Igen jobb híján ti. Ezzel együtt az már elég bírófüggő, hogy elfogadja-e egy bontóperben ezt a közvetett bizonyítást.
Lehet - e közös megegyezés? SÜRGŐS!
- 1
- 2
Akkor mégiscsak nekünk kell mennünk a párommal,hogy elmondjuk, mióta és mikről panaszkodott, mivel a szomszédok - pont amiatt, hogy fenntartották a látszatot, hazajárt, meg minden - éppen a férj állításait cáfolnák, hiszen nekik nem tűnhetett fel semmi változás. (Arról nem is beszélve, hogy már rég nem működött a házasságuk, amikor az új helyre költöztek, addig a feleség szüleinél laktak.)
Vagy nem, és akkor kell 1-2 tanút vinni. Szomszédok, stb.
- Sajnos nem élnek régen külön, mert, mint már említettem, szerették volna fenntartani a látszatot. Tehát a férj szépen továbbra is hetente többször otthon aludt, igaz, fenn az emeleten a gyerekekkel.
- Megyegyeztek minden kérdésben, ügyvéd előtt, szárazbélyegző, meg minden. Csak később, a második tárgyalásra már nem jött el a feleség. Most meg vagy meggondolja magát, és mégis elmegy a 3-ikra, vagy nem...
Jaj hát én ezt már "beelőlegeztem" náluk.
„Ezt így egy közösen jelenték ki a bíróság előtt.”
Ez így önmagában kevés lesz, ha nem tudnak a járulékos kérdésekben megállapodni.
Ha már egy éve külön élnének - nem tudom, nem olvasom ezért vissza a fél topicot -, akkor vélem a bíróság előtt már kellő bizonyíték, hogy a házasság véglegesen és helyrehozhatatlanul megromlott. És ehhez nem kell alkalmasint kigyót-békát egymásra és a sárdobogálás, nem, hanem hogy bár maradt az emberi barátság, tisztelet, de a szeretet/érzelem mint olyan már nincs. És ehhez még egy esetleges harmadik sem kell mint belekavarás az othoni dolgokba. Egyszerűen annyi, hogy a továbbaikban nem tudnak és nem is akarnak együtt élni. Ezt így egy közösen jelenték ki a bíróság előtt.
No az szép, hogy a nő titkolni akarná a válást a szülei előtt... Egyrészt előbb-utóbb úgyis kitudódik, másrészt mindenki a saját tetteiért- cselekedeteiért felelős, "anyicitól" már nem kikérni a véleményt...
Papucs az a férj (= elnézést a keresetlen szóért) ha egy ilyen mondvacsínált ürügy okán hagyná magát az őt reálisan megillető házastársi vagyoni értékekből megröviditeni.
Egymaga mondja el az anyóséknak hogy válni készülnek, mert ha ott van a neje abból csak nagy vita kerekedik...
Az anyósék utóbb úgyis elbeszélgetnek majd a kedves lányukkal stb.
Ezt a neten hiába keresed, leginkább nekik kellene kitalálni.
Ki lehet ilyen tanu? Hiszen senki nem él velük egy háztartásban, nem élnek együtt a nagyszülőkkel, se más felnőttel.
Konkrétan mit is kell bizonyítania? Mert azt gondolom nem feltétlenül, hogy nem lakik otthon, hiszen több ismerősöm is úgy vált, hogy még egy lakásban éltek, amikor kimondták a válást? Azt meg mégis ki a jó ég tudja bizonyítani, hogy nem éltek házaséletet? Pénzt adott haza, minden hónapban, hiszen az a gyerekeinek szükséges volt. Akkor mégis mit bizonyítva tudja igazolni, hogy a házasságuk életközösségük megszakadt?
Próbálok ilyesmit keresgetni a neten, de nem nagyon találok ... :(
A legjobb az a tanú, akinek közvetlen tudomása van minderről.
Köszönöm az összes választ.
Ma megvolt a tárgyalás, a bíró azt mondta, hogy semmi gond, elválasztja őket így is az egyezségnek megfelelően (ami mindenben az alperesnek-feleség-előnyös) csak hozzon legalább 2 tanut, hogy már X ideje nem működik a házasságuk.
