Köszönöm szépen ObudaFan, az ideiglenes intézkedéssel csak a gyermekelhelyezés, kapcsolattartás kérdésében hoztak határozatot, az ingatlannal kapcsolatban nem -mindketten kértük a kizárólagos használatot, ill. én még előbb kértem osszák meg egyenlőre, amíg tart a per.
Köszönöm mégegyszer a segítségeteket!
rezsi fizetés
Attól , hogy a ház tulajdonjoga vitás, kérelemre a bíróság a használat kérdésében ideiglenes intézkedéssel rendelkezhet.
Ha ezt nem teszi, terjeszd ki a keresetedet a rezsi összegének felére az elmúlt hónapokra.
Jól látod, monalisa, de már ezen is túl vagyok. Igazából nem jött nekik össze, bár a polg.mesteri hiv.-nál birtokháborítás címén eljárást indítottak ellenem, hogy a saját házamban merek élni a gyerekeimmel, elutasították őket, mert az ingatlan tulajdonjogai épp tisztázás alatt állnak bírósági szakaszban, egyébiránt nem csak a haszonélvezetüket rakták rá amikor megromlott a házasságunk, szerződést írtak a férjemmel egymás között, hogy a ház gyakorlatilag az ő pénzükből épült, amit a saját gyereküknek 10% kamatra adtak, és jelzálogot jegyeztek be az ingatlanra. Tették mindezt az én tudtom és beleegyezésem nélkül, közben játszották a szerető családot.....Így most a szerződéseket is támadjuk, mert valójában ezek semmisek.Ilyen szituban, persze, hogy amivel csak tudnak ütnek, az sem számít, ha a gyerekeken csattan.
Az igazi "gáz" ott van, hogy a ház a szülei haszonélvezetével terhelt, ami azt jelenti, hogy ők ha akarják bármikor kirakhatnak téged és a gyerekeket onnan - bármiféle elhelyezési kötelezettség nélkül.
Az exednek abból semmi hátránya nem származna ha hozzájárulna a gázóra nevedre történő átírásához, hiszen amíg ti ott laktok a fogyasztást te fizeted.
Ha kaphatnád a gázárkedvezményt, a megmaradó különöbezeti pénzből a gyerekekkel az életed valamelyest könnyebb lenne - miért bünteti a saját gyerekeit IS?
Köszönöm Rexor, aranyos vagy, ezen már túlvagyok, ideiglenesen nálam vannak a gyerekek elhelyezve, viszont a lakás kérdése vitás, én most próbálom bizonyítani a tulajdoni hányadomat,- ez egy másik per, a megállapítása és a megszüntetése,- gyerektartást fizet 20 ezret, a rezsi a problémám, hogy neki nem kell semmilyen formában részt vállalni az ingatlant terhelő költségekből, amikor egyfolytában azt bizonygatja, hogy az övé, és mint írtam a jelenlétére is bármikor lehet számítani, ez a "vagyok is meg nem "is állapot, ha jogokat gyakorol ő tulajdonos, zárat nem cserélhetek, ha kötelességeket kellene teljesíteni pl.: fizetni a fizetnivalók felét, neki ahhoz semmi köze olyankor ő nem lakik ott. Szóval a "közös" ingatlan fentartása nem közös feladat?
Pl. gázszámla 70 e ft, kértem részletfizetési lehetőséget, mert sok volt egyszerre, kiderült hónapok múlva, még ehhez sincs jogom, mert nem velem szerződtek, a gázóra a férjem nevén van, a számla is az ő nevére érkezik, csak neki lehet bármiféle kérelme...
HA jól értem nincsen még jogerős bírósági ítélet. Javaslom kérjetek ideiglenes intézkedést a bíróságtól a lakáshasználatra vonatkozóan (mivel a gyerekek nálad vannak). A lakáshasználatért (ha az ő tulajdonában van) ő kérhet bérleti díjat, de a gyerekekkel kapcsolatban pedig tartásdij fizetésére kötelezett.
Kérlek, segítsetek,ha tudtok. Válóper 2. évében vagyunk, a közös ingatlanból a férjem elment, bár ez így nem igaz, naponta bejár, kulcsa van, "életvitelszerűen nem tartózkodik otthon, de nem költözött el". A ház rezsije több mint egy éve engem terhel teljes egészében - ami egyébként az ő nevén van bár együtt építettük, a szüleinek pedig holtigtartó haszonélvezete ...- a gázórát nem volt hajlandó átiratni a nevemre, nem tudtam támogatást igénybe venni - 2 gyerekkel, kérdésem, neki nincsenek fizetési kötelezettségei az ingatlan rezsijének tekintetében? Ugyanakkor megteheti, hogy úgy járkál ki-be mint aki ott lakik, felcsavarja a fűtést és indokolatlan rezsiköltséget csinál, égeti a villanyokat, ha nem vagyok otthon, locsolórendszer locsolja a 2000 nm-es kertet, jogai vannak, kötelezettsége nincs? (Hozzátartozik, nekem nem kell ez a ház, csak megfelelő körülmények a gyerekekkel, 3 szoba hármunknak, amire nem hajlandó , arra megy ki az egész, hogy ne bírjam anyagilag és lelkileg az ott létet és menjek el, hagyjak mindent) Köszönöm, ha tudtok tanácsot adni!
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02