kívüli tulajdonlás fogalmát, tehát a ház/lakás bár csak az egyik házastárs nevén van bejegyezve a földhivatalba, ettől még közös tulajdon lehet az. Bizonyítani kell tudni...
Ezért kell a lengyel jogszabályokban kellően jártas ügyvéd mert bár a pasi azt mondja h semmit sem örököltetek, az még nem biztos hogy úgy is van.
Az ottani hagyatéki eljárásban is lehet eltérés az itthonitól.
Aztán ott a facebook, twitter stb., biztosan lesz aki érdemben tud segíteni.
(Lehet hogy a ház, a lakás stb. a lengyel pasié volt mint a házasság előtti különvagyona, de nem elképzelhetetlen h annak esetleges felújításába, korszerűsítésébe stb. anyukád pénze/munkajövedelme is beszámított. Aztán a házasság ideje alatti közös szerzemények stb.)
Olyan ügyvédet kell próbálni találni aki jól ismeri a lengyel örökösödési jogszabályokat.
Mondjuk valamelyik magyar nyelvű lengyel honlapon segítséget kérni, infót ami elvezethet dr. ... ügyvédhez.
Lehet érdeklődni a Bp.-i lengyel Nagykövetségen is.
----- laikus hozzászóló
Kedves Ügyvédurak,
Édesanyám magyar állampolgár, aki 20 éve Lengyelországban élt, ahol férjhez is ment. Sajnálatos módon 3 hónapja elhunyt, és a férje álláspontja szerint, mivel édesanyám nevén semmi nem volt, így nem is örököltünk semmit. A férje tagadja hogy lett volna ott hagyatéki tárgyalás, értesítést mi nem kaptunk. Előfordulhat ez?
Válaszukat előre is köszönöm.
Az elhunyt lakhelye szerinti hatóság (önkormányzat) bizonyára készséggel tájékoztat, de kell egy németül telefonképes érdeklődő.
f.anita86
Az utolsó végrendelet érvényes.
Ha svájci a hagyaték, akkor az ottani szabályok az irányadók. Próbáld meg a konzulátust.
Ha előkerül a végrendelet az szerencsés, illetve ha közjegyző előtt készült a végrendelkezés az mindenképp meglesz.
honeyb
Ha nem lesz vita, akkor nem különösebben gond, hogy nem tudsz jelen lenni. De egyébként, ha szükséges, hozzátartozó, vagy ügyvéd képviselhet is írásos meghatalmazással.
Az lenne a kérdésem, hogy milyen kötelezettségeim vannak és hogy zajlik az örököségi folyamat ha végrendelet szerinti örökös vagyok viszont külföldön élek.
Fontos lenne tudnom, mert valószinűleg nem tudok majd ott lenni a hagyatéki tárgyaláson. Válaszát előre is köszönöm!!!
Tisztelt Ügyvéd Úr/Asszony!
Érdeklődni szeretnék külföldről való öröklés kapcsán.
A párom apja svájci állampolgárként halálozott el. Végrendelet van kint Svájcban, és itthon is, de feltételezem csak a Svájci az érvényes. Tartalmát még nem ismerjük, feltételezhetően a párom 1/4 részt örököl, a 3 gyermeke szintén ugyanígy egy egy negyed részt, de ez csak feltételezhető. Ha nem jelöli páromat örökösnek a végrendeletben, jár e neki köteles rész?
Illetve vajon itthonról lehet e intézkedni, vagy ki kell utazni Svájcba (pl. végrendelet felolvasásához). Nem tudjuk mi a teendő, esetleg itthon a svájci konzulátus segíthet?
Tisztelt Ügyvéd Ùr/Hölgy!
Párom édesapja kint èl ausztráliában, ès ausztrál állampolgár.Fiakènt autòmatikusan megkapná az ausztrál állampolgárságot? Ha kiutaznánk, kb mennyi idö ezt elintézni? Ha már a párom is ausztrál állampolgár, ès felesègül venne, én is megkapnám az állampolgárságot?
Köszönöm a választ!
Tisztelt forbi1970!
Meg kell nézni, hogy van-e Ghana-val erre vonatkozó szerződés. A pénzmosásról szóló törvény alapján bizonyosan le fogják ellenőrizni a hazautalást, tehát érdemes utánajárni.
Tisztelt Olly!
Nagyon sok magyarul beszélő ügyvéd van Sydnyben. meg kell egyet keresni és megbízni. Ugy néz ki, hogy az Ön kisemmizésének van a folyamata. Gondolom nem 2 dollár értékről van szó. Azonnal lépni kell. Ha gondolja tudok segíteni ottani ügyvédet.