Az elégséges tanuvallomás ennek bizonyítására, ha mi (a párommal) elmondjuk, hogy már a 2. gyerek megszületése óta állandóan panaszkodott nekünk a férj, hogy ez-és-ez a probléma, és így-megy-így áll a helyzet náluk? Hiszen nem lakunk a szomszédjukban, és nem folytunk bele az életükbe.
Vagy olyan tanut kell hoznia, aki azt tudja tanusítani, hogy ilyen-és-ilyen gyakorisággal nem otthon aludt?
Ebben mi teljesen amatőrök vagyunk.
(Egyébként a bartáunk lehet, hogy megtalálta a tökéletes megoldást: mivel a neje azért nem vállalta a válópert közös megegyezéssel, mert nem akarja, hogy tudomására jusson az apjának, eldöntötte a férj, hogy most márpedig leül egy őszinte beszélgetéssel anyós-apóssal, és eléjük tárja a dolgot. Ha már nem lesz mit takargatni, akkor már a feleségnek sem lesz miért tovább húzódozni a válás befejezésétől. Kár, hogy nem előbb jutott eszébe - de mind a mai napig reménykedett, hogy győz a józan ész.)
Bocsánat, visszalapoztam, látom, ez már a második tárgyalás.
„Ahhoz, hogy a per folytatódjon, most már nem kell eziránt külön kérelmet benyújtani. ”
Dehogynem.
Pp. 285. § (4) Ha a bontóperben tartott első tárgyaláson a felek nem békülnek ki, az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel a bíróság a tárgyalást elhalasztja, egyben felhívja a feleket, hogy három hónapon belül írásban kérhetik az eljárás folytatását, ellenkező esetben a per megszűnik. A bíróság a tárgyalás folytatására csak a kérelem benyújtását követő 30 nap eltelte után tűzhet határnapot.
Ahhoz, hogy a per folytatódjon, most már nem kell eziránt külön kérelmet benyújtani. A keresetet azonban nyilván szükséges kiterjeszteni minden olyan járulékos kérdésre, amelyben a felperes - az alperessel való megegyezés hiányában - a bíróság döntését kénytelen kérni (akár a korábbi egyezségi megállapodásnak megfelelő tartalommal is) : gyermekelhelyezés, gyermektartásdíj, kapcsolattartás, stb.
A bíróság fel fogja hívni a felperest, hogy jelölje meg a bizonyítékait arra nézve, hogy közte és az alperes között a házasélet teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott - ezen bizonyítékokat, ha már tudja, megjelölheti akár a holnapi tárgyaláson is, de kérheti ennek megtételére 8 vagy 15 nap határidő biztosítását is.
A felperesnek kell tudni meggyőznie a bíróságot, hogy a házasság véglegesen, helyrehozhatatlanul megromlott, mert amíg a másik nem akár válni...
Érvelni és magyarázni, egy házasság mély dolgairól beszélni - idegen ember(ek) előtt.
Kedves Obuda!
Hálás lennék, ha erre járnál, és elolvasnád a 2008.01.09. 18:50-as lejjebbi hozzászólásomat!
Nagyon kéne egy jogászi válasz!
(Nyilván van más lehetőség is a váláshoz, mint amit monalisa említett - nehogy már attól függjön, hogy a másik rábólint-e...)
Kedves Obuda!
Hálás lennék, ha erre járnál, és elolvasnád a 2008.01.09. 18:50-as lejjebbi hozzászólásomat!
Nagyon kéne egy jogászi válasz!
(Nyilván van más lehetőség is a váláshoz, mint amit monalisa említett - nehogy már attól függjön, hogy a másik rábólint-e...)
Győzködtök és győzködtök tovább, és remélheted csak, hogy a 3. tárgyaláskor már "rábólint" a feleséged a válásra.
