Mar nincs jelentősége annak, hogy mit veszel belole.
Rosszul erted, a leirt esetben lesz adókötelezettség.
ÁtiraS Után adó
Ha gyakorlati megvalósulás lesz mindenképp megkérdezem hivatalosan is már csak azért is mert átcsúszhat az egész a jövő évre s akkor még az a szabály is változhat amit most megismerek.
Korábban ha lakásból lakást vettem akkor az ha teljes egészében elköltöttem akkor teljesen adómentes volt. (ez 15 éve volt, 15 évnél korábban vett régebbi lakás esetén) Ezek szerint ma már nincs ilyen? Azt hallottam, hogy ma már 5 év után adómentes az eladott lakás, s 5 éven belül is sávos kedvezmény van.
Tehát ha jól értem, ha kapok ajándékba egy 10 milliós lakást akkor ha eladom akkor 7.5 milliót adómentesen elkölthetek?
A számok csak példák ebben a esetben rossz példa.
A gyakorlat az lenne, hogy 50 milliós lakást kapok ajándékba amit azonnal eladnék és 40 milliós vidéki házat vennék a maradék 10 millióból pedig felújítanám. Ha jól értem ebben az esetben nem keletkezik adókötelezettség sőt akár azt is megtehetném, hogy 12.5 milliós házat veszek s azt újítok fel vagy költöm bármire a megmaradó összeget s akkor se keletkezik adókötelezettség, mivel az adóköteles részt lakásra költöttem. Vagy ez a szabály akkor már nem érvényes? Ismétlem, ha oda jutok, nem fogom eltitkolni az ügyvéd elől a pontos helyzetet, ez most csak előzetes informálódás.
Ha ajándékba kapsz egy ingatlant és eladod 10M-ért, akkor főszabály szerint a 10M 25%-a, vagyis 2.500.000 Ft lesz az adó alapja.
Hogy mit vásárolsz a pénzből, annak már sok éve semmi jelentősége, mert a lakáscélú szja-kedvezmény már nem létezik.
A második évtől a számított adó csökkenthető 10%-kal.
Mivel az ingatlannal kapcsolatos minden ügylet esetén kötelező az ügyvédiellenjegyzés, érdeklődj annál az ügyvédnél, akinél a szerződést kötitek, mert vannak egyéb részletszabályok is, másrészt pedig nem vagyok benne biztos, hogy nem érted félre, amit írok.
Köszi de ezt így sajnos nem értem.
Tehát ha mondjuk 10 millióért kapok egy ingatlant akkor a 75%-a adóköteles vagyis ha 10 millióért eladom még abban az évben és veszek 7.5 millióért másikat akkor a 2.5 millió adómentesen elkölthető?
De ha pl. 7 millióért vennék akkor 500 000 Ft már adóköteles?
ÉS még egy kérdés úgy tudom a második évtől 10% akkor se adóköteles ha vettem eladok. Ajándékozásnál is hozzá jön 10 majd évenként több adómentesség?
Ha valaki értékesít egy ingatlant, amit kevesebb, mint 5 éve szerzett, akkor a szerzésre fordított összeg és az eladási ár különbözete után kell személyi jövedelemadót fizetni. Ajándékozással szerzett ingatlan eladása esetén szerzésre fordított összeg címén főszabály szerint az eladási ár 75%-át lehet levonni.
ha valaki valaki nevére átiratja a házát akkor az uj tulajdonos 5 évig nem dhatja el adómentesen, vagy ha nem adásvétel történik hanem ajándékozás akkor nem indul újra az 5év?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02