Tisztelt Ügyvéd Úr
Én Ghana-ból örököltem egy nagyobb összegű takarékbetétkönyvet. Az lenne a kérdésem, hogy kell-e utána adózni Magyarországon. Ha igen akkor hány %.ot?
Köszönöm, Tisztelettel: F István
Tisztelt Ügyvéd Úr/Nő!
Édesapám 1956-ban emigrált a második feleségével Ausztráliába és Sydneyben éltek, közös gyermekük nem született. Édesapámnak első házasságából én és húgom vagyunk a gyermekei. Édesapám 2003. május végén elhunyt. Temetésére kiutaztam, de sajnos a húgomnak nem volt útlevele, így ő nem volt velem. Végrendeletének felolvasásán már nem tudtam részt venni.Édesapám felesége jelen volt az ügyvédnél az örökség felolvasásánál, valamint egyik barátjuk is, aki telefonon felhívott és elmondta, hogy a Sydneyben lévő ház felét a húgommal együtt, a másik felét az apukám felesége örökölte édesapámtól. 2003 óta semmiféle örökösödési papírt nem kaptunk, de édesapám felesége is hallgatott róla, hogy mit olvasott fel az ügyvéd.Idén 2011. szeptember 11-én elhunyt édesapám felesége, de az ő keresztlánya Magyarországról már 2 hete kint van Ausztráliában a házban, és intézkedik a ház kiürítéséről, lefényképezéséről, eladásáról. Elmondása szerint még két hétig kint fog tartózkodni, mivel várja a végrendelet felolvasását valamint intézkedik a hamvak Magyarországra hozataláról is.
Biztos szóban ő már tudja, hogy minden az övé és ezért intézkedik, hiszen édesapám felesége ügyvédet hivatott és a halála előtti napon végrendelkezett, másnap elhunyt. Azt szóban közölte a keresztlányával, hogy "átíratta a saját nevére a házat", valamint a keresztlánya nyomatékosan közölte velünk telefonon, hogy "mindig az utolsó végrendelet az érvényes"
Az lenne a kérdésem, hogy édesapám felesége a saját nevére tudta-e íratni a házat, amikor a negyed-negyed részben mi 2003. óta örökösök vagyunk? Értesít-e valaki bennünket, hogy örököltünk vagy hol és kinél kell információt kérni az örökség ügyében? Lehetséges, hogy a 2003-as édesapám végrendeletét az özvegye megváltoztathatja az ausztrál jog szerint?
Köszönöm válaszukat.
Tisztelt "pcsopi"!
Megszólította ObudaFan ügyvéd kollégát. Bízza meg őt nyugodtan. Elérhetősége adott.
Nem nagyon kell jelen ügyben a holland joghoz érteni. Elég a holland vonatkozó öröklési jogszabály tartalmáról tájékozódni.
Tisztelt ObudaFan!
Megpróbálom leírni röviden a tényeket:2008.10.23-án elhunyt Mosonmagyaróváron az édesapám,B.károly aki magyar és holland állampolgársággal rendelkezett.A temetéséről mások értesítettek,de még így is részt vettem a temetésén.Ott találkoztam először a féltestvéröcsémmel és a többi rokonnal apám részéről.A halála után végrendelet nem volt.Ha volt is hagyatéki tárgyalás amit kétlek, én nem voltam rá hivatalos,így nemleges eredménnyel zárult.Bérelt lakásából a személyes tárgyai és személyes ingóságai eltüntek.Közjegyzőnek elmondtuk az észrevételünket de semmi érdemleges nem történt.A halála előtt az unokahuga gondozta mivel nem akart hozzánk költözni.Valósághoz tartozik hogy a kapcsolatunk nem volt túl szoros de azért ritkán személyesen is találkoztunk főleg hogy lett egy fiú unokája.2005-ben Baracson volt nálam és akkor mondta hogy végrendeletet nem ír. Külföldön lévő bankszámláiról itthon bankkártyával hívja le a pénzét.Az Ő elmondása szerint mint egy 20-35ezer euró van a számláin.A nyugdíja 1700euro amiből itthon élt.Tudomásunk van arról hogy az unokahuga és kint élő fia használják a bankkártyát.Miért nem zárolták a bankszámláit és tiltották le bankkártyáit halálakor?Ezen tények ismeretében a közjegyzői válasz Ő nem nyomozóhatóság, járjunk mi utána.De hogyan és mi módon hogy az ingó és ingatlan örökségemhez hozzá tudjak jutni?Kérjük adjanak tanácsot és ügyvédi ajánlást aki a nemzetközi /holland/jogban is jártas.
köszönettel:B.Tibor /pcsopi
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02