Ne forgácsoljuk szét a dolgot. Mindegy, hogy szerintem, meg más szerint mi elég ahhoz, hogy vége legyen egy házasságnak. A lényeg, amiket már leírtam. A feleség is válni akar, a férj is. Csak a feleség titokban szerette volna. Most, hogy nem lehet, inkább fenntartaná a névházasságot. Csakhogy a férjnek betonból vannak az erkölcsi elvei, és szeretne már új kapcsolatot keresni, ha már ez nem működik, de amíg a házasság hivatalosan tart, nem akar.
(a felek már rég nem értik meg egymást, a férj már át is jelentkezett az édesanyjához, és ott alszik, kivéve, amikor heti pár alkalommal "haza" megy, és olyankor fenn alszik a gyerekekkel az emeleten.)
Tehát még mindig fontos lenne tudni:
Mi kell a folytatáshoz egy 2. tárgyaláson (ami most lesz) ,ha mégsem lesz egyezség, de a férj továbbra is válni szeretne?
Attól hogy nem szexelnek (...) még meglehetnének egymással jól. Ellenben pl. az egyikőjük esetleges elköltözése, és azon belül is legalább 1 év különélés, már alapos oka lehet a házasság tartós, végleges megromlásának.
Obuda!
Ez már a 2. tárgyalás. Az 1. mindketten ott voltak, és beadták az ügyvéd előtt aláírt egyezségüket a vagyonmegosztás, gyermekelhelyezés, tartás, láthatás ügyében.
Megkapták a kioktatás, és be is nyújtotta a kérelmet. Kiírták a 2. tárgyalást, ami holnap lesz.
Közben az asszony meggondolta magát. (lsd. az eredeti kérdésemben).
Akkor most kell valami kérvényt írnia, és folyhat innen tovább a tárgyalás úgy, mint egy normál (nem egyezséges) válás?
Mit kell tartalmazzon a kérvény, ha kell?
És végül: mivel bizonyíthatja, hogy megromlott a kapcsolatuk? (Pl. 0 házasélet, kb. 5 éve...) Végülis nem tartotta senki a gyertyát.)
Megegyezéssel bontani egyébként sem lehet a gyermekelhelyezés, tartás, kapcsolattartás, ingó vagyonmegosztás, utolsó közös lakás használata és házastársi tartás kérdésekben való megegyezés híján. Továbbá akkor lehet megegyezéssel bontani, ha mindkét fél elfárad a tárgyalásra. Ha van gyermek, még így is általában csak a 2. tárgyaláson lehet közös megegyezéssel is válni.
Most, ha ez első tárgyalás lesz, akkor a bíróság ki fogja oktatni arról, hogy határidőn belül ismételt kérelmet nyújtson be, és ebben vagy jelölje meg a bizonyítékait arra, hogy a házasélet helyrehozhatatlanul megromlott, vagy nyilatkozzon arról, hogy a következő tárgyaláson személyes megjelenésük mellett egyezséget kötnek majd a fenti kérdésekben.
Kedves Obuda, vagy bárki jogász, aki ma még erre jár!
Akkor most, ha a férj (felperes) bemegy egyedül a tárgyalásra, mi fog történni?
Mit kell tennie ahhoz, hogy mégiscsak elválhasson?
Új eljárást kell indítani? Vagy vigyen valamilyen kérelmet, hogy szeretné, ha - most már akkor nem közös megegyezésel - felbontaná a bíróság a házasságát?
Kell szerepeljen egy ilyen kérelemben, hogy mit szeretne
- vagyonmegosztás
- gyermekelhelyezés
- gyerektartás
címén?
(Azt mondta, most már mindegy, ha az asszony visszalépett is, ő végigcsinálja, mert elege van. Azt kérem, hogy senki ne tanácsolja, hogy miről győzze meg a feleségét, mert nyilván mindent megtesz, hogy rávegye az együttműködésre, de végülis azt már nem ő dönti el, a másik mit fog lépni.)
Holnap tárgyalás...
nyusz66
ObudaFan jogász.
Egyezséget így nem lehet kötni. Ezt a bíróság nem hagyhatja jóvá, ha nem megy el mindkét fél. Kimentés az jó, de akkor hatalmazzon meg valakit, aki a Pp. szerint őt képviselheti, és kösse meg az az egyezséget.
- 1
- 2
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02