A nagypapámnak még éltében volt egy lakása, amelyet kiadott, de a bérlő nem fizette a gázszámlát. A nagypapám még éltében eladta a lakást, pontosabban a házat, amiben a lakás is volt, a telekkel együtt. A házat lebontották, a telekre társasház épült. A nagypapám meghalt, és rajtam akarják a tartozást behajtani. Már végrehajtási szakaszban járunk, de egyelőre fel lett függesztve, végrehajtási kifogással éltünk.
Az elévülést nem fogadják el.
A kérdésem, hogy mit lehet ilyenkor tenni, mert a hagyatéki eljárásban én, a mosohanagymamám, és az anyukám van, mint jogutódok, akik örököltek.
A furcsa nekem az, hogy hogyan tudta a nagypapám, még éltében, eladni úgy a házat, amiben a lakás volt, hogy nem volt rendezve a gázdíj tartozás? Eddig akár hány lakást vettem, vagy adtam el, mindenhol az volt az első, hogy az órákat addig nem írják át, ameddig az esetleges tartozás nem volt rendezve.